Öröm Kör - Gyerekprogram

Drága Barátaink!

Ercsike kedvesemmel, Öbikével és Secret Adminnal közösen, szeretnénk felhívni a figyelmeteket egy olyan kezdeményezésre és a hozzá kapcsolódó programokra, mely kezdeményezés kiötlőjével a jövőben szeretne még a Mosolyogj Mozgalom nagyon szorosan együttműködni. :)
Magáról a kezdeményezésről lentebb olvashattok, magának az ötletgazdának Vörös Eszternek a tollából:

"Öröm Kör O egy kezdeményezés, amely kipattant a fejemből, mert azt érzem, hogy kezdünk elmenni egymás mellett. Teljesen elgépiesedett világunkban sokkal fontosabb lenne az, hogy találkozzunk egymással, megérintsük egymást (testileg-lelkileg egyaránt).
Jelenleg kismama vagyok (egy kis óvodás lányom, és egy mégkisebb fiam van), tehát leginkább ez a témakör érdekel, leginkább minél több időt eltölteni a gyermekeimmel egy jó gyerekprogram keretében.

Ötletem a következő: Öröm Kör O néven indítunk, ingyenes gyerekprogram részeként játszóházakat.
MINDEN HÓNAP ELSŐ HÉTFŐJÉN 17 és 19 óra között LEGYÜNK EGYÜTT A GYEREKEINKKEL ÉS JÁTSSZUNK!!!
Azért hétfőn, mert általában mindenki utálja (még Garfield is), hiszen vége van a hétvégnek, ami jó volt. Kicsit szeressük meg a hétfőt, meg persze hosszabbítsuk meg a hétvégét egy olyan ingyenes gyerekprogram segítségével, amikor együtt van a család!

Ezen kivételes gyerekprogram megrendezésével teret adunk a Babakocsi- és játékkölcsönzőnek, kisrucik csere - beréjének, és a legfontosabb, hogy a gyerekprogram rendezvényeinek keretén belül anyatejszolgálatot fogunk indítani (akinek sok van, odaadhatná annak, akinek kevés, vagy egyáltalán nincs).
A város több pontján, sőt vidéki városokban is csatlakozhatnak a gyerekprogram szervezéséhez. Legyen minden kerületben, városban, településen, és mindenhol a világon a közösségek összetartójaként, vagy kialakítójaként egy - egy ilyen gyerekprogram!

A gyerekprogram havi rendszerességgel kerül megrendezésre, eleinte teljesen kötetlen beszélgetés és játék formájában, később egy-egy témát boncolgatunk a gyerekprogram keretében. Védőnő a szoptatás előnyeiről, szülész-nőgyógyász a szülés csodáiról, csecsemős nővér baba körüli teendőkről, de akár banki alkalmazott is tud beszélni a babakötvényről, festő a babaszobába való lélegző festékről, logopédus a beszédhibákról, és jelentősségükről, és még sok minden másról. Persze, csak azoknak, akiket éppen érdekel, akiket nem, Ők játszanának a gyerekekkel, hiszen ez egy gyerekprogram!!!

Ez a lényeg, játszani Velük, együtt lenni, akit pedig érdekel egy-egy téma, közben okosodik is...

Gyereke mindenkinek van, vagy lesz, ha nem is lesz, akkor is mindenki gyerek, és mindenkit anya szült. De kell egy valódi gyerekprogram, ahol a felnőttek is boldogok, mert látják, hogy boldogok a gyerekeik. Nem mindegy, hogy azok a gyerekek, a gyerekeink milyen közegben cseperednek!!!

Jókedvű szülő = Jókedvű gyermek = Jó gyerekprogram!"

Vörös Eszter

Az Öröm Körröl és programjairól többet megtudhatsz itt: http://www.oromkor.hu

CsatolmányMéret
oromkor.jpg17.64 KB
Általános meghívó.doc28 KB

Hozzászólások



Öröm kör

Sziasztok! Éppen csak bekukkantottam, s van egy jó hírem. Zalaegerszegen, egy könyvtárban próbálkozunk az Öröm kört létrehozni. Rádióban hallottam róla, s bár én nagymama vagyok, de semmi jónak elrontója, úgy néz ki, most talán összejön. Ha új hírem van, jelentkezem.



