Meghívó

meghívóMeghívó! Kedves Barátok! Társaim! Szeretettel hívok meg mindenkit,

2010. 02. 01-én, hétfőn, du. 16 órai kezdettel az Én Irodalmi műsoromra: Jakab Anikó, a szeretetköltő
Budapesten. Cím: 17. kerület, VIGYÁZÓ SÁNDOR Művelődési Ház, Sík Sándor Irodalmi Klubja.

Pesti úton a Bakancsos utca megállónál kell az Örs Vezér teréről induló 97 E, 169E, 161 -es autóbuszról leszállni, és előre menni.

Kis ízelítő verseimből: http://www.youtube.com/watch?v=aLuY7piB7oA . Hangos versem mondom el :)

Sziget vagyok én...

Sziget vagyok én, ebben a végtelen élet-óceánban.
Nem gondolok, arra mi vár még rám ma.
Békés nyugodt pillanatként élem a jelent.
Így várom az estét mikor a Nap, lemegy.
Óceánszagot ásító reggelre kelek.
Csendes az óceán, mégis rá ébredek.
Érzéseim hullámokként járják át lelkem.
A kelő nap fényében fürdik meg testem.

Tán pálmafa legyek ma s karcsún nyújtózkodjak?
Vagy vijjogó sirályként az ég felé szárnyaljak?
Lehetnék ezerszirmú virág is, ki a nap felé ragyog…
Mindők bennem élnek. Maradok, aki vagyok.
A végtelen víz az, mi életet hozott.
Máskor meg elvett, ha jöttek nagy viharok.
De vihar elmúltával az óceán tovább ragyog…
Benne ragyogok én, aki egy apró sziget vagyok.

Rákoskeresztúr, 2oo1 o7. JAKAB ANIKÓ

Ki is vagyok Én?

Vízcsepp vagyok, forrásból eredő.
Fénysugár vagyok, Napból születő.
Szeretet vagyok, és ott égek benned,
én vagyok a Te tükörképed.
Ha jó vagyok, azt mondod:
szeretsz engem.
Ha már nem, el kell engedned!

Mégis, visszavezet utam
Tehozzád Uram!
Ki is vagyok én:
még járom az utam.

Kispest, 2oo4 o4. o3. JAKAB ANIKÓ

Ha…

Ha életed ötvenhez közelít,
ha szívedben üresség kong,
ha amit elértél kudarcba visz,
ha az üresség érzése zsong
ha óceán és ég színét nem élvezed,
ha a zenében már örömöd nem leled,
ha a rózsakert sem mesésen színes,
az ágy és a takaró, már nem elég meleg,
akkor érkezik el az idő:
változz, és lassíts!
Mielőtt nem késő!
Csodálkozz rá mindenre,
ami körülvesz,
az emberré válás pillanata ez.
Ekkora hited majd tartást ad neked,
Bízzál Istenben, Ő elvezet
abba a világba, melyet Embernek teremtett…
megtaláltad az utat, mely a Forráshoz vezet.

Rákoskeresztúr, 2oo4 o2.28. JAKAB ANIKÓ

Út - VILÁGOSSÁG - Élet

Ki vagyok én?
Kérdezem magamtól.
Ám erre válasz nincs leírva sehol.
Ha igaz feleletet szeretnék hallani,
Meg kell kérdeznem, végre valakit.
Ki is vagyok én?
Szellő vagyok, melegben enyhet adó.
Csillag vagyok, sötétben utat mutató.
A rét minden virága, mi benned illatozik :
vagyok kit vársz, ki szívedben lakozik.
Szivárvány vagyok, s hidamon átmehetsz
egy szebb világba, hol lakni élvezet.
Hol a Szeretet az úr, és irányt is az mutat,
ha az ösvény elágazik, és te elakadsz..
Csak menj! Én ott leszek veled.
Vezetlek, óvlak, fogom a kezed.
Menj! Menj, előre, és vissza se nézz!
Már a jó úton haladsz : látod a célt.
Többé ne kérdezd: ki vagyok én.
Hisz a válasz már belül, benned ég.
Lobog, mint nyáréjben messzi pásztortűz.
Azokat várja, kiket Sötétség űz.
Tévelygők ők, kik nem találnának haza,
ha a szeretet fáklyája - nem világítana.

