Kirándulunk

kirándulásAz átlag magyar honpolgárhoz képest, mi viszonylag sokat kirándulunk. Ennek több, igen kézenfekvő oka is van, kivéve azt, hogy egészséges. Ez valahogy nem került be igazán a főbb szempontok közé. Legfőképpen szeretünk együtt lenni, a lakótelepi lakás – különösen nyáron – elviselhetetlen, a városi szórakozások pedig mindegyikünket hidegen hagy. De nem is mondom jól, túl finom kifejezés rá a “hidegen hagy”. Valójában ez a nyári forróságtól, kosztól, portól, szeméttől bűzlő, zajos vadon egy idő után idegrángást okoz, és vakaródzni kezdünk tőle. Na, ilyenkor aztán nincs köztünk vita. Batyut össze, kirándulunk!

Már a batyuzás látványa is maradandó élményt okozna egy kívülállónak, ha megengednénk, hogy végignézze. Az még csak hagyján, hogy kell sátor, gumimatrac, bogrács meg elemózsia. De visszük a fél konyhát: tányérok, kanalak, villák, kések, poharak, fakanál, vágódeszka, tálak, a fele fűszeres polc, meg még vagy ötven féle konyhai segédeszköz. Aztán meg természetesen kell takaró is, de nem elég hat pokróc, kell még néhány párna, meg a paplan is. (A hálóingem nélkül el sem indulok.) Na, jó. Akkor ott vannak még a szétnyitható székek meg az asztal. Mire mindezt betuszkoljuk az autó csomagtartójába, a hátsó ülésekre, minden apró kis helyet gondosan kihasználva, kiderül, hogy kell még legalább 20-30 liter ivóvíz, hátizsák, ruhanemű, na meg a kaja.

Véletlenül se higgye el senki, hogy ezek már be sem férnek a kocsiba! Dehogy nem! Az összes üres üdítős flakont megtöltjük vízzel, kirámoljuk a teljes hűtőszekrényt, megpakoljuk a táskákat, hátizsákot ruhával, cipővel, tisztálkodó szerekkel, így aztán már csak cipőkanállal férünk be mi magunk is az autóba. Persze az csak természetes, hogy még útközben meg kell állni friss kenyeret venni, na meg fél zsák krumplit, hagymát, meg paradicsomot és paprikát. Mert ugyebár nincs jobb, mint a bográcsban főtt lecsó. Végül még befér a kocsiba vagy húsz üveg sör is, mert a lecsó után az a jó. Vagy nem? A lényeg, hogy ott legyen.

Ekkorra szokott már úgy kinézni az autó belülről, mint egy jól megtömött szemetes konténer, kívülről nézvést meg leginkább motorcsónakra emlékeztetően. Az orra feláll, a hátulja a földön lóg. Egyáltalán nincs semmi ok az izgalomra. Csak az első kanyart kell kicsit sportosabban bevenni, és máris helyreáll a rend. Szép egyenletesen elrendeződik minden a kocsiban. Homogén szemétdombbá válik az eredetileg szisztematikusan elrendezett kóceráj. Igaz ugyan, hogy a kávé beledőlt a kacsazsírba, a mosogatószer összeragasztotta a krumplikat, a tele sörösüvegek meg rágurultak a paradicsomra, de kit érdekel? Lényeg, hogy kirándulunk.

Természetesen nem ám csak úgy bele a vakvilágba. Nem mondhatja rólunk a legrosszabb akarónk sem, hogy nem terveztük meg pontosan az útvonalat. Az úti cél kiválasztásának legfontosabbjai: Hegyi patak legyen (mosakodni csak kell), autóval – legalább egy gázlón – át lehessen menni a túlpartjára, a túlpartján legyen sátorverésre alkalmas tisztás, (nem csalános, hanem apró növésű, szép zöld fű virágokkal, lepkékkel), a talaj egyenes legyen, bucka vagy gödör szóba sem jöhet, a tisztásról enyhe lejtésű, kétoldalt tüskétlen bokrok határolta gyalog ösvény vezessen le a vízparthoz. A vízpart pont itt öblösödjön ki, mint egy lavór, a széléről pedig lehessen köveket szedni a tűzrakó hely kiépítéséhez. A tisztás másik oldalát erdő határolja, - de semmiképpen ne akác -, az erdőben rengeteg lehullott, száraz fa legyen, amiből tüzet lehet rakni. Ha mindez meg van, akkor már csak arra kell tekintettel lenni, hogy klassz turista utak legyenek a közelben, meg hegy, amit meg lehet mászni, emberekből pedig minél kevesebb.

Na, ez az a hely, ami nem létezik. Ha létezne, biztos, hogy tele lenne emberekkel. Így mégsem

létezne, mert ellent mondana egy fontos követelménynek, mely a népsűrűséggel kapcsolatos.

