Új év - Új élet

Ismeretlenül jutottam el ma éjjel a szilveszteri rendezvényre. Nagyon szimptikus és jó csapatot ismertem meg a ma már "3 napos" Ildikóval együtt.

Most értem haza, rögtön regisztráltam. Olvasgattam az email-jeimet, és az egyik számomra küldött levélből kiemelnék egy idézetet, amely a szilveszteri buli hangulatát, és a "2008 - a mosoly éve" szlogenhez tökéletesen kapcsolódik.

"Mikor a falvak elnéptelenednek, a városok elembertelenednek és a szívek a bizonytalanságtól szenvednek, jól esik az embernek néha összetalálkozni olyan emberekkel, akik nem akarják ezt elfogadni, változtatni szeretnének az aggasztó helyzeten és belekapaszkodva eleink élettapasztalatába, hagyományaiba, írásaiba megpróbálnak egy kis örömöt teremteni a szívekben, hogy ettől megerősödve, egymás kezét fogva új, élhetőbb világot hozzanak létre. Apró léptekkel ugyan, de mindig a cél felé haladva, talán minél több emberhez eljut az üzenet és egyre többen akarják majd szebbé, élhetőbbé tenni ezt a világot.
Adja Isten, hogy a mai rendezvényen minél többen érezzük azt, hogy csak egymás kezét fogva tudunk ebbe a hazába egy szebb jövőt biztosítani!"

Köszönöm, hogy meghallgattatok!

Boldog Új Évet Kívánok a honlap olvasóinak!

Sziasztok: Robi



Kedves Robi!

Nagyon örülök , hogy megismerhettelek benneteket!Nagyon összeilletek. Azt kivánom maradjatok meg hosszu-husszu évikig ilyen boldogságban egymásnak!!!!

Elérhető minden álom, ne add fel semmi áron.
Egyszer úgyis valóra válik, ha akarod , hogy valóra váljon !!!
Szeretettel : Tike



Drágáim! :)

Köszönöm nektek a csodálatos szilveszteri éjszakát! :)
És köszönöm, hogy ilyen gyönyörűek és boldogok vagytok! :)))))
Együtt és külön-külön egyaránt! :))))))

Szeretettel,
Álomkereső
http://www.alomkereso.com
http://thesecret.alomkereso.info/Almok_keresese_thesecretSE.exe
https://www.plimus.com/jsp/buynow.jsp?contractId=1719430



mi 12 naposak:)))

Drága Szeretteim!!!
Evelion vagyok...Igazából nem is tudom szavakba foglalni a tegnapi ottlétem érzéseit...túlcsordultak bennem ezek az érzések és a szememnél buggyantak ki szavak helyett:)))
Nagyon vágytam már a társaságotokra, az utóbbi talikat ki kellett hagynom...de most máris hiányzik, hogy újra együtt lehessünk:)))
Ti "háromnaposak" legyetek nagyon boldogok együtt az idők végezetéig!!!!!!!!!!!!!!
Köszönjük a jókívánságokat, köszönöm domcsi amit írsz, mert nagyon hatalmas érzés, hogy ennyire át tudtuk adni, ennyire kisugároztuk magunkból azt a hatalmas és tiszta szeretetet, ami köztünk van Matoval!!!!! Mindörökké:)))))))))))))))))
Evelion:)



Robi-Ildikó, Evelion-Mato

Kívánom nektek, hogy még nagyon-nagyon sok olyan boldogságban eltöltött napot éljetek meg együtt, mint a tegnapi.



Kedveseim!

Csatlakozom! fantasztikus volt a szilveszteri buli:-))))) és - csak hogy tudjátok - ilyen lesz ez az egész év!!!!!!! úgy örülök nektek:-)))
szeretettel
Iluska
(ideírom, mert többen kérdeztétek: www.ticoglass.hu) és köszönöm a sok biztatást!!!!
és Tike! ilyen finom sütit még soha nem ettem...és mindenkinek millió pusziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii



boldogság!

mindenkit sok szeretettel köszöntök! nekem ez a tegnapi szeretettbomba annyira jól esett,hogy nem tudom szavakba foglalni csak annyit tudok mondani ,ez volt az életem legszebb szilvesztere / meg érkeztem!/ nagyon kedves aranyos emberek vagytok! millió puszi mindenkinek mato



Robi és Ildikó !

Én is köszönöm hogy hozzánk vezéreltek titeket az égiek !! Semmi sincs véletlen ! Jo lenne folytatni remélem hamarosan ujból találkozunk Veletek !
( Ildi a szinkron uszast ha lehet egyx előben megnézhetném? :)öleléssel zs



Robi! Imádom ahogyan mosolyogtok együtt a " 3 napos Ildikódda

És nagyszerű volt veletek ez a BULI!

Ha van fotótok a buliról, elkülditek?

"Merjünk élni, merjünk remélni, szeretni, s könnyeket is hullatni, ha kell. A dal dalol, az élet virágzik a kegyelem által, s a végtelen szeretet, ha engedjük oly lágyan karol majd át életünk minden egyes szakaszán átsegítve, oly lágyan, és természetes egyszerűséggel, ahogyan csak a Természet tud adni."



Kedves Robi!!

Szuper!!
Örülök,hogy megismertelek,a már "3" napos Ildikóval együtt :-))))
Szeretettel: Ercsi