Minden hozzáállás kérdése

hozzáállásAz életem során több akadályokba ütköztem DE visszagondolva, mindig valami tanulság jött le abból amiből. Az ember életében valljuk be, mindenkiében történhetnek tragikus események, csalódások, fájdalmak, mély fájdalmak, sebek amiket nehezen gyógyít meg az idő és maga a másik személy vagy dolog. Érdekes módon, az ilyen "rossz" negatív helyzetekben uralkodott rajtam egy hatalmas pozitív erő, ami késztetett és biztatott, hogy fel a fejjel, és csak előre! És IGEN! Megérte a "fáradalom" mert csak ugyan észrevettem a változást magamban s környezetemben egyaránt.. na DE nem volt ám ez mindig így:) Emlékszem vissza(persze a múlt az múlt és jobb nem rágódni rajta, de hogy kicsit érthetőbbé váljon a mondanivalóm) többször meggondolatlanul cselekedtem, fájtak dolgok amik nekem fontosak voltak ők nem foglalkoztak úgy velem ahogyan azt szerettem volna és csak visszaéltek a bizalmammal, szeretetemmel ezért baromira dühös lettem.. azt mondják azt bántjuk legjobban meg akit szeretünk.. lehet van benne valami, hisz ami jelentéktelen számomra, nem is törődöm vele DE ami lényegesen fontos annál inkább.. de ez csak az én véleményem és tapasztalatom.. ezekben az időszakokban nemtudtam tolerálni önmagamon, hogy ne vegyek figyelembe egyes jeleket, amivel manipulálnak vagy rosszakat mondanak rólam igazságtalanul úgy, és ahogyan nem ismernek és nem látnak az életem mögé.. nyílván fájt, hogyne fájt volna, hogy hátbaszúrtak.. Aztán ahogyan teltek az idők, történtek fontos események az életemben, úgy kezdett benőni a fejem lágya is, hogy NEM SZABAD FELENNI azt a követ amivel megdobtak vagy csak céloznak vele.. NEM! Szépen ki kell kerülni! Ami szerintem nagyon fontos és legalábbis nekem bejött:
- Erősen gondolni arra, ami minket boldoggá tesz.. ami a lelki békénket nyugalommal telíti meg.. amiben szeretet van, amihez szeretet tudunk adni..
- Gondoljunk bele, mi az, ami minket boldoggá tenne és törekedjünk erre!!!! Mindent meglehet csinálni csak akarni kell! Szerénynek kell lenni de mégis kell, hogy legyen mindig egy kis plusz valami..
- Fontos, hogy akik manipulálnának minket, ne foglalkozzunk vele, hagyjuk őt, had örüljön.. kerüljük ki.. - sajnos van akivel nem lehet megbeszélni egy s mást mert önfejű, akaratos -, nem szabad közönségesnek lenni amivel fálbátoríthatnánk "ellenségünket" rosszakarónkat ugyanis újabb és újabb ostor csapás lenne mindenkinek..
- Béke, nagyon fontos!! Mennyivel jobb úgy élni, úgy kelni s feküdni, hogy nincsenek zavaró tényezők körülöttünk ugye(?).. - persze akadnak és kikerülhetetlen az életben egy-két helyzet na de ez az élethez hozzá tartozik.. ha nem mennénk át néhány akadályon, nem is válnánk emberré(erős emberré).. és itt ugye a pozitív-optimista hozzáállásról beszélünk!!!!
- Összegezzük, mi az ami minket zavar az életünkben, ezeket hanyagoljuk, illetve mi az ami boldoggá tesz, erre viszont erősen koncentráljunk és tegyünk érte.. és amint érezzük, hogy a lelki békénk felborulna abban a nyomban, tegyünk ezért is, keressük meg mi az ami kiváltja és egy életre mondjunk le róla, hagyjuk.. Nehéz tudom és könnyű mondani de én is megpróbáltam és sikerült pedig nem volt egy fényes gyerekkorom és életem!!!!

Folyt.köv.

Hozzászólások



az utolsó pár sorról

Nem teljesen értek vele egyet. Az emberi kapcsolatok terén példáúl, ha szószerint követi valaki ezen sorokat, kifejezetten káros végeredmények születhetnek... pont az lenne az emberi kapcsolatok területén a tudatosabb lehetőség, ha sikerülhetne gyógyítani magunkban ezeket a kapcsolatokat. Ehhez azonban időnként odafigyelés szükséges. Így tehát, ha örökké félreteszem, ellököm magamtól a problémát, amely gyakran magának az embernek az ellökését jelenti (sokszor családtagok sem beszélnek egymással ezért, hát még a párkapcsolatok), akkor csak növekedni fognak a megrekedt energiák. Ehelyett én ehelyütt (jaaaj micsoda szójáték:)) ajánlanék egy gyakorlatot.
Rengeteg gyakorlat van az emberi kapcsolatok gyógyítására, példának okáért ugye az ezen az oldalon is sokat emlegetett ho' oponopono, amely Joe Vitale prezentálása miatt amúgy is köthető a secrethez, de amit most én ajánlanék egy olyan, amivel az elmúlt napokban találkoztam.

