A Titok és társai nem férnek össze a vallásossággal?

titokHívő társaimtól csak azt kapom, hogy aki Isten hívő, annak hűségesnek kell lennie az Úrhoz, és mint ilyen, nem szabad a Titokba és hasonló dolgokba belemerülni, mert azzal eltávolodunk Atyánktól... az ugye meg sosem szerencsés vállalkozás.

Nos, mondanom sem kell, én ezt nem így érzem. A Titok által egyértelmű szemléletmód váltás következtében értettem meg nagyon sok dolgot az életben... persze ezelőtt is nagyon sok /ezo-marhaságot (?) is/olvastam, de igazán a Titok láttatott tisztán és erősített meg gondolkodásomban. És szentül hiszem, ha nincs a Titok, én nem járok abba a hívő közösségbe, ahová most. Szóval oda is a Titok vitt el, nem értem miért lenne akkor rossz. Na de mindegy is. Én mindkettőben jól érzem magam és kész.

Református hírlevélre is feliratkoztam, amiben szokott lenni a példabeszédek mellé a magyarázó történet. Nekem a maiban is a vonzás törvénye érződik:

"A halló fület és a látó szemet egyaránt az ÚR alkotta."(Példabeszédek 20:12)

" Egy indián származású ember ismerősével sétált a városban. A zajos utcán ciripelésére figyelt fel, és a hang alapján rá is talált egy tücsökre. Városi ismerőse csodálkozva mondta: nektek, természeti embereknek még mindig milyen kifinomult a halásotok! Továbbmenve az indián benyúlt a zsebébe, és egy fémpénzt dobott a járdára. Városlakó ismerőse azonnal felkapta a fejét: Hallottad, valaki elejtett egy pénzérmét – és gyorsan keresni kezdte. Mire az indián csodálkozva mondta: lám nektek, civilizált embereknek mennyire kifinomult a halásotok – a pénz csörgésére! A ti fületek sem rosszabb, mint a mienk, csak másra figyeltek vele…

Mire használom a hallásomat? Ma a rossz vagy a jó hírre leszek fogékonyabb? Kár lenne meg nem hallani a körülöttünk élők szavainak valódi üzenetét! Segíts Uram, hogy ma ne csak halljam, amit nekem mondanak, hanem meg is halljam a szavakba rejtett üzenetet. "

Szerintetek?

Hozzászólások



A válasz

A címben feltett kérdésre a válasz: de igen!!!:-)



egybecsengés

Én nagyon szeretem az ezo - secret - vallások (Jézus gondolatai) egybecsengéseit. Mindenki, minden korban ugyanarról próbált beszélni, csak néha különbözőképpen, de lényegüket tekintve ugyanúgy. Ezt az "ugyanúgyságot" csak bizonyos ponttól kezdve lehet meglátni. Igaz ez a meglátás mindössze csak intellektuális gyönyört tud adni, nem többet.



Nettike a Hit témája elég rázós tud lenni

Sokunk nem hisz semmiben.

Most, ma szombaton este 3x- nézem meg a Teljesen idegen filmet, és az jutott eszembe, leírom a párbeszédet a filmből magamnak.



"Bizony mondom néktek, hogy

"Bizony mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! - és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az. "

Mk 11,23



A vallási háborúk pont az emberi butaság miatt

voltak és vannak. Nem Isten szítja. Ennyit a vallási felekezetekről. Skatulya. Akkor van szerencséd ha találsz egy tiszta szívű papot, és az viszont teljesen mindegy melyik felekezethez tartozik. Aki tiszta szívből prédikál az csak Istenről teszi.

Húúú, kivagyok tőlük.



Köszönöm Ragyogás Mami!

Én is megnéztem! Szuper!



Összeegyeztethető

Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen. (Jn 16,24)
Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Mt. 7,7)

Hm? :)

Jóga:
"A jóga mögött vallási misszió is van, viszont, ha attól függetlenül, tornaként gyakoroljuk, nagyon egészséges" - Jakubinyi György, Gyulafehérvári érsek.
Szóval én érseki jóváhagyással jógázom... :)



Drága Anikónk!! Ragyogásunk!:)

Megnéztem a 2. részt is. (párommal, mindkét részt) és terjeszteni fogom az "IGÉT"!!:)))))
Azt hiszem ezt beviszem a legközelebbi lelkész randira (közösségi összejövetelünkre) és megnézzük! Nem tudom ismerik-e. Majd kiderül!

KÖSZÖNÖM MÉGEGYSZER!MEG MÉGEZERSZER!:))
Legyen nagyon szép hétvégéd, és hétvégétek- mindenkinek! (Nekem szép lesz, mert anyósoméknál töltjük :D:D:D)
Pusz!!



Add tovább :)

Ez szent kötelességünk:) A megosztás egyenlő a kiáradással......... Szeretlek: Anikó



Ragyogáááááááááááás!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

KÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖM!!!!!!:)))
Megnéztem!
Most következik a második rész...........Köszönöm!!



Hú, Ragyogás!! Köszönöm

Hú, Ragyogás!! Köszönöm szépen!! Mindenképp megnézem a filmet, jelentkezek, ha megtörtént!!:)



lollipop

Én azt tudom, hogy ez nem egy másik vallás.
Amúgy már visszakértem, de még nem kaptam vissza a könyvet.



Nettike!