Öröm Kör

Jövő hétfőn Öröm Kör játszóház!
Részletek a csatolt meghívóban! :)))
A szervezők sok szeretettel várják a MoMoMo tagjait is, hogy ölelést osztogassanak a résztveőknek! :))))

Szeretettel,
Álomkereső
http://www.alomkereso.com
https://www.plimus.com/jsp/dev_store1.jsp?developerId=90828
http://www.irdmegakonyved.com



Drága Gini!

Sajnos semmi....ezeket a programokat általában délelőtt tartják, hiszen a babák ebéd után alszanak...délután meg érkezik már haza a család....
néha nekem is gondot okoz a 9 órakor kezdődő Zenebölcsi is...de járunk és Lilo úgy fejlődik , hogy az csuda! Igaz, hogy nálunk 7 körül ébredés van!
Szeretettel:
Szildi



Jaj Istenem, hát ez az én

Jaj Istenem, hát ez az én "bajom". Az én lányom este 9-től másnap 11-12-ig alszik, a délután jöhet szóba általában:-) Akkor gondolom semmi...:-( ?

www.aminababa.com
www.flavin7.com/gini99



Gininek!

Igen Helen Doron van nálunk, csütörtökönként reggel 8:45-től és utána a Csiri-Biri torna. Egészen piciknek tartják azt hiszem 1 éves kortól talán.
Az árak, ha jól tudom 800 Ft/ alkalom és lehet bérletet venni. Nagyon szeretik mindkettőt a gyerekek.
A közösségi ház oldala www.kerepesfaluhaz.shp.hu.
A Helen Doroné www.helendoron.hu, nincs saját oldaluk az ittenieknek. Viszont megtudom adni a csaj számát aki tartja, ha szeretnél beszélni vele, együtt jártak a gyerekeink oviba, jól ismerem.
Szeretettel:
Szildi



Ez csodálatos!

Csak gratulálni tudok az elképzeléshez.Drukkolok,hogy minden a legnagyszerűbben alakuljon!
Hogyha meg úgy adódik,hogy valamit tudok tenni a dologért,nem fogom vissza magamat:)

Csodás napot!
Katis



Nagyon nagy öröm ennyi

Nagyon nagy öröm ennyi gyerekprogramról hallani egyszerre. Gond ez annak, akinek fogalma nincs hova mehetne a togyogójával.
Mi mindenképpen csatlakozni fogunk.

Szildike: Helen Doron is van nálatok? A párom születésétől fogva csak angolul beszél a lányunkkal, és szeretnénk ha ez kiegészülne Helen Doronnal. Van esetleg weblapotok? Vagy írnál bővebben róla? Érdekelne hogy mikor van? 15 hónaposan van-e már értelme? Mennyibe kerül? Ja, és persze a pontos elérhetőség:-))
Köszönöm szépen!

www.aminababa.com
www.flavin7.com/gini99



Drágák ez csodás!

Nagyon klassz kezdeményezés ez az Öröm Kör! Tetszik!

Igaz az, hogy itt Szilasligeten nagyon nagy kultusza van a gyermekprogramoknak, saját szerveződéssel. Nagyon sok kisgyermekes család költözött Pestről ide, sok a pici baba.
Heti 5 napból 4 napon van program, jól működő Baba-mama klubunk védőnővel, Helen Doron angol a legkissebbeknek, Csiri-Biri torna, Anyatej misszió és Katolikus mama klub, Dúla ügyelet valamint
rendszeres játszóház és Családi nap, amelyen a gyermekorvosok és védőnök nagy szerepet vállalnak fel.
Rendszeresen vannak Bábszínház délelőttök is, hogy az évente visszatérő Sárkány napról ne is beszéljek!

Kedvesek! Most, hogy ezt a sok szépet felsoroltam, nagyon büszke is vagyok a lakóhelyemre!
Remélem hamar elterjed az Öröm Kör és számos városban és faluban találkozhatunk velük és ott is ilyen nyüzsis, gyermekkacajtól hangos csoportok jönnek majd létre, mint nálunk!

Sok sikert Öröm Kör!

Szeretettel:
Szildi