KÉRÉS! Áttétes rákos betegnek kellene segítenünk!

Drága Teremtőtársaim!

Nagyon el kellene a segítségetek!

Buzi Tamásné 31 éves debreceni betegnek kellene gyógyító energiát küldenünk! Vagy aki még nem tudja, ezt hogyan is kell, mondjon el egy szép imát a beteg gyógyulásáért!

Kezdetben 2006-ban méhnyakrákot diagnosztizáltak nála. Megoperálták jun.27-én.

2007.nyarától megjelentek az áttétek:májban, kismedencében.
Jelenleg a nyiorkáramlás romlása miatt dagad a lába, hasfala.
Nyomás miatt lábak vérellátása is rossz.
Trombózis is kialakult.

Nagyon szépen köszönök minden kedves jó szándékú segítséget!

Csillátok



Hogyan lehet egy ilyen névvel együtt élni?

Buzi Tamásné? Tényleg így hívják a beteget? Áh, hogyan lehet egy ilyen névvel együtt élni!? Ritkán szólok meg másokat, hiszen van mivel foglalkoznom, de ez megdöbbentett. Ettől függetlenül, nagyon remélem, hogy meggyógyult!



Csillair

Emlekszel,a multkor mikor felkoszontottelek,jol lehordtal.
Most nem is tudom,kell a szeretet energiam,vagy nem?
Szeretettel,
felebarat



Kedves Medium! :)

Legutóbb viszonylag jól volt Vera, jártam be hozzá a kórházba, és azóta is találkoztunk párszor.
Örömmel tudatom, hogy a pangás a lábában pár nap után, már nem is emlékszem, talán három nap múlva kezdett helyrejönni, és nem dagadt annyira...másokat is evett, és nem kellett megműteni...szerencsére.
Remélem válaszol Ő is Neked, nekünk.

Szeretettel, Önmagam



melanoma

Kedves Vera,

Szeretném megkérdezni, hogy most hogy vagy? Mi ujság veled a műtét után? Tudok ajánlani majd valamit, ha pontosan leírod, hogy milyen az egészésgügyi helyzeted jelenleg.
Üdvözlettel, medium



válasz

ÉN is nagyon szivesen imádkozom és ,küldöm a gyógyító energiát is ,de valoban jobb lenne többbet tudni , a kedves betegről pl, hogy néz ki,és az nagyon lényeges lenne , hogy ő is akarja a gyogyulást ,hittel ,teljes lénnnyel .LÁTNIA KELL MAGÁT GYOGYULTNAK ,ujbol olyannak mint régen.A Jó ISTEN ADJON ERŐT ,hogy legyözhesse e ezt az állapotot.Azt kivánom ,hogy ahányszor a levél válaszolására le nyomtuk a billentyűzetet annnyi pozitv energia áramoljon felé.Maradok a LEGNAGYOBBB SZERETETEL lily.



A test egy csodálatos szervezet…

Hallottatok-e már a lúgosításról?
Nincs szebb, felemelőbb érzés, mint amikor hálálkodó emberek árasztanak el szeretetükkel, hogy viszonozzák mindazt a segítséget, amelyet általunk értek el, pedig nem ezért tettük.

A test egy csodálatos szervezet
A test önmagát tisztító és fenntartó organizmus, amely meg tudja gyógyítani magát, amíg biztosítjuk ehhez a megfelelő környezetet.
„Testünk erőinek valamennyi összetétele közül, a savak hatása a legkárosabb.” — Hippokrates i.e.400
Ismer valakit aki …

  • Folyton fáradt?
  • Allergiás?
  • Cukorbeteg?
  • Magas vagy Alacsony a vérnyomása?
  • Emésztési problémák (pl. savtúltengés a gyomorban, székrekedés, híg széklet)?
  • Problémás a bőre?
  • Túlsúlyos?

