Igazság - de kié is?

Igazság - de kié is?Csaknem örökérvényű kérdés, hogy létezik-e "Abszolút Igazság", és ha igen mi is az. Emberemlékezet óta tanítók, próféták, vallások, hitrendszerek, tudósok, politikusok és még ki tudja kik nem, keresik és vélik megtalálni a választ erre a kérdésre. A történelem számos példával szolgál arra is, hogy hova vezethet az, amikor valaki felismerni véli ezt az "Abszolút Igazságot", és megbízván ebbéli meggyőződése helyességében, nem csak megvédeni igyekszik ezt az "Abszolút Igazságot", hanem különféle eszközökkel, megpróbál másokat is meggyőzni arról, hogy az Ő Igazsága az "Egyedüli Abszolút Igazság", ezért másoknak is követniük kell ezt az "Abszolút Igazságot".
Mindez persze napjainkban is fellelhető jelenség, még ha sok esetben igyekeznek is mindezt többé-kevésbé burkoltan palástolni (lásd pl. a reklámok esetét).
Nos, járjuk kicsit körül az "Abszolút Igazság" kérdését. :)
Tudományos kutatásoknak és kísérleteknek köszönhetően (Fiske, S. T. - Taylor, S. E. (1991): Social cognition. McGraw-Hill, New York.) mára már szinte bizonyossá vált, hogy bizony mindannyian zsugori megismerők vagyunk, ami annyit jelent, hogy minden körülmények között arra törekszünk, hogy korlátozott információfeldolgozási kapacitásunkat a lehető leghatékonyabban használjuk ki. Ennek következtében hajlamosak vagyunk arra, hogy bizonyos információkat figyelmen kívül hagyjunk, míg más információknak túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonítunk. Ezen korlátozott információk birtokában alakítjuk ki aztán hitünket, véleményeinket, meggyőződéseinket és előítéleteinket akár, melyek aztán nagymártákben befolyásolhatják viselkedésünket és érzelmi beállítódásunkat. Hajlamosak vagyunk ugyanis arra is, hogy ezt a hitünket, ezeket a véleményeinket, meggyőződéseinket és előítéleteinket aztán "Abszolút Igazság"-ként tüntessük fel és megvédendő, illetve megerősítendő az, megpróbáljunk másokat is rábírni arra, hogy ezt az "Abszolút Igazságot" kövessék.
Ha olyan valakivel találkozunk aztán, akivel kapcsolatban azt érezzük eltér a hite, véleménye vagy meggyőződése a miénktől akkor kérdések özöne áraszt el bennünket, amiket persze - néhány kivételtől eltekintve - nem teszünk fel, hanem egyre indulatosabban hajtogatjuk őket magunkban. Ezek a kérdések természetesen a másikra vonatkoznak:
- Miért hiszi ezt vagy, azt?
- Miért az a véleménye, ami?
- Miért az a meggyőződése, ami és miért ítéli meg a helyzetet úgy, ahogy?
- Miből táplálkozhat ez a hite és ez a meggyőződése?
- ... stb.