Rákoskeresztúr, 2oo4 o3.15. JAKAB ANIKÓ

VÁGY

Édesen izzó szenvedély,
éhesen gyűrűzik köröttünk a kéj.
Zaj szűnik, minden elcsitul.
A vágy tüzétől testünk kigyúl.
Ölelő karod meleg rejtekén,
suttog puhán a mély, sötét éj,
kéjtől hajladozva, akár fűzfaága,
önfeledt barkák, színes virágnásza.

Egymásba olvadó órák és percek…
Ki számolja? Ha együtt lehetek veled.

Rákoskeresztúr, 2oo4 o2. 1o. JAKAB ANIKÓ

Aranykalász kévéjű nyár

Aranykalász, illanó,
az a nyár, oly suhanó…
Mikor találkoztunk…
Ámor nyila szívünkbe talált
A reggel, estig velünk hált.
Mikor ittuk a mámor mákony-borát.
S a vágyunk, égig repített-szállt…

Ha végre leereszkedtünk a Földre,
Csak azért tettük, hogy ne örökre
Legyünk a vágy Olümposzán.

Fenn a magasban,
- magasröptű sasban –
A mámor zsámolyán,

hol öledben ültem én, a zabolátlan lány,
ki vadul és bolondul érted, égve- ég,
még ma is, bár, hűlt-e szenvedély.
De nem csitul el soha, de soha!

Mert eltalált egykor rég:
Ámornak felajzott nyila.

Rákoskeresztúr, 2oo4 o2. o8. JAKAB ANIKÓ

Még ne...

Kedvesem, még ne!
Még nem jött el
Búcsúnk ideje.

Ha időnk egyszer mégis lejár,
elillan körülünk a régi nyár

Illatos tavaszok. – Lágy neszezésű őszök.
Miket szívemben ma is híven őrzök.

Ó ne! Még ne jött el búcsúnk ideje!
Párnánkon érződik, bensőnk szelíd tüze.

Mikor, mint turbékoló szerelmes galambpár,
egymást etetve éltünk - vágyunk teremtő álmán,

s ha leszálló este röpte fölkapott,
lebegve szálltunk, fölöttünk kacagtak a csillagok!!

A Tejútnak fényessége sem szabhat nekünk határt.

Kedvesem!
Ne engedd tőlünk elbúcsúzni a nyárt!

Rákoskeresztúr, 2oo4 o2. o8. JAKAB ANIKÓ

Egy tavaszi este

Egy édesen lágy tavaszi este,
sétálok a pesti utcán merengve.
Gondolataim színes pillangóként csaponganak,
míg nézek fölfelé, s bámulom a csillagokat.

A csillagokat, melyek úgy vannak széthintve
a menny boltozatán, mint a gyöngysor,
ha szétszakad ízibe.

Szerteszét szaladtak róla a gyöngyszemek
Biztos így szórta szét a Teremtő is,
a csillagszemeket.

A bársonyos mélykék ég az alátétjük,
s ahogyan nézem, szemem szinte szédül.
Mindegyik darab briliáns is lehet talán.
- Hozd le nekem!
Ezt kéri a fiúktól minden leány.

Vannak csillagjósok kik belőlük, jósolnak.
Más emberek kutatják, fürkészik titkukat.
Amit a távolság igen jól el tud rejteni,
De ki tudja, ha tudnánk a titkot,
Mit tudnánk vele kezdeni?

Igéző fényüket nagyon szeretem.
Nem tűnnek előlem el,
míg a Nap nem jő fel hirtelen.
Mert a Hold csak addig védi meg őket sötétjével,
Míg a Nap fel nem kél, fényes, forró seregével.

Oda lesz a napfénytől a csillagok fénye,
Eltakarja őket Hold-anyó félve
biztosan mindegyik egy tükör előtt fényesíti magát,
hogy estére kelve, újra - az ég bársonyáról
szikrázhasson le ránk.

Rákoskeresztúr, 1998 tavasz. JAKAB ANIKÓ

Szolgálat

A természetben mindenben
a szolgálat vágya él.
Szolgál a víz és szolgál a szél.
Ha fát találsz: ültesd el Magad!
Ha hibázol: javítsd azonnal!
S ha olyan feladatra lelsz,
amit mindenki kikerül,
vállald fel! És meglátod sikerül.
Mert öröm jónak és egészségesnek lenni,
még nagyobb öröm, másnak szolgálatot tenni.
Ne hidd azt, hogy csak a nagy szolgálat érdem!
Az apró szolgálatnak nagyobb az öröme:
Ha a kertet locsolsz, érezd a növények háláját!
Vagy ha rendet teszel, fogadd az energiát!
Mely árad, körülvesz, betölti szobád.
Fésüld meg egy gyermek kócos haját!
Lásd mosolygó arcát, amint ragyog Reád!
Ne hidd ám, hogy szolgálni csak a kisemberek dolga!
Mert a szolgálat egy dagadó vitorla,
Melynek szele a fényt adó Isten, maga!
Mondhatjuk azt: Ő! Igen, Ő, ki szolgál mindenkit,
de mégsem szolga.
Naponta kezünkre néz, és kérdi:
szolgáltál már ma?
Kit? Tán a szeretteidet?
Én köszönöm neked, hogy ma is,
A szolgálatodra lehetek.

