Mi a vonzás titka?

vonzásLáttam, sokan vagytok tudatosak, akikben sok a fény. Mi a vonzás titka? Tudjátok-e miért pont azokhoz az emberekhez (dolgokhoz) vonzódunk, akikhez, amikhez?

Miért "szeretünk bele" valakibe, akit látszólag nem ismerünk, miért vonzódunk ahhoz, aki látszólag nem viszonozza az érzelmeinket. Miért nem azok után "koslatunk", akik bennünket akarnak. Miért okozunk felesleges fájdalmakat magunknak?

Hol vannak a tudatos lelkek, akik érző módon, felébredetten és felelősséggel telve vannak egymás iránt.

Hogyan lehet nem ártani valakinek, akivel az ember össze van kötözve hosszú évek óta a házasság szent kötelékében, de nem egyfelé haladva, mert a másik hallani sem akar a lelki és szellemi dolgokról, belefeledkezve az anyagi világ gyöterelmeibe.
Hogyan lehet fájdalom nélkül tudatni vele, nem bírjuk tovább, szeretjük őt, de már máshogy... belefulladva a féltékenységébe, sikertelenségébe, boldogtalanságába. Amelyért bennünket hibáztat, mert mi nem vagyunk elég törtetőek, és arogánsak az előrejutás érdekében.
Hogyan lehet együtt maradni vele, amikor már régen el vagyunk különülve, mert csak bántó megjegyzései vannak.
Hogyan lehet felnőttekhez méltó kapcsolatot kialakítani valakivel, aki hol a gyerek szerepében tetszeleg, hol meg a szigorú szülőt alakítaná. ???

Mi a megoldás?
A csendes tűrés, a bizakodás, a másik is egyszer "felébred" majd melletünk, meglátja azt, amit mi...
Vagy marad a válás, az elszakadás, ami fájdalmas minden résztvevőnek. A gyerekeknek főleg, akik nem tehetnek róla, hogy a szüleik már mást éreznek, másképpen viszonyulnak.

A se vele se nélküle állapot borzalmas, de attól, hogy már nem férfi a számomra, aki felkorbácsolja a vérem egy nehéz nap után is, nagyon szerethetem - másképpen. Az életem része, hiszen fele életemnél többet már vele éltem le, jóban rosszban.
Dönthetek-e a szakítás mellett, ha ő nem elég érett, és inkább tönkre tesz engem és a gyerekeinket is, csak ne lásson soha boldognak.
Tudom, ez zsarolás.
Azzal pedig nem teremtődik boldogság, se kiegyensúlyozott élet.
Csak elkeseredést, függőséget okoz minden résztvevőnek.
Sajnos nem lehet egy éretlen emberrel ezt megbeszélni, rendezni.
Aki a saját boldogtalan életéért, minden sikertelenségéért másokat hibáztat, nem hajlandó felismerni maga mit hibázott, rontott el.

A mai világban olyan kevés a békés szeretettel teli család(i modell), a hosszan tartó, virágzó házasság. A kitartás egymás mellett, a valódi lelki szerelmen alapuló kapcsolat. Érdekek miatt vagunk együtt, valamiért.
Könnyen tovalépünk, ha nem működik, nem boldogít...
Könnyen keresgélünk fiatalabbat, szebbet, jobbat - látszólag.
Valóban ez a megoldás?

Mi történik, ha párkapcsolatban élünk, és bevonzuk azt, aki a valódi társunk lehetne, de a körülmények ellentmondanak. A vonzás érdekes dolog - nem szabad mindenre bólintani, ami vonzó, de vannak dolgok, amiket ha ahgyunk elmenni magunk mellett talán soha nem jön vissza a lehetőség az ismétlésre. Lemaradunk, kimaradunk valamiből, ami talán az egyetlen lehetőség lett volna, arra hogy "boldogok" legyünk. Nem a másik lény, hanem magunk miatt, mert szabadok lehetünk mellette, nem fog vissza, ha szárnyalni akarunk, de tükröt tart, amiben meg tudjuk látnia torzulásokat. Tükrözi önmagunk arcait. Úgy ahogy vannak, nem úgy ahogy látni szeretnénk.

Mit tehethetünk itt és most?

Kérlek, ha van véleményed, tapasztalatod erről - osszad meg velem.
Biztos érezhető volt, a saját életemből merítettem a gondolatokat.
Köszönöm...

Hozzászólások



Kedves Fénylő Lélek! Én

Kedves Fénylő Lélek!

Én is örülök, hogy veled ilyen jól lehet beszélgetni. Nem vettem kioktatásnak a szavaidat, sőt örülök, hogy ilyen őszintén elmondod mit gondolsz. Hidd el én sem olyan kapcsolatot képzeltem el, ahol a szerelmemnek felesége van. Nem tudom beleélni magam a felesége helyzetébe, ez igaz, de megpróbálom átérezni, hogy milyen lehet neki. A gyerekei ellen sincs semmilyen kifogásom, sőt el tudom képzelni, hogy jó kapcsolat legyen közöttünk. Engem érdekelt mindig, amikor mesélt róluk vagy fényképeket mutatott. Nem éreztem azt, hogy hátrány, hogy neki gyerekei vannak. Nyilván az együttélés nem a rózsaszín álmokról szól és biztos lennének konfliktusok, olyanok is amire nem is számítok. De én úgy érzem, hogy közöttünk olyan erősek a kötelékek, hogy átvészelnénk ezeket. Én látom a páromon, hogy szenved ebben a helyzetben. Nem jó neki ez az állapot. Velem lenne, de a kötelességtudata miatt mégis otthon van. Fél megtenni azt a lépést, ami mindenkinek jobb lenne. Mostanában csak ritkán látjuk egymást és ez mindkettőnknek rossz. Ő is megtapasztalta milyen valakivel harmóniában lenni és én is. Nekem sem volt még ilyen kiegyensúlyozott kapcsolatom. Szerencsések vagyunk, tényleg, hogy így egymásra találtunk. Ezért sem szabadna elengedni egymást.
Azt írod, hogy a karma törvényei szerint mindenkinek át kell éreznie azokat az érzéseket amit kiváltott egy másik embernél. Egyáltalán nem biztos, hogy a feleség a fedhetetlen és az a bizonyos harmadik a rossz, aki elszerette a férjet. Lehet egy házasságon belül is olyan lelki töréseket okozni a házastársnak, ami odáig vezeti, hogy nem akarja folytatni a kapcsolatot. Most nem hazabeszélek, de látom, hogy sok nő hogy viselkedik egy házasságban abban a biztos tudatban, hogy lehet bármilyen, mert gyűrű van az ujján. Az Ő házasságukban már a kezdetektől gondok voltak, de nem történt változás, mert úgyis házasságban élünk és nem hagysz el. Nekem nincs lelkiismeret furdalásom, mert úgy szeretem és becsülöm a páromat, ahogy a feleségének kellene.
Ne haragudj, de én továbbra is ragaszkodom hozzá és hiszem, hogy beteljesedik a szerelmünk. Sajnos nem látjuk át, hogy ténylegesen mi lenne a jobb. Az sem elvetendő, hogy az a jobb, ha ők szétválnak és mi együtt leszünk. Nem tudhatjuk mi sülne ki belőle. Egyenlőre csak remélni tudom, hogy mindenki számára jó dolog. Merthogy ahogy én látom a feleségének nem Ő a nagy ő és talán így ő is megtalálhatná, akivel jó lehet. De ez is csak egy nézete a dolgoknak.
Szeretném, ha még írnánk egymásnak. Más témákban is. Érdekelne, hogy te alkalmazod a Titokban leírtakat?
Jázmin



Drága Jázmin! A történetem másik oldalán ;)

Megtisztelő olyan emberrel "beszélgetni", aki ugyan a másik oldalon áll elvileg, gyakorlatilag egy hajóban evezik velem - az élet tengerén.
Meg fogom keresni a könyveket, amikről írtam ...hamarosan. Mostanában kevés időm volt, magammal, a szeretteimmel foglalkozni, ezért nem jöttem ide sem. Pedig tanulságos itt lézengeni, olvasgatni. Nemcsak a saját problémáim miatt, el szoktam természetesen olvasni én is, akárcsak a többek a mások hozzászólásait, blogjait. Érdekes és tanulságos... mindenkinek megvan a véleménye biztosan az olvasottakról. Sokan csak hallgatag és figyelő álláspontúak, az sem baj. A lényeg, hogy képesek legyünk a mások által kinyilatkoztatott álláspontokból valami tanulságot leszűrni. Tudjunk abból a saját életünkbe átemelni, és a tapasztalatot képesek legyünk aztán hasznosítani - majd valamikor.

Te biztosan okos, és empatikus nő vagy, aki soha nem okozna felesleges fájdalmat, annak főleg nem, akit szeretsz. Tudod, a Kedvesed kötődik a volt párjához még mindig, de már máshogy, és a kötelék bár már másról szól örök marad kettőjük között. A gyerekek léte biztosítja a kapcsolattartást.
De nemcsak az. Vajon a párod exe is kiszeretett a párodból, vagy Ő még mindig szereti esetleg szerelemmel? Mert az az ideálisnak tűnő eset ritkán következik be, hogy egyszerre érzik a párok, hogy vége, és nem akarják a folytatást. Aki még szeret, annak iszonyatos kín és szenvedés, ha "elhagyják" másért, és ha valóban szeret, akkor elengedi a másik kezét. Szenved, de lemond a másik boldogságáért - ez valóban önzetlen cselekedet. Csak a karma vagy végzet, estleg sors törvényei (Newton III. Tv: hatás-ellenhatás...) szerint ezeket a fájdalmakat át kell éreznie annak, aki kiváltotta. Biztos hallottál már ilyen történeteket, amikor a 2. számút lecseréli a kedvese a 3. számúra, aki szenved maga is, és akkor vall a folyóiratok hasábjain, arról most döbbent rá, mit érezhetett a párja volt felesége, amikor Ő megjelent, és elszerette tőle a pasit. Mert most Ő érzi. A fájdalmat, a szenvedést.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden történet így ér véget. Csak azt, hogy nem árt odafigyelni arra, hogy a kedvesed volt exe miként éli meg a Ti boldogságotokat. El tudta-e engedni a kezét és a lelkét.
A gyerekek, na az külön "műsor". Egy gyerek legyen bármekkora is, az örök gyereke marad a szüleinek, halálukig... Mintaadó, akinek a cselekedeteit másolják, legyenek akármennyi idősek, és viszik tovább majd a saját életükbe, és ott megjelenítik, akár 50 évesen is. A játszmákat is természetesen, amik szerint majd ők is működnek... mert ezt tanulták.
Nagyon kevés olyan házasságot, kapcsolatot láttam, ahol nem játszmáznak az emberkék. Vannak a forgatókönyvek, amiket az együttélés kialakítása során maguk a szereplők hoznak létre - a ki nem mondott szabályok. Ezt vagy eltűrőd vagy mehetsz... előbb utóbb ki is van mondva, mik a határok, amin belül lehet mozogni, cselekedni. Amíg nagy a szerelem, és nem élnek együtt, és a sötét arc nem villan elő, a nem kedvelt magatartásformák, addig minden felhőtlenül gyönyörű és varázslatos. Az igazság az, hogy igen ritkán sikerül két nagyon hasonló értékrendű, elvárású embernek egymás mellé "sodródni", megtalálni a párját, aki vele párhuzamosan halad... lelki fejlődésben, szellemiségben és fizikailag is pont olyan, aki valóban vonz és begerjeszt. Ha Te megtaláltad nagyon szerencsés vagy! És Ő is szerencsés! Igen, egy ilyen kapcsolatban az ember fejlődik minden szinten, és harmóniát tapasztal. Szépséget, örömöt. De nemcsak erről szól a fizikai világban az élet, hanem a problémákról, feladatokról is, amelyeket közösen tudnak megoldani a társak.

Ne feledd!
Felelős vagy, ahogy beléptél abba a körbe, amelybe a Társad tartozik - lelkileg és szellemileg - a volt családja. Tiszteld a volt párját, és szeresd a gyermekeit, akárcsak a tieid lennének. Akkor soha nem lesz valódi probléma. Akkor sem, ha netán közös gyermeketek születik. Vannak erről könyvek, majd felderítem Neked. Igen, jó felkészülni előre.
Remélem nem volt sértő, amit leírtam, mert nem annak szántam, kioktatásnak sem.
Érett emberként, tudatosként talán ösztönösen is tudod, amiről írtam.

Amit a saját bőrödön keresztül nem tapasztaltál, arról lehet elképzelésed, de csak akkor tanulod meg igazán, ha veled történik meg. Ezért fontos, hogy soha ne tegyél olyant, amivel magadnak fájdalmat okoznál. Ha így élsz, és a vágyaiddal összhangban cselekszel, tudatod teljességében: a harmóniát érzékeled, a boldog létét. Nemcsak pillanatokra.

Köszönöm, hogy írtál, és ha van kedved folytathatnád.
Szeretettel: fénylő.lélek



Kedves Fénylő

Kedves Fénylő Lélek!

