Megvan az ideje

gyász ideje"Megvan az ideje a gyásznak,
és megvan az ideje a táncnak. " (Prédikátorok 3.4)

És ez a mai napon tudatosult bennem, nagy erővel. Végre kijött belőlem, kijött rajtam a gyász fájdalma. Végre, mert végre ki tudom mondani: FÁJ! Nagyon. Úgy, hogy megszakadok belé. Elfogadom, hogy fáj. Hogy nehéz.
Az elmúlt hónapokban mintha bennem rekedt volna a fájdalom. Magam előtt is mintha titkolni akartam volna. Elhitettem magammal, hogy én olyan nagyon erős vagyok és nem is fáj. Ezernyi dologgal takartam el az érzéseimet (rengeteg sport, rengeteg házmunka, olvasmányok, Pl. a vonzás törv-vel kapcs. ). És a fájdalom bennem rekedt. Nem engedtem, hogy a felszínre törjön.
Miért? Belegondolva, hazudtam magamnak. Azt hittem, én ilyet nem szoktam soha..
Megvan az ideje a gyásznak. Meg kell élni a gyászt. Ha tetszik, ha nem. A megfelelő helyére kell tenni a negatív érzelmeket (is). Különben nem gyógyulhat meg a lélek. A Titok mindig a pozitív hozzállásról /érzelmekről beszél. Ez fontos. De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy minden érzelmet a helyén kell kezelni. A negatív érzéseket is meg kell élni.
Meg kell gyászolnom azt, aki a legfontosabb volt nekem. Meg kell tanulnom felvállani, és bevallani: fáj. Hiányzik. Egyedül vagyok. Mintha önmagam egy jelentős része meghalt volna, kiszakadva belőlem.
Ma döbbentem erre rá. Mert kiborultam. Kiborult belőlem a magamban hurcolt teher. A fájdalmat is meg kell élni adott esetben.

És közben jó tudni: ideje van a táncnak is. Jó ezt magam előtt látni. És hinni benne, hogy ha ezen túlvagyok, táncolni fogok. Örömömben.

Hozzászólások

 

Mindig várok egy eget rengető JELRE

de még nem érkezett el az ideje! :)



Köszönöm

Igazad van. Egyiken be, másikon ki:)))



Gaboca kedves

Tul melyre beengeded az emberek velemenyet.Halgasd meg oket,ha birod, ha nem talalj ki vmilyen kibuvot,es ne engedd,hogy ennyire befolyasoljon a velemenyuk.Nagyon jo es termeszetes, ahogy megeled es probalod lassan megemeszteni a tortenteket.Akarva-akaratlanul az emberek hozzaszolnak.Nem kell,hogy odaig hasson a velemenyuk,hogy mar ideges, feldult legy tole.Todod,az egyik fuleden be a masikon meg ki.Illedelmesen meghallgatod,de nem kell elraktarozni a velemenyeket.Nevess ha van min,es sirj,ha ugy esik jol.Hidd el, jol csinalod.Az anyukadat nyugtasd meg, az elet megy tovabb, nem vagy te olyan magatehetetlen, majd megtalalod a helyes iranyt, es jo,hogy o van neked igy nem vagy egyedul.Oleld at mindig,ha latod, erted aggodo edesanyadat.
Szeretettel,
felebarat

u.i.: Nem kell megvedeni magadat, nincs szukseg arra,hogy mindenkinek magyarazkodj, bolints egyet es kesz.



Köszönöm,

hogy reagáltál Felebarát. Én mindezt tudom, mármint, hogy az ő szándékuk nemes és jó, és, hogy értem teszik. Csak néha olyan erőszakosan. És én nem mindig tudom megvédeni magamat. Nem tudom elmondani, hogy én igenis teszek lépéseket, kimozdulok, nem csak fekszem sírva az ágyban, hogy igyekszem tekintettel lenni a gyerekeimre, az anyámra, aki attól retteg, hogy én hogyan élem túl ezt az egészet.
Miért nem értik meg, hogy én azt teszem, ami nekem jó? Ösztönösen is és tudatosan is. Ha feketében járok, azért teszem, mert nekem az jó, ha sírok azért, mert ez jön, stb. Lehet, hogy szerintük nem a legjobb megoldás, de szerintem igen, és én vagyok ebben a helyzetben.



