Családunk bővülése 8 év eredménye

Kaptunk egy kiskutyát…..
Olyan igazit. Fehér szőrgombolyag, fekete gomb szemekkel. Maga a kutya most nagyjából 40 dekagramm. Rohanva ugrál körülöttünk, csipkedi a lábunkat. Hanna sikítva menekül előle, a többiek visonganak az örömtől.
De nem ez a lényeg, hiszen mindenki el tudja képzelni, hogy milyen egy kiskutya. A lényeg a bevonzáson van. A történet pedig a következő:
Még Újpesten laktunk, amikor megláttam a lakótelepen egy hófehér kutyát, aki szökdelve ugrált a fűben, még csak nem is szaladt, mert olyan csöppnyi volt. Állandóan orra bukott a fűcsomók rengetegében. Akkor határoztam el, hogy nekem is lesz egy ilyen kiskutyám. A fajtáját tekintve: bologneise. És már akkor tudtam, hogy lány lesz és Szamóca lesz becsületes neve. Borbás Szamóca. Mindez nagyjából 8 évvel ezelőtt történt.
Már többször nekifutottam, hogy veszek egyet, de vagy nem volt alkalom rá, vagy pénzem nem volt rá. Aztán a férjem ódzkodott tőle, mert a kutya csak a szabadba jó, lakásba nem. Pedig az ölebnek ott a helye. Aztán jöttek a gyerekek, így letettem róla.
És most….. Dominika kapta a születésnapjára. Kislány. A becsületes neve pedig Borbás-Kővári Szamóca. Hét hetes…..

CsatolmányMéret
Kép 205.jpg848.86 KB

Hozzászólások



Drága Gini!

Május 24-e még áll, természetesen.....

Nagy öröm a család számára egy új jövevény. Igaz, ez nem egy gyerek, de azért olyan mint egy pici baba. Domcsi hordozza ölbe körbe a telepen, mindenki odáig van érte. A kiscsaj meg olyan büszke rá, mintha a legdrágább játékot kapta volna meg, ami másnak nem is lehet. Azt gondolom, hogy a gyerekekre is pozitív hatással lesz a kutya, mert ha éppen egymást nyúznák, hát rohanhatnak Szamóca után....
Puszillak

http://www.downloads-web.eoldal.hu
Kérlek nézzétek meg, a fiam oldala.



Drága Katis!

Ugye milyen szép és édes? El sem lehet hinni és azért a fénykép is csak fénykép, de az életben más. Tegnap például ugrált kint a kertben. Nagyon jókat lehet rajta nevetni, mert állandóan pofára esik a fűcsomókban. Két-három szökkenés és aztán megint elesik. Aztán felpattan, ugrál két-hármat és megint elesik. Nagyon élvezi a füvet és kertet. Szerintem ő is az az állat lesz, hogy kinyitom a teraszajtót és úgy kell majd utána rohanni, hogy megtaláljam. Kis cicanyakörv van azért rajta, csengővel, nehogy elvesszen.
Köszönöm, hogy megnézted, szerettem volna veletek ezt megosztani.

http://www.downloads-web.eoldal.hu
Kérlek nézzétek meg, a fiam oldala.



:-))))))))) Te jó ég,

:-))))))))) Te jó ég, mennyire édes Szamóca!:-)) Hű de dögönyözném, el tudom képzelni mit művelnek vele a gyerekek!:-)))

Május 24-e Eszternek napja, be van jegyezve ám nálam is!:-)

www.aminababa.com
www.flavin7.com
www.gulliver.hu



Domcsi!

Atyaúristen,ez a kutya valami eszméletlen!:))))
A leírás alapján próbáltam elképzelni egy kutyát a maga 40 dekagrammjával.Majdnem egy zacskó kenyér vagy tán 5-6 darab zsömle...
De a kép többet mond minden szónál:)
Köszönöm!
És nagyon-nagyon sok örömteli pillanatot kívánok neketek a kutyával és Szamócának is Veletek:)



Drága Domcsi!

