Mosoly program - Múzeumok éjszakája :)

Drága Secretfalva Lakói :)
Szeretnénk egy újabb közös programot szervezni, hogy újra együtt lehessünk, örüljünk egymásnak, és szórakozzunk.
2010. június 19-én szombaton este 18-tól 21-én éjjel 02-ig Budapesten és vidéken több múzeum várja a kultúrára és kalandra vágyókat.
Csodás élmény, mikor a kivilágított városokban éjszaka megpezsdül az élet, és ismerősök, barátok közösen mennek egyik kiállításról a másikra.

A Mosolyogj Mozgalom idén már harmadszor szervezi a Múzeumok Éjszakájának közös látogatását. Aki tavaly ott volt, az idén megint biztosan velünk tart :)))) Emlékezzetek hogy a szakadó esőben is milyen jó volt együtt vágtázni a buszra, táncolni a múzeumban a koncerten :)) Fóki vicces tárlatvezetését hallgatni :))) stb. stb. a többi titkoooos :))))
Egy kis emlék: http://picasaweb.google.hu/angyalkatc/MuzeumokEjszakaja090620#

Szeretettel várlak Benneteket szombaton 18 órakor a Deák téren, ahonnan a rendezvényre biztosított buszokkal lehet végigjárni azokat a helyeket, amit majd közösen meg szeretnénk nézni.
http://www.muzeumokejszakaja.hu/index.php?page=kozlekedes

• A rendezvénysorozat részletes programja megtalálható a www.muzeumokejszakaja.hu weboldalon, illetve a budapesti programokhoz az Exit magazin ingyenes és a Népszabadság külön mellékletet jelentet meg.
• A Múzeumok Éjszakájára a jegyeketet a múzeumi helyszíneken, illetve a BKV pénztáraiban lehet megvásárolni. A teljes árú jegy 1300, a kedvezményes diákjegy 600 forintba kerül (6-18 éves kor között érvényes), hat éven aluliaknak pedig ingyenes a belépés. A jegymatrica egyszeri megvásárlásával a látogatók az eseményhez kapcsolódott összes múzeum programjain részt vehetnek, és megtekinthetik állandó és időszaki kiállításaikat is.
• Az idei Múzeumok Éjszakáján is a közönség rendelkezésére állnak a majd a múzeumbuszok, amelyek a belépőjegyekkel ingyenesen vehetőek igénybe. A múzeumbuszok négy útvonalon közlekednek majd 18.00 órától éjjel 2.00 óráig.

Telefonszámom: +36 20 34-900-40

Találkozó: 18 órakor
Helyszín: Deák tér, Metro kijárat, Evangélikus templom előtt

Kérlek szépen, hogy itt vagy a mosolyogjmozgalom@gmail.com címen jelezzétek részvételetek.

Szeretettel várlak BENNETEKET. A cél, hogy ÉREZZÜK NAGYON JÓL MAGUNKAT :))))

Öbike :)



Egy évben kétszer van??? De

Egy évben kétszer van??? De jóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!

Naná, hogy megyünk akkor is:)))))))))))))



:)

A Múzeumok Éjszakája nagyon jó dolog sok érdekes emberrel lehet ilyenkor találkozni és jókat lehet beszélgetni :) igaz én a munka oldaláról ünneplem a múzeumokat, játékos foglalkozásokat tartva az érdeklődő publikumnak :) :) ne feledkezzetek el novemberben az őszi éjszakáról :)



Néhány fotó:))))))

Nem sok kép készült ez igaz...csak egy kis ízelítő az éjszakai hangulatból:

http://picasaweb.google.com/EvelionNo1/MuzeumokEjszakaja2010#

Ölellek benneteket:))))



És az idei is

természetesen fantasztikus volt :)))))

Országos ölelés Nektek érte ((()))

Öbi



Ismét

Sziasztok!
Mi ismét megyünk a párommal, mert tavaly nagyon bejött az éjszakai múzeumlátogatás. Sajnos 18 órakor nem tudunk a Deák téren lenni, mert egy VIP-rendezvényen leszünk előtte Pilisszentivánon (?).
Ha valaki tudna ajánlani olcsó (nem ingyenes) szállást részünkre az 5. kerületben vagy környékén, nagyon megköszönném.
Carmen Rose



Bizony jó volt:))))))))))

Emlékezetes volt a tavalyi, az biztos:)))))))))))))))))

Örökmozgó kerti partyzik aznap és a Boráros térre kell érte mennem. Ha nem lesz hulla fáradt, lehet még ide is csatlakozunk!!!!!!!! De az is lehet megszervezem, hogy valaki más menjen érte!!!! Mindegy. Megoldom. Ha ott a helyem, ott leszek:)))))))))))



Ui :)

Két helyszín már biztos a programból:

- Budavári Labirintus
http://www.labirintus.com/hu

- Aranyba rejtett maszkok - Aranymaszkok
a Néprajzi múzeumban
http://www.neprajz.hu/programok.php?menu=4&program_id=245
http://www.youtube.com/watch?v=mq6g_rAQpg8&feature=player_embedded#!