Lassan ritkaság számba megy, ha valakinek nincs ilyen ismerőse!
Az egyre modernebb gyógyszerek ellenére, miért vagyunk mégis egyre betegebbek és fáradtabbak?
Hová szivárog el az életenergiánk?
A probléma valódi oka nem a kórokozókban rejlik.
A legújabb kutatások szerint a betegségeknek egyetlen közös oka van:

A test Elsavasodása

Ha ezt az okot kezeljük, a testünk helyreállítja egészségét!

MEGHÍVÓ

Szeretettel várok minden érdeklődőt ingyenes tájékoztató előadásunkra, amely forradalmian új megközelítésben mutatja be a test elsavasodásának problémáját és annak megoldását.
Ha megtisztel bizalmával és jelentkezik tájékoztató előadásunkra, a résztvételt, a regisztrációt és a vásárlást követően „A pH Csoda” c. könyvet ajándékba adom Önnek.
Ha viszont, csak a könyvet szeretné megvásárolni, akkor azt megteheted.

Jelentkezz előadásunkra http://SejtLugosito.hu/eloadas/ , AJÁNDÉKOT kapsz.

Vagy vizsgáld meg egészségedet az elsavasodás szempontjából egy on-line teszt segítségével, amely azonnal megmutatja a választ.
http://sejtlugosito.hu/kerdoiv/



Fortune Delight

A melanoma műtétem után 1 év telt el.Azóta a jobb lábam erősen ödémás,a vízhajtó alig használ.
A héten szerdán lesz újabb műtétem,nyirokcsomók kivétele a csípőből.Ezért kérnélek,az említett
Fortuna Delightről küldj leírást az e-mail címemre.Megköszönöm,és remélem,hogy segíteni fog.
Köszönettel:Vera



Igen, tud! És mindenkinek köszönöm a segítséget!

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Nibirunak:)

Köszönöm, hogy Te mondtad ki ezeket...hogy nem nekem kellett...még azt hinnék, hogy nem akarok segíteni!!! Viszont volt egyszer egy beszélgetőkör, ahol én kértem a jelenlevőktől keresztlányomnak segítséget...és ott volt Fóka, aki épp így beszélt mint Te! És akkor nagyon megértettem valamit...

Szóval segítek, ha kéri!!!

Evelyn:)



Tud róla, kérte?

Csak most akadtam rá erre a témára. A kérdésem az, hogy a beteg tud róla, hogy mi segítünk? Kérte, hogy segítsünk? Mert ez utóbbi a siker alapvető záloga. Beszedhet akármit, de ha nem hisz a gyógyulásban, ha a gondolatai negatívak, nem fog meggyógyulni. Ha nem kérte a gyógyítást, akkor hiába fáradunk, mert csak azt lehet meggyógyítani aki meg is akar gyógyulni. Aki nem "a dolgok elrendezésével" van elfoglalva, és nem a halál gondolatával kel és fekszik, hanem az élet gondolatával. S végül az sem árt, ha tisztába jön azzal, hogy mitől lett rákos. Mert ha azt nem győzi le magában, kevés esélye van a gyógyulásra. Egyébként ilyen akut esetnél egyértelmű, hogy főleg az elméjében kéne rendet tenni. Az általunk küldött energia egyszerűen lepattan róla, ha a gondolatai nincsenek rendben.

Javaslatom: nyerskoszt minden mennyiségben, fontos, hogy bio legyen és itthon termett, érett!
Könyvek: Coué: Az elméd gyógyító hatalma,
Bays: Belső utazás
Film: A Titok



És még egy. Remélem olvassa az is, akinek a segítség kell!

Mielőtt még imádkoznánk, azért tisztázni szükséges néhány dolgot, hogy az ima eredményes is legyen, ne csak üres szócséplés.

Isten nem tesz senkire betegséget, ahogy a szülő sem a gyermekére!!! Amennyiben ezt tenni, akkor gonosz lenne. De a Biblia azt írja: Isten = szeretet!!! (1Ján.4,8)

Tagadd meg a betegséget, akár férjed, feleséged, bárki nevében,ha ő erre képtelen lenne, Jézus nevében!!!
Ha elfogadod, akkor az fog uralni. Ha beengeded a rablót, az kétség nélkül ki fog rabolni.

