Nem tudom mi ez, de jó nagyon!

boldog párDrága teremtőtársaim!

Voltatok-e már úgy az életetekben, hogy inkább lemondtatok egy álmotokról, merthogy fájdalmas lett volna csalódni, ha nem teljesül?

Voltatok-e már úgy, hogy azt mondtátok magatokban, inkább egyedül, mert még nem született meg az a férfi, vagy az a nő, akivel el tudnátok képzelni azt, hogy megértitek egymást, ami alapja egy igaz kapcsolatnak?

Én éppen két hete jelentettem ki, hogy valószínűleg még nem született meg az a férfi, akivel el tudnám képzelni az életemet.

Ám mint tudjuk, az uninak van humorérzéke! Nem is akármilyen. Mikor Imi, Öbike, és Attila a Fúziórádió vendégei voltak, Öbi elmondta élő műsorban, hogy ő is leadta a rendelést, és sorra csalódnia kellett.

Aztán eljutott arra a felismerésre, jobb, hogyha az unira bízza a választást, és csak annyit kért:
Egy olyan férfit kérek, aki a legjobban passzol hozzám. MEGKAPTA!

Elbíbelődtem ezzel a gondolattal, és bár mindenki tudja, aki ismer, hogy egyáltalán nem érzem szükségét egy párkapcsolatnak, -hiszen pár nélkül is kiválóan megvagyok, és nem hiányzik senki, - azért kimondtam Öbike mondatát és azzal el is feledkeztem róla.

Már másnap!!!!!! Találkoztam valakivel, aminek a valószínűsége kb. 1:1000 000 000 volt, mivel ahol találkoztunk, oda évente egyszer járok, ő pedig nem is városombeli, és szintén nem jár arra.

Találkoztam VELE, akivel egyformán gondolkodunk, akivel megértjük egymást, akiről CSAK NAGYBETŰSEN TUDOK BESZÉLNI.

Nem tudom mi ez, de jó nagyon!

Végre egy férfi, akire maximálisan fel tudok nézni, és aki úgy bánik velem, ahogy minden nővel bánnia kellene minden igaz férfinak. Úriember, előzékeny és határtalanul jó ember.

Mikor beszél hozzám, szavakba öntött gondolataitól úgy érzem magam, mintha saját magamat hallanám. Annyi a közös pont, a közös gondolat, viszont rengeteg tapasztalat van, ami más, és ezért rengeteg a megosztanivaló is, és most csak ülök itt most némán a gép előtt és elmondom Nektek, hogy olyan gyöngédséget érzek a lelkemben és olyan megnyugvást, amilyet még sohasem életemben.
A mondatait nem a fülemben, hanem a szívemben hallom. Voltatok már így?
Beszél hozzám, és csak arra tudok figyelni, hogy az egész lényem rezonál gondolataira.
Ilyen még soha nem történt velem!

Nem tudom mi ez, de jó nagyon.

Ha soha többet nem találkozánk egymással, már akkor is megérte ŐT megismerni, mert ritka csodálatos ember Ő. Spirituális tudása és tapasztalata hihetetlenül bőséges, kedvessége és udvariassága lenyűgöző, egyébként pedig nagyon mulattatnak a dolgai, mert humoros, és nagyon csodás céljai, tervei vannak a világban, akárcsak nekem!

Tegnap is együtt töltöttük az estét, egy koncerten voltunk. Latin zenét játszottak - ami a kedvencem - akkusztikus gitáron.
A lelkemben megérlelődött már régebben egy gondolat, de ez a tegnap estére ezerszeresen volt igaz:

"Az nem szeretet, ami valamit elvár,
Nekem jó, ha repülsz a végtelennel,
De ha netalán valaha zuhannál,
Megtartanálak mind a két kezemmel!"

Boldog vagyok. Uni, már megint megvicceltél és rádöbbentettél, hogy kicsike porszem életünk, véges, háromdimenziós értelmünk csak halovány árnyéka a valóságnak. A teljesség apró töredéke vagyunk, egy csepp a szeretet óceánjából, amely magában hordozza a végtelen óceán teljességét, de életre kelteni - egyedül- nem tudja azt.

Mindenkinek kívánom, aki olvassa e sorokat, hogy részese legyen annak a csodának, amit most én megélek.

Nem tudom mi ez, de jó nagyon!

Nem varázsolom el magam, nem élem bele magam semmibe, nem tervezek, csak fürdőzök ebben a csodálatos érzésben, és mosolygok gyarló kis magamon, és az uni hatalmas szeretetén és gondviselésén. És ez olyan jó! Értélekelem a JELENTés nem érdekel, mi volt, s mi lesz, csak örülök annak ami VAN, MERT MINDEN, AMI VAN, AZ VAN!

Az történjen, ami minden érintett számára a legjobb! Csak ennyit kérek.

Milyen jó is lenne, ha az élet legcsodálatosabb pillanatait örökkévalósággá lehetne tenni!
Akkor az már biztos, hogy a Vele töltött idő nekem máris örökös boldogság lenne.