Köszönöm a válaszodat, elgondolkodtató volt. Igazából gondolatban én is ezerszer átrágtam magam ezeken a dolgokon. 20 év sok idő a te házasságodban is. Ilyenkor két ember annyi mindenen megy keresztül, rengeteg dolgot él át ami összetartja őket. Én sem vagyok az a típus, aki tönkretesz egy családot. Úgy éreztem, hogy te is megtaláltad azt az embert az életedben, akire vártál és arra írtam én, hogy akkor megéri változtatni, főleg ha a házasság már nem azt adja. A mi esetünkben a gyerekek már nem kicsik, ráadásul én egyszer sem mondtam, hogy váljon el. Ő akarta, ő intézte úgy a dolgokat, hogy mi együtt lehessünk. A klasszikus szerető felállás sem igaz ránk, mert nálunk nem a testiséggel kezdődött a kapcsolat. Hosszú idő telt el, mire eljutottunk odáig. Közöttünk a lelki összetartozás ami nagyon mély és ezáltal a testi része is sokkal intenzívebb és szebb. Szerintem a megcsalás nem ott kezdődik, hogy szexuális kapcsolatba keveredünk valakivel. A lelki megcsalás sokkal veszélyesebb. Én úgy gondolom, hogy a gyerekekkel soha nem szabad zsarolni a másikat. Ha csak amiatt maradsz egy házasságban, mert a párod zsarol, az milyen kapcsolat? Én örülök, hogy ti együtt maradtatok, mert bosszúból nem érdemes szakítani, megcsalni. Én is ismerem az emberi játszmákat, amit mindannyian játszunk, még ha nem is tudatosan. Tudom, hogy a férfiak gyengék és lustaságból, félelemből inkább nem változtatnak, maradnak a langyos vízben.
Azért örülök hogy te is nyitottan állsz a dolgokhoz és meghagyod magadnak a kiskaput, hogy változtass az életeden. Ha nem is most, majd később. Szerintem egy rossz döntést nem kell egy életen át cipelni. Mindig van mód a változtatásra.
Én továbbra is hiszek a szerelemben, a lelki társban és abban, hogy tényleg megkapjuk amit igazán szeretnénk.
Örülnék, ha megadnád azoknak a könyveknek a címét, amit említettél. Érdekel minden ilyen témájú könyv. Előre is köszönöm.
Szeretettel: Jázmin



Drága Jázmin! 2. kiegészítés

Elolvastam, amit írtam... igen, vannak hibák benne kisebbek nagyobbak, bocs.
Nem emiatt írok.
Az a rész nem világos, ahol az egy házban lakok a volt szeretővel... dolgot taglaltam.
NEM AZ ÉN VOLT SZERETŐMMEL, HANEM A FÉRJEMÉVEL TERMÉSZETESEN. Akivel jóba vagyok ma is, soha nem beszéltünk róla, sokáig lesütötte a szemét, amikor meglátott, de én csak mosolyogtam. Tudtam első pillanattól. Legszívesebben kacsintottam volna rá is, de még félreértette volna, hogy a lányokat szeretem, pedig dehogy!
Volt olyan vád is, hogy nyílván már akkor nem szerettem a férjem, amikor erről tudomást szereztem, mert akkor vadul féltékenykedtem volna.
Nem birtoklom, nem a birtokom. Sem a teste, sem a lelke. Ha Ő úgy gondolta megosztja mással, az az Ő felelőssége. Nem tiportam le miatta, csak attól óvtam, nehogy fertőző vagy halálos kórt szedjen össze valakitől. Régen is megtették a férfiak, a nők vagy tudták, vagy sejtték. Azt gondolták a sorsuk ez. Ma más a mentalitás, nagyobb a szabadság. Senki ne akad ki, ha a nő idősebb évtizedekkel. Tapasztaltabb- legyintenek, mosolyogva. Vagy elhúzzák a szájukat.

Szóval... ez a kiegészítés.
Szeretettel: fénylő.lélek.



Drága Jázmin!

Nagyon örülök, hogy írtál... a másik oldalról.
Én is álltam úgy, abban a helyzetben is, tudom, mit érzel, gondolsz (legalábbis azt gondolom, hasonló amit átélsz a hajdani tapasztalatommal).
20 év nagyon sok idő... amikor minden variáció már megtörtént. A mai világban sokkal több a kísértés, mint régen. A nők dolgoznak, függetlenek, kihívóak, és megváltozott a szerepük a világban. A fogyasztó világban gyorsan kell élni, tapasztalni, nincs idő a szemlélődésre. Mindent - ha lehet azonnal megszerezni.

A férjem sok-sok éve a szemembe mondta, valakibe beleszeretett, és nem tud velem élni, se lefeküdni. Érdekes, hogy túléltük az évekig tartó nagy szerelmét, akkor még nem tudatosan, de használtam a nők összes fegyverét: a jól bevált játszmákat ;) sírtam, jeleneteztem, fenyegetőztem. Őszintén szerettem őt, megrémített, hogy a pár hónapos gyerekünkkel kezdjek huszonévesen új életet apa nélkül (azóta megtanultam a szülői, családi minták a mérvadóak, a párod és saját szüleidét vizsgáld meg, ha válások tarkították- "könnyebben" kezdi újra veled, de ha csendes, és botrányos volt valamelyikük házassága, vagy ma is tart, akkor nem lesz könnyű dolgod- marad a szerető szerep, akár "örökké").
Aztán én bosszúból csaltam, amelyet bántam hosszú évekig, mert nem volt szívből jövő, hanem a férjem szándékosan megalázó visszavágás.
Persze ezzel "húzott" évekig, a hülye zseton volt, amelyet 1* váltott be jogosan, aztán már csak a további játszmák 'aduásza'... aki ismeri a játszmaelméletet tudja miről írok. Eric Berne könyvei... csak magam tudom isméletni. Ha jó és manipulációmentes életet akarsz megismered a Sorskönyvet, a Játszmák nélkül c. könyveket. Humorosak, bár nem könnyű olvasmányok "egyszerű" pszichoképzettség nélkülieknek is.
Ok és okozat.
Hosszan taglalhatnám az életem, hány alkalommal történtek ilye-olyan megcsalatások.
A férjem a fejemhez vágta: nem bízik bennem, részegen cirkuszolt, hogy elhagyom, de ma is abban a házban élek, amelyikben a volt szerető lakik, akivel csodálatos volt a szex. Ezt nem gyűlöletből írom, mert jóban vagyok az illetővel, akivel barátivá fajult akkoriban a kapcsolatom. Végig éreztem, tudtam, azért lett vége állítólag mert a szemébe mondtam, és nem akart fájdalmakat feleslegesen.
Hát... sokat gondolkodtam már azon, akkor kellett volna szépen elengednem.
Nem cirkuszoltam, nem játszmázom.
Már régen. Őszintén feltettem a kérdést, velünk vagy vele. Nem válaszolt akkor őszintén, elkezdtem építeni az életem mással, addíg amíg nem "buktam" le. Na az a cirkusz, az a jelenet. Azóta is sértve van, neki áll feljebb. Azért nem lett abból komolyabb, mert a férfi nem akart soha családot, gyereket... nekem 2 van, készen. Soha nem beszélt arról, ha válok, és nincs hova mennem, akár átmenetileg is a gyerekekkel- hozzá mehetek - velük együtt. Akkor kicsik voltak még, kisebbek.
Azt szerette volna, ha független vagyok anyagilag, érzelmileg mindenhogyan. De én nem voltam.
Nem állt mellettem, nem állt ki értem, se a gyerekeimért.
Nem haragszom. Tudom mennyire komoly döntés és elvált, és gyerekekkel rendelkező társsal együtt élni. Felelősség. Olyan emberekiránt, akiket nem köt vérségi szál a másikhoz. Bár aki megfelelően tudatos ez a vérségi dolog nem akkor fajsúlyú dolog. Hiszen mindenki1 alapból- össze vagyunk fűzve, és a fajunk egy közös őssel rendelkezik, aki mindannyiunk felmenője. Felesleges vitázni, bőrről, vallásról, hitről... egyek vagyunk.

Megértelek.
Hogy szereted a Te embered, akinek van egy családja, gyerekei, és felesége. Akivel állítólag neki nem jó. Annyira nem, mint Veled. A szex bizonyosan, de ennek sokszor csak az az oka, hogy otthon nincs tér, idő... vagy egyszerűen megszokott lett a másik érintése. Lapos az erotika, ha van egyáltalán, mondjuk 2 szoptatás, pelenkacsere, gyomorfájós baba (aki végigrikoltozza az éjszakát), és a munkahely közti rohangálás perceiben. A mai ember sokszor rózsaszínű elképzelésekkel lép az életbe, a filmek, reklámok hatására. Azt hiszi az a valóság... aztán jön a nagy pofon. Hogy a csecsemő akkor is "bőg" ha tiszta a pelus, vagy újra lógott a cicin, hogy monoton a háztartási munka és a munkahelyi, hogy a világ tele van ügyeskedővel, aki hülyének akar nézni (manipulálni mindenhol és mindenben... na én ezeket látom, kacsintok rájuk, és tudatosan kifigurázva játszom, de nem az ő forgatókönyvüknek behódolva... félidőben átveszem az irányítást, és bocs..."de csőbehúzom őket", csakis azokat, akik a bukásomra játszanak. Annak "nincs kímélet" :) Persze, nem vagyok vérengző, tudok bocsánatot kérni és kompenzálni...) nap, mint nap.

Tudom, azt gondolod - szegény olyan boldogtalan a feleségével, miatta, nem illenek össze. Persze, lehet, hogy valóban nem. Vagy "kinőtték" egymást... és mindketten érzik a változás szükségességét. Az a jobbik eset...
Azt tapasztalom, sokszor csak a környezetváltozás, az ismeretlenség varázsa vonzza az embert először a kalandba, ami az otthoni viszonyokra is pozitív. Addig, amíg senki nem akar a helyzeten változtatni, birtokolni (szerető). Akkor jönnek a bajok. Választani kell. Család vagy érzelem.
Sajnos kevés esetben valósul meg gondtalan boldogság, ahol kicsi gyerekek érintettek, mert az apának sem jó otthagyni őket, és ha csak este is járt haza a munkából személyesen jelen volt. A lehetőség- akár egy álombeli simítás a kiskobakra. Vagy az ébredés perceiben. A jelenlét is fontos.
Persze, van, hogy többet tud egy hétvégi intenzív együttlét adni, mint a hónapokig tartó nemtörődömség, érdektelenség.
Hidd el, tudom miről írok.
Nem a hited akarom lerombolni, a vágyad a férfi iránt kioltani, de nem tudhatod, ha mégis felrúg miattad mindent, később nem olvassa-e a fejedre a boldogtalanságát, hogy a gyerekei "nélküle" nőttek fel, főleg ha a volt ex is párra talál, és pótapa lép be, aki vetélytárssá nőheti ki magát a szerepében, főleg ha nem elég korrekt és empatikus a pár régi és új tagja egymással sem.
A helyedben olvasnék erről a Hétköznapi pszichológia sorozatnak van ilyen témájú könyve, és a Saxum kiadónak, utánanézek, ha nem sért és megírom a címeket. Hogy tudd mit válalsz, ha komoly a dolog.
Nem tudhatom, nem ismerem a helyzetet, de nagyon megtisztelő, hogy írtál, amit írtál.
El kell mondanom, a férjem nagyon ragaszkodik hozzám, bár megkaptam már, hogybár soha nem ismert volna meg, ha komolyan gondolná, akkor a legutolsó durva szakítási kísérletünkkor hagyott volna elmenni. Fenyegetőzött, manipulálni akart, a gyerekekkel tud is. Hogy maradjak. Megértettem, hogy a cselekedete mögött a "szeretet vezette, bár igen hülyén nyílvánult meg" , a félelem, hogy elveszít, kilépek, eltűnök.
Végiggondoltam... igen, az életem része, 20 éve, ami igen hosszú idő.
Voltak rosszabb és nagyon jó időszakok, együtt.
Hogy mi lesz a "vége" nem tudom.
Nem látható.

Tudatos tervezés nélkül csak sodródunk az árral. Anélkül homályban tapogatózunk.
De mielőtt bármit is tennénk- mérlegelni kell. Mások helyett is. A válás nem jó, a válás fájdalommal jár, amely nemcsak a mi fájdalmunk, hanem azoké is, akik életébe beavatkoztunk.
Sokszor látszólag felmentést adhatunk magunknak emiatt, csak amikor a bonyodalmak jönnek, a cirkuszok és a sértések, a volt házastárs, a gyerekei, vagy a közös gyerek és előző kapcsolatból születettek közti "különbségtételek" miatt - akkor gondolkodunk el azon, valóban ez az a kapcsolat, házasság, amire mindig is vágytunk.

Persze mindezt lehet játszmák nélkül, szeretetet megőrizve, és működtetve végrehajtani, működtetni. hatalmas energiabefeketéssel.
Sok pasit kérdeztem már meg erről a dologról, válna-e, ha szeretője van. Az első hülye válasz az volt, ha te lennél az, szó nélkül :) na ezen jókat derültem, kiderült, volt aki nagyon is komolyan gondolta, gondolja (temészetesen mindig nem a válaszom, érdekkel sosem kötnék újabb lekötöttséget-házasságot), aztán azt mondta --- egyébként nem. A helyzet az jó lenne, de soha nem rúgná fel a házasságát, amíg működik, van kaja, tiszta ruha, uncsi szex, de azért elmegy kategória...
Azért ez sokat mond. Szerintem.

Nem tudhatom persze, lehet, hogy egy nap arra ébredek, elviselhetetlen amiben élek, repülnöm kell...
És akkor leveszem a bilincseket, amelyek korlátoznak jelenleg (magam vettem fel egyébként).

Szóval kb. ez ami akpásból most eszembe jutott.
Ha megírnád, amik felmerültek benned, amíg olvastad, nagyon megköszönném!

Sok szeretettel: fénylő.lélek, aki a mindenki1 is



Gondolatok hosszasan

Drága Fénysugaras Klári!

Azt hiszem sikerül jó hosszan fogalmaznom, órákon keresztül Ercsinek a gondolataimat, de nemcsak Neki szólnak azok, hanem bárkinek, aki keresi a válaszokat azokra a gondolatokra, amelyek miatt elkezdtem ezt a blogot.

Ahogy írom, úgy látom, nagyon sokan vagyunk.
Ezen és a másik oldalon is.
Nő és férfi problematika, amely örök, ahogy a fizikai törvények is a két pólus: a női-befogadó és a férfi-az áramoltató között. Sok könyv íródott erre a témára, és fog is még születni rengeteg. Nincsen "recept" se formula a jó kapcsolatra, házasságra. Vannak tapasztalatok, amelyeket a jó emberek összefoglaltak, és akik okosan elolvassák, próbálnak okulni belőle fájdalommentesen.
Emberek vannak, hasonló helyzetben, akik keresik a megoldásokat.
Megalkudva, tűrve, vagy saját elhatározásból, mártírként vagy "szentesülve". Egyik sem jobb viselkedés, mint a másik, csak más.
De - tanulni csak a saját tapasztalatokból lehet 100%-an. Beépítve a megélt életmintába.
Nincs jó vagy rossz viselkedés... csak tapasztalat van: itt és most, amely szerint történik az életünk. A végső elszámoltatás önmagunkkal szemben majd úgyis megmondja mikor kellett volna másképpen dönteni, mert persze csak utólag derül ki, mikor kerültük el a jó utat, vagy hol tértünk le róla. Vargabetűk vannak, mert a Sors folyton visszaterel oda, ahonnan elindultunk, akárhányszor megrekedtünk.

