Kisjóska, Naca néni és a mankusok

eperfaVolt egy kis falu a Dunántúlon, Saváriától nem messze, amely helység lakóit napsütötte barna színük miatt pörkölteknek is szokták nevezni és az őseik besenyő leszármazottak voltak. Ebben a falucskában nevelkedett Kisjóska testvéreivel, szüleivel, nagyszüleivel. Mindennapos látogatójuk volt Naca néni a szomszédból. Beszaladt, ha csak annyi időre is, hogy megkérdezze hány óra, de utána legtöbbször fertály óráig mesélt, pletykálkodott. Kisjóska nagyon szerette Naca nénit, mert mindig kapott valami apróságot a kötényéből: gyümölcsöt, cukrot, süteményt. Hálából ezért Kisjóska, minden alkalommal pontosan leolvasta neki az időt a faliórán, pedig jóformán tízig is alig tudott számolni. A Naca néni pedig sűrűn jött akár a helyi járat. Csak azt nem szerette Kisjóska, ha dorgálva így szólt hozzá: - Fiam jó gyerek legyél, ne veszekedj, ne rosszalkodjatok, mert elvisz benneteket a mankus! - Már, már annyiszor hallotta ezt az intelmet, kezdte úgy vélni talán nincs is mankus.

Egyszer csak megtörtént a baj, az első komoly eset. A házuk előtti tóparton túl volt egy szederfa ültetvény, amit az Ingó bácsi telepített a selyemhernyóinak, amik az eperfa levelétől szép nagyra nőttek és bebábozódtak. A selyemgubóról, olyan hosszú, vékony selyemfonalat lehetett legombolyítani, mint ide hat-hét. Ingó bácsi megengedte, - mivel neki csak a levelek kellettek a fákról - hogy mindenki annyi szedret ehet, amennyit csak akar. Kisjóska is ott kóstolgatta a finom fehér, fekete, pirnyangós és hamvas szedret, amikor egy gyermeki csínytevés következtében egy felülről pottyanó kő üstökön kólintotta. Szivárgott a vér a fejéből, sírva fakadt, nem tudta mitévő legyen. Szerencséjére épp ott volt Naca néni, aki szedret szedett a vejlingjébe pálinkafőzés céljából. - Ne sírj Kisjóska, katonadolog, ebcsont beforr! - ezekkel a szavakkal vigasztalta. Hazavitte, a sebét kimosta, fertőtlenítette, majd bekötötte és végül egy keszkenőt kötött a fejére, amitől úgy nézett ki, mint egy kis manó. Kapott a jótevőjétől egy köcsög szedret, aki ezek után hazavezette, majd a következő intelemmel látta el. - Nagyon vigyázz Kisjóska, mert akinek háromszor törik be a feje, az meg fog halni, azt elviszik a mankusok! - Kisjóska megfogadta, hogy nagyon fog vigyázni, Őt pedig azért sem fogják elvinni a mankusok. Teltek-múltak a hónapok, Kisjóska napjában többször leolvasta a falióráról a pontos időt Naca néninek, míg el nem érkezett a hideg, csúszós, havas tél. Kisjóska sokat szánkózott és csúszkált a házuk előtti befagyott tavon. Mindig nagyon vigyázott, de egyszer megfeledkezett az intelemről, zsebre vágott kézzel lépett rá a síkos jégre, és hoppá! Megcsúszott, megbillent hátrafelé majd előre, úgy elvágódott, mint a sószsák. Egyenesen neki fejjel egy jégböceknek, amitől másodszorra tört be a feje. Ha hiszitek, ha nem Naca néni pont arra tett egy kört, mint az órán a mutató. Pontos volt, mint egy védőangyal és önzetlenül segített a bajba jutotton. Bevitte Kisjóskát a portájára, a konyhában vizet öntött a lavórba, egy kis meleg vizet is öntött hozzá a sparhelten levő fazékból és kimosta a sebét, fertőtlenítette, majd bekötötte, végül körbecsavarta a fejét egy nyaksállal. Így éppen úgy nézett ki, mint egy török basa. Kisjóska érezte, hogy mi fog következni, meg is kapta Naca nénitől a figyelmeztetést. - Fiam most már másodszor tört be a fejed, ha még egyszer előfordul, akkor jönnek a mankusok, oszt elvisznek. - Kisjóska nagyon megijedt, gatyájában volt a félsz, hitte is meg nem is, hogy ez megtörténhet. Belázasodott, egy hétig nyomta az ágyat, s végül úgy érezte, tud magára vigyázni és őt aztán nem fogják elvinni a mankusok. Telt-múlt az idő, többször is megette a tél a havat, párszor elküldte a tavasz a nyarat mígnem Kisjóska egy szép őszi napon, kisbiciklit kapott születésnapjára a szüleitől. Ők megtanították kerékpározni és mikor már jól ment a kerekezés, egészen elmerészkedett a hátsó udvarba, ahol a tyúkok és a baromfik éktelen rikácsolással biztatták szebb és kacifántosabb manőverek végrehajtására. Kisjóska boldog volt, hogy mindenki tisztelegve állt félre az útjából, megadva neki az elsőbbséget. Már olyan jól ment neki a kerekezés meg is feledkezett az intelemről. Kiszemelte magának édesapja férfi kerékpárját, ami a hidas mellé volt támasztva. Óvatosan arrébb tolta a bal lábával rálépett a pedálra, meglökte magát, majd a jobb lábát átdugta a váz alatt és elkezdte tekerni a járgányt. Repesett a lelke a boldogságtól, madarat lehetett volna vele fogatni. Egyenesen kihajtott az utcára, hogy mindenki lássa, ugyanúgy tud kerékpározni, mint a felnőttek. Most volt az a pillanat mikor egyáltalán nem gondolt az intelemre és a mankusok sem érdekelték. El-visszakerekezett a járdán. A tópartról a békák brekegése kísérte mindaddig, míg meg nem történt a tragédia. A Naca néni kapuja nyitva volt és kirohant rajta a rakoncátlan süldő koca, nem adták meg egymásnak az elsőbbséget és összeütköztek. A koca elszaladt, a szaltózó biciklit Naca néni gyönge madár csontja fogta fel, míg Kisjóska buksiját a kapufélfa kezelte le olyannyira, hogy kicsikét ismét betörött a feje. A Kisjóskánál csak Naca néni ijedt meg jobban, tán még a szél is megütötte, mert nem akarta többé látni a napot. Kisjóska jajgatott: - Jaj, végem van, most jönnek értem a mankusok! - Csak a szülei vigasztaló szavára nyugodott meg. A koccanást pedig megúszta egy kis horzsolással és zúzódással a fején. - Katonadolog, ebcsont beforr, mankusok pedig nincsenek- így vigasztalták. Egy-két nap után Kisjóska teljesen megnyugodott, ugyanúgy játszott a többi gyerekkel, mint szokott, de hiányolta Naca nénit, hogy nem jön, pedig ő nagyon le szerette volna olvasni neki a pontos időt. Háromszor nyugodott le a nap és mikor harmadszor felkelt, azt már a Naca néni nem láthatta, mert meghalt. Kisjóska nagyon sajnálta, mondta is, hogy: - a Naca néni nem is volt rossz és gonosz, akkor miért hagyott itt bennünk? Csak nem a mankusok vitték el? - Nem, nem! - Mondták a szülei. Naca nénit a jó Isten szólította magához a mennyországba, ahol az örök világosság fényeskedik neki és ott a pontos időt sem kell tudakolni, mert nem késik le semmiről, és ha eljön az idő, Ő is feltámad majd, mint minden hívő lélek.

