Leghőbb vágyam.

Leghőbb vágyam, hogy megtapasztaljam a bizonyosságot. Azt a biztos tudatot, hogy álmaim valóra válnak. Tudom, hogy működik, hogy csodálatos dolgokra képes, csak a hit.... Ha hátul, lent legmélyen is tudnám, ha a gyomromból időnként feltörő félsz végre megszünne.... Határtalan lehetőségek. Az álmokkal, vágyakkal semmi baj, bőven sorjáznak, a legváltozatosabb színekben pompáznak, rágondolni is öröm. A hit fortélyát keresem. Azért vagyok itt, hogy megtanuljak hinni. Ezen múlik minden! A többi már csak kalandos játék.
Hálás vagyok mindenért, amit megtanulhattam, s belőle profitálva irányíthatom életemet!

Címkék:

Hozzászólások



Kedves nagyanyus!

Örülök, ha segíthettem! :)

Amit Alfajáró mond, hihetetlenül az elevenembe vág!

Én 2005-ben döbbentem rá arra a felismerésre -akkoriban rengeteget írtam magamnak magamról a világról, az ézésekről stb.és ez vezetett rá!- hogy MEKKORA CSAPDÁBA KERÜLTEM!
Hogy sokszor alkalmaztam azt a gondolatot: "Én ilyen vagyok, nem tehetek róla!" "Aki engem így nem szeret, az nem tud engem elfogadni ergo: annak az embernek a szeretetére nincs is szükségem!"

Milyen sokkoló volt rádöbbennem, hogy amilyennek HISZEM magam az mennyire különbözik attól, aki legbelül, legeslegbelül vagyok...!!! ott mélyen hátul.. :)

Mert valóban: a legtöbb beidegződés szinte már akkor megtörténik, amikor még alig vagyunk "tudatunknál" pici gyermekkorban. A szülőknek itt megdöbbentő felelőssége van... Fel sem tudom fogni mekkora... (erről azt hiszem hamarosan írok egy blogot)
DE csak egy darabig!
Mert egy idő után a világunk már a mi döntéseink szerint alakul. Van, aki erre soha nem jön rá és mindenmást és mindenki mást okol a saját hiányaiért. Van, aki hosszabb idő után döbben rá.

De hitem szerint MINDEN EMBERI LÉLEKBEN ott lapul a jóság, a bőség, a szeretet.

Ennek a bőségnek az elkendőzésére, szándékos vagy tudattalan elrejtésére sok "fortélyt" be lehet vetni. (magány, betegség, önsajnálat, harag, hazugságok, és még sorolhatnám, de nem teszem, mert már a szavak csengése sem esik jól nekem ma reggel.) Micsoda csoda az, ha "megkezdődik a HIT a lélekben! Megfigyleted má, hogy világos pillanatokban, mint amiko te is kiszálltál az autódból, mennyire tisztán és élesen látja az ember, hogy MINDEN TÖKÉLETESEN ŐÉRTE működik? És valóban, a félelem, a hiány a negatív berögződések szintén teremtenek: csak éppen még több hiányt, negatívumot...

Így történhetett meg az, hogy pl. a fenti időpontig nekem nem volt saját baráti köröm, mindig éppen az aktuálisan hozzám tatozók barátaiból "kaphattam" egy részt...
Nem tartottam magam méltónak arra, hogy ne más emberen keresztül, hanem saját magamért szeressenek...
Úgyis mondhatnám, hogy mindig magam elé húztam valakit, aki az "elsődleges" élményeket kaphatta így. Nem sokra értékeltem önnmagam akkoriban. (de azért belül mérgesen dohogtam, ha én nem azt kaptam, amit szerettem volna.)

Rádöbbentem arra is, hogy ami kifelé megnyilvánul belőlem, az csak egy hártyavékony rétege valódi sokrétű és színes egyéniségemnek, aki szegény- mivel a felszíni világban töltöttem több időt- , elhanyagolva ott pihegett mélyen magamban és várta, mikor jön el az ideje..
Szegény valódi én!

Azt gondolom, azt HISZEM :) hogy mindaz ami belül valójában nem okoz MARADÉKTALANUL JÓ érzéseket csak FELVETT SZOKÁS!!!
És hiába "csak" felvett szokás: hihetetlen függőségbe kerülhetünk, a saját tapasztalatom szerint akár kémiai(!) függésbe is - ahogy te írtad nagyanyus- színházi szerepünkkel!
DE ki osztja a szerepeket vajon?
Természetesen mi magunk: így lehet az, hogy tudjuk, amikor a szerelmünkkel vagyunk, nem anyukaként működünk és a boltbanl vásárlók vagyunk, nem pedig sportolók, nagymamaként pedig nem a politikai pályafutásunkkal törődünk. Annyi de annyi szerep van nap mint nap, miért ne lehetne ennek egy közös alapja: a színház? Ami pedig számomra az az épület, ami stabilan áll, hisz benne, hogy létezik, hogy teremthet önmagán belül bármit, bármilyen színdarab lejátszódhat benne. A színház számomra ebben az esetben a szeretet, önmagunk és mások elfogadása!