Ez egy spanyol író írása.
Rímekbe én szedtem, és most közzéteszem.

Rákoskeresztúr, 1999 őszén. JAKAB ANIKÓ

Játékos SORSKERÉK

Sorskerekem fut előttem az úton.
Az életem űzi, hajtja, de nem éri utol.
Játszanak ők, kergetőznek egymással,
Mért érzem hát, hogy engem játékukból kizárnak?
Engem, ki Sorskerekét sokszor visszatartanám.
Máskor meg haragomat csőstüll, rázúdítanám!
De nem hagyja, elszalad, kikacag engemet!
Ő a főnök, ő irányít. Így élem az életet.
Szabadon szárnyal, miközben orromnál fogva vezet.
Ha szenvedek, számára az külön élvezet.
Rab énemet sorsommal kalodába zárta.
Végzetemmel vagyok, kalitkába zárva.

De mit látok? Végre szabadítóm érkezik,
Szellők szárnyán, és lovával jó messzire elrepít.
Kalodám és Sorskerekem, egyre távolodik.
Egy világ van közöttünk!
Szabadon élhetek megint!

Rákoskeresztúr, 2oo2 Jakab Anikó

Anyám

Hazamennék és átkarolnálak!
Sírni szeretnék válladon!
Elzokognám Neked szipogva,
Minden eddigi bánatom.
Mióta otthonról eljöttem, mindenhol bánat ér.
Arcom hajadba fúrnám, mely fehér, hófehér.
Látni szeretném kedves mosolyod!
Beszélni szeretnék veled!
Arra vágyom, hogy simogasson
Újra kérges tenyered!

Anyám
Kimegyek hozzád még ma a temetőbe,
Mert bele szeretném hajtani fejem,
Fájó fejemet,
újra az öledbe.

Rákoskeresztúr, 2oo3 o1. o3. JAKAB ANIKÓ

Szivárvány

Esőmosta, napfürösztötte a reggel.
Sétálgatok, szétnézve jókedvvel.
Szivárvány bontja ki szirmait az égen,
Ahogy esik az eső, a nap kisüt éppen.
Micsoda szépség ez a természeti tünemény!
S ahogyan föltűnik Földünknek egén,
Nekem tőle szivárványos jókedvem támad.
Bár’ örülni tudok egyébként is
Minden apróságnak.

Szeress!
Magadat kicsit jobban, mint mást
Ha szereted magad, kitárul a világ.
Mert benned van minden, ami csak számít,
A világ, mely körbe ölel csak ámít.

Rákoskeresztúr, 2oo1 tavasz. JAKAB ANIKÓ

Hozzászólások



Túlcsordulóan magas érzelmi töltést kaptam ma.

Én akartam adni, és adtam is szívem tüzét, verseim szép érzéseinek energiáit........... és most sütkérezem a finom érzésekben, amit az ott jelenlévők hagytak rám:) Adták át magukból azt, ami nekik is volt.

Én úgy éltem meg, hogy:1. bekísértem egy számomra oly kedves Barátomat a város középpontjába, Rákoskeresztúrról, tettem ezt annak tudatában, hogy reggel dolgos napom lévévn, korán, 5 órakor kelek, és zötykölödöm a metrón melóhelyemre:)
És most is, pozitív értelemben " össze kellett " kanalaznom magam, hogy leírhassam a Leírhatatlant.

Boldog vagyok:)



Ajándékozom Neked

ezeket a sorokat. Akkor, amikor irtam (1990.szeptember 9.-én) nagyon szomorú voltam.
Ha van erőnk és akarunk, továbblépünk. Megindulunk. És megyünk. Falakat döngetünk, a széteső téglákat újra összerakjuk. Változás? Igen, önmagunk megváltoztatására van szükség.
.............
vétkeznek azok
kik rabolják a földet
hol lábam nyomott hagyott
könnyeimet eltüntette
ne lássa más nyomoromat
szivemet tüskekoszorú nyomja
a piros vércseppet a por is
felszinre hozza

hová tüntessem el én
az öreg föld könnyeit
..............



