A múlt s a jelen

Az életem feladta nekem a leckét:

Biztos úton jártam azt hittem, éltem, s nem vettem tudomást a testemben végigmenő változásokról, amelyek már titkon jeleztek nekem. Valami nem úgy működik, ahogy kellene. Szerettem nagyon valakit, s most is szeretem, az érzelmeket nem lehet csak úgy kikapcsolni, amelyek hozzá kötnek. Az igazi szeretet az, ha nincs mellette gyűlölet, váratlanul elhagytak, és nincs a neheztelés nyoma a szívemben, hiszen már tudom, hogy most mindkettőnknek időre van szüksége, hogy megtaláljuk önmagukat, mert letértünk a saját utunkról. És ez a fájdalom, ami segítségért kiált, magába hordoz egy lehetőséget is, ami belegondolva, már nem is fájdalmat szül, hanem egy út, egy ajándék, amely önmagunkhoz és a boldogságunkhoz vezet. A gondolataink, érzelmeink elhanyagolt zavaros forrását meg kell tisztítani, hogy egészen az aljáig lelássunk, meglátva a legtisztább benső értékeinket. S aztán engedni kell, hogy a forrásunk tisztító ereje utat törve magának feltöltse minden sejtünket, s majd ezt sugározva a világ felé szívünk-lelkünk megnyílik, meg fog változni körülöttünk az élet, és teljes emberekké válunk.

Lelki szemeimmel láttam magam a sárban feküdni, az út pora, amelyen jártam beborította törékeny testem, fojtogattak az idegen érzések, amelyek az egész testemben befészkelték magukat, megbetegítve engem. Félelmem táplálta őket, megtaláltak, és nem tudtam szabadulni tőlük. Démonként hosszú időn át kísértettek, gyáva voltam, gyenge, inkább elfutottam s szenvedtem, s szemem a könnyfátyol nélkül már létezni sem tudott. Vágytam máshová, gondolatban hányszor megszöktem, becsuktam szemem s fülem, játszottam a képzeletem sokszínű világával. Oly messze jártam, oly mély érzéseket éltem át, ahonnét fájdalmas volt mindig a visszatérés a valóba. Kívánkoztam oda a nap minden percében, ahol boldogságot és nyugalmat találok, ahol az lehetek aki vagyok, ahol szeretnek s szerethetek, ahol meghallgatják gondolataim, ahol törődést kapok s adhatok. Az életem megtépázott, kútja kiszáradt, a testem sejtjei szomjaztak. Igazi énem eltűnt, a csillogás a szememben kifakult.

A vihar után is kisüt a nap, és most felemeltem s leporoltam magam, mély levegőt vettem, ledobtam a vállaimról a negatív érzések hatalmas bugyrát s ott hagyva a sárban megtettem az első lépést, hogy felépítsek egy romba dőlt világot, amely az enyém. Járásom még bizonytalan, mint aki épp most tanul járni, de könnyed lépteimmel tudom, hogy egyre biztosabban futok majd a céljaim, álmaim felé. Lelkemben a múlt nyomai beégtek, de most magam mögött hagytam őket, és hátra sem nézek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem törnek rám, hozzám tartoznak és azon változtatni már nem lehet, de ilyenkor gyorsan kitessékelem őket a szívem ajtaján mielőtt elöntenének az érzések vad hullámai, amelyeket magában hordoz. -Köszönöm, de nekem már nincs szükségem rájuk. A múlt formált, alakított olyanná amilyen most vagyok, sokat tanultam ez idő alatt, amiért hálás vagyok, de közben hagytam, hogy lelkem igazi értékei elvesszenek jómagam s a másik számára. Nem hagyom, hogy testem szomjazzon többé, és a sötétség eluralkodjon rajtam. S most elfojtott vágyam madarait végre kiengedtem a börtönből a szabadba, s hagyom hogy magasan a testem felett repkedjenek. Elindultam egy könnycseppel a szememben, mellyel az újrakezdésem magját öntözöm meg, hogy a végén virágba boruljon a lábaim előtt. Az élet szépsége mindenben megcsillan az utam során, és már megállok, hogy észrevegyem és megcsodáljam. Kutatom a bennem lévő igazi kincset, amely csakis az enyém, amit nem vehet el tőlem senki, a saját boldogságom. Az úton a magam társa vagyok, de mégsem vagyok egyedül, a hitem velem van, ami soha nem hagy cserben.
A jelenben élek, értékelem minden egyes percét. Hálát adok, hogy átérezhetem az élet minden egyes pillanatát: látok, hallok, mozgok, vannak céljaim, álmaim. Szívesen segítek, ha szükség van rám, és cserébe elég egy szó: -Köszönöm. Nekem már ez is elég, hogy ettől jó napom legyen. A jövővel nem foglalkozom, a jelenben élek, amitől a jövőm szebb lesz. Hálás vagyok, azért amin most keresztülmegyek, és hálás vagyok a saját felismerésemért, amely most tanít, erőt és önbizalmat ad nekem. Hálás vagyok azokért a belső értékeimért, amelyeket most hozok felszínre a mélyből, amitől igazán különleges leszek, amitől én én leszek, amitől egy valaki leszek a világnak, amiből nincs több, csak egy. S a sorsra bízom annak kérdését, hogy újra egymásra találunk-e.

Hozzászólások



Kedves Moncsi22!

Köszönöm Neked ezt a gyönyörű Írást!! Szívemből szóltál... A saját utam már egy ideje én is elkezdtem járni, annak minden gyönyörűségével és nehézségével.. Bár megvallom, hogy időről időre figyelmeztetnem kell magam hogy : élj a MOSTBAN,de úgy érzem, hogy napról -napra jobban megy...
Hálás vagyok annak a fájdalomnak, mely elindított Önmagam újbóli felfedezéséhez és a valódi Boldogság megtalálásához..
Kívánok Neked is sok erőt és kitartást ehhez..
szeretettel: Gyöngyi