Isten akatata az ember gyógyulása, felépülése. Ezt maga Jézus mondta.
Neked kell dönteni: gyógyult akarsz lenni vagy elnyomott?
Isten csak a döntésünk után tud közbelépni. Dönts mielőbb!

A segítségedre szeretnék lenni az alábbi igei tanításokkal.
Kérlek szépen, fogadd nyitott szívvel ezeket. És valld meg gyakran: Zsolt 118.17 - Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit.

http://www.freeweb.hu/bekevar/orvossagom.htm
http://www.freeweb.hu/bekevar/neokold.htm

ISTEN GONOSZ LENNE?
Sajnos sokan vélekednek úgy, hogy a betegségek, járványok, balesetek, katasztrófák Istentől származnak. Egy gonosz Isten-kép alakult ki ezekben az emberekben, ezért nem is gondolnak arra, hogy Isten maga a szeretet. (1Ján. 4,16) Egyetlen gyermekét szerető szülő sem cselekszik gonoszságot magzatával. Csemetéjét nem úgy tanítja meg a forró kályha veszélyére, hogy nekinyomja a kezét. Hanem figyelmezteti a veszélyre, s ha ennek ellenére hozzányúl, akkor az fájdalmasan érinti, de tanulni fog belőle. Isten sem gonosz, nincsenek csapások az eszköztárában. A Mindenható is figyelmezteti népét, de nem mindenki veszi Őt komolyan. Az Úr segítő karját nyújtja a teremtményei felé, de nem mindenki tart igényt az oltalmazó kézre.

Jób 34,10. 12. …Távol legyen Istentől a gonoszság, a Mindenhatótól az álnokság! Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!

Jak. 1,13. 17. Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, Ő maga pedig senkit sem kísért. Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.

A félreértések, a rossz berögződések a Szentírás szövegének helytelen magyarázatából erednek. A helyes értelmezés világossá teszi, hogy Isten egy szerető Isten, aki soha el nem hagy, és mindig a te oldaladon áll. (Zsid. 13,5) A helytelen fordításokból fakadó félreértéseket Kenneth E. Hagin az alábbiak szerint világítja meg a REDEEMED FROM POVERTY, SICKNESS, AND SPIRITUAL DEATH – Megváltás a szegénység, a betegség és a szellemi halál átkától – című könyvében:

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



A belső béke: a szentség útja

1.Nélkülem semmit sem tehettek(Jn 15,5)

http://www.gyornet.eu/swf/uram_radio.htm

Részlet.
" A keresztény élet kibontakozásához alapvető,hogy törekedjünk elnyerni a szív békéjét és azt a lehető legjobban megőrizzük.
Ahhoz, hogy ezt megértsük,először is abban a biztos meggyőződésben kell élnünk,hogy minden jó,amit tehetünk Istentől jön, egyedül tőle.
Nélkülem semmit sem tehettek (Jn15,5).
Nem azt mondja, hogy nem tehetünk nagy dolgokat, hanem azt, hogy semmit!

Rendkívül fontos,hogy ez az igazság tényleg meggyőződésünké váljon.
Sokszor nem kevés, Isten által megengedett bukásra megpróbáltatásra és megaláztatásra van szükségünk ahhoz, hogy ezt ne csak az értelmünk szintjén fogadjuk el,hanem lényünk egészének tapasztalata legyen. Ha tehetné, Isten megőrizne minket ezektől a megpróbáltatásoktól, de szükségesek ahhoz, hogy meggyőződjünk a természetünkben gyökerező alapvető tényről: képtelenek vagyunk saját erőnkből jót tenni.
Minden szent arról tanúskodik, hogy ennek az ismeretnek a megszerzése kikerülhetetlen.
Valójában előfeltétele minden nagy műnek, amit az Úr kegyelmének erejével véghez visz bennünk. Ezért mondta Kis Szent Teréz,hogy a legnagyobb dolog,amit Isten a lelkébe tett az, hogy megmutatta neki kicsinységét és tehetetlenségét.

