Az ember saját magának börtöne

Kedves Olvasó! Érezted már úgy az életedben, hogy a legjobb szándékaid szerint sem tudsz Ötről a hatra jutni? Érezted már úgy, mintha egy mókuskerékben lennél, amit akárhogyan hajtasz, mintha csak egyhelyben toporogna vagy visszafelé haladna? Ha igen, akkor elárulok egy hatalmas titkot, amit sajnos, sem otthon, sem az iskolában nem lehet manapság megtanulni: Megtelt az a bizonyos puttony! Itt az ideje rendet csinálni az életedben, az ÉNKÉPEDBEN, mert ha az alapok nincsenek rendben, a felépítménynek sincs jövője! Emile Coué az 1900-as évek elején megdöbbentő felfedezésre tett szert, miszerint egyes beteg emberek, akik mondogattak maguknak bizonyos pozitív mondatokat, nagyon komoly betegségekből is képesek voltak talpra állni.
Közismert mondata: „Minden szempontból egyre jobban és jobban érzem magam.”
Kifejlesztett és tökélyre vitt egy olyan módszert, amit neves pszichiáterek is sikerrel alkalmaznak szerte a világon, s amelynek alkalmazásával bárki megtanulhat segíteni Önmagán. Nem véletlen, hogy José Silva, az Agykontroll atyja mesterének tekintette Emile Couét. A kimondott szónak hatalmas teremtő ereje van. Én ezzel a ténnyel akkor szembesültem igazán, amikor 2004 őszén bekerültem a pszichiátriára. Be kellett lássam, hogy a saját negatív gondolkodásom juttatott oda, pontosabban a saját magamról alkotott még csak nem is tudatos, iszonyatosan negatív énképem. Mikor rájöttem, magamnak köszönhetem ezt az egészet, azonnal cselekvéshez láttam. Kidolgoztam egy olyan módszert, amelynek segítségével bárki képes megváltoztatni az életét és kiszállni a mókuskerékből. Nekem sikerült, most már két éve tartom szerte az országban előadásaimat , és milyen érdekes? Akik alkalmazzák, szintén gyökeres változásokat tudhatnak magukénak!
Ez a rovat ezekről a pozitív sorsváltozásokról és annak módjáról hivatott Téged tudósítani, kedves Olvasó!

" Az az Ember gazdag igazán, aki tudja, hogy gondolatai teremtőerővel bírnak, hogy amit érez, azt magához vonzza és amit képzel, azzá válik." (Dr.Joseph Murphy)

Hozzászólások



Kifejlesztett és tökélyre

Kifejlesztett és tökélyre vitt egy olyan módszert, amit neves pszichiáterek is sikerrel alkalmaznak szerte a világon, s amelynek alkalmazásával bárki megtanulhat segíteni Önmagán. Nem véletlen, hogy José Silva, az Agykontroll atyja mesterének tekintette Emile Couét. A kimondott szónak hatalmas teremtő ereje van. Én ezzel a ténnyel akkor szembesültem igazán, amikor 2004 őszén bekerültem a pszichiátriára. Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! , Read More! Be kellett lássam, hogy a saját negatív gondolkodásom juttatott oda, pontosabban a saját magamról alkotott még csak nem is tudatos, iszonyatosan negatív énképem. Mikor rájöttem, magamnak köszönhetem ezt az egészet, azonnal cselekvéshez láttam. Kidolgoztam egy olyan módszert, amelynek segítségével bárki képes megváltoztatni az életét és kiszállni a mókuskerékből. Nekem sikerült, most már két éve tartom szerte az országban előadásaimat , és milyen érdekes? Akik alkalmazzák, szintén gyökeres változásokat tudhatnak magukénak!