Boldog Karácsonyt Mindenkinek ! Nagymamám emlékére !

Életében egy angyal volt ,,, most már örökkre angyal ott fenn ! szeretlek Nagyi!
kisunokád Zsuzsa

Selma Legerlöf: A szent éjszaka (mese)

Karácsony napja volt, valamennyien a templomba mentek, csak nagyanyó és én maradtunk odahaza. Azt hiszem, az egész házban egyedül voltunk. Mi azért nem mehettünk a többiekkel, mert egyikünk nagyon fiatal volt, a másikunk pedig már nagyon öreg. És mi mindaketten olyan szomorúak voltunk, hogy nem mehettünk el a hajnali misére és nem gyönyörködhettünk a sok-sok égő gyertyában.
Amint így egyedül üldögél-tünk, elkezdett nagyanya mesélni.
- Volt egyszer egy ember - mondta, - aki kiment a sötét éjszakáha, hogy tüzet kölcsönözzön. Házról-házra járt és mindehová bekopogtatott. - Jó emberek segítsetek rajtam! - mondta. - A feleségemnek gyermeke született és tüzet akarok gyújtani, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.
De késő éjszaka volt és mindenki mélyen aludt. Senki sem válaszolt.
Az ember tehát csak ment, mendegélt. Végre észrevette, hogy nagy messze valami tűz világol. Abban az irányba vándorolt to-vább és meglátta, hogy a tűz kint a szabadban lobog. Fehér juhnyáj pihent és aludt a tűz körül és egy öreg pásztor üldögélt ottan és őrizte a nyájat.
Mikor az ember, aki tüzet keresett, odaért a juhokhoz, meglátta, hogy három hatalmas komondor fekszik a pásztor lábánál. Mind a három fölébredt, mikor arrafelé tartott, kinyították széles szájukat, mintha ugatni akarnának, de egy hang sem hallatszott. Az ember látta, hogy a szőrük fclborzolódott a hátukon, látta, hogy éles foguk fehéren villogott a tűzfényben és hogy nekirohannak. Érezte, hogy az egyik a tuba fele harap, a másik meg a keze felé; a harmadik pedig a torka felé. De mintha a foguk, amikkel harapni szerettek volna, nem engedelmeskedett volna és így az embert semmi baj nem érte.
Most az ember tovább akart menni, hogy megkapja amire szüksége van. De a juhok olyan sűrűn feküdtek egymás hegyén-hátán, hogy nem tudott előre jutni. Ekkor egyszerűen fellépett az állatok hátára és úgy ment a tűz felé. És egy állat sem ébredt fel, de még csak meg sem mozdult.
Idáig jutott a nagyanya a mesélésben, anélkül, hogy megzavartam volna, most azonban igazán félbe kellett szakítanom. - Miért nem mozdultak meg a juhok, nagyanyám? - kérdeztem. - Azt majd meghallod nemsokára, - mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.
- Mikor a férfi már közel ért a tűzhöz, a pásztor feltekintett. Öreg, haragos ember volt, barátságtalan és kemény mindenkivel szemben. Mikor meglátta, hogy az idegen feléje közeledik, felkapta hosszú hegyes botját, mely mindig a kezében volt, mikor a nyájat őrizte és az idegen felé hajította.
A bot sivítva röpült a vándor felé, de mielőtt eltalálta volna, elkanyarodott tőle és búgva sivított el mellette, ki a mezőre.
Mikor nagyanya idáig jutott, ismét félbeszakítottam. - Nagyanyám, miért nem akarta a bot eltalálni azt az embert? - Nagyanya azonban nem is törődött a kérdésemmel, hanem tovább folytatta az elbeszélését.
- Most odalépett az ember a pásztorhoz és így szólt hozzá: Jó ember, segíts rajtam és adj kölcsön egy kis parazsat! A feleségemnek gyermeke született és tüzet kell raknom, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.
A pásztor a legszívesebben nemet mondott volna, de azután a kutyákra gondolt, melyek nem harapták meg az idegent, meg a juhokra, melyek nem ugrottak föl és végül a botjára, mely nem akarta eltalálni, bizony megfélemedett és nem merte megtagadni tőle, amit kért.
- Végy csak, amennyi kell! - mondta az idegennek.
A tűz már éppen kialvóban volt. Nem volt ott már sem darabfa, sem gally, csak nagy halom zsarátnok, az idegennek pedig nem volt sem tűzlapátja, sem serpenyője, amiben a parazsat elvihette volna.
A pásztor jól látta ezt és azért újból biztatta: - Végy csak amennyi tetszik! - és már előre örült annak, hogy az idegen úgy sem fog tudni tüzet vinni magával.
Az ember azonban lehajolt és puszta kezével néhány parazsat kapart elő a hamuból és azt a köpenyébe takargatta. Es a parázs sem a kezét nem égette meg, mikor hozzányúlt, sem a köpenyét, amiben úgy vitte, mintha csak dió vagy alma lett volna.
Erre már harmadszor szakítottam félbe a mesét.
- Nagyanyó, miért nem akarta a parázs megégetni annak az embernek a kezét?
- Mindjárt meghallod, - mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.
- Midőn a pásztor, aki gonosz és haragos ember volt, mindezt látta, akkor nagyon elcsodálkozott: - Micsoda éjszaka lehet ez, hogy a kutyák nem harapnak, a juhok nem félnek, a botom nem talál és tűz nem éget? Visszahívta az idegent és ezt kérdezte tőle: - Minő éjszaka ez? És hogy van az, hogy mindenek olyan kegyesek hozzád?
Erre az idegen így felelt: - Én nem mondhatom meg Néked, ha magad nem látod! - És azzal tovább sietett, hogy minél előbb tüzet rakhasson és felmelegítse a feleségét és a kisdedet.
A pásztor azonban úgy gondolta, hogy nem téveszti el a szem elől ezt az embert, míg meg nem tudja, hogy mit is jelentsenek mindezek. Fölszedelőzködött tehát és utána ment, míg el nem jutott oda, ahol az lakott.
Ekkor látta a pásztor, hogy az idegennek még csak kunyhója sincsen, hanem csak egy szikla-barlangban feküdt a felesége és a gyermeke és ott semmi más nem volt a hideg sivár kőfalaknál.
A pásztor úgy gondolta, hogy a szegény ártatlan csecsemő halálra fázik a barlangban és bár kemény-szívű ember volt, mégis ellágyult és segíteni akart a gyermeken. Leoldozta hát válláról a hátizsákját és elővett belőle egy puha, fehér báránybőrt, odaadta az idegennek és azt mondta, hogy takarja be vele az alvó kisdedet.
De alig hogy megmutatta, hogy ő is tud jószívű lenni, a szemei egyszerre fölnyíltak és olyant látott, amit eddig nem láthatott és olyant hallott, amit eddig nem hallhatott.
Látta, hogy ezüstszárnyú kis angyalkák állanak sűrűn körülötte és mindegyikének hárfa van a kezében és mindegyik hangosan énekelte, hogy ma született nékünk a Megváltó, aki a világot feloldja bűneiből.
Most aztán megértette, hogy miért volt ma éjszaka minden olyan vidám és hogy miért nem akart rosszat tenni senki sem. De nemcsak a pásztor körül voltak angyalok, hanem angyalokat látott, ahová csak tekintett. Ott ültek bent a barlangban, ott ültek kint a hegyen és ott lebegtek fent az égben. Csapatostól jöttek és mentek, de mindannyiszor megálltak és megnézték egy pillanatra a kisdedet.
Oly nagy öröm, vigasság, ének és zene volt a sötét éjszakában, aminőt ő eddig soha sem látott. Úgy megörült, hogy felnyíltak szemei, térdre borult és úgy adott hálát az Istennek.
Midőn idáig jutott el nagyanya, felsóhajtott és így szólt: - És amit ez a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk, mert az angyalok minden karácsony éjjel fent lebegnek az égben, csak észre kell vennünk őket.
Majd kezét a fejemre téve, így szólt nagyanyám: - Emlékezz erre vissza, mert ez igaz, mint ahogy én látlak téged és te látsz engem. És nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól függ, nem a holdvilágtól, avagy a napfénytől függ, hanem az a legfontosabb, hogy olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét

