Az én temetésemről

temetésNem terveztem egy darabig írni, most az élet azonban megihletett. A tágabb családi körben elhunyt egy ember. Lassan terjedt a híre, viszont annál gyorsabban kitűzték a temetés időpontját. Természetesen sok cselekednivaló van gyakorlati szempontból is az ilyen időszakokban. Elkaptam egy telefonbeszélgetés részletet, amely a következő volt:
"Akkor legyen az ráírva a szalagra, hogy fájdalommal búcsúzik xy család". S itt álltam meg. Tulajdonképpen ez az a pillanat, amely megszülte ezt a bejegyzést. Nem akarom letagadni a fájdalmat. Nekem idáig még - lekopogom - a legközelebbi hozzátartozóm, aki elhunyt a nagyszüleim. Mondhatnánk: a neheze még hátra van. Szóval nem akarom letagadni, hogy ilyenkor igen is van fájdalom. Helye van ilyenkor a fájdalomnak. Lehet fennhangon zengeni, hogy mi vidámak és örömteliek vagyunk, és lehet hangoztatni azt az igazságot, hogy itt az elvesztés fáj, tulajdonképpen magunkat sajnáljuk. Sőt azt a tudást is lehet fennhangon "lobogtatni", hogy az elhunyt lelke könnyebben távozik, ha örömünnep veszi őt körbe, nem pedig az elvesztés, és a hirtelen hiányérzet fájdalma. Mindez igaz, de akkor is helye van itt a fájdalomnak. Át kell érezni, át kell élni. Azonban az én temetésemre biztosan kiadom "utasításba", mintegy utolsó üzenetként, hogy akik eljönnek oda, azok ne csak a fájdalmat mutassák ki. Sőt, mindenki vessen számot az életéről. Legyen ez egy megálló, és kezdjenek el örülni is. Kötelező viccet mesélni az én halotti toromon! Akik pedig a szerelmükkel, párjukkal, feleségeikkel/férjeikkel érkeznek, nekik is ajánlott arra gondolni, azt átérezni, hogy mennyi csodás idejük van még együtt, és merjék megtenni mindazokat, amelyeket fontosnak tartanak. Akár önmagukkal, akár egymással. Érezzék át az élet, a szeretet lehetőségének csodáját, s legyenek nyugodtak afelől, hogy az a fickó, akinek a temetésén, halotti torán részt vesznek, ő is ugyanezt tette, amíg élt. S nem felejtette el élvezni, és örömmel átélni az életet, amikor még fiatalember volt. Sőt, ez a fickó reméli, hogy öregebb korában is hasonlóan életvidám marad. :)
Olyan ez, mintha a temetésen egy új élet kezdődne azok számára, akik még itt vannak ezen a Földön. Mintha egy új lendületet vehetnének. Persze ez csak lehetőség, nem kötelesség. Mindennek van ellentétpárja is. Ha már temetés, akkor esküvő... A temetésen lehet esketni, az esküvőn lehet temetni. A temetésen résztvevők, ha akarnak összeházasodhatnak új Énünkkel. Persze nem kötelező. Az esküvőn pedig temethetik a régi embert, s persze ünnepelhetik az újat. Azt az új Ént, aki immáron mindenki színe előtt örömmel, és teljes szívvel vállalja ezen szertartás keretében is, hogy a másikhoz tartozik, szeretetből, lángoló szerelemből. Akit eltemettek pedig az az ember, aki már a múlté, akit viszont lehet tisztelni, hiszen énünk "előző része" nélkül nem születhetett volna meg az új.

Hozzászólások



nem véletlenül tettem az

nem véletlenül tettem az íráshoz a PS I Love You című film temetési jelenetét, ott ahogy a képen is látszik egy bárban tisztelegtek az elhunyt főszereplő emlékének, és mindenki egy nagyot bulizott, írországban is ez a szokás, a képen épp a whiskey-t tölti a legközelebbi barátja a poharakba. hát igen, persze van benne fájdalom, de ez az élet sorsa, egyszer véget ér, ha eljön az ideje. a megváltoztathatatlant elfogadni, néha nehéz, de szükséges.



Valahol messze...

Valahol messze (azt hiszem talán Indiában) egyrészt nem a fekete szín dominál, (mint pl. Európában is) hanem a fehér (ami a tisztaság jelképe vagy a megtisztulásé).
Másrészt ilyenkor örülnek a hozzátartozók, hiszen az eltávozottnak boldogabb élete lesz odaát...:-))
Számomra sokkal szimpatikusabb ez a hozzáállás.
Zsulnak igaza lehet: ilyenkor érdemes átéreznünk azt hogy milyen "sok" időnk is van még...az újrakezdésre, békülésre, megbocsájtásra, stb.
További szép estét!



Hűha Zsul!

Te aztán jó korán keltél:)) Aranyat????? leltél????:))
Remélem szép napod volt, meg mindenki másnak is!
Üdv. Hali. Helo-belo. puszinyuszi és a többiek:))
Meli



Kedves Zsul!

Nagyon szépet-hasznosat írtál köszönöm Neked!Sokszor azt látom,hogy "illik" fájdalmat érezni mind a temetéseken,mind a halotti toron... Úgy gondolják hogy ez az egy érzelem az ami kimutatható...pedig...de hát leírtad...:))Az én apukám már nincs köztünk,és emlékszem megbeszéltük temetés előtt tesóval és anyukával,hogy nem fogunk szerepelni....ahogy ami jön...emlékezgettünk,előkerültek vicces sztorik....nevettünk,mert jó volt rá emlékezni...Még valami,ennek ellenére sem kavart fel az írásod,sőt jó érzéseket hívott elő bennem...:)))))
Köszi!



Kedes Meli!

Köszönöm, puszi!:)



Lehet... remélhetőleg. Kedves

Lehet... remélhetőleg.
Kedves Lolli! Örülök h létrejött ez a változás.:)



A magyar nyelvben is a tor

A magyar nyelvben is a tor ezt az elnevezést takarja hogy halotti "mulatság."

Sok helyen a világban mai napig ünneplik az elhunytat.Nevetnek és táncolnak és ünneplik azt hogy milyen ember volt,a tetteit,a jellemét és hogy ismerhették ebben az életében,azonban az idők folyamán ez átvedlett abba hogy síratjuk a halottat....de minden változik:)



Jáj Zsül Papa! Ez csoda szép...

"Akit eltemettek pedig az az ember, aki már a múltté, akit viszont lehet tisztelni, hiszen énünk "előző része" nélkül nem születhetett volna meg az új."
Úgy van drága barátom!
Emígyen éltem át a hajdan volt lelkem temetését, hogy új hajadon lelket avathassak belőle.
Igen jól sikerült, boldog "teremtés" ez... :D



szia.

Szeretem amit írsz. És azt is ahogyan...
Üdv. Meli