Nem értjük, miért "olyan" a másik, "amilyen". Csak hajtogatjuk magunknak a kérdéseinket, és egyre indulatosabbak vagyunk, végül eljutunk arra a pontra, hogy nem találunk más magyarázatot, mint hogy a másik valószínűleg nincs tisztában az "Abszolút Igazsággal", ezért úgy döntünk, gyorsen elmagyarázzuk neki, hátha megérti. Ez olykor, néhányaknál sikerül is, másoknál viszont már kevésbé. Akiket sikerül meggyőznünk, ők lesznek a mi kebelbarátaink és híveink. Nagyon fogjuk szeretni őket, mert tovább erősítik bennünk azt a meggyőződésünket, hogy birtokában vagyunk az "Abszolút Igazságnak". Kialakítjuk ezekből a hőn szeretett kebelbarátainkból a kis körünket és folyamatosan emlékeztetjük őket az "Abszolút Igazságra", és arra hogy ezen "Abszolút Igazság" ismerete, megértése és gyakorlása nélkül, ők nem lehetnek méltók semmire. Csakis akkor, ha követik az "Abszolút Igazság" tanításait, melynek egyetlen hiteles forrásai ráadásul mi magunk vagyunk.
Mi lesz azokkal, akik nem fogadják el ezt az "Abszolút Igazságot"?
Nos, ők a körön kívülre kerülnek. Nem fogjuk őket túlságosan szeretni, - bár amikor csak tehetjük fennhangon fogjuk hirdetni ennek ellenkezőjét - még az is lehet, hogy veszélyesnek fogjuk titulálni őket, ha túlságosan is hangot adnak ellenvéleményüknek, így megvédendő és megerősítendő az "Abszolút Igazságot", ezen "Abszolút Igazság" nevében eretneknek, hitetlennek, hitszegőnek, lázadónak, ostobának, elvakult ellenzékinek, sarlatánnak, képmutatónak, csalónak stb. fogjuk minősíteni őket.
Azt hiszem tovább nem is részletezem... :)
Inkább arra kérek mindenkit, aki erre hajlandó, hogy tegye fel Önmagának az alábbi kérdéseket, és csak akkor írjon hozzászólást ehhez az íráshoz, ha válaszolt is rájuk! :)))
- Mi az, amit valójában érzek?
- Miért érzem azt, amit érzek?
- Mi köze van a másik személynek és/vagy ennek a helyzetnek ahhoz, amit érzek?
- Mit gondolok a másik személyről és/vagy a helyzetről?
- Mit gondolok a másik személynek és a kialakult helyzetnek a kapcsolatáról? Mi szerepe a másik személynek ebben a helyzetben, vagy annak kialakulásában?
- Mit gondolok saját magamnak és a helyzetnek a kapcsolatáról? Mi a szerepem ebben a helyzetben, vagy annak kialakulásában?
- Mit gondolok általában önmagamról?
- Miért hiszem azt, amit hiszek?
- Miért éppen az a véleményem, ami?
- Miért éppen az a meggyőződés él bennem, ami?
- Mi táplálja ezt a meggyőződésemet?
- Valóban saját belső igazságomnak érzem azt, ami a meggyőződésemet táplálja?
- Felvállalnám-e ezt a belső igazságomat bárki előtt, kitéve magam annak, hogy esetleg valaki megkérdőjelezi esetleg meg is cáfolja?
- Mennyire érzem fontosnak, hogy ezt a belső igazságomat bármi áron megvédjem, vagy igazoljam?
- Mennyire érzem fontosnak, hogy belső igazságom helyességéről és "abszolútságáról", másokat is meggyőzzek?
- Mennyire van jelentősége számomra annak, hogy mások is azt érezzék saját belső igazságuknak, amit én?
- Mi történne akkor, ha kiderülne, hogy mások mást éreznek belső igazságuknak? Mit éreznék ekkor?
- Mennyire befolyásolna saját belső igazságom megítélésében az, ha kiderülne, másoknak más a belső igazsága?
- Ha belső igazságom igazán a lelkem és a szívem mélyéről fakad, számít-e az, hogy mások mit tartanak a saját belső igazságuknak és, hogy mit gondolnak az enyémről?
- Amit belső igazságomnak gondolok, valóban a lelkem és a szívem legmélyéről fakad?