Köszönöm kedves Arielám:)

Már most felemelő arra gondolni, hogy velem vagy :)))))))))))))))

MAGYARSÁG

Hová tűnik el a világ?
Mivé lesz a magyarság?

Ha már érzések nem lakják,
Tűnjék el a magyarság?

Mert mit ér szívünk, érzések nélkül?
Mit ér magyarságunk Haza nélkül?

Szívszeretet érce a kohónak.
Ahogyan fülünk örül a jó szónak.
S anyáink szerető kérő szavára,
Maradnánk örömmel, ebben a hazában.

Magyarság!
Bárhová sodorjon életed folyója,
Legyen a szeretet a szíved kohója.
Bármit hozzon sorsod, ami elrendeltetett:
Szerető szívedet, magyarságodat,
Le nem vetkezheted!

Rákoskeresztúr, 2oo2 nov. JAKAB ANIKÓ

KIHŰLT EGY FÉNYES CSILLAG
/ Ín M. Ballonyi László író, alkotóművésznek /

Csillag voltál közöttünk. Lángoló fényed immár kihűlő.
Neked, ki sok szépet alkottál - Múltad ma már Jövő!
Alkotó energiák erejei nem feszülnek benned tovább... !
Lefékezett a Teremtő, mikor elragadott a Halál.
Hited ereje bennünk mára, dagadó vitorlát bontott.
Nem fog rajta az idő vasfoga:
alkotásaid halhatatlanok.
Élnek! Életet beléjük múzsád lehelt!
Nem hint port rájuk soha, gyarlón feledő emlékezet!
Múltunk mi közös út és sors, megőrzi ezt -Veled:
„Meghalt Művészek Csarnokában” méltó emléket állítva neked.
Égi és földi világaink közt folyik az emlékezés folyója
Vízén, vasmacska- horgonyon ring, alkotásaid hajója.
Kapitánya Te voltál egykor, álltad életed minden viharát!
Lacikám! Rád emlékezek! Ezt nyújtom Neked ma át:

„tekinteted vidáman csillogott ki, szemöldököd alól.
Ahogyan rám nézett, kíváncsiságtól mindig ragyogón.
Keresve bennem mindazt, mit én adhattam neki,
Önmagam báját, a szeretetet, ami egyszerű és oly szelíd.
Gyógyír sebeinkre, mit sorsunk mindennap ad:
Amitől az ember mégis, mindig Ember marad!

Rákoskeresztúr, 2oo4 o2. o1. JAKAB ANIKÓ

TISZTÁN CSOBOGÓ PATAK / F. né Barna Ilona költőnőnek /

Megérintett a verseidből áradó kedves báj.
Ha hallgatlak, bennem a Természet muzsikál.
Legszebb zenét játszva el, mit adhatsz minekünk,
együtt dobolja szívünk ritmusa, vidám énekünk.
Pajkos- játékos szavakkal mondod el, amit érzel.
Ahogyan látod a világot. Ez az, mit én is érzek.
Mint tisztán csobogó pataknak vize,
Gondolataid úgy hangzanak el.
Játékos halacskaként úsznak benne.
Ezt látni, érezni kell!
Csak egy költőnő, mint Te, Ilona,
Mondhatja ezt így el.
S mi elhisszük, ahogyan leírtad.
Amiről nekünk énekelsz!

Rákoskeresztúr, 2oo2 o3. JAKAB ANIKÓ

VERSELŐS VERSEK (Juhász Sándor költőtársnak)

Nincsen arra szó, hogy én azt leírjam,
Mily hatást értél el bennem soraiddal!
Felemeltél magasra: ott dédelgettél,
Ringattál kicsit még, mielőtt letettél.
Fentről mindent láttam mikről Te írtál.
Kitágult világom, repültem tovább.
Szálltam egy darabig az éterben lebegve…

Majd a rám hullt csönd, lelkem fürösztötte.
Megtisztultam általad kedves költő barátom.
E fenséges élményt mindenkinek ajánlom!

Rákoskeresztúr, 2ooo. o2 14. JAKAB ANIKÓ

FÁZOK

Feszülő íjként
Kitörni készül lelkem.
Még nem tud
Fogva tartja testem.
Didergek!
A mélység foglyaként vacogok.
Menekülnék!
Ám egyre mélyebbre jutok!

