Tükörkép - néhány hónapja írtam, része volt annak a folyamatnak, melynek eredménye, hogy itt vagyok köztetek...

- Milyen szép! - gondolta magában, miközben állt a kerítés mellett, és befelé bámult a házak között ásítozva kiszélesedő betonútra. Tán egy órája sincs hogy elvonult az eső, hatalmas víztócsákat felejtve mindenütt. A kerítés mögöttiben egy egész házsor sorakozott fel, fák hajladoztak és az ég kéklett benne, bocsánatkérő ajándékként az iménti felfordulásért.

Belépett az udvarba, elsétált egészen a víztócsa széléig, és picit fölé hajolva szembenézett a lánnyal, aki szintén kinézett őrá.

- Üdv. Hogy telt a napod? - kérdezte a lány a víztükörből.
- Hogyan telt a napom? - kérdezett vissza eltűnődve a lány. Tulajdonképpen ez a napja sem különbözött a többi számtalantól. Reggel korán csörgött az órája, mégis csak egy jó óra múlva bírta rávenni magát hogy felkeljen, és nekilásson a reggeli rutinnak. A munkahelyéről persze ismét elkésett, és úgy tűnt a munkatársai neheztelnek rá ezért, a délelőtt nagy részében nem is szóltak egymáshoz. A feladataival is nehezen boldogult, és a szokásosnál is nehezebben viselte a monoton munkát. Valahogy szétesettnek, feszültnek érezte magát. Ebédidőben azon gondolkodott, mitől lehet ennyire ideges, míg végül rájött, hogy bűntudata van a sorozatos késések miatt. Rávette magát, hogy tovább maradjon bent, kompenzálandó a reggeli késést, de ez nem nyugtatta meg, arra gondolt, mi mindent csinálhatna most, ahelyett hogy a munkahelyén rostokol.

- Inkább azt mond el, neked milyen napod volt – szólt a lányhoz a víztükörben.
- Ó, egész kellemes napom volt ma, köszönöm – válaszolt a lány. Bár korán ébresztett az óra, nekem kedvem támadt még lustálkodni egy kicsit, úgyhogy kissé késve érkeztem be a munkahelyemre. A kollégám elég rosszkedvűnek tűnt mikor beértem, ezért megkérdeztem tőle, mi bántja. Elmesélte, hogy előző este otthagyta a barátnője, és most igen rossz passzban van, legszívesebben hazamenne, és csak aludna, aludna, hogy ne is tudjon a világról. Kicsit beszélgettünk, a végén felajánlottam hogy menjen ma haza korábban, besegítek a feladataiban, mert szeretném bepótolni a lemaradásom, és amúgy is tovább maradok bent. Úgy láttam, jólesett neki, hogy beszéltünk. Aztán a napi szokásos feladatok... semmi különös, de ebédszünetben felhívtam a barátnőmet, este kiruccanunk valahová, jössz te is? Nagyon elkomolyodtál. Mi történt?
- Csak elgondolkoztam mindazon, amit mondtál – felelte lassan a lány. - Mennem kell. Örülök, hogy beszéltünk!
Másnap reggel ismét korán csörgött az óra. Picit még lustálkodott, aztán felkelt, hogy csináljon magának egy kakaót.

- - -

Eddig a történet. Nekem sokat segített miután leírtam, tulajdonképpen az írás folyamata is része volt a nagy ráismerésnek, egy lépés abba az irányba, hogy rájöjjek: mi magunk döntjük el, milyen napunk lesz!

Szép napot mindenkinek! :-)