Lolli meséi - Meztelenül alszom

meztelenül alszomEgyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy gondolat.
Ez egy igen félelmes gondolat volt.
Tán ott lebeghetett volna az idők végezetéig, de a félelmes gondolatok sorsa egy idő után megpecsételődik.
Lehet a legrosszabbat bevonzani velük, de lehet egy cseppnyi jót.
Innen már rajtam áll, hogy a fáklyám fénye egyre erősebben világítson.
Két hete csak a napoknak élek. Búcsúzom, megköszönöm, eldöntöm mi legyen.
Persze vannak kétségek, félelmek, de egyre távolabb kerülnek tőlem.
Napok óta olyan érzésem van, mintha kirándulnék.
Kirándulnék magamban, és a világban.
És nagyon hamar megkaptam a legfontosabb segítséget a félelmeimhez.
Most jött el az idő.
Én döntöttem így.
A világba beletükröződöm. Részeim, lelki részleteim szétszakadnak, és új egységet alkotnak, újból rendeződnek. Megannyi játék során tudatosulnak újabb és újabb részletek, és hozzáadódnak a többihez.
Ami lehetetlennek tűnt ez idáig, az most megvalósul.
Nem töprengek rajta, átengedem a pillanatnak a problémákat.
Napjaimat szemlélve bízom abban, hogy eljut hozzám a lehető legjobb megoldás.
Legyen az akár egy cseppnyi őszinteség.
Ahogy fölém hajolt, a szemembe mondta. Azt hittem füllentett, hogy többet nyerjen.
Bementem egy másik pillanatba, és kénytelen voltam abban a pillanatban rá emlékezni, hogy nem akart semmilyen előnyhöz jutni, mert épp szeretett.
Na most én is! –mondtam magamnak.
És erőre kaptam általa, tovább jutattam azt amit akkor nekem adott.
A pillanatban ellenállásra számítok, de az a legnagyobb csodálkozásomra azonnal szertefoszlik.
Álmaim a valósággal kuszálódnak össze, de egymás nélkül nincsenek.
Egy jel felé mutatnak. A szeretet jele felé.
Egy kis szálon indulok, és újabb ezerhez kapcsolódom.
Jó helyen vagyok.
Meztelenül alszom, levetve védekezéseimet, álarcaimat, csak úgy átadom magam félelmeimnek.
Álmomban csak a meztelen testemet látom, ahogy fekszem az ágyon.
Ártatlan, sima, és szép.
A kérdést ami bennem feszül, megválaszolom álmomban.
Reggelre nem tudom felidézni, csak egy szót.
Unalom, unalom… mondogatom.
Hol vagy szenvedély?!
Hová űztelek?
Észre veszem, ahogy áldozatul estem a boldogságnak, és abban a pillanatban új erőre kap bennem a tudatosság.
Én vagyok a szenvedélyem forrása.
Mért akarnám mástól?
Birtokolna? Bebiztosítanám? Aztán meg félnék?
Micsoda UNALMAS macera. Elengedem, bízom, szeretek.
Eddig csak őt láttam, de most már van mit adnom magamból.
Összes pillanatunkat zanzásítom, kivonom az esszenciáját, és visszasugárzom neki boldogan, a két szép maci szemébe.
Nem becsülöm alá, nem értéktelenítem el.
Eddig kint kerestem, de már itt melegszik belül.
Beköltözött, kitölt, vágyik, izeg-mozog.
Cél-tudatosodom!
Rácsatlakozom a kreativitásra, a pillanatra, az örömre.
Nem engedem tovább az unalmat! Elég legyen!
Költözzön be a szenvedély, mindenhová, mindenemben.
Ne mások véleménye kísértsen.
Utamon és a te utadon a szeretet kísérjen!

Címkék:

Hozzászólások



Tudtam hogy a tantrásemberke nem hagyja eme

vizuális élményt szó nélkül:):)

" Boldogság = Állapot > ÁLLAPOT=Pillanat "



:D

Dejó, hogy kikerült ez az írás a fő oldalra! Gyönyörű látvány a természet azon csodája, amit csak úgy hívunk: meztelen nő.:)



"Költözzön be a

"Költözzön be a szenvedély, mindenhová, mindenemben."
És a szerelem teszi a dolgát.... egy darabig nemet mondhatunk neki... kitalálhatunk ezernyi okot a NEM-nek... Most nem lehetek boldog, ezért meg ezért... de akit egyszer megcsapott a feltétel nélküli, logikával nem megmegyarázható, nem indokolható SZERELEM, az már tudja, hogy ez az a tiszta forrás! S igen, jó érzés, ha a belső életöröm is bekapcsolódik, mintegy elérhetővé válik... mintha az életbe szerelmesednénk bele... ez mindíg velünk lesz igen... S bízom benne, hogy azon valóság felé haladunk, ahol egyre többet lehetünk egymásba is szerelmesek az IGEN mentén! S az arány megborúl... az emberiség azon veszi magát észre, hogy egyre többet keresi a szerelem és szeretet melletti IGEN-t. Más világ lesz ez, de nem utópisztikus... hiszen itt elég sokan tudják mire képes ez az ERŐ. Ez az oldal a vonzásról szól... ez egy szép globális vonzás nemde?:)



:)))))))))))))))))))))))))))))))))

Ámen.
..
Maradok továbbra is Csillagokkal Álmodó..