A választás nem vízió, valóság.
Ez az együttmaradás, vagy különválás dolog is.
Nemcsak egy ember akarata, felelőssége, közös.
Annak kellene lenni.

Amíg egy ember a felelős egy egész kapcsolatért, addig biztosan baj van.
Ha ketten egymásért képesek nap, mint nap tenni, és cselekedni, akkor jöhet bármilyen rossz, nehézség - túl fogják élni, a kapcsolatuk is. Ha pedig egymásra várnak, elmegy a lehetőségek mellett. Hogy valóban éljenek egymással, ne egymás mellett elkülönülten vegetálva, szenvedve, sóhajtozva.
A társ meggyőzése a tudatban kezdődik. És igen, ismerni kell, hogy miben tér el a női gondolkodás a férfiétől. Mars és Vénusz könyvek- megnéztem... NAGYON JÓK!!! és Alain + Barbara Pease könyvei a nők és férfiak gondolkodásának feltérképezéséről... (csak a felére emlékszem... miért sír a nő? pl. de jó sokat írtak ebben a témában)

Aki tudja a megoldást, vagy hozzászólnivalója van...
Bírálata, véleménye... írja meg bátran.
Csak tűrje a "nyomdafestéket".
Ne az elválasztás, a bántás legyen úrrá, hanem az őszinte szeretet. Akkor rendben lesz a világ.

Sok szeretettel: fénylő.lélek, aki mindenki1 is.



Drága Ercsike!

Le kell írnom... a döbbenettől szólni sem tudnék, még szerencse, hogy olvasni magamban is tudok, némán, csak a gondolataimmal bírkózva.
Igen... hasonlóan jár az agyunk, már amennyire 2 lélek tud összerezonálni.
Írtad- Mérleg vagy, az a Bika "párja" a Vénusz másik arca... mindkettő a szépség, szerelem, szeretet különleges megélésének az égiteste. Neked ehhez a Bak, a föld jellegű elem társul "személyiségformáló" elemként, amely ugyan "nehéz és röghöz kötő", de nagyon határozott célokat megformáló és a földi életben való konkrét működést, tanulást adja. A birtoklás kérdése napirenden van állandóan. Gondolom. Ez nem csak a tárgyi dolgokban nyilvánul meg, személyekben is akár... amely nem baj, sőt. A feladat általában nem a megtagadása ennek az élménynek, hanem a kötődés más szintűvé tétele. Esetleg az elengedés megtanulása.

Nekem jutott egy levegős Ikrek, amely a kommunikáció, gondolatiság, levegősség, nyugtalanság bolygója, amely néha kimozdít a merev és fajsúlyos gondolataim nehézségéből, a birtoklási nyavalyámat enyhíti, amely az Utamon állandóan továbblök, a megállás helyett. Imádom megismerni az embereket, vonz az "ismertlen" és szeretek "szeretetet áramoltatni". Régen nem kontrolláltam magam, kimerültem folyton emiatt, ma már tudom, hogyan kell egyensúlyban maradni, feltöltődni természetes módokon. Sok a "barátom", akik közül vannak "kiemelt" kapcsolatok, amelyek 20 évnél régebbiek, vannak, akik időnként megjelennek, majd háttérbe húzódnak, majd eltávolodnak - és visszatérnek. Mindenkinek nyitva hagyom a lehetőséget, akin látom az "akaratot" a "vágyat" hogy ismét közel kerüljünk egymáshoz. Nem férfi-nő, hanem ember-ember kapcsolatokról van szó. Nem sokan szoktak nemet mondani arra, hogy a barátommá váljanak. Akad ilyen is, de nyilván oka van. Elfogadtam, bár a magyarázatnak örültem volna. Nemrégen egy férfi-nő barátságom megszűnt amiatt, mert beleszeretett egy hús-vér nőbe, akivel szexuális kapcsolata van (szinte csak arra alapul sajnos), szerintem nem több, de nem tudhatom. Ő állította (a pasi), ez barátság kettőnk között, de mégis nyomtalanul eltűnt az életemből, ahogy feltűnt a színen a másik nő. (Soha nem volt közöttünk semmiféle fizikai kapcsolat, nem az "esetem", mint férfi, de más miatt sem, nem részletezem, nem lenne etikus). Én akartam, programoztam a két magányos lélek egymásra találását... fájt mégis. Mert én komolyan gondoltam, hogy nem számít a fizikai megjelenés: a pólus, a női- férfi szerep. Mégis igaz, a fizika létben igenis a polaritás meghatározó a normáltudatú emberek között, akik nem tudatosultak, nem toleránsak, nem integráltak. Most újra kell gondolnom a véleményem. Nagyon akartam egy másik számomra 'nagyon vonzó' férfit megismerni, egészen közelről, aki nem a férjem. De elzárkózik, nem közöl, nem akar. Most megértem.
Azt hiszem, jobb is. Azért elgondolkodtat, hogy nem állította le a közlésfolyamatom, amellyel - kitárulkoztam- nem is kicsit. Megalázó is, valószínüleg félreértette, amit közölni akartam. Nem hagyott lehetőséget, hogy elmondjam a gondolataim, vagy közölte volna, amit gondol. Mert olyan nincs, hogy semmit nem gondol. A szemében látom a fényt, hogy igen - érti, de nem tudom, miért nincs benne akkora "bátorság"(???) hogy kimondja a gondolatait - róla, erről a helyzetről. Nem sértődnék meg, ha "csak" a barátom akarnak lenni, más nem. Bár a mostani tapasztalatom szerint akkor valódi nő-férfi barátság nincs is. Nem akar bonyodalmakat nyílván. Értem. Talán lenne, ha közelebb merészkedne hozzám, főleg ha mint nő tetszenék neki. Mert akkor másról szólna az egész. Gondolom, nem én vagyok a vágyai tárgya, mivel harmincas, és lassan talán gyereket, párt akar magánk, nem olyant, aki elkötelezett, és gyermekkel rendelkező egyén. Aki bonyolult, és veszélyes, ha bele talál szeretni. De csak feltételezés az egész... mivel semmit nem mondd. Nem indokol.
Nem erőltetek semmit, tőlem nem kell félni. Sőt a házasságom mintáira is rájöttem, igyekszem tudatosan javítani, persze ez nemcsak rajtam múlik, mivel "társasjáték" :) az egész.

A házasság is érdekek szövetsége...
Megtanultam: az érdekek mozgatják a fizikai világot, amelyet a hatalom, pénz és a szex birtoklása határoz meg. Akié... aki birtokolja, az uralja a dolgokat. Ez nem változik a korszakok során - egyenlőre.
Az emberi társadalom alapja a kezdetektől ezen a vonalon alakult.
A két ember közös érdeke az utódok felnevelése, a szövetség a gazdasági túlélés (vagyongyarapítás, jólét), társadalmi továbbélés -kultúra kialakítás, megőrzés, továbbadás.
A közös érdek aztán kiterjed az egész emberiségre- a faj az emberiség jobbá tétele.

Ez a horoszkóp dolog egyébként érdekes. Hiszek abban, hogy mivel az Univerzumban minden mindennel összefüggésben áll, hiszen minden Isten képződménye, teremtménye, ami látható, tapasztalható - igenis hatást gyakorol egymásra. Ahogy a női ciklust befolyásolja, meghatározza a Hold hatása, vagy bármely élő szervezetre a napkitörés, a mágneses erővonalak, úgy a bolygók vándorlása, együttállása is hat ránk (és mindenre). Igenis jelző a születési horoszkóp, egy abban olvasni tudó "kezében" láthat, tudhat dolgokat rólunk. Hogy miért születtünk, talán konkrétan nem mondja meg, de sok érdekességet megtudhatunk magunkról. Tanulhatunk belőle.

Bika vagyok - a Vénusz különleges befolyással van az életemre, a szépséget a harmóniát keresem mindenben. Nehéz ezt úgy körülírni, hogy tudom, más egészen másként éli meg a létezést.
Nem vagyok túl jóságos, csak emberi...

Nem véletlenül fedeztem fel a buddhizmust magamnak, bár nem vagyok egyik vallás rabja sem. A vágyak kioltása... érdekes gondolat. Integritás a különböz vallások által létrehozott gondolatokban való megegyezőség arra utal, ami azok alapjául szolgál(hat), a valóság. A tudomány nem ellene van a hitnek, a felvilágosodott gondolkodók közül egyik sem volt hitetlen, leborultak a fizikai valóságot létrehozó Teremtő Tudat előtt, bár abban nem tudtak megegyezni mindig kinek is van igaza, mi lett létrehozva előbb és miként. Isten, a Teremtő tagadása soha nem a valóságra vezető Út, csak egy vargabetű, amely után jön a felismerés - a fizikai anyag mozdulatlan és passzív az éltető "fény" örökké mozgó, rezgő szellemiség nélkül. Ez az, ami életet lehet a porba, és tudatosságal látja el a sötétben tapogatózókat. A buddhizmus 3 legyőzendő tulajdonsága - a fizikai szenvedélyekhez kötődés: túlzott szex, kaja, pia, cigi, drog..., a kötősésekre való képtelenség: a kedvetlenség, rosszkedvűség, de a negatív energiák táplálása is... irigység, rosszindulat, és a tudatlanság, amelyet a szellemi sötétséggel szoktak azonosítani: amely nem a tanulatlanságot jelenti. Aki tudatlan, vagyis nem tud magáról kevésbé "bűnös" ha rosszat tesz (valamihez, értékrendhez képest), mintha tiszta tudattal, szándékkal cselekszik rosszat, tudatában a mások szenvedésének.

{döbbenten olvastam az imént az egyik 'titoktársunk' a másikat bírálgatta, elég keményen... Nem tudom, mit gondoljak, mert mindegyiküknek van némi igaza... Nem írok neveket, de gondolom tudni fogjátok kiről, miről szól. Aki csalódott, azt idegesíti a mások 'átszellemültsége', főleg akkor, ha hasonlóságot tapasztal azzal, akiben csalódott. Igen, nekem is vannak ismerőseim másrészt, akikről egészen mást gondoltam, amíg napi kapcsolatba nem kerültünk- fizikailag - itt nem olyan fizikai kapcsolatról van szó :) csak munkatársi...- pedig évek óta "ismertük" egymást. Hétköznapok valóságában látjuk meg a másik valódi arcát. Azt gondolom, a földi életben vannak tökéletlenségek, hibák, nem lehet egyoldalúan csak a jóságot áramoltatni sokáig. Ez a kettősségek világa, ahol minden az ellentétekre épül. Szép és csúnya, sötét-világos, béke- háború, szeretet-félelem, imádat-gyűlölet... nem lehet kizárni az okot az okság nélkül. A feladat nem az egyoldalúság kifejlesztése, hanem az egyensúly, a harmónia megteremtése. Az "arany középút" gondolata erről szól. Én is beleestem abba a "hibába", hogy csak jó akartam lenni, minden áron, mert a rossz (sötétség, tudatlanság) taszított. Ennek az ára az, hogy a személyiség kibillen az egyensúlyából, több energiát ad le, mint amennyit fel bír venni, és kimerül. Elfogy, legyengül, rákbeteg lesz, hány jóságos ember halt bele abba, hogy csak adott a végsőkig önmagából...A másik meg az, hogy időnként "robban" és a sokáig elfojtott rossz, vulkánként csak ki, pusztítva tarol, aztán újra bezáródnak a 'szelepek' az újabb kitörésig.
Bocsánat a véleménynyilvánítás miatt, nem volt szándékosan ártó, inkább el szerettem volna gondolkodtatni azokat, akik megtisztelnek azzal, hogy elolvassák, amiket ide írkálok. Mindenkinek van véleménye (magában hozott ítélete), csak legfeljebb nem hagy nyomot- nem írja le, megosztva másokkal. A tévedhetetlenség érzete hamis, meg kell tudni hagyni a szabadságot magunknak, hogy le tudjuk vonni a konzekvenciát. Amúgy, olvasgatva ezt a lapot azt tapasztalom, ide sokan csak a szép és jó és 'mindenrózsaszínű' életéről, sikereiről ír, ami érthető, hiszen a Titok nem arról szól, hogyan rontsuk el az életünket, hanem a sikeres és boldog élet reményében lett létrehozatva, ahogy ez a lap is. Sokan 'némák', figyelő magatartásban hallgatják az aktív tagok beszélgetéseit. Sokan talán azért nem nyilvánulnak meg, mert nem érzik magukat "elég teljesnek, tudatosnak, jónak - azokhoz képest, akiktől itt olvasnak" naponta jegyzeteket. Pedig a fejlettség csak viszonyítás kérdése, a valóságan senki nem jobb vagy több a másiknál. Csak máshol tart az Útján. Mindenki ugyanonnan indult, indul. Az elkülönülés látszólagos. A lényeg azonos. Ha mást bántasz - magad is bántod... Nem a szavakkal van a baj, hanem az érzéssel, az elutasítással. Az elfogadás a kulcs, a megfelelő gondolkodással. Az agykontroll nem véletlenül tartja a gondolatnagytakarítást az első lépcsőfoknak, mert a negatív gondolatok- negatív történeteket okoznak a vonzás törvénye szerint. A gondolatok a cselekedetek alapjai az meg a jellemé. Nem igaz, hogy nem lehet változtatni - kondícionálással, tudatos kontrollal lehet, amíg a tudat a testben lakozik és a szervezet elég erős (az idegrendszer). Bocs, de ez a hosszú kitérő kikívánkozott belőlem...}

Szóval, kedves Ercsike!
Amiket írtál, akár magam is írhattam volna, ha jobban végiggondolom "magam". Sok a hasonlóság a véleményünkben. Az érzéseinkben. Látszólag... de nyilván mindenben nem, hiszen ez a legnagyobb csoda a világban, hogy nincs két egyforma individuum, azonos tapasztalat. Isten azért szakadt apró darabokra, és nyilvánult meg elkülönült létezőként, hogy megtapasztalja a különféle fokozatokat, skálát, intenzitást a legapróbb és látszólag legjelentéktelenebb létező elemtől a legbonyolultabb formákig. Nincs felesleges dolog a világban! Mindennek oka, célja, rendeltetése van. A kőszikla, amely talajt biztosít a rajta növekedő fűcsomónak, szökellő gazellának... a föld, amely táplálja mikroorganizmusaival, ásványaival a növényvilágot, a földigiliszta, amely lazítja és tápanyag sokféle szervezetnek. Senki sem nélkülözhető, ha egyikkel történik valami, kipusztul, megváltozik a "világ" egyes fajok más táplálékot fogyasztanak (és mutálódnak- új fajokká változnak) vagy egyszerűen kipusztulnak, eltűnnek a Föld színéről. Az ember felelőssége nagy. Hogyan él, szennyez, avatkozik be. Erről kellene beszélni. A mindenki1 gondolata nemcsak az emberre korlátozódó gondolat. Mindenkire, egyformán. Nem csöpögősen, realistán.
Ez az "értelem és érzelem" küzdelme... aki érez, aki gondolkodik, aki felelősséget érez.

