Lolli meséi – "Egyedülálló" nő megosztaná

szingli nőHé nők, nőcik, csajok, cicák.
Most, hogy egyedül vagytok, maradtatok.
Élvezzétek a FÉRFI NÉLKÜLI élet csodálatos, és vissza nem térő szépségeit.
Sokan csak robotolunk, alig vannak barátaink, és rendszerint ilyenkor nagy magányunkban egy párra vágyunk. Talán együtt tovább fokozva az egyedüllétet.
Pedig azt sem tudjuk mik az igényeink, mi esne jól, mit akarunk a következő pillanatban.
Itt az idő, hogy tudatosan forduljunk az életünk felé.
És ha eljön a nagy Ő fehér paripán, akkor első blikkre mindent sutba dobunk?!
Teljesen alárendelődünk, és kezdődik elölről az egész folyamat?
Folyamat.
Tegyétek az életeteket kihívássá, sőt szeressétek a kihívást.
Egy igazán boldog, és önálló nő hamarabb gerjeszt tüzet mint gondolná.
Gyakran tele vagyunk igényekkel, elvárásokkal mások felé.
Mi vajon gondoskodunk e megfelelően a saját igényeinkről? És itt nem az épp aktuális takarításra gondolok.
Gondoskodunk e az örömről az életünkben?
Vagy azért kellene valaki, hogy legyen okunk örülni?
Elég nagy csapda ez. Az ember hajlamos annak örülni, aki örömöt gerjeszt benne, ha épp nincs öröme. Egy leheletnyi romantika láttán ilyenkor könnyen bedőlünk.
Hol van a tartásunk? Vagy csak mások helyeslése kell?
Eléggé leértékeljük magunkat, ha csak ez után futkosunk.
Barátnőm elég panaszos hangon fortyogott, hogy az épp aktuális férfi az első randira nem kocsival jött, pedig ő azt hitte… ezek után háromnegyed órán át sétáltak a fagyos hidegben, miután végre beültek valahová. Kérdem én, elmegy az eszünk teljesen, ha férfit látunk?
Ő talán a messiás, hogy minden gondolatunkat, a fejünkből olvassa?
Talán embernek is tekinthetnénk őket végre.
Egy randi miatt megéri, hogy egész héten betegen nyomjuk az ágyat?
Ki tehet arról, hogy nem merjük kinyitni a szánkat?
A fickó, aki nem autóval jött… Szeretjük másra hárítani a felelősséget.
/Azóta amióta ezt tudatosítom benne, kezd változtatni magán :)/
A fene tudja, de bennem mindig is élt egy vágy, hogy felfedezzem az ismeretlent.
Ez csak mostanában tudatosult bennem, amikor visszaemlékeztem az egy éve történtekre.
Egy éve szakítottam az épp aktuális hím-taggal, aki nagyon nehezen akart elszakadni tőlem.
Bevállaltam egy olyan munkát három hónapig, amit még sose csináltam. 13 új embert kellett megismernem, és hozzájuk alkalmazkodnom. Gőzerővel dolgoztam tavaly ilyenkor. És jót tett.
Eltűnt belőlem a kínzó feszültség, ha társaságba kerültem, vagy ha randiztam.
Legközelebb idén ősszel fogtam bele új kihívásba. Megint olyat csináltam amit még sose, és még jól is kerestem vele. Lettek új élményeim, amikről szeretek beszélni. Már valósággal sajnálom, hogy a nyáron nem vállaltam ilyet gyakrabban. A kihívás megerősít, önbizalmat ad.
Sőt közben kreatív is voltam. Most már tudom értékelni ezeket a pillanatokat, hogy mire vagyok képes. Micsoda hatalom az embernek, amikor kimondja: - Meg tudom csinálni!
Én ezt megcsinálom! Sőt, azzal a tudattal belefogni valamibe, hogy már a múltkor is sikerült, egyenest üdítő önmegerősítés.
Hogy mi lenne nekünk jó? Sosem lehet előre tudni, és erre nincs határozott és biztos válasz.
Csináljunk olyat amit még nem csináltunk, és tudatosan figyeljük meg, hogy mit élvezünk benne. Ha nem jön be, se baj, akkor tudatosítsuk a tapasztalat azon részét ami jó, és hasznos volt belőle. Persze most jönnek a kifogások, a nincs időm, a nincs pénzem, a beteg vagyok,
a fáradt vagyok…
Ez semmi mást nem takar, mint az akaratunk elől való folyamatos menekvést, mert így kényelmesebb nekünk, ha nem változtatunk. Viszont akinek nincs akaratereje, azt könnyű befolyásolni.
A múlt héten összetalálkoztam egy indiai lánnyal -Aisha- a secret club szünetében, és miután energetikailag észlelte a problémámat –ott helyben az utcán-, azonnal eldöntöttem, hogy kipróbálom a kezelését.
Bronz tálakat helyezett a testem egyes pontjaira, amiket lassan megütött egy filcütővel.
A rezgések teljesen átáramlottak a testemen. A rezgő tálat elhúzta közel a fejem felett, mire fantasztikus meleg érzet járt át. Nem szólva arról, hogy a kongó, zengő tálak hangja is csodálatos.
Kedvesemnek is meséltem a történteket, és hozzá tettem, hogy legközelebb már nem is azért megyek, hogy a problémáimon segítsen, hanem mert rettenetesen élvezem, hogy valaki kényezteti a testemet.
Érdekes ma este mégis úgy érzem, mintha begyógyult volna belőlem egy hiányzó darab.

http://www.youtube.com/watch?v=d8NnOFFrY0k

Címkék:

Hozzászólások



:)

Szeretem ezeket a kényesztetéseket úgy is, amikor egy, egymást szerető férfi és nő végzi mindezeket.:)
Ha a férfi és a nő rájön arra, hogy:
1. nem csak a szex a fő örömforrásuk;
2. kitárják egymásnak teljesen lényüket (már amit úgy ítélnek meg oda tartozik.:)) - Ez nem ellentmondás;
3. nem erőltetik egymásra akaratukat, "világukat", de elfogadják, sőt szeretik a másik "világát" (függetlenül attól, hogy mennyire egyezik, mennyire különbözik ez az izlésekben, hiszen ha a másikat szereted, akkor szereted ahogy létezik a világában) ;
nos akkor megkezdődhet egy olyan csodálatos utazás a másik, és magunk lényében, mely rengeteg finom kényesztetést, szerető, gondoskodó figyelmet, és mélységet hozhat magával!:)
Nah ebből kaptam én kóstolót 2008-ban, ezért nem tértem még magamhoz... de azt hiszem nem is akarok!:)