Gaboca

Mindenben igazad van.
Azok viszont, akik azt mondjak,hogy ...
Ne haragudj rajuk,mert csak jot akarnak,hogy ne szomorkodj.Csak lehet,hogy nem jokor vagy nem a megfelelo magyarazattal teszik.De ok is segiteni akarnak.
A hosszan tarto ,nem mulo gyasznak oka van .De a hat honap az meg nem mondhato hosszunak.
Szeretettel,felebarat



Sziasztok!

Én is azt gondolom, hogy mindenki másképpen gyászol. Nekem az Édesanyám elvesztése volt nagyon fájdalmas.Tudtam, hogy beteg és el tudtam búcsúzni tőle. Fájdalmasan gyönyőrű pillanataink voltak.Én annyira nem tudtam kezelni az egészet, hogy a halál létezését kérdőjeleztem meg.Falat vontam magam körül, a családom nem tudott mit kezdeni velem.Ismerőseim mondták, hogy majd az idő segít, de ez nálam nem jött be.Ez 13 éve volt.Most utólag visszagondolva magamat sajnáltam rettenetesen, hogy árva lettem(43 évesen) és nincs hova "haza" mennem. Egy éve jutottam túl rajta. Hogyan? Édesanyám háza két évig érintetlen volt utána eladták és összepakoltam egy dobozra való emléket(napokig zokogtam).Fényképek, levelek.A dobozhoz nem nyúltam, arra gondoltam, hogy olyan fájdalmas lenne.Egy évvel ezelőtt egyedül betegen otthon voltam és elővettem a dobozt.Fantaztikus volt. Elolvastam a szüleim szerelmes leveleit, amit édesapám az orosz fogságból írt a szüleinek.Volt olyan levél is ami az én születésemet tudatta a rokonokkal.Azt éreztem a levelekből, hogy ők mennyire szerették egymást és engem is.Megnyugodtam és boldog voltam.Most azt gondolom a gyászban sokszor magunkat sajnáljuk. Mindenféle vallás azt mondja, hogy a túlvilágon boldogság van és nekünk ez sem ad vigaszt.



Sziasztok!

Én hat hónapja veszítettem el a férjemet, tudtam már azóta táncolni is, nevetni is, de nem maradéktalanul, nem önfeledten. Minden érzésben, minden gondolatban ott van. Rengeteget sírtam-sírok is.
Ami engem zavar, az másoknak, a pusztán jó szándékból, jó akaratból való okoskodása. Olyanok, akik soha nem élték át ezt, oktatnak ki, hogy nekem már milyen jól kellene lennem, mit hogyan kellene tennem vagy nem tennem. Hogyan kell túllépni, újra kezdeni, tovább folytatni, mintha lenne erre recept, vagy szabvány.
Pedig én azt hiszem, hogy mindent úgy jó megélni, ahogy jólesik. Ha jólesik sírni, akkor sírok, ha nevetni, akkor nevetek. Az embernem le kell küzdenie a bűntudatát is, hogy hogy tud ő nevetni, amikor ekkora tragédia érte.
Sokat segített ebben az a mondat, hogy Az, akit gyászolsz, biztos nem akar téged szomorúnak látni.



Kedves Alfajáró! nagyon jóóóóót írtál, megyek keresni .

... Bredshaw-t , Szeretettel Ölellek kedves Napfény!!!!!
Unique**
Keep smiling :-)



Kedves Ittlevők!

Örülök, hogy az írásom ennyi visszhangot keltett. Hogy mások eltemetett érzései is felszínre jutottak. Hogy tudunk egymásnak segíteni.