Jókat írtál a felelősség kérdéséről.
Valamit megértettem.
Mások iránt nem érezhetek, nem gondolkodhatok. Nem "fejlődhetek", az az Ő feladatuk, ha akarnak.
Arra is rájöttem, ill. azt látom, általában ritkán működik olyan kapcsolat, ahol "egyforma" fejlettségi szinten van a párkapcsolat mindkét tagja. Általában "egyik húzza a másikat" valamerre. Nem biztos, hogy minden szinten "fejletebb" ugyanaz a fél a másiknál. Van, hogy ebben ez a "jobb" van, hogy a másik meg abban. Ez csak nézőpont, értékrend, kultúra függvénye, és az, mennyire vagyok toleráns, és elnéző. Várakozó és türelmes. Adni képes, nemcsak elváró...
A párkapcsolat adja meg a fejlődési lehetőséget a legnagyobb intenzitással a baráti kapcsolatok után.
Mert a jóban rosszban túlmutat az önző dolgokon, amikor az "én vagyok a fókuszban a vágyaimmal, elvárásaimmal" helyett a "Te is fontos vagy", mesterfokon pedig a "mi együtt vagyunk EGY-ek a világ színpadán érzése... Na, hát emiatt érdemes leküzdeni az eg diktálta pillanatnyi hangulatokra alapuló döntéseket. Az ember egy kapcsolatban nem mutogathat csak a másikra bűnbakként, hogy Ő VOLT A FELELŐS, A HIBÁS, A VÉTKES, A ROSSZ.... AKI KIHASZNÁLT, BECSAPOTT, ÁTVERT.... MERT MI IS OTT VOLTUNK, VAGYUNK!!! Cinkosként figyeljük a másikat, aki az elaltatott belső hangunkat kihasználva űzi titkos és nyilvános játékait - saját és önző cljainak megfelelően. Ha valami nem jó, nem 1 ember hibája, ketten okoztuk. Kettőnek kell "elvinni a balhét is". Igen, ilyenkor jön a kérdés... De mi van, ha ezt csak én látom meg, a másik nem hajlandó, mert csak fújja a magáét éretlenül, manipulatív módon akar kijönni a játszmából. Győzni akar, minden áron. Akár sárba tiporva is a másikat. Aztán megvígasztalódik egy másik Kedvessel, aki vagy az előző bajok tükörképe, és megismételődik a játék általa, hogy végre észrevegyük a valóságot. Tanuljunk a hibáinkból... Vagy az előzőnél még rosszabb partner, aki miatt akkora pofáraesésben részesülünk, hogy később senkiben nem bízunk. Nem tántorodunk el végleg, csak egy nagy kerülőt teszünk, mire ismét képesek leszünk a "startvonalról indulni" mással, más időben, más helyzetben. :) Akkor van lehetőség másképpen dönteni. És tovább haladni.
Igen, ez a kompromisszumokkal teli élet.
Hogy az ember maga sem tudja, érez-e, mit, és hogyan...
Ezt csak az tudja, aki benne van. Hogy szeret, de nem tudja maga sem miképpen, mennyire, miért.
Képzeld el - valakivel nap, mint nap együtt élsz hosszabb ideig, mint a szüleiddel éltél, akikkel ugyan vérségi kötelékben vagy, de már nem nap kapcsolatban. Van egy ellenkező nemű társad, aki "jól szigeteli" önmagát, más, mint Te, de nem ez a legnagyob baj... Hogy mi is? A korlátozás, azt hiszem. a bizalmatlanság... mert a hosszú évek alatt kevés házaspár van, aki nem csalatik meg, vagy nem jön rá a másik. Mert vannak erős kísértések. Vágyak, ez a mai világ erről szól. Hogy akard megszerezni könnyen és gyorsan. Fájdalommentesen, és nyomtalanul. Ezért írtam, ami nem jó, nem hasznos - azt hamar kidobjuk, és nem tiszteljük a régi értékeket. Újak meg még nincsenek, vagy nem elég erősek.
A világ folyton változik, most is.
A hűség nem érték, amikor a trófeák előttünk heverhetnek.
Pedig öregkorunkban, amikor a divatos fiatalság nyomtalanul elvész, és nincsen társunk sem az ágyban sem az asztalnál, aki valóban mellettünk marad, akkor is ha a fogunk már nem jövő idő, a hajunk sem színesen ragyog, bőrünket pedig a legjobb kozmetikumok sem tartják feszesen, akkor érezzük csak az elszigeteltséget, a magányt, a szenvedést.
Ma is látok kézenfogó öregeket, akik a sok nehézség ellenére is egymásba kapaszkodnak, és bizony összeszorul a torkom. Hogy megérem-e ezt a pillanatot, és ha igen, lesz-e, aki az én kezem szorítja.
Igen, tudom, ismerem néhányukat :) Tudok a 'korabeli kicsapongásokról' csalatásokról, a megbocsátásokról és újrakezdésekről ugyanúgy, mint ahol a néninek fogalma sincs (szándékosan, de tudat alatt nyilván tudva a férjura kikapós fiatal éveiről) a Kedves rossz életéről.
Mégis, tudnak együtt örülni az élet időskori örömeinek. Vitális életük van, amibe a szex is belefér :), már más szinten, de attól, hogy vénné válik valaki még "él" szeret, és lehetnek szenvedélyei is.

Ugyan én még simán a középkategória vagyok, foglalkoztat a élet összes színtere, és persze az elmúlás is, amely nem válogat. A születéstől lesben áll a "kaszás", és bizony nem szöveg, hogy úgy kell élni minden napot, mintha az utolsó lenne az. Ez a pillanat is.
Aki tagadja az elmúlást, elszigeteli magát a valóságtól. Fél, és tagad. Nem kell állandóan erre gondolni, de rendezni kell magunkban az ezzel való "viszonyunkat".

Igen. Nem birtokolhatom a mellettem élőket, azokat sem, akiknek életet adtam. Beavatkozni sem tudok a "sorsukba", nem tudok helyettük élni, cselekedni, reagálni. Nekik kell a saját életükért felelősséget vállalni. Ott állhatok melletük, segítőn, kinyújtva a kezem, de a mozdulatot nekik kell elvégezni. Meglepődtem, mennyirejól látod ezt a kérdést, és más dolgokat is. Igen, Te egy tudatos ember vagy, aki nagyon jó Úton halad. Vannak kérdéseid - amelyek előre visznek, nem vagy merev gondolkodású, hagyod, hogy nyomot hagyjon benned az élet, hajlandó vagy tanulni a körülmények által. Ez jó. Ameddig nem jön a büszke és feszítő érzése az embernek, hogy valaki fölébe repítette a tudása, addig bizotsan jó irányba halad. Amíg nem tudja a tutit, hanem keres, és hajlandó "alázattal" vezetve lenni az Isteni fény által. Aki mindenkire egyformán ragyok- mindegy milyen színű, formájú, vallású, stb. lehet folytatni az elválasztó kategóriákat. Imádom, hogy magyar vagyok, csodálatos a magyar nyelv, szép a magyar kultúra: irodalom, festészet, táncművészet, szobrászat, ének-és zeneművészet... sorolhatnám, de nem felette álló másokénál. Persze nekem sokat jelent - a MINDENT- mégsem gondolom, hogy a magyar ember felette (vagy alatta) állna más népcsoportokénál. EMBER vagyok. Szép vagy csúnya, rossz vagy jó... ilyen-vagy olyan :) Ítélkezés, valamihez való hasonlítás. Csak viszonylatokban gondolkodunk. Na, erre a "...feletti" tudatúak lehet, hogy ugranak, ha van türelmük az igen hosszúra nyúlott mondókámat végigolvasni.

Igen, ahogy én végigolvasgattam mások írásait, úgy olvassák mások az én gondolataim. Sokan vagyunk, akik hasonló cipőben járunk, hosszú házasságban, kapcsolatban érkeznek mérföldkövekhez.
Érdekes az az írás, amelyet még csak átfutottam a "szerető kedves" oldaláról. Aki harmadikként van benne egy házassági játszmában. Én is voltam ilyen helyzetben, a férjem is volt a másik oldalon. Úgyhogy kíváncsian várom, hogy ki tudjam tanulmányozni az írást. Nagyon köszönöm, hogy megírtad- itt is. De oda írok majd választ Neked. Tisztelem az őszinteséget, és a bátorságot, nagyon köszönöm.
Azt gondolom, minél több a nézőpont, annál "tökéletesebben" látom a dolgokat.

Drága Ercsi!
Remélem nem fárasztott ki túlságosan az elkalandozó temészetem, amellyel válaszoltam azokra a gondolatokra, amelyeket kiváltottak a gondolataid bennem. Mint láthatod, inspiráló volt, még órákig tudnám folytatni. De az időm fogytán, vannak feladataim mára, és még van megválaszolatlan levelem több is.

Szeretettel Ölel: fénylő.lélek, aki mindenki1 is.



Drága Lélek:-)

Csak most jutottam el odáig,hogy legyen igazán időm válaszolni:-)

Nem gondolom azt,hogy változnod kellene.Ha eljön az ideje,azt hiszem,anélkül is változni fogsz,hogy azt erőltetnéd:-))
Viszont nagyon örülök,hogy leírtad gondolataidat,érzéseidet,ahogyan azok jöttek:-) Nyíltan..
Bennem is folyton kavarog a rácio és emocio:-))
Talán ezért reagáltam beírásaidra úgy,hogy nem is Nekem írtad.
Ám ezt a kavart cseppet sem bánom,mert nem vagyok unalmas:-)
Sem magamnak,sem másnak.Sőt hálás vagyok érte,és igazán szeretem magamban,mert sok dolgot lehetővé tesz,evidenssé változtat olyan eseteket,amelyek másoknak gondot,problémát okoznak.Hogy hogyan?
Hát például úgy,hogy mérleg vagyok,bak ascendenssel.Ez nem egy könnyű jegy,mert a mérleg állandó gondolkodása,a bak sietős,meggondolatlan cselekvésével nem nagyon jön össze:-)))
Ám mégis,abban a pillanatban,ahogyan elfogadtam a kettősséget,elkezdett hasznomra válni:-)
És azt hiszem,mostanra az asztrológiai képletem hat legkevésbé rám,mert kimondottan szeretem,ha az ész,és érzelem vitázik bennem.Így mindkét oldalról látom a dolgokat.Sokáig vagy az egyik,vagy a másik vezetett.Sosem tudtam igazából,hogy mit tegyek.
És rájöttem,hogy a nyugodt,megfontolt átgondolt dolgaimat csak segíteni fogja,ha közben megfigyelem,mit érzek vele kapcsolatban.
És ez nagyon is működik:-)))
Nekem:-)
Nagyon fontos,hogy saját életedet Te irányítsd,de az szintén,hogy más ember világában nem,csak a sajátodban tudsz teremteni.Ezért lényeges,hogy saját világodban Te légy a Teremtő,másét hagyd meg másnak,még akkor is,ha Ő Veled él.
Nem tudjuk azt mondani más embernek: tedd ezt,mert így a jó.! Nem is mondhatjuk!
Maximum azt,hogy : nézd nekem ez volt a megoldás,de ez az én életem,az én világom,az én érzéseim.Ha tetszik,akkor elmondom,hogyan csinátam.
Maximum példát tudunk mutatni.De úgy,hogy valóban úgy érzünk,ahogyan mutatjuk,mert a hamis érzéseket könnyen felismerik.
Ha nincs kedvem nem mosolygok,csak azért,hogy mosolyogjak.Viszont mosolygok azért,hogy jobb kedvem legyen!!!
Ez nagyon fontos: Nekem!!

Felelősség.Ez volt a témája az előző Secret Klubnak.
Hát érdekes volt.Kövezzenek meg,de én nem érzem,hogy felelőséggel tartoznék bárki iránt.Tehetek azért,hogy jobb legyen az életem,hogy jobb legyen mások élete,de ezt nem érzem felelőségnek.Számomra ez a szó elég pejoratív.
Szerethetek másokat,akár a saját gyermekemet( sajnos saját még nincs,ezért biztosan lesz,akiben ellenérzést vált ki amit írok),terelgethetem az útján,de nem vagyok érte felelős.Hiszen még azt is Ő dönti el,hogy mikor akar,és kihez leszületni.akkor nekem max lehetőségem van arra,hogy tegyek azért,hogy segítsem világra jönni,tudatra ébredni,de ez nem felelősségem.A felelősség szó terhet rak ránk.Én nem akarom ezt a terhet cipelni!!!
Felszabadultan,boldogan akarok élni,mint ahogyan nagyrészt teszem is.Félreértés ne essék,nincsen könnyű életem.De baj ez?Lehetőségem van rá,hogy könnyebbé tegyem!!!
Te is abba mész bele,mint én is,amibe akarsz.Ha nem akarod,semmi olyan nem történik veled,amit nem akarsz megtapasztalni!Hidd el.
Ez megint én vagyok,de rutinból,kötelességből,megszokásból senkivel sem lennék együtt,senkivel sem feküdnék le.
Soha nem is tettem.Abban a pillanatban,hogy valamiért nem jó,én változtatok.ÉN változtatok,nem várom mástól.Manapság,meg főleg nem.
Szerintem nemsokára megírja a doki a férfiakról szóló könyvét is:-)))))))))) Azt hiszem majd azt is nagy élvezettel fogom olvasni,mert igazán őszintén tud beszélni.Sőt,aki nem képes "vállalni a felelősséget" önmaga tetteiért,annak durva,és bántó is lehet.Én kimondotan élvezem.Azért,mert nagyon régóta emberekkel foglalkozom,és tudom,hogy vannak,akiket csak azzal lehet kizökkenteni,ha durva vagy velük,mert a szép szónak talán már " megszokásból" nem hisznek.