1. Keressük meg egy konkrét személlyel kapcsolatban fájdalmunk, neheztelésünk, stb., egyszóval negatív, megrekedt energiáink gyökerét. Ehhez persze higgadt szemlélés szükséges, hogy melyik lehet a gyökér. Ha nem köthető eseményhez lehet ez egy minta, egy helyzet, mely folyton ismétlődik. Az esetek többségében azért visszavezethetők a nehézségek egy élthelyzethez.
2.1. Fogjuk ezt az élethelyzetet és első ízben éljük át a saját szemszögünkből ismét. Nem kell aggódni, nem az önkinzás a cél. Csináljuk ezt nagy átéléssel. Idézzük fel olyan jól, mint amikor pozitív teremtéskor próbálunk vizualizálni. Éljük át ismét azt, amit akkor éreztünk érzések....
2.2. Miután felgyülemlettek ismét az érzések, miután átéltük ismét a kiváltó, gyökéreseményt, hagyjuk, hogy ezen érzéseket is megéljük, és közben adjunk ki egy hangot. Bármilyen hangot. Ha akar valaki kiabálhat is, azonban ez nem kötelező. Itt most nem a hirtelen és erőteljes erőfeszítés a cél. Így ha nem kötelező ne ordítsunk, de természetesen nem tilos. A lényeg, hogy adjunk ki egy hangot, egy folyamatos hangot, ameddig jól esik. Lehet ez egy perc, fél perc, de akár több percen keresztül is végezhetjük.
2.3. Miután abbahagytuk a hang kiadását, fejezzük be az eseményről való gondolkodást és az érzések előtérbe helyezését. Egyszerűen csak engedjük el, helyezzük magunkat kényelembe, nyugalomas állapotba, belső középpontunkba, és fogadjuk az új érzéseket. Meglehet - persze nem kötelező - , hogy oriási megkönnyebbülésben lesz részünk.
3.1. Fogjuk ezt az élethelyzetet, és ezúttal éljük át a másik szereplő szemszögével. Próbáljuk átérezni az ő fájdalmát, az ő nehézségét, az ő félelmeit, tegyük ezt akkor is, ha úgy érezzük, hogy a szituációban mi vagyunk a sértett felek. A gyakorlatnak ez majdnem olyan része, mintha ho' oponopono-t végeznénk. Persze itt nem kell ismételgetni az abból a gyakorlatból ismert szavakat.
3.2 Miután felgyülemlettek ismét az érzések, miután átéltük ismét a kiváltó, gyökéreseményt, hagyjuk, hogy ezen érzéseket is megéljük, és közben adjuk ki megint a hangot. Ezúttal a szituációban résztvevő másik megrekedt érzéseit - amiket fel tudtunk idézni - szabadítjuk fel a hangocska segítségével.
3.3 Miután abbahagytuk a hang kiadását, fejezzük be az eseményről való gondolkodást, és az érzések előtérbe helyezését, és "szálljunk vissza" a másikból, saját szemszögünkbe. Egyszerűen csak engedjük el, helyezzük magunkat kényelembe, nyugalmas állapotba, belső középpontunkba, és fogadjuk az új érzéseket. Meglehet - persze nem kötelező - , hogy oriási megkönnyebbülésben lesz részünk, ami különösen felszabadító érzés, hiszen tudjuk, hogy ezúttal a másik érzéseit szabadíthattuk fel magunkban.



Minden hozzáállás kérdése

Thanks for your információk .. Megpróbálom a legjobb
=============================================
cisco certification Válik, és remek munkák.



Köszönöm..

Szia Geisha!:)

Köszönöm szépen a kedves hozzá szólásodat! Örülök,hogy tetszik amit írtam.. és igen valóban a nagy helyzetekben válunk EMBERRÉ:)



Kedves Gré! Nagyon

Kedves Gré!

Nagyon örülök,hogy leírtad,mert én is hasonlóan jöttem rá dolgokra.Van amikor az ember elgyengül,de akkor valóban csak a szeretet az,a boldogító érzések melyekkel felülemelkedhetünk a rossz érzéseinken.
Velem is sok minden történt,történik folyamatosan,de örülök,hogy így történt,mert ettől lettem ilyen erős amilyen vagyok és így találtam erre az oldalra is.
Már alig várom,hogy meglegyen a klubunk és élőben is beszélgethessünk,megoszthassuk egymással a tapasztalatainkat!Sőt erősíthessük egymás energiáit,hogy még több jót vonzhassunk életünkbe és a környezetünkbe is!

Szeretettel:Geisha

"Az légy aki vagy,érezd jól magad..."