Nem tudom mi ez, de jó nagyon

Nem tudom! Vagy legalább is nem úgy, ahogy hétköznapian gondolnánk, hogy tudni kell. Vagy mi van.
Sokan mondják, hogy rengeteget tanultak, és csak arra jöttek rá, hogy mennyi mindent nem tudnak még. De most nem erre hétköznapi szintre gondolok. Mert ez természetes. A párom poliglott nagypapája sem tudott tizenvalahány nyelvnél többet. A megismerésnek vannak határai. De van más fajta tudás is, ami nem lexikális jellegű. Buddha például 14 kérdésre nem felelt a világ természetére vonatkozóan.

Ebből le is vezettek egy négyrétű logikát, ami elég meglepő. Lehet valami igen, vagy nem, vagy igen és nem, vagy nem igen és nem! Talán a kvantumfizika jutott el idáig. A fény részecske? Hullám? Mindkettő? Egyik sem?
Bár van egy jó adag intuíció, és ráhangoltság bennem, igyekeztem mindig logikailag is alátámasztani, megmagyarázni a dolgokat. Sok haszna van ennek is, de egy ponton túl zsákutca. Most a "Tudatlanul, boldogan" c. könyvet olvasom, és nagyon élvezem, hogy a legutóbbi Elengedés tanfolyamon, 27 embernek ki tudtam mondani nevetve, hogy fogalmam nincs. És nem az információ hiánya volt mögötte, hanem erő és nyitott tér. Ehhez persze sok dolog kellet, hogy történjen az elmúlt időkben.
Kezdődött Eric Pearl kapcsolatteremtő gyógyítás tanfolyamával. Anyukám, aki ízületi problémákkal küzdött évek óta, úgy küldött a tanfolyamra, hogy mindegy mit tanulok, csak neki ne kelljen semmit tenni a gyógyulásért! Eddig bármilyen módszert vittem neki, agykontrolltól az elengedésig, mindegyik kívánta volna, hogy tegyen érte valamennyi kitartással. Kicsit kiakadtam, de aztán elengedtem a dolgot. Ő ilyen, és szeretem, akármi van. (Hű de kemény meló volt eljutni eddig!) Aztán eljutottam a tanfolyamra, ahol 3 perc alatt kiegyenesedett a hátam, és eltűnt az özvegypúpom. Megtudtam, hogy senkinek fogalma sincs, mitől működik. Hulla fáradtan estem be anyuhoz, egy tanfolyam és több óra utazás után. Mivel üvölteni valóan fájt a bütykös ujja, csináltam vele egy 15 perces kezelést. Épp 15 éve nem tudta összecsukni az öklét, behajlítani az ujjait. A kezelés végre elmúlt a fájdalom, és becsukta a kezét. Közben teljes megrendüléssel egy felszabadító lelki tisztulást élt meg, visszakapva gyermekkori hitét. Na, most ehhez két embernek nem kellet se hinnie, se tudnia semmit: neki és nekem.
Azóta többeket kezeltem. A rákos beteg szomszédasszony gyógyulóban van, pedig nem egy tipikus pozitív jelenség. Többek évtizedek óta elvesztett életkedvet nyertek vissza. Nyolcból nyolc allergia elmúlt. Valaki azt élte meg, hogy a csontjaitól újra épül a teste, és legnagyobb döbbenetére, az egy év szoptatás után kicsit megereszkedett melle kapott egy plasztikát: visszatért az eredeti állapotba. (Ha csak ezt tudnám biztosan garantálni, csak ebből milliomos lehetnék... ;-P ) de persze garancia nincs. Mindenkivel más történik, és másképp. Meg idő is kell hozzá. Egy kezelés (vagy max.3 alkalom) után fél évig is tarthatnak a változások.
Azt mondja Eric, hogy ez egy új jelenség, új energia a Földön. Én soha nem tudtam mit kezdeni a Kryon tanításokkal, 2012-vel, és a hasonló dolgokkal. Vadhablatynak éreztem őket, semmi megfogható, csak nagyszerűen hangzó, érthetetlen dolgok. Most pedig egy kezelés közben könnyes lett a szemem, és az jött fel bennem: Megyünk haza! Nem tudom, hogy ez mit jelent, jelent-e valamit, nem akarok már magyarázatot. De érdekes az élmény! Soha ne tudtam mit kezdeni a szakrális geometriával sem, bár édesapám, aki mérnök és nem volt semmi köze ezotériához, elkezdett aurát látni, és ennek kapcsán rácsszerkezetet látott a térben. Valamelyik kapcsolatteremtő gyógyítást végző társunk megvizsgáltatta a vérét, és a doki döbbenetére a vörösvértestek geometriai formákba rendeződtek a vérében.
Valószínűleg ennek folyományaként nagyon izgalmas jelenségek történtek az éves Angyalszív táborunkban. Többen erős energiákkal járó változásokat éltek meg, nagyon intenzív, néhol ijesztő formában. Valakin keresztül megszólalt egy entitás, aki Thoth néven mutatkozott be. A srác soha nem foglalkozott médiumitással, és azt sem tudta, hogy az mi fán terem, nem is emlékezett arra a néhány percre,amíg átadta az üzenetet. Ez azóta megismétlődött egyszer. A dolog persze ellenőrizhetetlen, de van egy-két jó jel. Az egyik, hogy bármennyire furák ezek a látogatások, a végén szeretetélmény marad a résztvevőkben. A másik, hogy saját kéz és lábzsibbadós történetem végét megnézte apám, és tisztának és fényesnek látta a koronacsakrámat és az aurámat.