Egy példa: évekkel ezelőtt, egyszerűen nem tudtam végigvinni egy napot - legyen az munkahelyi, vagy hétvégi nap- anélkülm, hogy valami "fel ne idegesített volna". Értsd: szükségem volt arra az energialöketre, ami dühből fakadt, vagy a stresszből! Ugye milyen világos?

AZ A NEM MINDEGY, HOGY MI AZ AKKUMULÁTOROM!!!

Nagyon küzdelmesen de sikerült lehiggadnom, leállnom erről a "drogról" mert ez bizony az! (Ha érdekel, leírom, milyen egyszeű módszert alkalmaztam)
Azt hittem magamról: én ilyen vagyok, nem bírom az igazságtalanságot, az emberi butaságot stbstb."
DE AZ ÉN ÉLETEMBEN EZ VOLT AZ EGYIK LEGNAGYOBB CSÚSZTATÁS! Mert amit valójában nem bírtam, az az volt, hogyha "rendben mennek" a dolgok.
Kellett, hogy valami kihozzon a sodromból, mert nem tudtam máshonnan energiát nyerni. Belül nem éreztem magam elég értékesnek ahhoz, hogy ne moslékot (harag, düh, mások bírálása) egyek, hanem finom és értékes tápanyagokat (szeretet, adni, elfogadni, nyitva lenni). Milyen más ezgésű szavak ezek, igaz? Ha hangosan kimondom, ha csak magamban olvasom, mindegyikhez rezgés párosul.
Bocsánat a kissé unguszta képért, de én ezt most így látom.

Nagyanyus, nem tudom, hogy Te milyen utat választottál ezelőtt, de kívánok Neked sok sikert abban, hogy megtalád, amit keresel! Remélem, tudom, hiszem, hogy mindannyian egymás segítségéer vagyunk ebben!
Szépséges napot kíván,
erdeimanó



Kedves erdeimanó!

Köszönöm a segítséget! Amit mondsz, az szóról szóra igaz. A fejemmel tudom. S ami a lényeg, már többször elméláztam én is azon, hogy a világ, amiben élünk, nem is valóságos, csak a képzelet szüleménye. Ha úgy vesszük, egy színdarab, amiben mi játszuk a főszerepet. A darabnak bármikor véget vethetünk, learatjuk a tapsot és új előadást próbálhatunk. Végül is semmi nem kényszerít bennünket, hogy éppen ebben a darabban játsszunk. A kérdésem az, hogy akkor mégis miért pont ide szerződtünk?
Megfigyelted már, hogy amikor azt mondjuk, "azt hiszem..", ebben a szókapcsolatban már eleve benne van, hogy tudom, nem biztos, hogy igaz, lehet, hogy mások mást gondolnak, de én azt hiszem? Ezért is furcsa dolog a hit.
A tanácsot, amit adtál nagyon szépen köszönöm. Gyakorolni fogom azt, hogy minnél több időt töltsek abban a valóságos világban, ami a képzeletemben él, a jelenlegi fizikai létemet pedig komolytalan illúzióként látni. Tudom, ha sikerül, nyert ügyem van.
Szeretettel ölellek!
nagyanyus



ötlet :)

Kedves Nagyanyus!

Úgy próbáltál már hinni, hogy elképzeled, hogy igazából nem is a "látott" világ a valós, hanem az, ami a fejedben van?
A fantáziák, vágyak, képek, ötletek, gondolatok síkja a VALÓDI, az pedig, ami éppen körbevesz Téged - a "reális" világ- csak az előző gondoltaidnak az illúziója?
:-)

Ez pusztán egy ötlet, de hátha segít: próbáld néha megfordítani a valóságot a fejedben, lelkedben és azt hinni, hogy ami Benned belül van, az az igazi VILÁG.
Mi, ha levertek vagyunk néha a Párommal, ezt tesszük: gondolatban visszautazunk régebben látott helyekre, régebben átélt élményekhez, érzésekhez, vagy éppen előre: előreröpülünk a "jövőbe" - persze, csak gondolatban :-) - és átéljük a sok csodát, amit szeretnénk, amire vágyunk!
És ez valóban csodát teremt: szinte azonnal javulni kezd a kedvünk, nagyszerű érzések rohángálnak át rajtunk, bennünk!

Azt írod, az álmok, vágyak terén nincs baj.
A hit fortélya? ...hm.
Sokszor azért nem látjuk a választ, mert éppen háttal állunk neki.
A hosszúnak tűnő út a cél eléréséig valójában nem is hosszú, mert meglehet, hogy kitartó, fárasztó és reménytelennek tűnő előremenetelés helyett elég lenne hátrapillantani, magunk mögé nézni.

Lehet, hogy ott a válasz: az orrunk mögött! :)))

Szép estét kíván Neked,
erdeimanó