Néhány gondolat

gondolatokÉljük napjainkat, egy új nap köszönt ránk s vele együtt az új lehetőségek tárháza, s közben tesszük a mindennapos dolgainkat, gondolatok jönnek, mennek, kavarognak bennünk, melyek néha nem hagynak nyugodni belül, marcangolják lelkünket, az elfojtott érzelmeink nyomot hagynak testünk sejtjeiben, jelezve, hogy valami megváltozott bennünk. Némán harcolunk a számunkra ismeretlen idegennel tudomást nem véve róla, hogy igenis létezik.

Eszünkbe jut egy szép dolog, amitől mosoly ül arcunkra, és megyünk tovább, de belül egészen mélyen ott marad az a bizonyos dolog, amit feledni akarunk. Ami tovább dolgozik, rombol, gyötör, míg végül a fájdalom és a boldogtalanság lassan kiül testünkre. Nincs tovább, most lépni kell. A gondolataink elől nem tudunk megszökni, bárhogy is igyekszünk tenni ellene, és nem szabad belemenekülni oly dolgokba, amik az adott időre ezt elfeledtetik velünk, mert úgyis visszatérnek, akár egy bumeráng. Sosem elsiklani kell felettük, hanem szembenézni az adott problémával, amelyet elménk gondolata teremt meg. Igenis meg kell állni, s hagyni kell, hogy az érzések elöntsék lelkünket, megfigyelni, hogy testünk miként viselkedik ebben a helyzetben. Hogy megértsük, ez most miért történik, és meglássuk, hogy az adott helyzetből melyet érzéseink teremtettek nekünk mit kell tanulnunk. A nem kívánt érzéseket, gondolatokat megélni, elfogadni, elengedni kell, hogy eltűnjenek. Át kell élni, bármennyire is nem szeretnék, akármilyen jellegű rossz érzésről van is szó, aztán kinyitni egy ablakot, had repüljön tovább. Nem kell félni ettől a pillanattól, hiszen a félelem érzése nem is létezik, csak mi megteremtjük magunknak, hogy ezzel a negatív gondolatok cellájába zárjuk testünket, megfosztva szépségétől. Az erő, a bátorság bennünk van hozzá, csak hinni kell benne. Egész életünkben a tapasztalatainkból tanulunk, soha semmi sem történik véletlenül. Életünk okít, amelyből tudásunk gyarapszik, küzd az álmainkért, könnyezik boldogságunkért, vigyáz ránk s figyelmeztet probléma esetén, csak figyelni kell a belső hangra, mely mindig jelez, s igenis létezik. De életünk szenved is, ha ezt megengedjük neki. Mi teremtjük meg élethelyzetünket akár akaratlanul akár akarva. Készen kell állni, mindig egy belső harcra, hogy emelt fővel tovább tudjunk lépni, hiszen mindenegyes probléma magában hordoz egy lehetőséget, csak szükségünk van a felismerésünkre, hogy ezt meglássuk.

Hozzászólások



:-)

Ez most jókor jött!



Hála

Drága Moncsi irásodat nagyon köszönöm. Éljük a mindennapjainkat de igy nem fogalmazzuk meg a történéseket,csak szomoruak és vidámak vagyunk attól az életérzéstól amit a mindennapok hoznak nekünk.S valóban az egyes problémák hozzák a következő lépcsőfokot az életünkbe és az a következő lehetőség amit meg kell oldanunk.
Szeretetteljes boldog napot kivánok mindenkinek.



Nagyon jó!

Nagyon jó írás!
Nem érzek ugyan belső harcot, bár harcon mentem keresztül, s nem érzem azt sem, hogy emelt fővel lépnék tovább, csak egy újabb célom akadt..."hiszen mindenegyes probléma magában hordoz egy lehetőséget, csak szükségem volt a felismerésére, hogy ezt megláthassam..."