A férjeddel való jó-nem jó percekre úgy gondolom,nézz egy kicsit másként.Vajon nincs-e benned az néha,amikor minden ok,hogy vajon meddig fog ez tartani?Vajon meddig lesz kedves,elviselhető?
Aztán meg majd megint jön a hülyeségeivel..stb..?????????
Mert ne feledd,mindig mi teremtünk.Volt olyan dolog az életemben,most márciusban,amit decemberben teremtettem egy gondolattal.Egyetlen gondolattal..Hát meg is ittam a levét:-))
De már nagyon nem bánom.Rengeteget tanultam belőle.Négy hónappal később jött el,amit teremtettem.De megkaptam,minden hiány nélkül.Ezért fontos,hogy csak pozitívan gondolkodjunk.Minden nehézség ellenére.Csak pozitiv gondolatokkal tudunk pozitív dolgokat behívni életünkbe.Az elején nagyon nehéz,de aztán egyre könnyebb.Egyszer írtam a párkapcsolatokról egy cikket,egyik társunk kérésére.Kedvesem is írt egyet.Ha a nevünkre kattintasz,meg tudod nézni őket.Azt hiszem érdemes lenne elolvasni,hiszen a változásról szól.Mindkettő,csak más nézőpontból,hiyszen egyiket nő írta,másikat férfi.
Köztünk is vannak súrlódások,problémák,hiszen ahol két ember együtt él,ott felmerülnek automatikusan.Csak az nem mindegy,hogyan állsz hozzá.
Erről szól az,hogy vajon megtettél-e mindent a házaságodért.Magadért,ebben a házasságban.Nem érte,nem gyerkmekeidért,hanem magadért.Ha itt tartunk,ez a "felelősség"
Kihasználtad-e a lehetőséget,hogy tegyél magadért ebben a szerződésben.Mert a házasság,az együttélés,egy szerződés.Arra,hogy nekünk együtt jó lesz,s én mindent megteszek azért,hogy ebben a szerződésben én jól érezzem magam.Hisz a másik számára akkor vagyok kívánatos személy,ha jól érzem magam magammal.De ezért mindent megteszek?

Hogy Ő mit gondol arról,hogy a hátán kapaszkodtál fel idáig,az az Ő baja.Téged ez mért érdekel?Talán lelkifurdalás? Hááát...
És ha Ő hárít.Neked ezt fel kell vállalnod? Miért?
Vele akarsz megértetni dolgokat? Miért?
Nem az a fontos,hpgy Te tisztában legyél azzal,mi a fontos Te számodra?
A szeretet egyetlen ellenfele a félelem.Ám ha szeretsz,nem tudsz félni.Ha félsz,nem tudsz igazán szeretni.
Mitől is félsz Te Drága Lélek?

"" már félek is, nem vagyok mai csirke, és látom a nagyon sok rossz tapasztalatot, boldogtalanságot küszködést az ismeretségi körömben, az egyedülálló anyák helyzetét egy válás után.
Félek újrakezdeni, mert ha van is társam, aki hozzám illene valóban, egyfelé törekedve, hasonló utakon járva, ugyan mit kezdene a "körülményeimmel", a két gyerekemmel, akik ragaszkodnak az Apukájukhoz. És a férjemmel, aki ha már nem vagyok az övé- másé se legyek... tipikus megbosszulom rajtad a 'boldogtalan éveket' mentalitású.""

Miért is? Ez az Ő problémája,a félelem pedig a Tiéd....

Nagyon-nagy szeretettel ölellek: Ercsike



Kedves Fénylő

Kedves Fénylő Lélek!

Amikor először olvastam a soraidat teljesen magamra ismertem. Jobban mondva én a másik oldalon állok. Az a férfi akit szeretek pontosan abban a cipőben jár, mint te. Család, gyerekek, nehéz az elszakadás. Pedig mi megtaláltuk egymást. Mindenhogyan. Szellemileg, lelkileg, fizikailag olyan összhang és megértés van közöttünk, amit még egyikünk sem élt át soha. A kapcsolatunk elején folyton azt mondogattuk, hogy egymásra vártunk és milyen csodálatos, hogy végre rátaláltunk a másikra. Ez a Titok dolog is annyira érdekes. Én márciusban olvastam először a könyvet, a filmet utána láttam nemsokkal. Ahogy olvastam, minden olyan ismerősnek tűnt. Ezekről a dolgokról eddig nem tudtam, de mégis alkalmaztam. Mielőtt megismertem volna a szerelmemet, volt egy kapcsolatom ami sehogy sem működött. Semmilyen szinten. Tudtam, hogy nem ezt érdemlem, nem ez jár nekem. Minden este azt kértem, hogy megtaláljam végre azt, akivel harmóniában vagyok és átélhessem a szerelmet. (Pedig akkor még semmit sem tudtam a Titokról!) Ez a szerelem tényleg úgy csapott belénk, mint a villám. De már az első perctől fogva annyira egyértelmű volt és természetes, hogy nem is történhetett volna másként. Viszont a döntő lépésnél a párom elbizonytalanodott. Jobban mondva előjött a lelkiismerete (mint neked is). Gyerekek, családi egység... Önzés részéről a saját boldogságát nézni. De szerintem nem így van. Szerintem egy látszat család fenntartása sokkal rosszabb minden résztvevőnek, mintha külön mennének és mindkettőnek esélye lenne leélni az életét úgy, ahogy szeretné. A gyerekek is jobban érzik magukat, ha a szüleik boldogok, akár külön, mint egy feszült légkörben együtt. Én persze hiszek abban, hogy van közös jövőnk. Úgy érzem nem is lehet másként. Szerintem neked sem kellene lemondanod arról, akiben megtaláltad önmagad és szárnyalhatsz. Tudom miről beszélsz, mert mi is ezt éljük át együtt. Sok erőt kívánok neked és hitet abban, hogy megvalósíthatod azt amit tényleg szeretnél. Hiszen valahol kérted és megkaptad. Még a könyv is azt mondja, hogy el kell tudni fogadni és hálásnak lenni érte.



Fénylő lelkecském....

Nagyon szépen és összeszedetten fogalmaztad meg a leveledet,amit Ercsikének írtál válaszként,de azért hozzánk is szólt, Fantasztikusan ÁTJÖTT a LÉNYEG! Ezért szeretem ezt a fórumot,mert itt mindenki elmondhatja,kiírhatja magából aminek ki 'kell' íródnia,és ezúttal mindannyiunkat elgondolkodtatásra késztet. Itt mindíg vannak,akik segítenek, tanácsot adnak,vígasztalnak,építő kritikát írnak válasz gyanánt. Válasz nélkül szinte sohasem maradunk.Hogy más,és más nézőpontból, saját maguk átélt/ megélt tapasztalataikból adják át a tudásukat,gondolataikat, az teljesen természetes.Ezért is örülök,de nagyon, ha valaki a szivárvány jelzőt használja,hiszen tényleg olyanok vagyunk,mint a szivárvány.... még a színeken belül is megannyi színárnnyalat. Vagy van úgy,hogy teljesen azonosulunk a leírtakkal.Olyan mintha más írta volna le mindazt helyettünk,amit mi szerettünk volna. Továbbra is legyen a lelked ilyen fényes. köszönöm Neked ....szeretettel...fénysugaras Klári



igaz, ami igaz

Szia Csilla!

Köszönöm az idézetet, nagyon tetszik!!!
Megnéztem az oldalt, az is :)

El fogok merülni benne, és remélem megtalálom a magam megoldását.
Szép napot kívánok szerető öleléssel: fénylő.lélek, aki a mindenki1 is



boldog boldogtalanság

Drága Ercsike!

Köszönöm, hogy megírtad a gondolataid, egyáltalán nem haragszom!
Sőt... örülök, hogy ilyen véleményt is olvasok, őszinte szavakat szeretettől vezérelve.
Szeretem, ha más is kimondja, elmondja a véleményét, mert elfogadó vagyok, és minél több oldalról láttatják velem a dolgokat, annál teljesebb a "kép" számomra akár magammal kapcsolatban is. Hiszen az ember maga iránt nem lehet elfogulatlan, kívülálló - a környezet egyértelműen visszacsatolásokat ad. OKÉ vagy vagy nem vagy OKÉ.
Nem szoktam földöntúli mosollyal járkálni az utcán, és nem vagyok elragadtatva a lelki fejlettségem érzése miatt. Ill. nem érzem, hogy minden meg lenne oldva az életemben, ezért is írtam le, amit. Igaz, nem akartam először ennyire nyíltan, de hát így sikerült. :)
Évekkel ezelőtt egy jósnő beletekintett a tenyerembe, és összecsapta a kezét...
Értelem és érzelem. Nem véletlenül dúl bennem a ráció és az emóció szüntelenül. Sokszor vagyok hirtelen és szeszélyes, de soha nem kiszámíthatatlan.
Látom a hibáim.
Látom, miket kellene megváltoztatnom.
Kívül és belül.

Valóban azt érzem, nem tettem meg MINDENT ezért a házasságért, kapcsolatért.
Sokszor hagytam "hadd menjen a maga útján", majd megoldódik magától.
Nem szabad a 'szárnyaló szélre' bízni komoly dolgokat, vagyis az életet nem lehet tervezés nélkül élni, mert a Sors szekerén találom magam, ahelyett, hogy magam vezetném az életem szekerét.
Igen, virágnyelven írok sokszor, mert túl költői a lelkem a racionális helyett.
Igen, sokszor ez félrevezető, vagy nem teljes.

Érzem a felelősséget, nemcsak magamért, hanem azokért is akiket szeretek.
Mégis belemegyek hülyeségekbe, mert érzelmileg szükségem van arra... mire is???
ÓÓÓ... még magamnak sem tudom megfogalmazni, akkor másnak - hogyan is tehetném.

Egy dolog biztos, jó sokan küzdenek hasonló problémákkal, mint én. Hangtalanul, névtelenül. Várakozva, majd megoldódik valahogy. A másik megunja és lelép, mielőtt mi hagynánk el. Szépen mennek az évek, élünk egymás mellett, de nem egymással. Lélekben. Testben igen, néha elkerülhetetlen a fizikai együttlét, de nincs mögötte valódi érzelem. Csak rutin, megszokás, kötelesség. Nemcsak nők, férfiak is élnek így... közben a szép szeretőre gondolva, úgy könnyebben megy. Igen, dr Csernus tudja miről írt. Itt lenne az ideje a férfikönyvnek is, aztán egy a párkapcsolati mizériákról. Sokan írtak- írtatok nekem!!! Nagyon meghatott, milyen sok ember problémája az enyém- nem vagyok egyedül. Tudom.

Boldogság... ez annyira megfoghatatlan dolog, elvont fogalom.
A fizikai létben nincsenek egyenesen-egyenletesen futó dolgok (hosszabb ideig), csak sinusgörbék, alsó és felső csúcspontokkal határolva... nincsen folyamatos boldogság és elégedettség sem. Nem angyalok vagyunk, se Istenek... csak emberek. Akik vagyunk mi...ÉG és FÖLD közötti létra... a bennünk élő negatív örökséget, az állati hajlamokat igyekszünk legyőzni (aki azt gondolja, az állatok szelídek, és bűntelenek, ajánlom neki a csimpánzok társadalmi életéről szóló rövidfilmet, amikor egy fajtársukat egymással szövetkezve kegyetlenül megölik- minden látszólagos ok nélkül, aztán a tetemmel dobálóznak "kegysértően" rikoltozva a győzelem mámorától) némi sikerrel.
Kérdezheted, ez a gondolat hol fér meg a mindenki1 gondolatával... pedig megfér. Az állati létet az emberitől a tudat jelenléte választja el, a felelősségérzet önmagáért, a társaiért: emberi közösségekben, de az állatvilág képviselői iránt is.
Az, hogy tudom, mindenki 1 anyagból vagyon gyúrva, egy energiából született (Aki nevét sokan sokféle módon mondták... a katolikus neve Isten), nem vonja le a következtetésemből, hogy ennek az EGY-ségnek nincsenek tökéletlenségei, ahogy magára öltötte 1000-nyi alakját. Nem tökéletes onnan kezdve, hogy alakot és formát nyert. Határolt öntudat, milliónyi formában, jelleggel.
Meglátni az egységben a sokaságot, a sokaságban az egységet.
Elfogadó vagyok.
Minden és mindenki iránt.
Ez tette lehetővé, hogy az örökké elutasító férjemmel ma is együtt éljek.
Mert neki semmi és senki nem jó. Nem elég sovány, nem elég szép, nem elég jó... akkor is, amikor az.
Mert csak a különbséget látja, mert azt akarja észlelni. Így van kondicionálva.
Sokat tanult általam, ezt gondolom. Szeretem persze, de nem eléggé. Mert csak egymás mellett élünk, nem egymással. Kérdezheted, ha annyira nem jó, akkor miért? Vannak pillanatok, amikor jó- az amplitúdó pozitív fokán, de hamarosan a másik pólust ízlelgetem keserűen. Amikor elhatározom, most megjavítom, teszek érte, akkor valami nagy pofon ér... ami azt sugallja, na kell ez neked? Amikor meg lemondok az egészről, és kedzeném gondolatban felépíteni az önállóságomat, akkor Ő gondolja azt, hogy változik, változtat és a harmónia létrehozatik újra. Küzd küzdelmek nélkül is, én pedig hajlok az együttes továbbélésre. Mert annyira nem rossz... de annyira nem is jó.
Igen, nagy szerepem van ebben biztosan.
És már félek is, nem vagyok mai csirke, és látom a nagyon sok rossz tapasztalatot, boldogtalanságot küszködést az ismeretségi körömben, az egyedülálló anyák helyzetét egy válás után.
Félek újrakezdeni, mert ha van is társam, aki hozzám illene valóban, egyfelé törekedve, hasonló utakon járva, ugyan mit kezdene a "körülményeimmel", a két gyerekemmel, akik ragaszkodnak az Apukájukhoz. És a férjemmel, aki ha már nem vagyok az övé- másé se legyek... tipikus megbosszulom rajtad a 'boldogtalan éveket' mentalitású. Aki szerint Ő a bűntelen, a szegény, aki miattam szenvedett. Lemondott minderől. És én aki felkapaszkodtam a hátán, majd tuti befutó leszek...
Ez megint rosszul hangzott, de ez az igazság.
Sokat gondolkodtam ezen a 'boldog vagyok egy boldogtalan oldalán' kitételről.
Nem boldogtalan a férjem teljesen, inkább elégedetlen azt hiszem, és inkább önmagával, mint velem, de rám hárítja.
Hárítani... ezt szokták a legtöbben, legtöbbször a problémákat. A meghamisítás egyik profi módja. Amikor nem vállalok felelősséget, hanem továbblököm, viseld egyedül a tudatot, a gondolatot, az érzést.
Adtak tanácsot, hogy ki, arra nem emlékszem (bocsi, de annyian írtatok nekem :)), hogy simogassam meg éjjel, amikor alszik. Hatott!!! Nappal kedvesebb, elfogadóbb volt. Tudatalatti kommunikáció.
Annyiszor próbáltam tanulásra, olvasásra, gondolkodásra bírni. Túl fáradt, hagyjam békén, én lenézem, amiért tanulatlan. Stb. volt a válasz... pedig nem, csak szerettem volna, ha előrébb jut. Minden szempontból. Aki magával elégedetlen az a világgal is az, mert amit magunk körül tapasztalunk olyan, mint a belső világunk. (na, ez csak hellyel-közzel igaz, mi van a háborúkkal, amelyek nagyon is dúlnak a földön, szerencsére tőlünk elég távol...) Biztonságot, szépséget látunk, vagy zűrzavart? Ha valaki folyton panaszkodik - magával van a legnagyobb baja -próbáltam megértettni vele dolgokat. Majd egyszer rájön, remélem.

