Kommunikáció

kommunikációTegnap lementem sétálni egy kicsit a mellettünk lévő erdőbe, hogy egy kicsit feltöltödjek, kihasználjam az utolsó melengető napsugarakat és mélyen magamba szívjam az erdő oxigéndús levegőjét! De amiért igazán nekiindultam, hogy a természetben kicsit közelebb kerüljek önmagamhoz és gondolataimhoz!
Igazán boldog lettem ezalatt a pár óra alatt, mert hol engem szólított le valaki, hol én! Mindenkinek mindenkihez volt egy mondata, egy elgondolkoztató gondolata.
Az jutott eszembe, hogy még ha néha egyedül is érezzük magunkat ebbe a nagy világban, valójában nem vagyunk egyedül, csak hiányzik belülünk az önzetlen közeledés, a kommunikáció hiánya.
Ma már sokszor azt se tudjuk ki lakik a mellettünk lévő házban, lakásban!
De ahelyett, hogy szomorkodnék ezen, inkább megpróbálok én változtatni... ha nem is az egész világon... a környezetemen, azzal, hogy nyitok mások felé, mert ami van belül az van kívül is (...és fordítva )! Így olyan környezetet teremtek magam köré ami jóval kommunikatívabb és emberibb lehet!
Még a mai napig el tudok csodálkozni mikor a legváratlanabb pillanatban botlok bele egy olyan emberbe aki az éppen foglalkoztató kérdésemre pillanatok alatt adja meg a választ, noha nem én hoztam szóba!
Furcsa élmény ez... mindenképp spirituális és érdemes belőle tanulni!
Nyissunk embertársaink felé mert így élményeket és életre szóló lehetőségeket fogunk kapni!
Ezt kívánom mindenkinek!

Hozzászólások



Kedves Öbike! :)

Nikol

Köszönöm hozzászólásod! Jó volt olvasni, hogy te is úgy látod a dolgokat mint én!
A történetedről eszembe jutott egyik kedvenc filmem ( Napsütötte Toszkána ), ahol a főszereplő hónapokon keresztül integetett egy idegen férfinak a háza erkélyéről, de a férfi soha nem integetett vissza! Mikor már majdnem feladta, akkor a férfi hirtelen megemelte a kalapját tiszelete jeléül! Abban a pillanatban nem adhatott volna nagyobb örömet annak a nőnek ez az ismeretlen ismerős!
A lényeg, hogy igen, nincs nagyobb boldogság mikor az emberek, a világ visszanevet (...visszaköszön... ) rád!
Mindenképp folytatom az emberekhez való közeledésemet! :)
Most hirtelen eszembe jutott még egy történet ezzel kapcsolatosan, ami személy szerint velem történt!
Íme:
Két évig dolgoztam egy számomra nagyon kedves helyen, ahol nagyon jól kijöttem a fönökkel és az emberekkel. Mégis eljött az életemben egy olyan pillanat mikor döntenem kellett, hogy maradok a régi megszokott helyemen, vagy továbblépek egy új lehetőség felé, noha az nem várt veszélyeket hordozhat magában!
Egyik félelmem, hogy leendő kolléganőmet látásról már ismertem és mindig azt mondtam, hogy na ez azaz ember akivel nem akarok együtt dolgozni, mert sosem láttam nevetni és mindig olyan felsőbbrendűséget éreztetett a viselkedésében!
Aztán ennek ellenére döntöttem és mentem az új munkahelyre, az új kolléganőhöz!
Megfogadtam, hogy nem fogom őt előre leírni, inkább hagyom, hogy az idő elteltével megismerjem és majd meglátjuk mi lesz belőle!
Gondolom már kitaláltad mi lett a vége...kiderült kívánhatni se kívánhattam volna jobb kolléganőt magamnak! Sok mindenben hasonlítunk és nagyon fel tudjuk venni egymás rezgését, azaz tudjuk mikor van az a másiknál, hogy csöndre vágyik és mikor van, hogy beszélgetésre!
Szóval igazi nagy tanulság volt számomra, hogy nem szabad előre itélni és érdemes mindenki felé megnyilni és megismerni!
Minden jót és sok Rád mosolygó emberkét kívánok: Nikol
Köszönöm a videót! Igazán feltöltődtem tőle! :)



Felismerés

Tényleg csak ki kell nyitni a szívünket! Nekem már ma megvolt a hatása!
Néha nem is gondolná az ember, hogy ebbe a zárkozott világba milyen nehéz is mindenki felé szeretettel fordulni és néha még rajtam is eluralkodik ego, hogy én ezért, meg azért nem nyitok egy-egy ember felé! Aztán mikor ezt tudatosítom magamba és megpróbálom az ellenkezőjét tenni, én lepődök meg a legjobban, hogy az akit ellenségnek gondoltam egy igen értékes ember!
Tehát igen, a mindenség és boldogság a miénk csak észre kell venni! Kívánom ezt Neked és Mindannyiunknak is! :)



Drága Nikol

Én is többször gondolkoztam el ezen, hogy régen a nagyszüleim idejében még milyen barátságosak voltak egymáshoz az emberek. Összejártak segíteni egymásnak, akár építkezésről volt szó, vagy egy tollfosztásról. A disznóölés is egymás segítésével történt, utána pedig jót ettek és beszélgettek. Manapság pedig olyan ismeretlenek vagyunk egymásnak. Emlékszem mikor még panelben laktunk, és hajnalban mentem Fehérvárról Siófokra dolgozni. Többször találkoztam az egyik házban lakóval. Először azt hittem, hogy csak valakihez ment fel, mert férfi létére szónélkül elment mellettem (ámbár a hajnali időpont elég fura volt) Aztán mikor már harmadszor találkoztunk, akkor ráköszöntem, de nem volt visszajelzés. Először megsértődtem, mert azért az egomat birizgálta, de aztán elértem a célomat, és a legközelebbi alkalommal már visszaköszönt.
Mióta pedig kiköltöztünk nagyközségbe, ott újra megtaláltam azt, hogy egymás felé fordulnak az emberek. Szinte mindenki köszön egymásnak az utcán, egymás szemébe nézünk és most már vissza is mosolyognak rám.
Szóval én biztatlak, hogy kezd el, mert meglátod milyen jól érzed magad, amikor a legközelebbi alkalommal már ők köszönnek Neked előre és mosolyognak Rád :) Isteni érzés :)
Szeretettel: Öbike :)
A szeretet mindent áthat.....
http://www.youtube.com/watch?v=ac5SGwRPv0o
Mosolyogj Magyarország :)



Köszönöm.

Nagyon igaz, nem kell félni kinyitni a szívünket és mások felé fordulni. Nem szabad félni a sérülésektől, csak a szeretet áradására kell gondolnunk, és megkapjuk a mindenséget, a boldogságot.