Volt mindig egy vágyam. Az, hogy a világ bármely részére eljuthassa tanfolyamra, ha szeretnék. A hónap végén megyek Sedonába, Arizonába egy Elengedés tanfolyamra. A címe Anyagi függetlenség. Hale Dwoskin tartja, aki Rhodának is segített elengedni a dolgokat, amik visszatartották a Secret filmet a sikertől. Már az egy hatalmas élmény, hogy egy vágyam teljesült, de van tovább is. Az egyik, hogy a Kapcsolatteremtő gyógyításon túl van egy beavatás is, ahol összekötik a meridiánjaidat egy kiterjedt energiahálózattal, melynek főbb csomópontjai pl. a piramisok, Machu Pichu, és a Sedona Vortex. Szálláskeresés közben egy olyan emberrel futottam össze a neten, aki elszállásolna Sedonában, és szakrális geometriát tanít, valamint a Kapcsolatteremtő gyógyítást megjósoló Énok kulcsai könyv szakértője.
Megküldték, hogy mit kell teljesíteni a tanfolyam előtt. Például megcsinálni az elengedéseket arra, hogy mit hiszünk igaznak a spiritualitással kapcsolatban, Mit gondolunk a megvilágsodásról. Elengedni minden elképzelést. Amúgy is erre tartok, most aztán hajrá, hegyibe!

Buli az élet. Mi történik? Nem tudom, csak felülök a vonatra (repülőre) és megyek vele!

Hozzászólások



kérés:

Olvasom Eric Pearl-től "A kapcsolatteremtő gyógyítást" pdf. formátumban. Hiányzik a 274-275. oldal. Ha valakinek megvan, át tudja nekem küldeni? Annak megadom az email-címememt.
előre is köszönöm a segítséget! Szép hétvégét!



Köszi!

Már közben nekem is sikerült!



Honlap

András!
A honlapodat jelen pillanatban nem lehet elérni. Ez tartós vagy - remélhetőleg csak - átmeneti probléma?



könyv letöltés

szia! próbáld meg ezt a linket. nekem sikerült, mát el is olvastam a könyvet. eszméletlen :)
http://data.hu/get/2962649/Dr._Eric_Pearl-Kapcsolatteremto_gyogyitas.pdf



Eric itt járt Magyarországon,

Eric itt járt Magyarországon, így lehetett megtanulni. Bárki képes rá, elvileg a könyvből is, plusz a kezelés, de azért jobb tanfolyamon.
könyv letöltést nem tudok, de az Élő Mátrix c film elején szerepel Eric. Ezt meg lehet nézni a honlapomon, a tanítások résznél.
Az Arizonai dolgot pedig feltétlenül átadom! :-)



Köszi András

a gyors választ, közben már én is körbenéztem a net-en erről a dologról. Hát érdekes.....a könyvet is megtaláltam, de a letöltéssel problémáim vannak, a scribden nincs fent. Ha esetleg tud valaki valami könnyű letöltést......megköszönném.
Tehát oktatni Magyarországon most senki nem oktatja? Akkor Te hol voltál tanfolyamon? De úgy vettem ki a cikkedből, hogy végül is megtanulni könnyű, hiszen mire hazaértél a tanfolyamról,már az anyukádat meg tudtad gyógyítani 15 perc alatt. Tehát úgy gondolod, mindenki képes erre? És azóta is gyógyítasz vele? Ezt nevezhetjük reformnak is? Ha bicikliből repülőt tudunk csinálni, hát miért ne? Ez mindenesetre fantasztikus és lenyűgöző számomra, hiszen új dimenziókat nyittok meg a gyógyításban. Minden elismerésem a Tied, gratulálok hozzá és kívánok nagyon szép és hasznos utat Arisonaba, amit remélem utána megosztasz velünk is! Mármint az ott szerzett tapasztalatokat......:-)
Üdv, Zsuzsa



kicsit más mint a reiki

A könyv Eric Pearl Kapcsolatteremtő gyógyítás c könyve.
Oktatni csak Pearl és egy általa meghatalmazott ember oktatja, én nem! Csak ekezláseket adok egyenlőre.
A kezelés során olyan kapcsolatba kerülsz a frekvenciával, ami tulajdonképp veled marad egy életre.
A beavatást más is csinálhatja nem csak Eric, de az nem a gyógyító rész, hanem személyes fejlődést segítő történet. Ezt én novembertől tudom adni.

