A Macska

Minden reggel a terasz ajtó előtt ücsörög, és néz föl, az ablakra. Mikor jelenek meg? – mozgatja gyűrűs- csíkos farkincáját izgatottan. Felkapom a köntöst és megyek, végig a lakáson. Nyitom neki az ajtót.
Jó reggelt!- purrogja hangosan, odadörgölőzve a lábamhoz. Megsimogatom a buksiját. Erre ő felpúpozza hátát, és hízeleg. Elindulunk a konyha felé. Kiveszem a hűtőből a konzervet. Tekereg a lábam közt, hevesen dorombol. Megfogom a tányért és ő elindul előttem.
-Erre, erre! –nyávogja. Megáll a vizes tál mellett. – Ide tedd! – ágaskodik. Beleveti magát az ételbe, s jó ízűen nyammog rajta. Addig én egy bögre tea mellett nézem a korán munkába menőket, hallgatom a kertészek és utcaseprők kacagását. Dohány füst szaga száll be a szobába és kávé illat. Mélyet szippantok belőle. Most nem zavar…
Miután kisbarátom jóllakott, bejön a szobába. Leül az ajtóban, egymásra nézünk és elégedetten rám pislog.
-Köszönöm. – nyalja meg szája szélét is, jelezvén ízlett neki reggeli. Majd elindul, és lefekszik a fehér szőnyegen. Mosakodik, nyújtózik, hentereg. Mintha egy láthatatlan – emberi szemnek láthatatlan- játékkal játszana, mellső lábaival bele- bele kap a levegőbe. Megáll és néz. Lát valamit, amit én nem láthatok. Bájos, bölcs és titokzatos. Sokszor gondolkodom: vajon merre jár éjszakánként? S mikor ide benn van keresem, de nem találom, honnan búvik elő?...
Rám villantja hatalmas zöld szemeit. Mosolyog. Titokzatosan. Lát. Lát engem. Tudja mire gondolok. Érzi mit érzek. Hosszan lehunyja szemét, és sóhajt egyet. Légzése egyenletes, nyugodt. S körül vesz a csendje. Talán – talán!- még az idő is megáll.
Gyakran érzem azt, mikor velem van. Mintha a szelleme átölelne és melengetné a szívemet. Hogy ne hűljön ki, akármi történik velem. Ha az emberek bántanának, szomorú lennék… akkor se húzzam fel a falat és szigetelődjek el. Mert társadalomban, közösségben élek, amit lehet néha elutasítanék, puszta dacból, ám ugyanakkor energiát ad. Mert felzárkóztat önmagához, hogy ne maradjak le, s része lehessek az egésznek, amiben önmagam lehetek. Tán ő, ők ezért függetlenek, s önállóak? Hogy ezt megtanítsák nekünk, embereknek? Mert a bölcsesség bárhonnan fakadhat, hiszen mindent átjár az isteni energia…
S mire kérdeznék tőle, addigra elalszik. Összegömbölyödve fekszik a fehér szőnyegen. Bár néha egy- egy kinti zajra megmozdítja fülét, de szemei csukva vannak, szendereg.
Átfordul a másik oldalára, rám pillog álmos elégedettséggel, dörgölődzik, nyújtózik. És ismét az álomvilágba készül. Csend van, nyugalom. Tudom, hogy ilyenkor béke van, a Világban minden rendben halad, mert ő itt van, s nem menekül.

CsatolmányMéret
cat1.jpg83.21 KB
Címkék:

Hozzászólások



:)

Szép macskusz!:-)