A gyásznak múlnia kell. A veszteséget meg kell gyászolni. Van aki gyorsan kiadja magából, van akiben évekig bent reked.. ez utóbbi talán sokkal nehezebb. Könnyebb annak aki ki meri , ki tudja adni magából a fájdalmat a maga teljességében. De aki hurcolja évekig, előbb-utóbb abból is felszínre is tör. És akkor megkezdődik a gyógyulás....



Megengedem és köszönöm Erka!

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Kedves Ery...

Gyonyoruen leirtad a hozaszolasodban, minden amit mondani kellett, mintha a szavakat vetted volna ki szambol...az erzeseket a szivembol. :) Nagyon a szivembe zarlak..te kedves kis leny..ha megengeded nekem :)



Drága Napfény!

Egyszer már akarta Neked írni, mert érzem a szenvedésed, de nem tettem meg. Most látom, hogy bővebben írtál Te is a körülményekről és mástól is kaptál levelet, ezért én is leírom a saját tapasztalataimat.

Nincs, nincs rá módszer. Ahány ember, annyiféle, mindenki másképp éli meg az érzéseit. A megfelelő időben Te is rájössz, hogy nem tudod elnyomni azokat a képeket, amiket nem szeretnél látni. Ha elnyomod, akkor a folyamatot lassítod vele. Persze, ha most még nem érzed magad elég erősnek a szembesüléshez, akkor majd meg fogod érezni a megfelelő pillanatot, amikor nem akarod elnyomni, beszélni, írni, gondolni akarsz róla. Hidd el, hogy ha ezek az elnyomott rossz érzések felszakadnak és megfelelően kidolgozod magadból, akkor gyorsabban vigasztalódsz.
Elmondom Neked, hogy sok gyász ért életemben. A legkorábbi Apukám elvesztése volt ötéves koromban. Talán olvastál tőlem írásokat itt az oldalon, mert sok élményemet – és az elvesztését is – leírtam. Azt még nem, hogy pontosan mikor tudtam feldolgozni, mert igyekszem a történeteimet időrendben leírni, de most itt Neked elárulom, hogy Anyukám halálakor, ami negyven évvel később történt. Anyu a halála előtt ugyan is azt kérte, hogy az Édesapám mellé temessük. Pedig volt neki második férje is, az is meghalt korábban, de Ő az Édesapámmal egy sírban akart megpihenni. A temetésen, amikor leengedték Apu mellé Anyu koporsóját, akkor egy kitörő sírás formájában megszűnt bennem az évtizedek óta tartó nyomás és megnyugodtam. Hálás szívvel gondoltam Rájuk és őrzöm azóta is drága emléküket.
Anyósomat is elveszítettük, Ő nem állt hozzám annyira közel, de sokat voltunk együtt. Halálakor összeomlott a család, úgy ahogy Te is írod. Én igyekeztem mindent levenni a vállukról és intézkedni helyettük, mert képtelenek voltak. Így telt el még 3 hónap, hogy szinte el sem sirattam, hiszen tekintettel voltam a családtagjaira. Aztán elmentünk a gyerekeinkkel (akkor még 4,7 és 10 évesek voltak) egy délutáni színházi előadásra a Madách Kamarába. Tolnay Klári és Gyabronka József játszott egy aranyos darabban, ami a szeretetről, önzetlenségről, csupa szép emberi tulajdonságokról szólt. A megélt érzelmek hatására kitört belőlem szinte öklendezve, fuldokolva a sírás, kimentem, hagytam, hogy előjöjjön, majd a darab végén újra találkoztam a családommal. A gyerekekkel és a férjemmel is megbeszéltük a dolgot, kimentünk a temetőbe, beültettük a Mama sírját sok szép virággal, amit mind a saját kertjéből vittünk ki, tehát a saját virágaival és megnyugodtunk.
Ezeket csak azért írtam le, hogy Te kérted, hogy van-e módszer, mindenkinek a saját magából eredő módszere van, tehát attól fogsz megkönnyebbülni. Ha tudod, szűrd ki magadnak, amit érdemesnek találsz, de kívánok Neked mielőbbi vigasztalódást tiszta szívemből.

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Ha elengeded,ott es akkor...