Örökös Boldogság! Öbike, a Te neved egy csodálatos önbeteljesítő jóslat minden itt blogoló, fórumozó teremtőtárs részére.

Köszönöm, hogy VAGY! És köszönöm, hogy mindezt leírhattam és olvastátok.

De jó is lenne, ha MIND BOLDOGOK LEHETNÉNK ITT ÉS MOST A FÖLDÖN!

UGYE AZOK LESZÜNK? UGYE AZOK VAGYUNK?

Hozzászólások



Köszönöm Öbike!Én is így érzem.

***



Drága Csillagfény :)

Megkapod a Neked legmegfelelőbbet!
Én tényleg megteremtettem magamnak :)))
Szeretettel: Öbike

A szeretet mindent áthat.....
http://www.youtube.com/watch?v=ac5SGwRPv0o
Mosolyogj Magyarország :)



Na, akkor lássuk!-"EGY OLYAN FÉRFIT KÉREK, AKI A

LEGJOBBAN PASSZOL HOZZÁM."KÖSZÖNÖM!



Drága Tesóm :)

Ez isteni történet :) az érzés pedig nagyon azonos :)
Örökös Boldogságot :)
Szeretlek :) Öbike :)

A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)



Drága Csilla!

Most nagyon jó kedvre derítettél.
Egyrészt, mert eszembe juttattad a saját példámat.
Korábban, sokszor kértem, hogy szerethessek és viszont-szeretve legyek egy olyan ember által, aki mellett nyugodtan, békességben élhetek. Nos, amikor az én Párom jött, nem voltam berendezkedve a páros életre. Viszont a mai napig úgy érzem, hogy a lehető legjobbkor jött, vagy küldte nekem a JÓISTEN, vagy az UNI, mindegy minek nevezem, a lényeg, hogy 12 éve élünk boldogságban.
A jó kedvem másik oka, hogy aranyos ez az egyhetes évforduló ünneplése!!!!
Tudod, a kisebbik fiamék teszik ezt a barátnőjével, immár egy éve, hogy heti és havi évfordulók vannak, csokival, étteremmel, virágcsokorral, vacsorával megünnepelve. TI pedig....., mint a tinik, ez nagyon édes, jól teszitek! Minden percet szeretne az ember megőrízni, emlékezetessé és széppé tenni. Még sok-sok ünnepelni valót kívánok Nektek és jó ünneplést az 1. hét alkalmából!!!

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery

www.lyoness.hu



Köszönöm Imrém!

Tudod, hogy mindig azt tanítom és azt is vallom, mindenki egy kerek egész, és igazából nincsen senkimásra szükség ahhoz, hogy boldogok legyünk, mert a boldogság nem kívülről, hanem belülről fakad.

Aki nincsen saját magával megelégedve, és azért akar egy párkapcsolatot, hogy majd az a másik őt boldoggá tegye, rossz vágányon jár.

Még soha nem volt olyan párkapcsolatom, amilyen ez a mostani. Összehasonlíthatatlanul másképp viszonyul egy olyan ember egy másik emberhez, akinek saját magával nincsenek elfogadásbeli, önbecsülési gondjai.

Az ilyen ember nem féltékenykedik, nem vádol, nem követelőzik, nem szorong, hanem csak SZERET és engedi, hogy ŐT is szeressék. Nem tölti az idejét értelmetlen, felesleges dolgokkal, hanem csakis az örömmel, a boldogsággal, azzal, hogy minden egyes aprócska pillanatban élvezze a csodát, amit a másik személynek pusztán már a jelenléte is okoz.

És amikor ez így van, akkor válik igazzá Helen Hadsell csodás idézete itt, az alábbi sorokban:

"Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!”

Hogy mit hoz a jövő, nem tudhatjuk. Ám nem is akarom tudni. Jó élvezni a JELENT, a vele töltött perceket, órákat, amikor elbúcsúzunk egymástól, és még azt követően is három óra múlva is ott állunk egymással szemben, és fogjuk egymás kezét.
Velem még sohasem volt ilyen gyöngéd és kedves senki sem.

Pár évvel ezelőtt valószínűleg nem tudtam volna elfogadni ezt a szeretetet. Ma viszont jó fürdőzni benne.

Bár nekem valóban nem hiányzott senki, be kell látnom, hogy egy ember lehet kerek egész önmagában, de egy másik ember odafigyelése szárnyakat ad és óriási energiát kijelölt sorsunk beteljesítéséhez. Hát még, amikor két embernek ráadásul még az útja közös!

Tegnap bevallotta, hogy tavaly novemberben neki is lett egy konkrét listája leendő párja belső tulajdnoságairól.

Nem volt hosszú lista, de a lényeg benne volt. Úgy tűnik, Rólam írta, pedig még akkor nem is ismert, mintahogy én sem őt.

Ma ünnepelni fogunk. Egy hete ismerjük egymást már itt, a Földön is!

Mindenkinek, aki csak itt jár, csodás napot és még szebb életet kívánok! ;) A Mienk a kedvesemmel már elkezdődött!

"Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Köszönöm drága Lollilop!

Pont ma egy hete, hogy Ő Rám talált, de olyan, mintha mindig is ismertük volna egymást!
Tegnap is úgy megnevettetett, annyira aranyos, humoros, okos és kedves!
Nagyon aranyos. :)

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



drága csilla! ez csodás.

drága csilla! ez csodás. én is elengedtem egy hülyeséget az elmúlt hetekben, és nekem is rögtön válaszolt az Univerzum. úgy látszik az Univerzum már csak ilyen... minél jobban kinyitsz, ő annál inkább benyit hozzád! :)) elfogadás, elfogadás, elfogadás, ez a boldogság három nagy titka! :)



Örülök neki, hajrá....

Kedves Csilla!

Te ellenségednek képzelsz engem hibásan, pedig sohasem voltam az.
Most is örülök neki, hogy ezen a területen talán újra révbe érsz.

(most itt még akartam néhány poént írni a vibrátorokról és a tartós elemekről, de nem teszem, mert félreérted a humorom)

A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
http://p-dox.hu/



De jó! De jó! Örülök, hogy szerelmes vagy!

Kívánom neked, hogy a sikerrel kézenfogva járj!
http://www.youtube.com/watch?v=RaHgxfZZEm4&feature=related
lollipop - a Csillagközi Nyomozó



Egyáltalán nem buta gondolat, drága Violet!

Bennem is ez az érzés kavarog. Annyi minden passzol és annyi mindenben vagyunk azonosak, és egymás kiegészítői.
Egy biztos! Ha ikerláng, ha nem, csodálatos érzés egy olyan ember társaságában lenni, aki figyelmes, kedves, okos, intelligens, stb.stb...
Nekem nagyon bejön. Vele úgy érzem, KETTEN VAGYOK!!! :)))

Hajjaj... ;)

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



:)

Csilla!Lehet,hogy egy angyal,aki ember képében láogatott meg?megtanítsa veled milyen érzés mikor megtaláljuk az ikerlángunkat?Lehet,hogy buta gondolat,de ez jutott eszembe.



Köszönöm, drága Violet!

Tudjátok mi a legfantasztikusabb az egészben?

Amit leírtam 2005 januárjában a füzetemben, hogyha lenne egy igaz társam, milyen is legyen belső tulajdonságaiban, azt ő mind birtokolja.

Négy év kellett, pedig mág hányszor ellen is teremtettem, és mégis ITT van Velem!
Lehet, hogy csak egy álom az egész? Tegnap kértem, hogy csípjen meg, és ő azt kérte, csukjam be a szemem, és kaptam tőle egy kedves puszit, amit éreztem, és így már biztos, hogy ez nem egy álom.

Annyira olvas bennem és annyira jó egymás társaságában!
Annyira boldog vagyok!

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Köszönöm Deni! Drága vagy! ;)

Valahogy nem éreztem hiányát, de most, hogy találkoztam ezzel a csodálatos emberrel, lélektárssal, azt gondolom, azt sem tudtam, mire mondok nemet.

Istenem! DE csodás a világ!

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Erykém, fején találtad a szöget!

"Még szebb és boldogabb!"
Vele valóban annak tűnik!

Köszönöm NEKED! ;)

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Köszönöm Cicus! Drága vagy! ;)

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Szia Csilla!

Megint egy -számomra- érdekes téma,én sem akartam társat magamnak,már gyerekkoromban is jobban éreztem magam egyedül.Mindig a Fiastyúkot kerestem az égen,mintha tőlük vártam volna valami kapaszkodót a földi élethez.Most hatvan évesen ...talán....Köszönöm,hogy megosztottad ezt az érzést,tapasztalatot.Legyen továbbra is szép napod,szeretettel ölellek Ibolya.



:)

Most
http://www.youtube.com/watch?v=H67fS6Tje9Q&feature=related

Szerintem ezen a világon a legszebb dolog a szerelem Csilla:) Nagyon tetszik, ahogy írsz róla. Csodás hétvégét nektek :)



Drága Csilla! Fogadd tőlem szeretettel:

SZABÓ LŐRINC: TAVASZ

"Mi az?" - kérdezte Vén Rigó.
"Tavasz" - felelt a Nap.
"Megjött?" - kérdezte Vén Rigó.
"Meg ám!" - felelt a Nap.

"Szeretsz?" - kérdezte Vén Rigó.
"Szeretlek!" - szólt a Nap.
"Akkor hát szép lesz a világ?"
"Még szebb és boldogabb!"

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery

www.lyoness.hu



Légy boldog! -és bacsüld

Légy boldog!
-és bacsüld meg, mert az ilyen emberből nagyon kevés van áám.



Köszönöm drága felebarát!

Azonnal meglesem Moncsi blogját.

Legyen csodás hétvégéd!

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Kedves Csillair!

Az irasod,a gondolatod epp passzol a mai-Napi tanitashoz-moncsi blogjaban!:)))

Szeretettel,
felebarat