Ha komolyan vesszük Szent János evangéliumának fent idézett mondatát, megértjük, hogy lelki életünk alapvető kérdése ez lesz:hogyan engedjem,hogy Jézus cselekedjen bennem?
Hogyan tegyem lehetővé Isten kegyelmének,hogy szabadon működjön az életemben?
Elsősorban tehát nem arra kell törekednünk,hogy egy csomó dolog elvégzésére kényszerítsük magunkat, bármilyen jónak is látszanak ezek-a saját értelmünkkel,a magunk tervei és képességei szerint.
Inkább meg kell próbálnunk felfedezni,hogy milyen a lelkünk hozzá állása, a szívünk mélyén lévő készség,azok a spirituális feltételek, amelyek lehetővé teszik Istennek, hogy cselekedjen bennünk.
Csak így teremhetünk gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt( Jn 15,16)

P.Jacgues Philippe: Keresd a békét és járj nyomában! c.könyvéböl

Testvéri szeretettel.

És ha ide benéztek, és szántok magatoknak elegendő időt a meghallgatására, azt hiszem a Csodák palotájának legszebbik termében érzitek magatokat:))) Én ezzel plusszban hozzájárulok lelki békétek megtalálásában, mert azt érzem, zaklatottságunkban, legtöbbszőr pont ezt veszítjük el leghamarabb. És lelkibéke-lelkierő, szinte EGY. Nélküle hányódunk csak az Élet Óceánjában.
Anikó

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



sziasztok!

Rákos betegnek, az energián túl ginsenggel is segíthetünk. mivel a ginseng gyökér arany árban van,ha nem is azt, de a 10ml üvegcsékben kaphatót javaslom...

Nagyon sokat segíthet rajta a vizualizáció is! de gondolom ezeket már halhattátok eleget... részemről megy az energia...

A távgyógyításhoz annyit fűznék én is, kedves Lángvirág, hogy ha szükséged van vizualizációra, fogj a kezedbe akár egy kisméretű játék babát, és helyezd fölé a kezed, oda, ahova érzed, hogy menne a kezed... ebben az esetben a baba jelképezi a gyógyítandó személyt...

szeretettel:
Ildikó

"Te magad változz,hogy a titok örök fénye felragyogjon benned és felébredjél végre.Légy a csend mestere ,bird tudatodat szóra,és a legmerészebb álmaid válnak valóra." (Müller Péter)

www.tahmina.hu



Én is ...

csatlakoznék, most tanulgatom a gyógyítást, de mégis hogyan képzeljem el az illetőt akinek küldeni kell, vagyis hogyan hangolódjak a célszemélyre ha semmit sem tudok róla? Van valakinek valami okos ötlete ezzel kapcsolatban?



Mellrák

Dr. Pécsek Mária sebész főorvosnő tapasztalatai a rák kezelésében alkalmazott R47-PROTUMOL® ápoló krémről

2007. márciusától napjainkig a következő gyakorlati tapasztalatokról számolhatok be:
Szövettanilag igazoltan rosszindulatú betegségekben, a bőrfelszínhez közeli elváltozásoknál alkalmaztuk az R47-PROTUMOL® krémet rendszeres kontroll mellett.
Öt emlődaganatos betegnél - kettőnél az emlőben lévő nem eltávolítható malignus tumornál, háromnál hónalji metastasis esetében, amely tapintható volt.

A betegeknél napi 2-3-szor alkalmaztuk rendszeresen az R47-PROTUMOL® krémet, és hat hónap múlva kontrolláltunk.
Az emlőben lévő 6-7 cm-es tumor 1 centiméteressé vált.
A hónalji metastasis a további betegeknél tapinthatatlanná vált.