Amint megtaláltuk a helyet és többek segítségével meg aktív kárörvendésével kirángattuk az autót a patakmederből, rögtön neki is állunk, hogy egy kis darabon kitépkedjük a fülig érő gazt. Akkor már ki lehet venni az asztalt meg a székeket, hogy kicsit megpihenjünk, mielőtt ösvényt vágunk a patakhoz és összeszedjük a használt tűzrakó hely körül az elődeink által otthagyott szemetet. Na. Most már csak be kell állítani a tűzhely fölé a bogrács állványt, és máris otthon vagyunk. Kezdődhet a sátor állítása, gumimatrac felpumpálás, teljes hálószoba berendezés, na meg a konyha kipakolása. Még a fele cuccot se pakoltuk ki, és a környék máris úgy néz ki, mint egy cserkésztábor. Pedig még el kell menni fát gyűjteni, legalább öt köbmétert, mert a nagy tábortűz a szép.

Mire mocskosan, több sebből vérezve, izzadtságtól csomókba ragadt hajjal előkerülünk két öl jó nedves tűzoltó fával, már el is lehet kezdeni a fűzést, mert itt a vacsoraidő.

Tűzrakás, krumplipuculás, hagymavágás – nem találom a pirospaprikát, ja, azt elfelejtettünk hozni – bele a kolbászt, majd az megszínezi, még némi kis idő, míg előjön a világ összes szúnyogja, és már kész is a paprikás krumpli. Aki még nem alszik, az akár vacsorázhat is. Mosogatni majd holnap, ha addig nem esne rá az eső.

A sátorban különösen igaz, hogy mindig az alszik el leghamarabb, aki horkol. Innen nincs hova menekülni. Nem elég, hogy egész éjszaka némi halvány zsibbadtságon kívül egy szemhunyásnyit sem alszom, hajnalra minden porcikám sajog. A talaj, amin a sátor áll, tuti mindig felém lejt. Legurulok a matrac mellé, ahol éppen a lapockám alatt van egy jó nagy bucka, a fejemnél meg egy gödör. Most már tök mindegy, úgyis hajnalodik. Lehet kávét főzni. Három kávét is megiszunk, mire kisüt a nap, és végre elalszunk.

Mire fölébredünk, legalább már megszáradtak a napon az éjszakai harmattól vizes székek, hogy végre leülhessünk. Én nem mosakszom meg a patakban, mert a víz egyrészt hideg, másrészt nem elég tiszta, harmadrészt, tegnap már mosakodtam. Inkább elmosogatom az esti tányérokat, mert éjjel tele lettek hangyával, meg meztelen csigával. Enni meg jó lenne már valamit, mert elmúlt dél. Felszítjuk az esti tűzet, megmelegítjük (pontosabban odaégetjük) a vacsora maradékát, becsülettel megosztozunk rajta és befaljuk. Utána már csak némi kolbászt, szalonnát, pecsenyezsíros kenyeret, fél zsák paprikát meg paradicsomot eszünk és egy kis édességet vagy sósmogyorót. Aztán elő a turistatérkép. Na, hol az a hegy? Ja, hát az túl messze van, meg nagyon magas, és különben is fáj a lábam. Egyébként is, már megint minden edény koszos, az odaégett bográcsot is ki kell súrolni, fát is kell gyűjteni, tüzet rakni, meg vacsorát főzni. Esetleg majd holnap megnézzük azt a hegyet.

Ez a menetrend három napig ismétlődik. Addigra elfogy a kenyér meg a kolbász, ragadok a kosztól és a hegy egy centivel sem lett kisebb, sem közelebb. A negyedik nap minden elképzelés vagy rendszeretet nélkül behajigálunk minden motyónkat az autóba, és a legrövidebb úton hazajövünk. A cuccok fölcipelése a kocsiból, rendbe hozása és eredeti helyére pakolása néha hetekig is eltart. Sőt, vannak darabok, amik szerényen áttelelnek a kocsiban. Jövőre úgyis kell megint.

-“Az idén is jót kirándultunk.” – mondogatjuk egymásnak a következő kiruccanásunkig.

Hozzászólások



köszi

Örülök, hogy jó kedvre teríthettelek! Ha semmi mást nem teszünk, csak jókat nevetünk, már nyert ügyünk van!
Az vagy, amire gondolsz!



Nagyanyus!:) olyan jót derültem írásodon:)

Ez a rész a kedvencem:
" A sátorban különösen igaz, hogy mindig az alszik el leghamarabb, aki horkol. Innen nincs hova menekülni. Nem elég, hogy egész éjszaka némi halvány zsibbadtságon kívül egy szemhunyásnyit sem alszom, hajnalra minden porcikám sajog. A talaj, amin a sátor áll, tuti mindig felém lejt. Legurulok a matrac mellé, ahol éppen a lapockám alatt van egy jó nagy bucka, a fejemnél meg egy gödör. Most már tök mindegy, úgyis hajnalodik. Lehet kávét főzni. Három kávét is megiszunk, mire kisüt a nap, és végre elalszunk.

Mire fölébredünk, legalább már megszáradtak a napon az éjszakai harmattól vizes székek, hogy végre leülhessünk. Én nem mosakszom meg a patakban, mert a víz egyrészt hideg, másrészt nem elég tiszta, harmadrészt, tegnap már mosakodtam. Inkább elmosogatom az esti tányérokat, ... "

És a vége! Istenemre, olyan jót nevettem, hogy az oldalam is belesajdult:)

Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé, mert az élet kegyetlensége csupán megfelelő alkalmat jelenti a számodra ahhoz, hogy kiengedd "édes zamatodat"! A döntés a Te kezedben van! IGENT mondtam magamra. :)