Érzések a vasárnapról:)

Kedves Mindannyian!:)

Mint látjátok, annak ellenére, hogy tegnap este leültem a gép elé, valahogy mégsem sikerül semmi használható dolgot összehoznom, nem jutotattam el addig, hogy élvezhetően megfogalmazzam és elétek tárjam én is a tegnappal kapcsolatos érzéseimet, élményeimet, megtapasztalásaimat.

Ma, mint gondolom sokatoknál, egész nap e körül forogtak a gondolataim, és sokszor önkéntelenül is mosolyra "fakadt" a szám, de egyben a lelkem is.:)
Mosolyog a lelkem azóta is:)

Jó volt érezni, megtapasztalni azt, amit a tegnapi nap adott, az azt megelőző izgalmas várakozást, de ugyanakkor valahol sokkal csodálatosabb töltekezni azokból az élményekből, amelyekben ott ki-ki/mindannyiunk részesülhetett.

Valahol a szívem mélyén mindig azt éreztem, hogy ez "magányos misszió", megvívni a magunk kis szeretet csatáját, kiállni emberi értékek mellett, olyan dolgokat képviselni, amelyek mellett ma már a többség elhalad, anélkül, hogy szemet vetne rá.

De talán mégsem olyan magányos ez az út, hisz rá kellett jönnöm, hogy egy- egy gondolatotok által, egy-egy elmesélt és megszenvedett élettapasztalat által, akár sokkal többet kaphatunk/nyújthatunk egymásnak mint azt valaha is képzeltük volna.

Egy szó, egy gondolatmorzsa, amely talán olyan útra tereli az embert, amelyen már régen el akart indulni, vagy amelyről vissza akart fordulni, épp azért, mert magányos missziónak érezte.

Egy szóval FELEJTHETETLEN! Nekem mindenképp.:)

Szeretettel:

Sziszka

Hozzászólások



Köszönöm Álomkereső!:)

Nagyon-nagyon köszönöm!:)

Szavaid megnyugtattak:)

Szeretettel,
Sziszka



Drága Sziszka,

Mindannyiunknak van még mit tanulni! :) Ez az a folyamat, aminek sohasem lesz vége. :)))
És igen, mindannyiunknak vannak gyengébb pillanatai, amikor engedünk egy picit a kellemetlen érzéseinknek! :) És ez teljesen rendben van így, mert ha nem tennénk, nem is ismernénk fel őket, és akkor nem is vennénk észre az útmutatásaikat! :)
De ezért vagyunk itt ennyien, ilyen csodálatos emberek, hogy segítsünk egymásnak megtalálni, felismerni és megérteni az érzéseink formájában érkező útjelzőinket! :)

Szeretettel:
Álomkereső



Sziszkának :)

Drága Sziszka :)
Nálam néha elő szokott fordulni, de csak egy-két percre, mert mindig eszembe jut a TITOK. Ma is kaptam egy rossz hirt, és egy percig meginogtam, de aztán eszembe jutott hogy mi a teendőm, hogy a gondolataimat jófelé forditsam és máris gondolkodtam a továbbiakon, hogy a rosszat hogyan tudom jóra forditani. És már hiszek benne, pedig pár hete még egész másként müködtem.
Most már, ha éjszakánként felébredek, állandóan a TITOK jut eszembe. Belevéstem, beleégettem a lelkembe.
Tudom, hogy hamarosan Nálad is teljesen igy fog müködni.
Szerető öleléssel :) Örökös Boldogság

Boldogságot mindenkinek :)



Álomkereső:)

Drága Álomkereső!

Köszönöm szépen az építő jellegű hozzászólásodat!
Némely dolgokban úgy érzem nagyon magas szinten vagyok, és eljutottam valahová, természetesen lelki dolgokra értem.
Némely dolgokban pedig úgy érzem rengeteg tanulnivalóm van Tőletek!
De ezért vagyunk itt:) Ezért is!
Ahogyan itt is írtam, néha magányos misszió, de mégis olyan jó erőt kapni...
Különleges társaság ez itt, tele hasonló gondolkodású emberrel.

Mindenki mindig vidám és pozitív.
DE!
Sajnos én még gyakran beleesem abba a hibába, hogy valami apróság kedvem szegi...és törekszem én, de vannak pillanatok, amikor nehéz!