Szóval köszönöm a tanító gondolatokat Neked is!
Nem kell írnod a "ne haragudj" formulát. Nem bántottál meg, ha százszor keményebben fogalmazol sem. Nem kell elnézést kérni olyanért, amire várok... az őszinte gondolatokra. Nem az fáj az embernek, ha megtudja, amit akart, hanem ha összedöntik a homokvárat, amelyet évek óta védelmez a sekély tengerparton...
Ha dőlnie kell, magam döntsem le, ne a szél, ne a víz - ne a vihar...
Sokkal tisztábban érzékelem az életem, mióta ide írok.
Meglátom az árnyakat, meghallom a csalóka hangokat magamban.
Itt van a fény!!!
Érzem.

Köszönöm.
Szeretettel üdvözöl a fénylő.lélek, aki a mindenki1 is.



Drága Lélek:-))

Bemásolnék valamit Tőled:-))

"Hibáztat még mindig, a saját boldogtalansága miatt, idegesíti az én nyugodt mosolyom, ahogy szemlélem a világot, a nyugodtságom, amivel a legrázósabb helyzetben is megtalálom a reagálás módját. A szeretetem, amihez nem kell semmit cselekednie a másiknak.
Ahogy örülök a napsütésnek, vagy a csendes esőnek, a szélnek vagy a hóesésnek.
Nem azt mondom... ma megint milyen rohadt idő van, hanem klassz, ma jó lesz ez a kis eső a földnek, és az arcom az ég felé tartva nem félek, hogy szétmállok az eső miatt.
Sok embert idegesít ez a hozzáállás, megfigyeltem. Aki boldogtalan azt idegesíti, ha más jól érzi magát, elvárja más is érezze magát pocsékul, amíg ő nem lesz jobban.

Én boldog vagyok magam.
Nem a férjem miatt leszek még inkább az, de valóban idegesít, ha miattam nem érzi jól magát, és boldogtalan mellettem.
Mert akkor mégis rosszul csinálok valamit.
Vagy nem is tudom.

Ma tendencia az a hozzáállás, hogy ha nem működik azonnal ki kell lépni, ott kell hagyni, vagy kidobni- és egy újat szerezni.
Pedig, ha a párkapcsolatunkban mi magunk sem tettük meg, amit lehetett teljesen, akkor visszük tovább a másikba is a problémát. Nem biztos, hogy az új a megoldás, amíg a régi működik."

Kérlek ne haragudj rám,de olvasd el újra mit írtál!
Látod az ellenmondást?
Aki boldogtalan,azt idegesíti a boldog mosoly.De téged idegesít,ha Ő nem érzi jól magát melletted,ám nem a férjed miatt leszel boldog,vagy boldogtalan.
Legalábbis nekem ez jött le az írásodból,bár nem nekem írtad.
Csernus könyve valóban alapmű,de jobban oda kellene figyelni mit érzünk vele kapcsolatban,és meg is kellene érteni.

Ha Te valóban őszintén mondod,és érzed,hogy jó idő van,és boldog vagy,azt más is érzi,és egy idő után elkerülnek a negatív hozzáállások.Fontos,hogy így is érezd.Tapasztaltam:-))

Megint más: az,hogy Ő boldogtalan,az nem Temiattad van,hanem saját maga miatt.Az az Ő problémája.Ha változtatni akarsz a kapcsolatodon,ahhoz Te is elég vagy:-) Ezt szintén tapasztaltam,de szerintem más is:-)
Hidd el,csak tenni kell érte,és valóban eldönteni,hogy Te mit is akarsz valójában.És mintha azt olvasnám,hogy nem vagy biztos benne,hogy mindent megtettél:-)És úgy érzem,Te nagyon szereted Őt.
A szeretet a megoldás.Mindenki 1 iránt :))) , Férjed iránt, de főleg Önmagad iránt.

Kérlek ne haragudj rám,amiért ezt leírtam.Nem mondom,hogy ezt csináld,vagy azt csináld...
Csak azt mondom,figyelj magadra.Aztán Te tudni fogod azt,hogy mit tegyél:-)))

Nagy-nagy szeretettel: Ercsike



Hát a csendes tűrés sehová sem vezet! Az biztos!

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



a pénz, mint hatóerő

Szia Kedves Gini99!

Olyan sok mindent írtál!
Olyan jókat gondoltál... nagyon éreztem az energiát a szavaid hatására. Igen a szabadsághoz kell a pénz, az anyagi jólét. Van egy kedves barátom, aki azt gondolta- pénz nélkül is boldog lesz, és nem számít neki semmit. Ma már nem mondja, miután a forrás kezd kiapadni, és a pótcselekvésként kezdett vásárlási láza ne tud kibontakozni, csak a szomorúságot látom rajta, ahogy küzd a sokkal kevesebb pénzzel, mint amennyi volt neki.
Nehéz így írni erről- de nem magamról írtam, ezért más nevében nem tárulkozhatok ki... tény, a pénztelenség a legnagyobb érzelmeket is megfojtja.

Érdekes...agykontollozok régóta, és számtalan sikert értem el másoknak, amikor arról van szó, hogy magamhoz vonzzak valamit egy falat látok (csak átvitt értelemben természetesen), lehet ennek köze a gyerekkoromban megírt forgatókönyvemhez? Mindenki elképzel a másikus korszakában egy életet magának, aztán szépen követi a cselekedeteivel a megvalósulását, vagy annak az "ellenét", de azon a vonalon halad. Másnak sikerül külföldi nyaralást nyernem, kvadot, pénzt a lottón :), jeles vizsgákat... és sorolhatnám napestig. Működik....
Nem írom le, hogy nem működik magamnak- működne, de valamiért magamnak nem tettem soha, nem programoztam, vagy nem eléggé.
Miért nem?

Ez a lehetne, de... dolog a párkapcsolatomban is igaz.
Illetve azon kívül.
Mert sokan tudatosították, ha szabad ember lennék, nem férjezett, akkor udvarolnának, nagyon kellenék. Csak szóljak... ez vicces.
Van, aki nagyon tetszik, mint férfi, mint gondolkodó...
De ott van az a "lehetne" így tovább már nem is érdekes.
Nem, nem kísértem a sorsom. Ezt kell mgoldani, rendbetenni. Ha már nem lehet, akkor meg kilépni és tiszta lappal új könyvet kezdeni.

Még nem merültem el a címekben, amelyeket ajánlottál, sort fogok keríteni rá hamarosan.
Bízom benne, jó útra léptem, ide a sok fényt és tudást közvetítő sorstársam közé.
Maradok sok szeretettel: fénylő.lélek, aki a mindenki1 is



hangszer a lelkünk :)

Kedves Bumfordi, Selyemcica!

Szép gondolat... köszi!
Sok pszichológiai könyvet olvastam, vannak magyarázatok, miért maradunk benne a rossz házasságokban.
Hellinger új típusú megközelítése tetszik a legjobban, és azt gondolom a családi kötelékekben lévő minták adják meg sokszor a választ- miért nem azt teszük, amiről azt gondoljuk kellene.

Igen, az ember társas lény, közösségekben nyilvánul meg. Sokszor magának is okoz durva meglepetéseket, a közösségeknek még inkább.
Ha egy helyzetben valamire ragadtatjuk magunkat, az annyi mindennek köszönhető. Ha rútul bánunk valakivel, még gondolhat rólunk mást a világ.
Mi magunk is gerjesztjük az indulatokat magunkkal szemben, okozói vagyunk sok mindennek.
Hasonló hasonlót vonz a mosolyra, mosoly a választ, ideges fogcsikorgatásra ritkán nézünk derűsen.
Ha igen, sokan hülyének néznek, vagy vadabb indulatokat szül, mert a másik félreérti, azt gondolja rajta mulatunk ilyen jót. Pedig csak segítenénk neki, hogy feledje a borús gondolatait.
A férj, partner sem kivétel... ha működnek az alapdolgok a kapcsolatban addig minden OK. Megnyugvás, béke vár odahaza... ahol őszinték lehetünk, ahol tudjuk megértenek, szeretnek.
Ha már nem működik a dolog, aminek sok oka lehet, játszani kezdünk a párunk előtt is, nehogy elveszítsük. Az anyagi biztonságot, a támaszt, az érzést hogy nem egyedül vagyunk, hanem társsal...
Innen már a lejtő... amíg észre nem vesszük, nem elég játszani, tenni is kell. Nap, mint nap.

Még nem zártam le, nem vagyok egyedül ebben a kapcsolatban... neki is el kell mondtania, amit érez.
Jön a szabadság ideje, nem akarom elrontani, majd utána.
Lehet emiatt elítélni, de nem tudok másként tenni.
Addig nagy levegőket veszek, gyűjtöm az erőt, a szavakat a bizonyosságot.

Szeretettel: fénylő.lélek, aki mindenki1 is



A nő

Szia Kedves Maryenn!

Olvastam, sőt... azóta vannak igazán gondolataim erről az egészről, amiben vagyok hosszú évek óta.
Túl sok infóm van sajnos, a férjem meg csak fújja a magáét, és tőlem várja a (vissza)változást.
Tudod, ha az ember egyszer megtud valamit, nem tud úgy tenni, mintha nem tudná. Az csak játék, és nem jó...

Szeretet és béke- ezek az én jelszavaim is, csak így tudok élnia világban.
Erőszakmentesség, felebaráti szeretet (komolyan, nemcsak mondogatva), szeretve tisztelet minden élő iránt, és a legfőbb... a Teremtő vagy Isten (ki minek mondja)... iránt érzett végtelen hála, tisztelet és szeret ami a napjaimat áthatja.
A férjemben is látom az isteni szikra fényét, amely benne még alszik, hiába próbáltam ébrsztgetni csendesen. Nem akar tudatos életet, sajnos mérhetetlenül rosszkedvű és "fénytelen" mert elutasítja a megismerést- magát nem tartja örökké létező léleknek, csak 1 utazásra jogosult fizikai létezőnek az idő tengerében, nem azonosítja magát a magasabban fejlett énjével, csak a szürke kis egojával.
Nem hibáztatom érte, sosem bántottam miatta. Ő persze gúnyolta az én "állapotom", amíg olyan emberek nem szembesítették a véleményükkel, akiket tisztel nagyon. Hogy kincset birtokol... azóta vasmarokkal fogva tart. Hibáztat még mindig, a saját boldogtalansága miatt, idegesíti az én nyugodt mosolyom, ahogy szemlélem a világot, a nyugodtságom, amivel a legrázósabb helyzetben is megtalálom a reagálás módját. A szeretetem, amihez nem kell semmit cselekednie a másiknak.
Ahogy örülök a napsütésnek, vagy a csendes esőnek, a szélnek vagy a hóesésnek.
Nem azt mondom... ma megint milyen rohadt idő van, hanem klassz, ma jó lesz ez a kis eső a földnek, és az arcom az ég felé tartva nem félek, hogy szétmállok az eső miatt.
Sok embert idegesít ez a hozzáállás, megfigyeltem. Aki boldogtalan azt idegesíti, ha más jól érzi magát, elvárja más is érezze magát pocsékul, amíg ő nem lesz jobban.

Én boldog vagyok magam.
Nem a férjem miatt leszek még inkább az, de valóban idegesít, ha miattam nem érzi jól magát, és boldogtalan mellettem.
Mert akkor mégis rosszul csinálok valamit.
Vagy nem is tudom.

Ma tendencia az a hozzáállás, hogy ha nem működik azonnal ki kell lépni, ott kell hagyni, vagy kidobni- és egy újat szerezni.
Pedig, ha a párkapcsolatunkban mi magunk sem tettük meg, amit lehetett teljesen, akkor visszük tovább a másikba is a problémát. Nem biztos, hogy az új a megoldás, amíg a régi működik.