Kérlek, hogy minden kérdésnél figyeld azt, hogy amikor kimondod a választ, mit is gondolsz éppen a válasszal kapcsolatban és mit is érzel pontosan. Mert a valódi válasz nem a szavakban rejlik, hanem abban, amit velük kapcsolatban gondolsz és érzel. :)

Köszönöm! :)

Hozzászólások



Kedves Május! :)

Hamarosan jön (ide is) az, ahogyan én a "szükséges" dolgokról vélekedem... :))))))

Szeretettel,
Álomkereső
http://www.alomkereso.com
https://www.plimus.com/jsp/dev_store1.jsp?developerId=90828
http://www.irdmegakonyved.com



Május Ha egyszer írok,

Május

Ha egyszer írok, akkor sokat, de ellenállhatatlanul gondolatfolyamokat indított el a téma.

Éppen a "tisztesség" és a "tisztelet" kifejezések adtak alapot a további morfondra...

A foglalkozásom miatt átlag felett találkozok megbicsaklott erkölcsökkel, kifacsart gondolkodásmódokkal és a legnagyobb aljasságot megmagyarázni igyekvő önigazolással.

Nálam gyakorlottabb gondolkodók esetleg érdeklődnek? Szívesen olvasnék...



Kedves Álomkereső, köszönet a tiszta gondolatokért :)

Május

Bár regisztráltam, de azért, hogy elolvashassak itt bármilyen írást, és minden hozzászólást is, ezzel kapcsolatban az ragadott meg leginkább, hogy indulatok nélkül nyilvánítanak véleményt a résztvevők, anélkül, hogy bárkinek az orrára akarnának koppintani az "értetlensége" miatt.
És ez így kapcsolódik is Álomkereső írásának témájához, ami miatt átmenetileg feladtam ezt a "szivacs"-állapotot.

Mindenkinek szüksége van a saját meggyőződéseire, előítéleteire, "Abszolút Igazság"-aira a "túlélés"-hez, hiszen nem lehet minden egyes helyzethez, amelyet már átélt valaki, úgy közelítenie, mintha akkor találkozna vele először, rengeteg felesleges energiát emésztene fel, ha nem alkalmazná a saját korábbi tapasztalatait. /Nem saját gondolat, találkoztam vele valahol, de "beszívtam", mint jó szivacs.../

Nyilván ezzel a túlélési ösztönnel magyarázható a kapcsolódó agresszió, amivel a saját képükre akarják /-juk! ill. -om. Nem hárítom a felelősséget meghatározatlan valakikre!/ erőszakolni a világot. Ráadásul szembesülni kell azzal, hogy a többieknek saját kis meggyőződéseik vannak, amikből úgyszintén nem engednek, a maguk túlélése érdekében.

Ha ez ellenvéleményként hatott volna, akkor részemről hozzáteszem: szerintem az "élés"-hez /túl-, együtt-, át-/ állandóan finomítani kell a hozzáállást, pillanatra sem abbahagyni az önértékelést és helyzetmeghatározást, a viszonyítást. "Precizionálni a pozíciót", vagy mi... Azokat az "elveket" folyamatosan felülvizsgálni.
Az nem lehet annyira fájdalmas, mint látni, mivé lesznek az emberek viszonyai.



Absolute igazad van :)

Szeirntem nincs abszolút igazság! Csak Absolute Vodka van :))))))))

Amit írtál, azzal kapcsolatban nekem is van egy érdekes történetem. Reklámpszichológusok csinálták a következő kísérletet. A kísérleti alanyokat beültették egy étterembe vacsorázni. Az este folyamán a szomszéd asztalnál beépített emberek, akik úgy tűnt, hogy csak véletlenül ülnek ott, jól hallhatóan dícsértek vagy szidtak egy-egy autómárkát. Később az alanyokkal kitöltettek teszteket, hogy ez vagy az a márka mennyire szimpatikus nekik. A vicc az, hogy szinte kivétel nélkül mind beépítették a hallott információkat a saját "hiedelemvilágukba", annak ellenére, hogy nem ismerték azokat, akiktől a véleményt "véletlenül" hallották. Ennek az oka persze az, hogy azt hitték, hogy ez egy hiteles vélemény, mert nem egy reklámban látták vagy hirdetésben olvasták. Pedig ugyanúgy nem ismerték az információ forrását, sem a hitelességéről nem tudtak meggyőződni...

Érdekes és elgondolkodtató :))



Én köszönöm! :)



:-)

Csak azt tudom mondani,hogy abszolute köszönöm,és szeretlek.