Mindenkinek. talan konnyebben megertitek.

Ha elengeded ott es akkor,hogy atlepje azt a "kuszobot", eljon majd a pillanat es arra "ebredsz,hogy nem is veszitetted el. Persze a kulonbseg van, hogy akit elvesztettunk hirtelen hagyott el minket es nem keszulhettunk fel ,vagy lassacskan peregtek el az utolso napok, percek.Az en "halottam " is oreg volt,megfaradt es sokfele betegsegtol szenvedett.Napi 26 szem gyogyszert kellett magaba eroszakolni.De turte a legnehezebb fajdalmakat is.Csak a vegso esetekben fogadott el segitseget.A sajat szuksegleteit , lassan es kinzo fajdalmak kisereteben, megis onalloan vegezte. Turte neman a szenvedest,s a legnehezebb percekben is csak egy konycseppet engedett maganak.Soha nem jajgatott,osszeszoritott szajjal viselte a megprobaltatast mindvegig.Mast nem hallottam tole,csak ezt: Hala neked Istenem,hogy erot adtal.Hala neked Istenem mindenert .
Gyerekeiert valo aggodalma az utolso percig elkiserte.Megadatott neki,hogy minden szerette elbucsuzzon tole a megkonnyebbules elott.Es valoban, halala megkonnyebbules volt szamara.Fajt,hogy elveszitjuk,hogy tobbe nem latjuk,nem halhatjuk, nem olelhetjuk.Es ugyanakkor orom, igen orom es boldogsag volt egyutt erezni vele a felszabadito megkonnyebbulest. Vege fajdalmas szenvedesenek, a kinoknak.
Konnyeden lebeg, szabad es vidam.
Meghalt vagy csak felszabadult? A valaszt meglelheted a Tanitasban.
S amit hiszel ,ugy lesz.
Szeretettel,
felebarat



Kedves Susanna!!!

Köszönöm válaszodat! Most , hogy leírtam ezeket a gondolatokat , (mert eddig még sosem beszéltem erről senkinek) talán máris könnyebb egy picit...
köszi! Mágika

" Színezd újra,színezd újra,
Az életed ha megfakulna,
S ha az égbolt beborulna,
Ne menekülj,csak színezd újra! "



Kedves Napfény, Mágika!

A gyász fájdalmait én is, pontosabban mi is végig éltük.
A gyerekeimmel, hol velük, hol egyedül.
Idővel csökken a fájdalom, idővel majd eljut az ember oda, hogy csak a szép dolgok jutnak az eszébe.

Nekem, nekünk ez nagyon sok idő volt. Nagyon nagy űr maradt utánna, a férjem után, a gyerekeim apja után. Utoljára őt vesztettük el. Előtte, nagymamát, testvért, kereszanyut ( őt, a gyerekeim).
Tehát sajnos van tapasztalat.

Elöször én is azt éltem át, hogy én nem omolhatok össze, nekem erősnek kell lennem, de ez nem igaz. Eljön az idő, amikor minden fájdalmat ki kell sírni, utánna a veszteséget elfogadni, majd nagyon lassan elkezdődik a gyógyulás.
Amikor már nincs harag a lekedben, hogy miért hagyott itt, miért veled történt mindez. Jön a megnyugvás, az elcsendesedés, és elkezdődik a fájdalmas görcs feloldódása.
Azt hiszem, nem jó fázisokat kihagyni, átugrani. Az egész folyamatot végig kell élni. és ha a végére jut a gyászoló, akkor képes lesz elengedni azt, akit mindig szeretett, és az életét újra felépíteni, immár nélküle.
Legalábbis én, vagyis mi így éltük át, és egyszerre kezdtük a gyógyulást.

