Negatív személyiségjegyek márpedig nincsenek!

személyiségVasárnap este van. A laptop egyenletes, halk zúgása és a szöveg születésének finom kopogása lengi be a sötét szobát. Itt és most vagyok benne, mint az egész jelen esemény irányítója, általam van ez most éppen itt és most így.
Érdekes. Megkaptam, amit akartam, amit a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, ideteremtettem mindazt - és most éppen olyan mederben folyik életem folyója, amilyennek mindig is szerettem volna. Mennyi küzdelem árán volt ez! Visszatekintve, szinte beleborzongok, milyen hihetetlenül jó, hogy ennyire akaratos, türelmetlen, keményfejű vagyok, hogy kockáztattok mindig. Biztosan nem sikerült volna, ha feladom és elfogadom a helyzetemet. Egy tanárom a gimnáziumban a fejemhez vágta, hogy túl szabad vagyok. Igen, építő jellegű kritika lett, bár, véleményem szerint, az, aki mondta, nem így akarta. Szemrehányásnak szánta, érződött a hangján, szúrt a tekintete. Változtatni nem akartam, behódolni nem tudtam, hát a javamra fordítottam. Jó, hogy én vagyok én, köszönöm ezeket a személyiségjegyeket, éppen ezeket a negatívnak csúfoltakat. Ezek nélkül nem sikerült volna. Most ott tartok, hogy egy szerdán, ha nagyon ügyes leszek, akkor azt hiszem, hogy minden eddiginél nagyobb vágyam fog valóra válni... az, ami a környezetemben csak kevés fiatal lánynak adatik meg. Húsz éves vagyok, de már mintha negyven lennék. Lassan esküvőm lesz. És ez mellett mégis egyetemre járok, levelező tagozaton, igaz, de így van időm dolgozni. És egyre csak gyűjtöm az oly értékes munkatapasztalatot. Emlékszem, amikor még az egyetem előtt egy ismerősöm futólag megjegyezte: ahhoz, hogy munkába állj, már az egyetem alatt lobbizni kell. Megfogadtam. Igaza van. És konokul azon voltam, hogy csak dolgozzak, látástól vakulásig, tanuljak, fejlesszem magam, mert én lakást és autót, ruhákat meg vagyont akartam, minnél előbb. Talán a szüleim miatt, akik mindkettő munkanélküli volt- gyakran nem volt mit enni. A fejembe vettem, hogy segítek az egész családon, mert én erős vagyok, és én adok nekik pénzt, hogy apámon ne lássam, hogy mennyire fáj neki, hogy így éltünk, anyám pedig hagyja ott az alkoholt-én tudom, hogy csak a pénztelenség miatt volt minden így. És tettem, amit jónak láttam: munka, suli. Sokan próbáltak észre téríteni: hogy inkább csak éljem a tizenévesek világát, amíg nem késő. Ne akarjak még férjhez menni, ne akarjak még komoly állást, inkább lazítsak. De nekem így most a jó. Nemsokára az a férfi lesz a férjem, akire a megismerkedésünkkor azt mondtam: na, akkor Ő! Nem is tudom, miért ez a fene nagy ragaszkodás a papírhoz, de nekem így nagyon jó. A rengeteg munka is meghozta gyümölcsét. Sokan csak álmodoznak olyan munkahelyről, amelyre mertem beadni a jelentkezésemet, függetlenül attól, hogy egyetemi diplomám még nincs. Nem hallgatok senkire sem, csak a megérzéseimre. Két hete elküldtem a CV-m egy bizonyos budapesti cégnek, akik menedzsert kerestek. Álomfizetés, számomra legalábbis, de országos viszonylatban sem rossz. És éppen az a cég, akiknek a termékeiért odavagyok/ voltam mindig is. Féltem attól, mi lesz, ha mégis visszahívnak, hiszen nem vagyok magyar állampolgár, még csak Magyarországon sem élek, ráadásul vízummal utazhatok külföldre, elég körülményes tehát. És mégis értesítettek: várnak az állásinterjúra (egyébként kétéves tapasztalatom van ezen a bizonyos területen, 18 évesen kezdtem dolgozni, még gimnáziumban), meghívólevelet küldtek, vízumot megkaptam. Gondolom, hogy ha semmi esélyem sem lenne, nem küldték volna a meghívólevelet, ami olyan tizenöt telefont jelentett nekik, és persze, sok utánajárást. Mégis lehengerlően kedvesek voltak végig, segítőkészek. Lehet, hogy az előző munkaadóm ajánlólevele is segített, nem tudom, de szerdán várnak Pesten. Nem is ez a hihetetlen az egészben... hanem az, hogy miután megtudtam, hogy megyek, a párom megígérte, hogy ha úgy alakul, akkor felköltözik velem. És ugyanúgy őt is- akik a ismerik a vonzás törvényét, nem lepődnek meg- behívták állásinterjúra, szintén Pesten, egy utcával arréb,egy neves céghez szintén, megfelelő fizetéssel. Ő egyébként elismert informatikus, tehát nem volt nehéz dolga, mégis örültünk nagyon, hiszen nem is annyira egyszerű munkát kapni. Lakást már találtunk. Megyünk. És most abban is biztos vagyok, hogy én megkapom a munkát, mert én vagyok a megfelelő ember számukra. Csak lehet, hogy ők még nem annyira biztosak, de szerdán meggyőzöm őket. A kedvesem csütörtökön megy állásinterjúra. Mindössze két hét alatt történt mindez.
Ha összejön mindkettőnknek- és össze is fog jönni, akkor pedig írok egy könyvet :P

Hozzászólások



Ragyogás:

Negatív személyiségjegyek márpedig nincsenek!

Visszatekintve, szinte beleborzongok, milyen hihetetlenül jó, hogy ennyire akaratos, türelmetlen, keményfejű vagyok, hogy kockáztattok mindig. Biztosan nem sikerült volna, ha feladom és elfogadom a helyzetemet. Egy tanárom a gimnáziumban a fejemhez vágta, hogy túl szabad vagyok. Igen, építő jellegű kritika lett, bár, véleményem szerint, az, aki mondta, nem így akarta. Szemrehányásnak szánta, érződött a hangján, szúrt a tekintete. Változtatni nem akartam, behódolni nem tudtam, hát a javamra fordítottam. Jó, hogy én vagyok én, köszönöm ezeket a személyiségjegyeket, éppen ezeket a negatívnak csúfoltakat. Ezek nélkül nem sikerült volna.



Csak tudod mit nem értek? A címnek mi a jelentése, írásodnál?

Miért ezt a fő címet adtad?



Kalapom emelésével tisztelgek előtted drága.

Így kell ezt csinálni. Minden rendben lehet, ha azt akarjuk, ha nem ragaszkodunk romjainkhoz, amelyekből semmit nem lehet már építeni, mi mégis.... reszketünk "tyúkszaros" kis dolgainkért:) Bocsi a szóért!

nem a hangszer vagy a muzsika számít, hanem a dallam, ami belőlünk jön, mert ha az megvan..... a lelkünk, szellemünk kommunikál egymással.
Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé, mert az élet kegyetlensége csupán megfelelő alkalmat jelenti a számodra, hogy megmutathasd ki vagy te valójában.