Naca nénitől örökölt még utoljára Kisjóska egy zenélő szentképet, aminek óra volt a közepén. Mikor felhúzta a szerkezetet az nagyon szépen muzsikált, az óra pedig mutatta a pontos időt. Mikor ránézett eszébe juttatta Naca nénit, hogy milyen jó asszony volt, akit nem a mankusok vittek el, hanem Ő vitte magával őket a másvilágra. Azzal már senki sem ijesztgeti manapság a rossz gyerekeket. A jó gyerekeket pedig, mint a Kisjóska, nem is kell ilyesmivel rezzegetni.

Hozzászólások



Élmény

Köszönöm Nauszika!
Örülök , hogy tetszett a történetem.



Élmény

Igazi élmény volt olvasni ezt a kis történetet. Nekem is nagyon jólesett, és igazi kikapcsolódás volt.



Kisjóska

Kedves Ragyogás!

Mélységesen örülök, hogy tetszett a mai magyar mesém.
Felteszem majd, ha lesz ilyen szép történetem.
Addig is ajánlom a verses, képes dalos blogom: http://joebacsi.blogol.hu/
Üdv.: Józsi



Eszméletlenül olvasmányos a stilusod!

Köszönöm! Egy szusszra végig olvastam és jókat mulattam a történeteden:)