Kellett hozzá, nekünk több mint két év, közel három, de újra fel lehet építeni a mindennapjainkat.
Megtanulhatunk újra nevetni, boldognak lenni, és előbb utóbb jöhet a tánc.
Semmit nem érdemes siettetni, az idő a legjobb gyógyító, és ha jól figyelsz, majd lesznek körülötted olyan segítők, akik úgy is segítenek, hogy először észre sem veszed. Nekem is voltak.
Ha itt időzöl köztünk, itt is sok segítséget fogsz kapni.
Kaptam én is, és egyre jobban vagyok, vagyunk. Akik olvasták az első, bátortalan beírásaimat, már látják, köszönöm jól vagyok, vagyunk.
Rengeteg minden változott körülöttem, de elsősorban bennem.

Elfogadtam a megváltozhatatlant, és így megkezdődött, sőt érzem, felgyorsult a gyógyulás. Vonatkozik ez mind a hármónkra.
Egyre több mostmár a móka és a kacagás.
És ez, most így van jól. Nem kell, hogy legyen lilelkiismeret furdalás. Ők is boldognak szeretnének látni bennünket. Vagy látnak is? Ezt nem tudom.
Nekem volt, hogy álmomban mosolyogva nézett rám, és azt mondta,- Ne félj mindenben segítek!
Akkor nem értettem, már igen, és minden rendbe.
Te is jól leszel! A könyvek, filmek, és beszélgetések is sokat segítenek.

Üdv.:Susanna



ez nagyon nehéz...

Már én is gondolkoztam ezen,hogy leírjam ezzel kapcsolatos gondolatokat, és megkérdezzem,hogy más hogyan éli meg ezeket a fájdalmas dolgokat. Az én Anyukám már több ,mint két éve hagyott itt bennünket.Tudtuk,hogy baj van a májával,de ő sosem panaszkodott,mindent ugyanúgy csinált mint azelőtt,sütött-főzött, ellátta a házat,vigyázott az unokákra és így azt gondoltuk nincs is olyan nagy baj.
Majd aztán jött egy telefon, Apukám hívott,hogy nagyon nagy baj van Anyut be kellett vinni a kórházba. Itt már komolyra fordult a dolog, bevérzett a gyomra...Apukámmal 4 napig felváltva voltunk mellette éjjel-nappal. Borzasztó volt látni ŐT tele csövekkel...Majd a 4. nap délutánján feladta...Itt hagyott minket...Összeomlott mindenki egyetlen perc alatt, de valakinek muszáj volt intézkedni,és erősnek lenni.Magamra vállaltam, és csináltam a dolgomat ,mint egy gép.Intézntem a temetést és az ezzel járó dolgokat.Nem hagytam magam elgyengülni , nem gondolkoztam,nem sírtam,csak csináltam.
Aztán megint vissza kellett térni a hétköznapokba,átszervezni az életünket az ANYA,a Nagyi nélkül.
Még most sem engedtem ki magamból teljesen a bánatomat, még mindig nem sírtam egy tisztességeset.Ezt a fiókot az agyamban, vagy a lelkemben mindig gyorsan visszazárom,ha véletlenül ki akar nyílni.Egyszerűen nem merem,pedig tudom,hogy ez így nem jó,de azok a képek jönnek mindig fel bennem ,amik a kórházban történtek azalatt a 4 nap alatt , de én azt nem akarom látni.Olyan mély
sebet hagyott,ami nem akar begyógyulni,nem akar halványodni,pedig én nem arra akarok gondolni, de mégis az jön elő legelőször ha az Anyukámra gondolok.Van erre valami módszer,hogy mit kell tenni ilyenkor,hogy csak a szép dolgok jussanak eszembe????????????
Minden ötletet szívesen fogadok!!!
Öleléssel:Mágika



Drága Ágica, Uniqe, felebarát!

Köszönöm a hozzászólásaitokat!



Draga NAPFENY

Ha elengeded, talan majd rajossz,hogy nem is veszitetted el.
Szeretettel,
felebarat



Irj még, kérlek írd k

Írj még, kérlek írd ki magadból...
Unique**



Drága Napfény...

Átéltem, megéltem amiről irsz. Megvan az ideje....de már " kitekintsz" ez jó! Lassan múlik........
és újból menni kell előre ,nem visszanézni.... Sok-sok szeretettel irtam ezeket a sorokat:ágica