Kint a vízből...

úszásŐrült erővel harcolt a hínár ellen. A kezére, a lábára tekeredett és minél jobban küzdött ellene, a növény annál erősebben tartotta. Pánik félelem lett úrrá rajta. Fulladozott, tudta, hogy merül, tudta, hogy minden kétségbeesett mozdulattal csak fogy a levegő, de az életösztöne diktálta, hogy küzdjön. Nem tudott gondolkodni, nem tudott semmit, csak kapkodott, harcolt. Minden mozdulattal oxigénbuborékok százai hagyták el a száját és az orrát... Aztán hirtelen megérezte, hogy már nincs levegő a tüdejében. Kikerekedett szemei, riadt tekintete meredt az indákra a víz alatt. Próbálta kapkodni a száján keresztül, de csak víz áramlott be rajta. A halántéka lüktetett, feszített, a tudata homályosult és csak arra tudott gondolni, hogy meghal. Feladta...
Nem kapálózott tovább, nem kapkodta a vizet, teste elernyedt és várta milyen érzés lesz, mi fog történni... A fulladás előtti másodpercek egyikében járt. Már nem kapott oxigént a tüdeje egy ideje, amikor megérezte... Már nem szorította a növény. Utolsó erejével, emelte meg a karját, nem tartotta vissza semmi. Az élet utolsó szikrája csillant meg benne és azonnal robbantott. Mindkét karjával nagyot hajtott a felszín felé, érezte, ahogy lába elszakítja a rátekeredett növényt. Kitört a vízfelszín alól, száját már tátva nyelte a levegőt. Csapkodott, fulladozott, de élt és a felszínen volt végre megint.

Na ez történt velem is.

Amikor megismertem a titkot úszni tanultam.
Amikor rendelni kezdtem és az első sikerek értek megtettem az első mozdulatokat, amik a vizen tartottak.
Amikor azt hittem, már mindent tudok és ráéreztem, először vitt az oktatóm (az élet) mélyvízbe, én pedig először úsztam, majd megijedtem, hogy megfulladhatok és azonnal fuldokolni kezdtem. Visszaevickéltem hát a sekélybe.
Ahogy továbbhaladtam az önfejlesztés és önfejlődés útján, úgy gyakoroltam a mozdulatokat a sekélyben.
Amikor minden összejött, olyan boldog voltam, hogy úgy éreztem, ha úszóversenyen indulnék biztos első lennék.
Ahogy haladtam és egyre több dolog javult az életemben, már vállalkoztam arra, hogy néha partra húzzak egy fuldoklót, vagy megmutassak néhány mozdulatot másnak.
végtelen történetAhogy egyre nagyobb tudásra tettem szert az egésszel kapcsolatban, úgy kezdtem szakbarbárrá válni és szabályokhoz kötődni. Elhatároltam, ez itt a sekély víz, itt lehet gyakorolni, az ott a mélyvíz, ott lehet úszni. Tudtam, hogy tudok úszni, hát nekiláttam.
Ahogy tovább fejlődtem és már képes voltam másoktól is tanulni, úgy merészkedtem egyre inkább a mélyvízbe. Már biztos mozdulatokkal úsztam.
A teremtéseim egyre sikeresebbek lettek és egyre nagyobb dolgokat értem el. Azt gondoltam, most már semmi sem állíthat meg, minden az enyém lehet. Azt gondoltam, már mindent tudok. Így úsztam a nádas közelébe. Tudtam, hogy jó úszó vagyok, bíztam a mozdulataimban és abban, hogy mindez már rutin. De nem számoltam a hínárral... Nem számoltam azzal, hogy az újonnan megszerzett tudás nagyszerű és jól begyakorolt, de nem életvitelszerű. A felszínen megy és könnyed, de a mélyben még a régi automatizmusok vannak és bizony a munkám még közel sem ért a végére az önfejlesztés területén. Nem gondoltam arra, hogy egy másodperc alatt elfelejtem az úszástudásom, ha a mélyből hirtelen valami kiszámíthatatlan érkezik hozzám...
Nem számoltam azzal, hogy alapvető a hiba: Nem bízok és nem hiszek IGAZÁN önmagamban.
Mikor a hínár rám tekeredett, annyira megijedtem, hogy csapkodni kezdtem, ahelyett, hogy nyugodtan, felfekszem a vízre, bízok a felhajtóerejében és magamban, a tudásomban, aztán lazán lehalásztam volna magamról a növényt és elúszhattam volna onnan...
De nem. Én minden tudásom feledve és feladva kis híján megfulladtam. Pedig tudok úszni. Tudom, hogy tudok. Most MÁR tudom. És most MÁR hiszek magamban is.

Az Univerzum a víz, mi pedig úszók vagyunk mind. Van, aki szépen, szabályosan, komótosan úszik. Van aki szeli a vizet, csak előre, bátran. Van, aki pedig kutyaúszásban halad. De mindenki úszik valahogy. Ha nem tud, hát evickél. Ha nem tud, mert senki sem tanította, talán tutajt épít.
Mindenki ki van téve a hínárnak, a hullámoknak, a szélnek, a viharnak, amik az aggályok, a kételyek, a félelmek.
Sokan nem látjuk, hogy néha magunk keltünk örvényeket, amikbe akár mi magunk fulladhatunk, vagy a hínár a saját kapálózásunk húzza ránk.

De a jó úszó HISZ önmagában és tudja, hogy TUD úszni. A jó úszónak NINCS MITŐL FÉLNIe, hiszen a mozdulatai természetesek. Nem kell ismételgetnie magában "előre húz a kar, közben emel a másik", mert teszi anélkül, hogy tudná. A jó úszó nem fél semmilyen víztől és körülménytől, mert, ha minden kötél szakad tudja, hogy a víz felhajtóerejében (vagyis az UNIVERZUMBAN) akkor is BÍZHAT, ha ő maga netán csődöt mond. Ha nem tudsz épp valami miatt úszni, nem feledkezhetsz meg az ÁRAMLÁSról, amire bármikor felfeküdhetsz, vinni fog előre. Ha pedig nincs áramlás a legrosszabb, mi történhet, hogy elfogadóan LEBEGSZ, amíg odaér a segítség...

Hozzászólások



Drága Mindannyian!

Sorrendben válaszolok, ha nem haragudtok meg érte:

Drága EYE!
Csak annyi a lényeg, ne ijedj meg, ha van visszafelé is közben, mert MINDIG jól alakul a végén úgyis.

Drága Barátom, Kálmi!
Hát még én!!!! :) De úgyis tudod, hogy segítettél Te is!

Drága Zsűl!
Aranyos vagy, hogy még, amikor ilyen nehéz épp a helyzet, akkor is figyelmet szentelsz az írásomra. :) Köszönöm Neked ezt is és azt az ominózum levelet. :)

És bár nem írt, de Adminnak meg köszönöm az újabb címlapot és azt, hogy 2 képet is kaptam!!!!! (Pedig Kangoo volt Inspi helyett. De egyszer úgyis hátsón billenthet majd ezért. ;))

Szerintem... Legalábbis eddigi tapasztalataim alapján... A változtatás jogát fenntartva. :)
"Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn!" :D



Drága Tündér Ritocska!

Csodálatos metafórarendszerrel felépített írás. Öröm volt olvasni... én általános iskolában tanultam úszni, de nem sokat úszkáltam aztán...:)



Drága Ritocska!

Nagyon örülök, hogy kijöttél belőle. Szupi! :)))



Nagyon érdekes és

Nagyon érdekes és örülök hogy megosztottad velünk , most már kezdek én is rájönni bizonyos dolgokra amik visznek előre .
Köszönöm