Volt olyan beteg, akinek a nagy emlő tumora a fenti terápia hatására 1 centiméteressé vált, azután eltávolítható lett.
A műtét során az 1 cm-es daganatot eltávolítottuk, és a szövettani vizsgálat az elváltozásban csak 1-2 rosszindulatú sejtcsoportot talált.

A hónalji metastasis eltűnésével teljes hónalji blokkdissekciot végeztünk, amelyben malignus elváltozást csak 1-1 mikroszkopikus sejtcsoportban láttunk.
Ezen szövettani diagnózis egyértelműen bizonyítja a daganat visszafejlődését.
Hozzáteszem, hogy ez a beteg chemoterapiás kezelést sem kapott, csak az R47-PROTUMOL® krémmel lett kezelve.

Eseteim között nyakon megjelenő, már kifekélyesedő áttét esetében kettő tubus R47-PROTUMOL® krém elhasználása után a metastasis megkisebbedett, a kifekélyesedés meggyógyult. Ha az alapbetegséget nem is gyógyította meg, a beteg életminőségét rendkívüli módon megjavította, melyet más eszközökkel nem értünk volna el.
Tapasztalataim során, és nagyszámú beteganyagomban sem láttam ehhez hasonló remissiot.

Hasonló, orvosilag igazolt remissiot találtam 35 éves betegnél, akinek elhanyagolt, kifekélyesedő emlő tumora volt. Az R47-PROTUMOL® krém kitartó használata után a daganat megkisebbedett lényegesen, a kifekélyesedés megszűnt, a daganat eltávolíthatóvá vált.

Jóindulatú nyaki nyirokcsomók, melyek lényegesen megnagyobbodtak, a krém tartós használatával teljesen eltűntek.

Malignus lymphomas beteg nyakán váladékozó, csecsemő ökölnyi nyirokcsomó az R47-PROTUMOL® krém használatától alig tapinthatóvá vált, váladékozása megszűnt.
A beteg ez idő alatt chemoterapiát nem kapott, így egyértelmű, hogy a krém használatának tudható be a javulás.

Az olyan betegeknél, akiknél szövettanilag igazoltan rosszindulatúság állt fenn, a szokványos orvosi terápiával ilyen javulást még nem konstatáltam.

Az emlő jóindulatú és tapintható elváltozásai az R47-PROTUMOL® krém használatával teljesen eltűnnek.
Így prevenciónak (megelőzésnek) is pótolhatatlan, tekintettel a nagy számban előforduló emlő tumorokra.

Örömmel tölt el az R47-PROTUMOL® ápoló krém orvosilag is kézzelfogható pozitív hatása.

Szeged, 2008. június 08.
Dr. Pécsek Mária
Sebész
További információ: www.r47-protumol.hu
Megrendelhető: PROPHARMATECH® Kutató-fejlesztő Kft.
Tel/Fax: 06-36/325-356 E-mail: r47-protumol@t-online.hu



Teljes felepulest kivanok!

Segiteni szeretnek!Ajanlom,hogy vegyetek fel a kapcsolatot Ferenczy Laszlo Termeszetgyogyasszal,o mar nagyon sok embernek segitett es segit kulombozo betegsegekbol valo kigyogyulasban.ferenczy.laszlo@yahoo.com



köszönet

marianDrága Csillair Köszönöm ,hogy megszólitottál !!!UUUJ vagyok :a tegnapi volt az 1.hozzászólásom Tegnap ,,sikerült,, reg.és belépnem 1Hónapja olvosom,,mint ,,vendég pozitiv melegszivü iirásotokat Egyre Jobban 1993 febr óta
Családapát Kék életelixir fénnyel világitom akárhányszor eszembe ju



Drága marian! Segítünk! És hálásan köszönök mindent..

Mindenkinek!

