A SZAKOS

A fiam a szombathelyi Orlay Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola tanulójaként sajátította el a kereskedő szakma csínját-bínját. Ennek már több mint tíz éve, bizony, hogy szalad az idő. De most nem dicsekedni akarok milyen jó képesítéssel végzett, inkább arról, hogy iskolás évei alatt, milyen jó barátra lelt a Szakos személyében.
Sárvárról járt be vonattal a Szakos és már az első tanítási napon kiderült vonzódása a zenéhez, mint ahogy a fiam is nagy rajongója volt az akkori zenei irányzatoknak.

Szabad idejük nagy részét zenehallgatás, videoklipek megtekintése töltötte ki, ezen kívül amatőr szinten próbálkoztak szintetizátoron és gitáron slágerlistás számokat játszogatni. Az iskolában az órák előtt, a szünetekben, majd vonat indulásra várva is legtöbbször zenében utaztak. A Szakos nagy Ákos rajongó volt. Betanulta Ákos számait gitáron és szintetizátoron, de érzése szerint a billentyűs hangszerek mindig is közelebb álltak a szívéhez. A fél életét adta volna azért, ha egyetlen egyszer felléphetett volna vele a színpadra és végig billentyűzhette volna az estét Ákossal. Kevés embernek adatik meg, hogy ilyen merész álom valóra váljon, de Szakos Krisztiánnak mindez megadatott. Egy vidéki kisváros zenei előképesítéssel nem rendelkező lakója meghívást kapott Ákos zenekarába, a zene szárnyán szállni egy próba koncert erejéig.

Történt egyszer mint a mesében, Ákos pályázatot hirdetett, mivel bővíteni szerette volna zenekarát. Egy alapszerzeményét kellett a pályázathoz áthangszerelni, fő hangsúlyt fektetve a hangzásvilág frissítése terén. A cd lemezen beküldött hangszerelés megnyerte Kovács Ákos tetszését és pár nap múlva érkezett a meghallgatásra szóló invitáló levél. Szakossal, és a fiammal együtt örültünk mi is, hogy ez a csoda bekövetkezett. Amiről sok éjjel álmodott a Szakos, az álom beteljesedett, mert nem csak egy alkalommal, hanem koncertek sorozatával kísérhette Ákost. Saját dalaival pedig beírhatta magát a zenei élet nagy lexikonába.

Szakos Krisztián egyik legszebb dala: a "Gondolnék Rád" az alábbi címen megtekinthető:
http://www.youtube.com/watch?v=VgDll1mizns