Nekem most az a nagy feladatom, hogy eldöntsem, mennyire működik ez a régi. Mit érzek én? Mit érez Ő?
Mit érzünk együtt?
Hogy van-e folytatás...

Köszönöm a szavakat, inspiráltak, előrevittek...
Gondolkodom egyfolytában.
A döntés nemcsak az én döntésem lesz - közös.

Köszönöm a fényt, amit kaptam :)
Szeretettel: fénylő.lélek, aki mindenki1 is



a kalitka, mint szimbólum

Szia Glory!

Semmi sem véletlen, az sem, hogy azonnal megláttad az írást. Azt látjuk meg, amit meg akarunk és aminek közölnivalója van.
Ha könyvtárban vagy könyvesboltban vagy, ott is tudattalanul azokat a dolgokat, írásokat választod ki, amelyek közölnek valamit. Csak sokszor nem akarja az ember magában ezt tudatosítani.

Igazi önmagad... ez érdekes. Mi gátol meg abban? A férfi tudattalanul is gátolja a kiteljesedésed, vagy Te magad félsz Önmagaddá válni?
Az előbb írtam valamit arról, hogy a másik hogyan tiltja meg neked azt, amitől félsz belül... nézd meg.
Ha belegondolsz, igaz... sokszor, mi félünk valamit megtenni, aztán magunkban füstölgünk, amint megérkezik az elutasítás, letiltás róla, de meg is könnyebbülünk, hiszen a döntést nem nekünk kellett meghozni - látszólag. Ez a rejtett játszma.
Játszmázni mindenki szokott.
Az is, aki elutasítja, észreveszi időben... Ő is.
Csak több tudatossággal, és ha nagy a manipuláció, észreveszi, és kiszáll...
Minden pillanatban szerepekben vagyunk. Jól és rosszul működve tesszük, amit kell- játszunk.
Aki elég tudatos, időben közli az elvárásait, és játszmáktól mentesen akarja élni az életét.
Játszani= jól kormányozni az élet kerekét.

Kalitka... én is éreztem sokszor ezt, és számtalan lehetőség lett volna a kirepülésre, de kint a nyomasztó szabadság várt volna, és nem éreztem felszabadultságot. Félelmet a bizonytalantól.
Ez lehet téves is, amikor csak később jön rá az ember- meg kellett volna tenni, akkor. Ha lett volna elég mersz bennem újat kezdeni, frissen, erőteljesen.
Az is lehet az ok, hogy egyszerűen van még mit tanulni a kapcsolat által, benne. Hogy nem vagyok felkészülve az újra.
Hogy előbb magamat kell megtalálnom, aztán csak a másikat.

Olvastam az előbb egy nagyon jó blogírást- aki beleszeretett valakibe itt a neten.
Átéreztem, pillanatok alatt... de azt gondolom a valósi szerelemhez kell a viszonzás, sőt a fizikai vonzalom is. Hogy ha megérezzük a másik illatát a lelkünk is belesajduljon, hogy az érintésére várva az őrületig fokozódjon a hiánya. Lehet szeretni valaki lelkét, de a szerelem integráció:
test-lélek-szellem hármasát megjelenítő nagyon is földi élmény, nem lehet egyik részét sem kikapcsolni, mert a lényeg veszik el... ezért nem boldogító a kompromisszumokkal teli kapcsolat, amelyikben egyik-másik (vagy netán csak egyetlen) dolog működik. Akkor jön a valamiért együtt maradni érzés- fizikai vagyon: ház, nyaraló, pénzzel teli bankszámla, autó(k), gyerekek: akiknek a családban való felnövekedés nemcsak anyagi hozamot ad, hanem apai, anyai mintákat is, a lelki szeretet mellett. És lehet folytatni... hányféle megalkuvó "politika" van, amiért bent maradunk a men vagy nagyon rosszul működő kapcsolatokban, házasságokban.

Igen, ezekről ma is tabu írni, gondolkodni, véleményt formálni.
Mert divat a világnak azt mutatni... én OKÉ vagyok, mi OKÉ vagyunk... ha valakivel baj van, egyedül Te vagy. Harmincas vagy, nincsen párod... szegény... közben a szívünk mélyén, ha nem lennénk megalkuvók- sokszor mi is inkább egyedül lennénk, mint egy pocsék kihasználó kapcsolatban.
Hogy ki használ ki kit?
Na, ez egy érdekes kérdés...
Nem mindig az, aki sajnáltaja magát.
Sőt egy kapcsolat 2 ember közös munkája, ha nem működik, soha nem 1 a hibás, hanem ketten.
Ketten is kell megjavítani, vagy közös megegyezéssel szétválni.

Órákig tudnám folytatni, de mennem kell...
Örülnék, ha megírnád majd mire jutottál Te is... ha már hasonló cipőben vagyunk :)
Szeretettel: fénylő.lélek, aki mindenki1 is



Kedves fénylő.lélek!

Olvastam az írásod és egykori önmagamra ismertem benne.Félelmetesen hasonló volt az életem.
Én kiléptem....
2 év gyötrelem után álltam talpra.A volt párom nem tudta elviselni a döntésem,ezért tönkre tett erkölcsileg,anyagilag,mindenhogyan.Kitagadtak a szüleim,elhagytak a barátaim,ellenem fordult egyik fiam.Belehaltam...többször.
Aztán megfogadtam,hogy csak azért is megmutatom a világnak.Sikerült és nem bánom,hogy így döntöttem.Szabad vagyok és jól érzem magam a bőrömben.Szép lassan kiderültek a hazugságok és mindenkivel helyreállt a szeretet és a béke.
Olvasd el Dr Csernus: A NŐ című könyvét!!!
Én bibliaként tartom itthon és kötelező olvasmányként adnám minden kamasz kezébe,már az iskolában!
Fantasztikus rádöbbenéseid lesznek és TUDNI fogod mit kell tenned!
Én küldök most neked sok-sok szeretetenergiát és kérem a többieket is,akinek csak amikor eszébe jut,gondoljon rád szeretettel:)))
Megkapod a válaszokat hamarosan:))))

Szeretettel ölellek:Angel



tenni akarás

Drága Vanda!

Köszönöm a bátorítást!
Nagyon jólesett, amit írtál...a korlátokról. Nagyon igazad van.
1* olvastam egy pszichokönyvben valamit, ami folyton beugrik...
Hogy a környezet tükrözi a bennünk zajló és sokszor nem is tudatosuló érzelmeket, vágyakat és félelmeket.
Ha tiltás érkezik kívülről, sokszor a belső félelmünk adja alá a lovat- a tiltó alá... :)
Hogy mi nem merünk valamit megtenni, és igazából a félelmünket veszi a másik, és anank megfelelően cselekszik, vagy nem cselekszik...
Mert ha ez igaz, akkor tulajdonképpen magam határolom el magamat bizonyos dolgoktól.
Aztán rá lehet mutogatni, hogy Ő tette...közben lehet, hogy mi magunk akartuk, hogy Ő mondja ki, ne nekünk kelljen bevallani, mennyire félünk megtenni, pedig vonz az ismeretlen.

Azt is gondolom, ha valaki megtilt a másiknak kimondva vagy éreztetve valamit, akkor nem egyenrangúságról beszélünk, felnőtt partneri viszonyról, hanem függésről szülő-gyermek kapcsolatról. Sokan működünk így időnként, vagy csak némely dologban. Máskor tudunk, merünk felnőttek lenni.
Mivel nemcsak a magunk "fejlttségén" múlik a dolog, hiába vagyunk mi érettek eléggé, ha a partnerünk még nem az, gyerekes, és talán soha nem akar valódi felelősséget vállalni, felnőni, mert ez így sokkal kényelmesebb. Az ember türelmes, nagyon sokáig, főleg ha valóban szereti a másikat.
Időt ad, kezet nyújt, támogat.
Aztán csak áll értetlenkedve, miért nem látja a másik, mi is a bajunk.
Neki jó így is, kényelmes, és nem érti oly sok éven át megfelelt, akkor most mia fene történt, hogy Ő már nem elég jó, szép, kedves... Mert csak mi változtunk meg, Ő nem... Hát ez az!
Ebben igaza van- szegény nem akar "fejlődni", haladni, érteni és érezni felnőtt módján. Felelősséget sem vállalni.
Kaptam bírálatot, hogy ha számomra mindenki 1 (formán jó és szép), akkor pont a férjemmel miért nem tudok "boldog" lenni és szeretni Őt, ahogy van.
Nem vagyok boldogtalan!!!
Nem vagyok végletekig elkeseredett!
Csak érzem, hogy nem lehetek teljes, főleg nem egy olyan emberrel, aki velem ellentétben senkit sem fogad el, és idegesíti az én szeretni vágyásom, hogy számomra akiket szeretek, azok bármikor felhívhatnak - éjjel 1-kor is, és képes vagyok miattuk 4-5 órát mínusz fokokban a hidegben vacogni, hogy belátásra bírjam őket, ha hülye döntésre akarnak jutni a bajaikban.
Idegesíti, hogy szeretettel áraszt el a környezetem, nem gyűlöl senki, vagy csak irigykedik, de ez megbocsátható...
Hogy mi a megoldás?
Bár tudnám... a szívem azt mondja, szeretem Őt, az eszem azt, hogy annyit bántott rossz szavakkal, menni kell tovább...

Sokan vannak, akik elégedetlenek, nem teljesek. A párjuk nem támogatja őket, nem érti mit és miért tesznek. Mindegy- nő vagy férfi az illető. A megértés, elfogadás a kulcs a boldogsághoz.

Amúgy sokat ártanak a rózsaszínű reklámok, a szentimentalista filmek, amikor nincsenek a valódi élet árnyai ábrázolva, azt sugallják a nézőnek ha megtalálják álmai asszonyát, férjét, mindig süt a nap, csiripelnek a madarak, kék lesz az ég... hogy a gyerek sose sír majd éjjel, és nem ég oda a kaja. sorolhatnám.
Pedig az élet nem a filmekben látottakkal azonos.
Nem tanítják iskolákban hogyan éljünk felnőttként.
Sajnos.

Ha tudom a megoldást megosztom majd...

Szeretettel: fénylő.lélek, aki mindenki1 is.



erő merítés

Szia Kedves Zizz!

Sokan írtak nekem, az e-mail címemre...amelyeket nagyon köszönöm - itt is!!! Akkor döbbentem meg azon, milyen sokan vagyunk, akik ezzel a "nyavalyával" küzdünk. A társunkkal való viszony rendezetlenségével.
Hogy élünk egymás mellett, és nem egymással járva az Úton... önmagunk megismerése érdekében.
Persze, hiszen két létező, ha egy is minőségében (Isteni lélekszikra, a fény testéből világra jövő eszencia), de mégis egyedi és soha meg nem ismételhető individum (még az ikreknek is önálló elkülönült személyisége van...bár kívülről teljesen egyformák). Elgondolkodtató, hogy milyen régóta folyik a teremtés--- állandóan--- nap, mint nap új formák, személyiségek lépnek a világ színpadára, játszani a szerepüket. Nincs két azonos szerep sem, egy dolog állandó csak a változás.
Igen, össze kellene fogni, megismerni egymás problémáit, de a legtöbb ember elbújik, amikor ilyen kényes témáról kell nyilatkoznia, nem meri önmaga előtt sem felvállalni a problémákat, sokan maguknak is hazudnak: hogy minden jó, ahogy van és milyen tökéletes a boldogságuk.
Csernus: A nő c. könyve hatalmas pofon a széplelkeknek, és irányzék a keresőknek. Amellett, hogy Ő is (Csenus) is tévedhet pár dologban, azért jól megmondja, és ébreszti az elfojtott vágyakat, kívánságokat, amik le vannak jó mélyre betonozva a női lelkekben.
Sok ismerősöm szerint sokkoló, de valódi ráébredést adó az a könyv.
Ami végképp elromlott még inkább szétszakítja. Aki igazán válni akar a hatására megteszi.

Megoldás?
Még nem tudom, próbálom megfejteni...
Szeretettel: fénylő.lélek, aki mindenki1 is.
Mint láthatod, magam számára is ciki volt, hogy írjak róla, ezért lettem 2 de saját magam lepleztem le.
Sokan vagyunk- ez megnyugtat, de el is keserít, hogy olyanok, akik a szeretet útját járják ilyen nehézségekkel küzdenek a mindennapokban...



szabaddá válni

Szia Humorgumo!

Jó a neved, kifejező... gondolom, lételemed a mosolygás, az öröm. Maradj ilyennek, és boldog leszel -történjék bármi.
A gondolataidra reagálva... igen, szárnyalni nem lehet lekötött szárnyakkal, szabaddá kell válni.
Igen, a félelem egyértelműen visszatart. Föld jegyben születtem, levegő aszcendenssel. A birtoklási vágyam nem elég erős, de azért van. A levegő meg csábít a repülésre, a szabadságra.
A körülményeinket magunk alakítjuk, állandóan pillanatról- pillanatra.
Ha nem teszek semmit, akkor is teszek, megalkudva tűröm, hogy a "sors" rendezze helyettem a dolgaim. Vakon. Ami ugyebár veszélyes, kiszámíthatatlan. Nem lehet tudni, mi lesz a végeredmény, ill. nem akarjuk meglátni, pedig azért látszik, ha nagyon mélyen megvizsgáljuk az eredőket.

Köszi, érzem a segíteni vágyást, hogy segíts nekem megtalálni a megoldást.
Így lesz... bármi is történjék.

Köszi, hogy gondoltál rám, és írtál...
Nagyon szép napot kívánok, szerető öleléssel: fénylő.lélek, aki mindenki1 is.



Újonc

Szia...
Nemrég találtam az oldalra, és ez a második cikk amibe belefutottam, mondhatjuk "véletlenül".
Nagyon átérzem a helyzetedet, néha én is ezt érzem, és vergődök, a tehetetlenség határát súrolva.
Jó lenne több hasonló cipőben járó emberrel találkozni, beszélgetni, biztatni egymást.
Kívánom Neked, hogy megtaláld azt az utat, ami boldoggá tesz, és ha ezt megtalálod, kérlek tedd közkinccsé, hogy mi (én) is erőt meríthessünk(sek) belőle....
Őszinte tisztelettel: zizz



újabb bejegyzés

Kedves Titkot kereső Társaim!