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



rákos megbetegedés pozitiv energiaküldés

marianTeremtö Embertársaim Üdvözöllek benneteket Hallottam egy 44 éves Családapárol aki sajnos már eltávolitott gyomor nélkül küzd a rákkal segitsünk Neki gyógyitó energiával



Mindenképpen

Mindenképpen segítek!

Jobbulást kívánok addigis a debreceni hölgynek tiszta szívemből !

Stewe



Köszönöm a sok segítséget! Továbbítom!

A másik pedig az, hogy gyógyító energiát lehet a legegyszerűbben küldeni! Elég rákoncentrálni a betegre és betölteni gyógyító fehér színű fénnyel vizualizációban.
Csodálatosan működik! De megteszi egy ima is, amit a teremtőnek célzunk és kérjük benne a beteg teljes gyógyulását!
Köszönöm a sok-sok segítséget!
Csillátok

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



http://www.flavin7.com/page/i

http://www.flavin7.com/page/index.php?o=500&sw=610089
Itt pedig ingyen, azaz térítésmentesen kap a Napkristály flavin italból a beteg, csak kérik, hogy küldje be a diagnózisát.
Nézzétek meg, kipróbálni mindenképpen érdemes.

www.aminababa.com
www.flavin7.com
www.gulliver.hu



DRÁGA CSILLA

Kérlek szépen továbbítsd a beteg barátunknak az alábbiakat.

A krém neve: R47-PROTUMOL ápoló krém
kapható a gyógyszertárakban, az OMKER szaküzleteiben, valamint megrendelhető postai utánvéttel telefonon, faxon, e-mailben, levélben a Heliográf Kft.-től.
6000 Kecskemét, Tusnád u.1.
Tel/fax: 06-76-323-570, 76-412-648
E-mail: heliografkft@t-online.hu
web. www.r47-protumol.hu

Nagyon sokféle ráknál segített már, bőr, mell, máj, nyirokmirigy, pajzsmirigy, méhnyak stb. Ha felmész a weboldalra alaposan tudsz tájékozódni. A barátnőmnél bevált bedig már lemondtak róla az orvosok, "csak" a család és barátok nem. Többszörös áttétje volt, de MÁSFÉL ÉVE MÁR TELJESEN GYÓGYULT, SEHOL SEMMI.

Szeretettel Eni



Segítés a rákos betegnek

Kedves Csillair! Nem túl régen regisztráltam a TITOK oldalára, még nincs nagy tapasztalatom a vonzásban. Kérdésem: Hogyan tudok én is gyógyító energiát küldeni a betegnek? Kérlek válaszolj, mit tegyek. Köszönöm előre is. Ildikó.



Válasz a kérésre...

Ma alig tudtam ide bejönni-a Secretre is nehezen, de ide egyáltalán. Most végre sikerült.
Természetesen küldöm az energiát! Ahogy azt kell, és szoktuk.
Azért annyit mindenképpen hozzá szeretnék fűzni, hogy - és nem azt akarom propagálni, amivel foglalkozozm, de - van egy termék, ami egyetlen cégnek, semmilyen MLM, és nem MLM rendszerben működőnek nincs, csak amiben a férjem van beregisztrálva, pont emiatt, és minimum ezért meg szoktak keresni más rendszerben résztvevő emberek!
Fortune Delight-nek hívják, és a nyirok utakat tisztítja, amit tudomásom szerint semmi rajta kívül!
Ha ez a tisztítás folyamatos, az áttétképződés nem jön létre, vagy legalább is minimálisra csökken az esélye.
És persze a nyirok ödémák, és ezzel kapcsolatos problémák megszűnnek.
Most mennem kell, ha valaki gondolja, szívesen küldök róla tájékoztatót, és megkereshettek, vagy bárkit, aki ebben a rendszerben benne van!
És ez most nem a pénzről szól!!!
Mi folyamatosan isszuk 3 éve...van más jótékony hatása is.
Bocsi, de tényleg rohanok, éjjel leszek újra itthon.
Energíí pedig megy!!!

Szeretettel,Önmagam