Reiki tanár vagyok eredetileg, de ez más. Nagyon. Nem csak energia, hanem információ és fény is. Energiából is több fajta, kinek mire van szüksége. Nem irányítható, mindig más. A reiki bicikli, ez repülőgép.



Mi a könyv címe?

Eric Pearl írta, vagy más? És internetről már le lehet tölteni a könyvet? Tulajdonképpen ez a reikinek egy változata? És hogy működik? Vagy tényleg nem tudod? Az energiáddal gyógyítasz, mint a reikiben? Ha nem tudod pontosan, hogyan működik, hogyan tudod tanfolyamon oktatni? Bocsi, hogy feltettem ennyi kérdést, de érdekel nagyon. Köszönöm a válaszodat!



melyikről?

Az Eric Pearl-féle kapcsolatteremtő gyógyítás legközelebb jövő évben (remélhetőleg) Magyarországon. Októberben Bukarestben. Bár kezelést, és beavatást tanfolyamon kívül is kaphatsz, valamint megjelent a könyv, amiből sokminden megtanulható. Kezelést én is felajánlok Budapesten, vagy segítek az ország bármely részében keresni gyakorlót. A beavatást október végétől én is csinálom, vagy vannak már egy páran már Magyarországon, akik csinálják.

Az Anyagi függetlenség című pedig most lesz utolsó alkalommal Arizonában, ha jön velem 3 ember, akkor nekik féláron van! :-) Amúgy én is tanítok nagyon hasonlót Elengedés alapjai címen 18-19, aztán Elengedés-Pénz, Október 3o-31. Ez itthon kb 1/12-e áron fut, mintha jönne velem valaki. :-)



Eric Pearl

erről a tanfolyamról hol lehet bővebbet megtudni?



Javaslom!

"..Sosem vagy egyedül
Eva Gostoni legújabb könyve forradalmian új, felfrissítő alapmű, amely tágítja a világképünket, és teljesen új távlatokat nyit meg előttünk.

A szerző egyszerű szavakkal építi bele minden tudásunkat a teremtésnek egy nagyobb összefüggésébe. Bemutatja az emberiség különböző csoportjait, akiknek a fejlődése szorosan összefonódik a bolygónkon bekövetkező változásokkal, és részletes leírást ad a vallásokról, valamint az emberiség fejlődésének a lépéseiről, amelyeknek ezek a vallások megfelelnek. A szerző megismertet bennünket a mesterekkel, akik mindig új igazságokat hoznak a földre, és a nagy testvériséggel, akik segítséget nyújtva kísérik az emberiséget. A könyvben megfogalmazott igazságok forrásául a régi bölcsességek tanai szolgáltak, valamint az ok és az okozat törvénye, és ezek állandó továbbfejlődése. "

http://www.gostoni.ch/index.php?id=12



Hát akkor jól megéreztem én

Hát akkor jól megéreztem én ezt.Nagyon más szemmel nézek mindent,mintha újjászülettem volna és erősítenének engem úgy érzem. Például biztos vagyok benne,hogy nem vagyok egyedül és nem érdekel mit tudok,inkább az,mit érzek.



András! Tényleg élmény volt

András!
Tényleg élmény volt olvasni és örvendek, hogy olvashattam. Köszönöm :))))

Jayme!
A júniusi beírásod nem olvastam, de...
Persze, hogy persze :D
Hiszen a vízöntőkor erről szól. Hiszen a Föld szívcsakrájának (Dobogókő) kinyílása erről szól.
Hiszen egy olyan eonba értünk (Az eon (vagy néha aeon) egy időszak, amelynek hosszát a vizsgálat szempontja határozza meg: általában relatíve hosszú periódusokat jelöl. A geológiai skálán a földtörténeti korok közt az eon a Föld létezésének tagolásában a legnagyobb időegység. A teljes földtörténetet három eonra osztják, időben visszafelé haladva: fanerozoikum, proterozoikum, archaikum (illetve négyre: fanerozoikum, proterozoikum, archaikum és hadaikum).
Egy-egy eon időkre oszlik (például a proterozoikum idői a neoproterozoikum, mezoproterozoikum, paleoproterozoikum), az idők időszakokra (például a neoproterozoikum időszakai a tonium, a cryogenium és az ediacarium), az időszakok korokra, a korok pedig korszakokra vagy faunális időszakokra./Wikipédia/), amikor az agyunk jobb oldalát használjuk erősebben (megérzések, érzékelések) és ezek által (ha valaki ezt megtanulta és erre nyitott), halad a célja felé, padlógázzal :DDD
Igen és igen. EZ egy számunkra, új energiafolyam :)))



Élmény volt olvasni :)

Élmény volt olvasni :)



Szerintem is új energiák

Szerintem is új energiák vannak.Júniusba írtam be egy itteni blogba kommentnek,hogy elkezdett más lenni a világ,ki észleli még,de zéró választ kaptam.Örülök,hogy észleled András te is.