Erősítsetek meg, hogy ilyen Nálatok is előfordul?:)!:(
Vagy csak nekem nem menne még a nap 24 órájának minden pillanatában?:(

Sziszka



Kedves Sziszka,

Valóban kell hozzá az ő akaratuk, vágyuk is, amit azzal tudsz leginkább felébreszteni bennük, ha Te magad pédát mutatsz, és nem hagyod, hogy bármilyen negatív kritika, megjegyzés, vagy hozzállás elrontsa a jókedvedet. :)
Mindig, minden körülmények közepette törekedj arra, hogy a lehető legjobban érezd magad! :)
Ez pedig a Te szabad választásod! :)

Szeretettel:
Álomkereső



Pacsirtának:)

Kedves Pacsirta!

A gondolataidat végigolvasva, meg kell jegyeznem: nem tudom cáfolni:)

Azt én is vallom, hogy alapvetően minden emberben megvan az igény, de mégis nagyon kevesen mutatják ki, vállalják, és élnek a szerint.

Lehet, hogy ha én a gondolataimban másmilyennek látnám őket, változna...ezt nem tudom.

Önmagában az én gondolatvilágom alapján én ehhez kevés vagyok, lehetek a kiváltó, az elindító, de ehhez a másik fél is kell...:)Az ő akarata!

Szerencsés vagy, ha körülötted sok a pozitív ember, talán én vagyok rossz helyen, talán engem vesz körül sok hitevesztett és reményvesztett ember, ahol feladatom van.

De nem adom fel!

Szeretettel,
Sziszka



Sziszkának :)

Drága Sziszka, a SEGÍTŐM :)
Érdemes várni, gyönyörűen fogalmaztad meg a benned rejlő érzéseket.
Én azóta is lebegek. Képzeljétek ma bevonzottam valakit hozzánk :)
Boldog vagyok :)
Tegnap pedig, mikor eljöttem Tőletek leállitott két kedves hölgy, akik kérdezték hogy milyen rendezvény ez ahol ennyi boldog mosolygós ember van. Megmutattam nekik az emléklapomat, és remélem hogy rákattantak a honlapunkra.
Most elküldöm az univerzumba az üzenetemet, hogy ők is lépjenek be a mi NAGY SZERETET KÖR-ünkbe, és éljék át azokat a csodás pillanatokat-perceket-órákat-napokat-éveket azaz a mi csodás életünket.
Kedves Ismeretlen Ismerős Hölgyek, ha ezt olvassátok, akkor eljutott az üzenetem :)
Boldogságot mindenkinek :)



Gondolat...

Kedves Sziszka, Kedves Mindenki!

Idéznék a fentiekből: "kiállni emberi értékek mellett, olyan dolgokat képviselni, amelyek mellett ma már a többség elhalad, anélkül, hogy szemet vetne rá."
Én azt, hogy a TÖBBSÉG elhalad az emberi értékek mellett, nem érzem igaznak.
Mindenkiben megvan az igény ezekre az értékekre - és meglepően sokan ki is tudják mondani.
Példának okáért: ma már nem szégyen, ha egy férfi könnyeit láthatjuk, hiába nevelték beléjük, hogy "ne bömbölj már, olyan vagy, mint egy LÁNY!", ahogy idővel mindannyian felül tudtuk bírálni a szüleinktől kapott értékek érvényességét az életünkben, úgy ezzel - és minden mással megtesszük.

Itt csak a megnyílás a lényeg, valamint önmagunk, mások és a környezetünk elfogadása - olyannak, amilyen. Elfogadás után tudjuk alakítani olyanná, amilyennek álmainkban látjuk. :):):)
Saját tapasztalatom szerint, amíg másokat érzéketlennek láttam, addig ÉN MAGAM OLYANRA IS TEREMTETTEM ŐKET. Hiszen, ha létezik a gondolataimban és a félelmeimben ilyen ember, addig a valóságban is fog... De ettől még minden érték, ami nekünk az, nekik is az.
Ezt én gondolom így, mások véleménye eltérhet az enyémtől.

Szeretettel: Pacsirta

"Mi vagyunk a LÁTHATATLAN méhecskéi...
Vadul gyűjtjük a LÁTHATÓ mézét, hogy aztán a LÁTHATATLAN nagy, arany kaptárjában tároljuk."



Érzések és mosoly:)

Tegnap jómagam sem tudtam szavakba foglalni mindazt, amivel hazaérkeztem!!! Ma mentem hosdszú szabadság után dolgozni és úgy merséltem volna rólatok, a tegnapról, de nem találtam szavakat...még mindig nem!!! Viszont észrevették a kollegák, hogy valahogy más az arcom, csillog a szemem, mosolygok állandóan és szerintem érezték a hihetetlen energiát, amivel tegnap feltöltődtem köztetek:)))
És igaz izgatottan vártam a tegnapi találkozót, de képzeljétek, hogy már most nagyon várom a következőt!!!!!
Evelyn:)