Mindenki válaszára fogok reagálni, amint több szabadidőm lesz...
Sokan írtatok az e-mail címemre is.
Nagyon jólesett!
Köszönöm a fényt, az energiát, amely valóban hozzásegít a helyes válasz megtalálásához.
Igen... valóban bennem van a válasz, itt - jó mélyen.
Igen... van a vívódás, mi a helyes és mi nem.

Ha csak magamért lennék felelős, már régen kiléptem volna, de vannak gyerekeink ebben a házasságban, akikért felelős vagyok, felelősek vagyunk.
Az a baj, hogy a férjem ezt nem érzi, ill. nem akarja érezni, rám hárítja a felelősség kérdését mindenben.
Hihetetlen, de csak most vettem észre, mennyire egyedül vagyok a gyerekekkel kapcsolatos dolgokban is. Idáig megalkudtam... a férjem soha nem vállalt részt a közösségi dolgokban.
Egyedül irattam be őket az óvodába, iskolába, egyedül mentem a szülői értekezletekre, fogadóórákra, óvodai, iskola programokra... Apuka soha nem látta a gyerekeit beöltözve a farsangokon, az örömüket. Az iskolába 3* tette be a lábát, bizonyítványosztás erejéig, mert két bizonyítványosztásra egyszerre nem tudtam elmenni egyszerre, és a gyerekünk sírva kérdezte, akkor az övére most ki jön el.
Sokan kérdezték - mi elváltunk? Ma is kérdezik, mert együtt sehova nem megyünk csak bevásárolni, meg a Balatonra... közben a "nincs együtt a család sose" nyavalygását hallgatom mindig. A nagyobbik gyerekünk a jogi felnőttség határait súrolja, csoda, hogy nem jár teljesen külön utakon, nincs párkapcsolata, és saját élete sem, eléggé gyerekes még, ami nem baj. Féltem, mert sok játszmát látott, nyomon kísérte, ahogy a kompromisszumokkal teli életünket próbáltuk fenn tartani. Megérem, hogy nem vágyik elkötelezettségre, és nem akar boldogtalanságot magának. Amellett, hogy engem sok apró dolog boldoggá tesz, és örülök a legapróbb "csodának" egy nyíló virágnak, a napsütésnek, a csendes esőnek...a párkapcsolati boldogtalanságot nem tagadhatom. Látszik, érezhető.

Biztos én is hibás vagyok... sőt.

Tanulni akartam, fejlődni. Biztos hátteret adott nekem, legalábbis anyagilag. Iskolába jártam, a felsőoktatást még most fizetem, elvileg saját fizetésből, gyakorlatilag amíg közös pénzből élünk semmi sem saját a bevétel, sem az anyagi teher.
Sajnos még nincsen meg az anyagi függetlenséghez a hátterem. Meg kell teremtenem.
Jó ez az oldal... hasznos, és jó tanácsokkal.
Itt meg fogom találni a megoldást, miképpen, és hogyan tegyem meg.
Dolgozni fogok, küzdeni.
Hogy fel tudjam vállalni a döntést, és később ne kelljen magamat okolni miatta.

Azt írtátok- lépjek ki, repüljek, szárnyaljak...
Igen, most úgy érzem magam, mint a lekötözött szárnyú madár.
Aki verdes, látja a szabad lég áramlatát, csábítja - de nem képes elrugaszkodni, mert meg van kötve.
Kint egy Héja várja, mikor reppen ki... egyre lassabban körözve.

A döntés szabadsága...
A döntés bizonytalansága...
A döntés tudatossága...

Sokan vagyunk még "rabságban" a saját tudatunk korlátosságának téveszméjében. Valójában bármi lehetséges, ha elszántak vagyunk, látjuk a célt magunk előtt, amely felé igyekszünk... ha van bátorságunk valóban élni, nemcsak úgy tenni, mintha... Ha van bennünk elég felelősség magunkért, és azon túl is.

Lehet, hogy tévedek... lehet, hogy csalatva vagyok (önmagam és mások által is), de ha a tisztaságra, békére törekszem kívül és belül - rám talál a FÉNY.

Köszönöm MINDENKInek, hogy segíteni próbál... hogy gondol rám. Szeretettel.
Köszönöm a jó gondolatokat, a bíztatást.
Nem ezzel akarom elintézni azokat a válaszokat, amelyek érkeztek, azokra külön írok - ahogy lesz időm.

Legyen szép napotok!
Üdvözlettel fénylő.lélek...
Mindenki1
Gondolom már rájöttetek :)



Szia, Teljesen átérzem a

Szia,
Teljesen átérzem a helyzeted.Én most tettem léptem ki egy úgyanilyen kapcsolatból,ahol megfolytva voltam,és nem éreztem magam jól benne.
CSak azt tudom mondani hogy minnél továbbhúzod annál rosszabb lesz neked,mert akadályoz a fejlődésedben.
MENJ!! és ne félj,tudom milyen mert nekem is fél év kellett ahhoz hogy kimondjam vége...DE hidd el,óriási erők fognak benned utána felszabadulni.

A többi írásodra reagálva...nos igen úgyanebbe a hibába estem én is.Magamat okoltam mindenért,és magamban kerestem a szálkát hogy miért nem működik.Tudod én rájöttem hogy ami "sokadjára" nem megy annak oka van és erőltetni nem kell.
Ne félj a következményektől,vállald fel azt amit már legbelül régóta érzel és tudod is,csak a félelmed gátol meg!!

Nagyon remélem nem sokáig,és tiszta szívből kívánom hogy találd meg a boldogságod mert megérdemled!!



FénylőLélek!

Már tegnap olvastam írásod, de nem tudtam jó tanácsot adni annak alapján..
Aztán olvastam tegnap esti bejegyzésed, és nem bírtam ki, hogy ne írjak.

Határozott véleményem lesz, pedig tudom, ez annál mélyebb probléma, semmint egyszerűen véleményt lehetne mondani. De amiket leírtál, azt mondatja velem: MENJ!
Repülj messze, ne hagyd, hogy valaki, aki nem engedi hogy azt tedd, ami szíved vágya (utazás, múzeumok, kultúra, spirituális fejlődés.. egyebek..), megfosszon a teljes élettől ami kiteljesít egy embert...
SENKINEK NINCS JOGA KORLÁTOKAT EMELNI KÖRÉNK
HA MEGTESZI, ÁT KEL LÉPNI AZÉRT, HOGY FEJLŐDHESSÜNK

Ne haragudj, hogy ennyire konkrét vagyok, de én egy olyan kapcsolatból léptem ki pár éve, ami ennek tizedére seM volt gátló, mégis tudtam: NEM AZ AZ ÉN UTAM

Persze, én is megkínlódtam, míg ki tudtam lépni a kalitkámból, de a mai napig hálás vagyok magamnak, amiért megtettem...
Kitárult a világ, megismertem új dimenziókat, kinyílt a szemem..

Neked is ki fog, csak merj lépni egyet..

Szeretettel
Vanda



Nem vagy egyedül!

Szia! Hihetetlen de én is ugyanebben a helyzetben vagyok, a végső elkeseredés határán. Már régen jártam az oldalon és ma reggel valami lelki támasz meglelésében reménykedve beléptem és rögtön a Te írásod került elém. Nem lehet véletlen!
Egyszerűen nem tudok, képtelen vagyok elszakadni a 8 éves párkapcsolatomtól. Pedig van valaki más aki mellett talán végre igazán önmagam lehetnék. Nem értem mi van velem, nem értem miért nem vagyok képes kimondani a végszót ami megváltoztatná az életem. Mint egy rab madár a kalitkában..nyitva az ajtó és mégsem repülök ki rajta..Miért? Mi tart vissza? Mintha meg lennék kötözve..Borzasztó érzés.



kedves fénylő.lélek

Nem tudok neked tanácsot adni, de talán nem is tenném. Csak felmerült bennem 1 kérdés, miért találkozunk olyan emberrel, akibe egyszer égetően beleszeretünk és fáj, amikor elmúlik az a csodálatos bizsergés, és lehet, hogy barátság sem marad utána? Miért? Csak a magam életéből tudnék meríteni erre választ. Ahogy látom vannak, akik +válaszolják mit is gondolnak arról, amit írtál.
És szerintem mindannyian átesünk, elszenvedjük(?), inkább megtapasztaljuk az érzelmek milliónyi skáláját, mintha vmi hangszeren játszanánk. Amikor - bár én házas nem voltam - elszakítottam magam egy hosszú, gyönyörű, aztán egymást marcangoló kapcsolatból - próbáltam magam arra kényszeríteni, hogy kívülről figyeljem magam. Állandó vitába keveredtem önmagammal, hogy én érzéketlen dög, hogy tudok 1 egykor szeretett emberrel így bánni - most úgy gondolom, hogy megadtam mindkettőnknek a lehetőséget további tapasztalásokra - hogy lehetek ennyire érzéketlen tuskó, hogy nem törődöm vele, magára hagyom. Rájöttem, hogy azért ez nem így van. Korábban kellett volna meglépni ezt. Nem tettem, nem bánom, így kellett, így tanultunk. Nem lehet a barátom, mert a kedvesem volt. Nem varázsolhatom el, mint barát, mert mi társként varázsoltuk el egymást. Csak a varázslat végeszakadt, mert nem azt adtuk már, ami a másiknak jó volt, és ami nekünk is jól esett. És egyre inkább nem önmagunk voltunk.
Csak annyit kívánok neked légy önmagad, találd meg a saját szeretett személyed (aki Te magad vagy), és hozd ki a mostból a lehető legjobbat. Döntsd el, hogy mit szeretnél most tanulni, tapasztalni
Selyemcica



vélemény

Kedves fénylő.lélek!
Szerintem azt csináld, amit igazán szeretnél. Éld a saját valóságodat!!!! Az írásodból szerintem érződött, hogy tudod Te, hogy mi lenne a jó, csak nincs bátorságod, hogy meglépd. De hajrá! Tessék lépni!!!! ;)



szomorúság

Szia Ninon!

Igenis meg nem is.
Mi az a szomorúság egyáltalán?
Minden ember szomorú időnként, aki "normális", ha nem jelenik meg az életében ez a fajta érzelem tuti elfojt dolgokat. A pozitív gondolkodás nem zárja ki, hogy időnként veszteségeket érezzen az ember, csak megtanulja kezelni őket.

Tehát a válaszom - igen. Most szomorú vagyok, mert véget ért bennem valami, ha nem is visszavonhatatlanul, de elvesztettem valamit. Érzést, biztonságot...
Ez egy feladat most, amelyet meg kell oldanom.
A férjet válasszam, aki mellett rab madár vagyok, aki korlátoz abban, amiket szeretek, mert Ő nem díjazza a hobbijaim. A kultúrát, művészeteket, filmet, színházat... a baráti kapcsolatokat.
Minden probléma számára, mert eltérő értékrendünk, igényeink vannak.
Én alkalmazkodjam, mondjak le... állandóan, akkor "béke" van.
Ne utazzak sehova (na ez vicc, mert 5 éve a barátnőmmel utaztam 400 km-re a kedvenc városomba, és tavaly a lányommal egy 80-90 km-re lévő megyeszékhelyre, ahol múzeumokat látogattunk, de hetekig hallgattam...) vagyis ne akarjak semmit, amit Ő nem szeretne.

Közben én nem korlátozom, soha nem tettem. Elvileg szabadon járhat-kelhet mellettem, arról nem tehetek, hogy soha nem használta ki.
Állandóan azt kaptam- nem iszik, kocsmázik... már ez is baj? Nem kártyázik, csavarog.
Ő a jó, én a rossz... mindenben.
Ha rá hallgattam volna totális lelki roncs lennék, önértékelési zavarokkal, mert mint nő soha nem tetszettem neki, pedig sokan megbámulnak ma is. Azt mondta, nem vagyok nőies, sőt férfias vagyok. Na, akinek mondtam, nem győzött csodálkozni, azt mondta tipikus nőies nő vagyok. Aki miatt megfordulnak a pasik- csak ne hittem el sokáig. Nem mertem. Ma vissza merek nézni, és mosolygok a pillantásokon. Tudom, a férjem nem mondott igazat, vagy csak annyire más ízlésű... jó a csontos, sportos 45 kilós csajok jönnek be neki, én meg egy tipikus homokóra vagyok, elől hátul domború :) derékig érő hajjal.

Na, most nem tudom. Felfedeztem magamban a Vénusz erejét, a hódító nőt, aki hat a világra, ahogy a világ is őrá.
Voltak a házasságunkban nagyon rossz időszakok, megcsalatások. Első az övé, jó korán, egy sérülékeny pillanatban, amikor nem lett volna szabad megtörténie. Törések, bizalmatlanságok.
Aztán visszavágás... és újabb botlások.
Hosszú idő óta megy ez- először a gyerekek nem tudtak semmiről, de a férjem kiabálva tudatta velük, milyen vagyok. Magáról nem beszélt, amiket tett a házasságunk ellen.
Nem tisztességes.
Nem becsületes.
Nem tudom, mit gondoljak.

Igen, ha arra gondolok, máshogy is lehetne, szomorú vagyok.
Akkor is, amikor ölelkező, boldog párokat látok.
Nem vagyok irigy, sőt... legyenek nagyon boldogok.
Csak fáj - hogy ennyire elrontottam.

Hogy lehet, így telnek el a legszebb éveim, társas magányban vergődve.
Nem írom, hogy boldogtalanul... hiszen annyi mindenbn megtalálom, látom a szépséget.
Sok barátom van, csak valódi társam nincs, aki szavak nélkül is megértene.
Aki a bírálatok helyett, és hibáztatások helyett velem tenné azt, amit szerinte nem vagy rosszul csinálok.
Példamutatással.
Együtt végzett tevékenységekkel.

Még millió dolgot írnék, de mennem kell, holnap dolgozom.
Szeretettel ölel: Mindenki1
és köszönöm a tippet, már megnéztem a Dzsinit magamnak... fogok Neki írni :)