Ez nem egy másik vallás...
A saját bőrödön érzed, hogy működik vagy sem. És mindíg működik, negatív és pozitív irányba is.
Ez a Vonzás Törvénye!
Én visszakérném a könyvet, sőt még azt is megkérdezném, hogy hogy tetszett...
"aki Isten hívő, annak hűségesnek kell lennie az Úrhoz"
És ha nem vagy hűséges, akkor az Úr elhagy, vagy más módon büntet?
Így még mindíg úgy tűnik, hogy legszivesebben másra hárítanánk az életünkért a felelősséget.
Vagy úgy is fordíthatjuk: Legyél jó...
Inkább legyen őszinte magával az ember abban, hogy mit választ, és miben leli örömét, minthogy másokra hallgatva hozza meg a döntését.
A vonzás törvényében nincsenek megfogalmazva a kellek vagy a szabadok.
Nem határolhat le semmi önmagad megismerésében.
Bátran megtapasztalhatod magad, akár hiszel benne, akár nem...
:D



Drága Nettike!

30-40 éves koromig Istentagadó emberke voltam.

Egy "lecke" hatására elvégeztem az Agykontrollt, majd fokozatosan visszatértem Isten országába. Hazataláltam. Önmagamban, és naponta kommunikálok a bennem lakozó Úrral.

Nézd meg ezt a filmet. A címe: Teljesen idegen , és Jézussal vacsrázik egy ügyvédnő......... TV változatban jön, nem kell letölteni,

http://www.kma-hu.com/online-tv/filmcsatorna/teljesenidegen.html

és itt a Rezgésszint emelő filmek blogot, ha megkeresitek megtaláljátok a II. részét is.

Választ nyerhette arra, hogy miért nem kaptam eddig választ a kereszténységet vakul hirdető, hívőket toboroztató vallásos tanokat képviselő papoktól. Ahol Okkultnak hívnak mindent, ami az embert felemeli, felvilágosítja.



Jambo :O

Erre csak azt tudom mondani, hogy...úristen! Hát ez van. Megnéztem :) Még emésztem :)



:)

Nem bizony, az igazi vallásosságal nem fér össze , még a jóga se lásd :
http://lexikon.katolikus.hu/O/okkultizmus.html



Köszi

Átadom a puszát a gyerkőcöknek. Én még nem láttam a filmet de meg fogom nézni.



csimcso :)

Igen!

(na tessék, mit tesz az igen ember említése :D :D:D) És pusza a gyerkőcök pici homlokára:))



Én hiszek

Én hiszek istenbe de nevezzük univerzumnak vagy felsőbbrendű hatalomnak bárminek szerintem mindegy csak jók legyünk vagy legalább próbáljunk azok lenni másokhoz és persze magunkhoz.
Az egyházakkal és gyülekezetekkel az a baj hogy nem nagyon toleránsak semmilyen más világnézettel.
PL: keresztények,zsidók,muzulmánok mind fenntartásokkal vannak egymás iránt.
Pedig szerintem isten= feltétel nélküli szeretet. Ha csak ebben hinnének nem lennének vallási háborúk!
Ilyen egyszerü lenne.



Igen ember..:)))

Én láttam..:))Jó film..,és lehet belőle tanulni..(is)!



Erről jut eszembe: Az

Erről jut eszembe: Az igen-ember c. filmet látta valaki? (Jim Carrey játszik benne)



Melinda79

Igen! Köszönöm, hogy írtál!:)



Nettike!

Köszönöm,hogy olvashattam az írásod.Én nem ítélkezem senki felett!Nem is áll jogomban és nem is akarok!Mindenki abban hisz amiben szeretne,szíve joga!Nekem is vannak ismerőseim akik úgymond nem engednek a "48-ból"és számukra a Titok vagy ehhez hasonló könyvek,dolgok,stb. nem jelentik ugyanezt.Pedig szerintem igenis van sok közük egymáshoz,csak éppen másképpen van fogalmazva,érthetőbben,stb. és másképpen hívják..,de a lényeg sokban ugyanaz,szerintem.S miért fáj az más vallásosnak,ha több szeretetre,jobb életre,stb.-re vágyunk?A Bibliában is sok tanítás van amikből ezek a könyvek,dolgok is idéznek,tanítanak,stb. és attól,hogy mi alkalmazzuk és hiszünk a Titokban(és magunkban)az nem jelenti azt,hogy Istenben nem hiszünk és rossz dolgokat tanulnánk mi akik ilyen dolgokban hiszünk,és alkalmazzuk.Ahogyan Legboldogabb is írta,azzal én is egyet értek!Univerzum,Isten,stb. sok vallásban sokféleképpen nevezik..és ezen dolgok a valláshoz szerintem köthetőek,mert rosszra nem tanítanak!Nekem ez a véleményem röviden.További szép napot!



A legboldogabb:)

:D Igen, egyetértek veled, én is ezt mondom, hogy ugyanaz....de a nagy hííííííííííííívők elzárkóznak ezelől. Végülis...nekem nem baj. Csak lehetnének egy kicsikét nyitottabbak és ha megismernék, nem ítélnék el. Ennyit szeretnék. Gondoltam, megtérítem a lelkészünket :), na ő volt az egyedüli, aki elfogadta a könyvet -de szerintem csak azért, hogy addig se olvasgassam, mert már egy éve nála van és nem adja vissza :D:D Beszélni meg nem szokott róla....Lehet már rég elégette....:D:D:D



Kedves Nettike!

Ha megnézed, mind a kettö ugyan arról szól, csak a csomagolás más. :-) Ott Isten, itt Univerzum. Mindegy hogy hívod, ugyan azt tanítja. Legalább is szerintem. :-) Ha megmutatod a párhuzamokat a kételkedöknek, akkor megértik. :-) Csak mondd, hogy tudatosan kérjék Istent és megadja. Ez a Titok. :-) További szép napot!