El is hiszem, hogy odáig van, nagyon ügyes!
Írtam Kókuszról és tettem fel fotót is, nézd meg, puszi sokszor!:)))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Drága Ery!

Köszönöm a dícséretet a fiam nevében. Nagyon odáig van magától.))))
Kókuszról szívesen olvasnék egy pár szót. Olyan édes volt ő is a fényképen. Nem szedte szét a kerteteket?

http://www.downloads-web.eoldal.hu
Kérlek nézzétek meg, a fiam oldala.



Igen, május 24-e be van vésve a naptáromba!

Nagyon klassz a fiad oldala. Megmutatom majd az enyémeknek, biztosan örülni fognak, gratulálok neki, szuper!
Boldogság a kiskutya, Nektek is az lesz, tudom! Kókusz most már egészen más, mint volt, nagyon nő, értelmes, okos, nevelhető.
Majd felteszem a képét én is. Sok puszi Nektek!:))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Drága Ery!

Én is küldöm a szeretetemet, sajnálom, hogy nem tudtunk találkozni. De ami késik..... Majd ha jöttök hozzánk május 24-én (UGYE?????), akkor meglátjátok, hogy mennyit ugrál. Teljesen olyan, mint egy őzike, Domcsi jellemezte így. Nem fut, ugrál. Haláli. Mindig voltak állataim, mindig az aktuálisért rajongtam a legjobban, de most ez valahogy nálam is nagyon betalált.
Minden kiskutya aranyos. Kókusz történetét biztosan elő lehet valahogy varázsolni, mert annyira jó volt.

http://www.downloads-web.eoldal.hu
Kérlek nézzétek meg, a fiam oldala.



Drága Domcsi!

Nagyon gyönyörű kutyusotok van és ez a fajta nagyon kedves, pont ilyen kisgyerekeknek való, telitalálat!::::)))))
Képzeld, én épp ma reggel akartam új képet felrakni a régi blogba Kókuszról és olyan ügyetlen voltam, hogy az
egész blogot kitöröltem, majd nyitok egy újat és odateszem a mostani képét. Sok örömöt ad nekünk ő is, mint ahogy
Nektek is azt fog Szamóca! Nagyon jó a neve is. Gratulálok és szeretetem küldöm felétek!:)))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Én tudom

ezt kedves Felebarát!
Elég csak az ő boldog arcukat látni, és máris öröm költözik a szívembe. Tudod, tipikusan azok a gyerekek, akik szinte mindennek tudnak örülni. Bár a fiam kamaszodik, néha nehéz a kedvébe járni, de azért elég egy zokni egy jópofa képpel, hogy mosolyogjanak. Imádom őket.)))



Domcsi kedves

Ami orom a gyerekeidnek, az neked is boldogsag.
Szeretettel,
felebarat



Drága Felebarát!

Persze, hogy minden rendben, csak kevés az időm, sok a gyerek.))))
Igazából nem rám nézve jó a dolog, hanem a gyerekeimre. Tombolnak a feszültségtől, ami időnként nálunk van. Hanna-baba sincs a legjobb passzban, de tudom, hogy minden rendben lesz. Most pedig itt ez az álomszép kisasszony, aki boldoggá tesz mindenkit. Hát kell ennél több..))))



Domcsi eppen...

...teged kerestelek, mert mar regen nem hallottam rolad.Es kb. 5 perc mulva becsuszott az irasod.
Hat ez az esemeny telis-tele van radnezve jo dolgokkal.Epp errol akartalak kerdezni,hogy hogy megy
a " jo " kereses.De ugy erzem, minden rendben.
Szeretettel,
felebarat



Drága Tike!

Nagyon hálás vagyok, hogy elolvastál. Köszönöm.
Bár, máshol is így működne a dolog, csak egy picit gyorsabban.))))



Drága Domcsi!

Ez csoda szép! Imádom a kutyusokat,de azt hiszem ezt már írtam. A teremtésedhez pedig csak gratulálni tudok!

Szerető öleléssel : Tike

Elérhető minden álom, ne add fel semmi áron.
Egyszer úgyis valóra válik, ha akarod , hogy valóra váljon !!!