CsatolmányMéret
MAMAesPAPA.jpg67.21 KB
angyal.jpg7.88 KB

Hozzászólások



Édes kicsi Zsu:))))

Nagyon megható, hogy még fotókat is tettél róluk fel....köszönöm azt a szeretetet, ami árad belőled:))))

"A mély barátság olyan, mint a szívárvány! Ha a boldogság és könny megfelelő arányban vegyül, az eredmény egy színes híd lesz két szív között:)))"
Evelyn:)



Karácsonyra Nektek

Oly szép ma minden, minden itt a földön!
felöltözött ma minden hófehérbe
S az emberek ma szépen összeférve,
Megtéron várják csengo csendülését,
Fenyogallyak titkos rezdülését
S mikor a gyertya fellobog a fákon,
Mikor a szívre ráborul az álom,
a lelkek fényét várja szent karácsony.
Gyöngyfehér hó hullik odakünn a szélben
Karácsony közeleg, fagyos, hideg télben
Jó meleg szobában az ünnepet várjuk.
Diszes fenyo mellett, szivünk kitárjuk.
Kigyúlnak a gyertyák, lánga lágyan lobban.
Csillagszóró ragyog, csillagoknál szebben.
Fenyoillatt árad, megtölti a szobát.
Lelkünkbe lópodzik isteni szeretet.
Meghitt együttlétben boldog percek telnek.
Karácsony estéjén, csengo dallam csendül.
Havas téli tájon, jégkristályos csend ül .

Szeretetteljes,aldott,bekes
karacso nyi unnepeket kivanok

Ha először nem érsz el, csak tarts ki bátran.
Ha itt nem találsz, keress meg ott.
Valahol megállok, és várok Rád...
(Whitmann)



Kedves !

Én köszönöm minazt a jot amit kapok Tőled is millio öleléssel
zs



Kedves Zsu! Valóban, a

Kedves Zsu!

Valóban, a Nagymamák már csak ilyenek, az enyém is Csodálatos volt, és az Anyukám is, pont Karácsonykor , igaz 28 éve, hogy eltávozott,

de a Csillagok száma így növekedett..Köszönöm, hogy meg osztottad ezt a gyönyörű történetet, nagyon szép a Lelked, és a Te igaz,

őszinte szereteted felénk is és az eltávozottak iránt, gyönyörű szép Ünnepeket..köszönöm az EMLÉKET..

Szívből jövő szeretettel ölellek Anna