Mennék hegyormok kékje felé!
Hol a határ a csillagos ég,
ahová képzeletem fogvacogva jut el,
Mert a mélység foglya: Ember…
teste a börtöne.

Egyre jobban fázok.
A hideg, mint gondolat
Szívemben fészket rak.
És nincs leheletnyi tűz,
Mi végig simogat!

Senki! Semmi!
Lelkem fogoly marad!
Csak az örökkévalóság
Adhat nekem vigaszt!

Rákoskeresztúr, 2ooo o1.o3 JAKAB ANIKÓ

TÚLVILÁG

Meghaltam. Erőm elfogyott.
Lelkem egy fekete lyukon átcsúszott,
Az időtlen másik világba,
Hol semmit nem jelent már,
A földi lét fogalma.

Fény-lények fogadtak, s üdvözöltek.
Örömmel vártak. Nekem örültek!
Ki újonnan jöttem…
Ők már üdvözültek.
A Mindenható szeretet fénye elé vezettek.

Hívogatóan fénylett e Fény.
Lelkem elé járult, cseppet se félt.
Mitől is félt volna?
Hisz szeretet vette körül!
E másik világban mindenki
- mindenkinek örül.

Tudom már, hogy a Halál, szabadulás.
Testünk börtönéből,
És csodás ez, oly csodás!
Ami odaát vár, feloldozás…
Végtelen szeretet- időtelen világ.

Rákoskeresztúr, 2ooo. o1. o5. JAKAB ANIKÓ

ÁLOM / József Attila előtti tisztelgésem /

Meglátogatott álmomban Isten.
Arra kért őrizzem.
Őrizzem a lángot,
mely a tiszta szeretet.
Fényénél melegednének az emberek.

Rákoskeresztúr, 2oo3 12. o9 JAKAB ANIKÓ

HARANGSZÓ CSENDÜL

Csengve, kondulva száll a levegőben.
Szikrázó feszültséget kelt emberekben.
Kik fülükkel hallják a harang zengő hangját.
Nem hallják meg lelkükben az Úr hívó szavát.
Miért is hallgatnának ők-e hívó szóra?
Nem vágynak másra, csak minden földi jóra.
Azokra, mi sok-sok édenkerti alma.
Mikért az édenből már rég ki vagyunk tiltva.
Pedig a harangszó nekünk mást is jelez!
Szól hozzánk, hív minket:
Ember! Ébredezz!

Nyisd ki végre lelked bezárult ablakát!
Szívedben érezd a harangok zengő hangját!
Fogadd végre magadba az Úr szeretetét!
Ki minden embert szeret,
Ahogy anya gyermekét.

S ha megzendül a harang,
Mi lelked muzsikája,
Hallgasd hát szíveddel,
Úgy füledet nem bántja!

Rákoskeresztúr, 1999. JAKAB ANIKÓ

A KÖLTŐ LELKE
(Aszódi Imre költő tiszteletére)

A költő lelke szépen szóló hárfa.
Zeng, ha színes gondolat szélként átjárja.
Szétárad a világba lelke muzsikája.
Legyen az embereknek a földön mennyországa,
Amikor megszólal a költő hárfája.

Zúgva szóljon! Zengjen! Daloljon!
Hallgathassák ott is, ahol fájón
Hiányolják a zenét, a verset, a muzsikát!
Harsogjon hát hárfád! Hallja meg a világ:
Hogy él, és virul a magyar költészet!
Hallgassátok hát, a költő szavát!

Rákoskeresztúr, 1999 10. o8. JAKAB ANIKÓ

DIMENZIÓK

Őszi szélben dideregnek
A lombjuk vesztett fák.
Lelküket a fény helyett,
Sötétség járja át.
Köd tekereg sejtelmesen,
Derengő hajnali reggel.
De nem győz a Fény, mert ősszel
A Sötét van fölényben.
A Gonosz uralja a Földet.
Eljött halála a Fénynek.
Nincs az emberek szívében,
helye, Reménynek.
Remény jóra és szépre!
Éhesen áhítozunk a Fényre.
Ami újra eljön majd s lelkünk, kivirul.
Évről-évre így megy, ez megállítatlanul.
Mert örök körforgás az élet.
Mi ma van, holnap semmivé lett.
Csak a Változás tánca ami örök.
S én örülök: hogy élek!
Az élet körforgásától már nem félek.

Rákoskeresztúr, 2oo3 11. o2. JAKAB ANIKÓ



Ragyogáshoz

Kedves Anikó,
február 1.-én gondolatban Veled leszek.