HEJHÓ SILVER!

Ma „teljesen véletlenül” itt, ennél az írásnál nyílt ki a könyvem. Mivel tudom, hogy az ilyen könyvkinyílások mellett nem mehetek el csak úgy, ezért elolvastam újra. Ma egészen mást mondott nekem ez az írás, mint korábban, úgy találtam, hogy az itt megfogalmazottak és az oldalon felvetődött problémák között összefüggés van. Nekem sokat adott és remélem Nektek is hasznos lesz az olvasása.

Lynn Grabhorn: A Vonzás Hatalma

A HEJHÓ SILVER! szindróma

"Sokat gondolkodtam azon, hogyan tudnám életemet jobbá tenni. Sokáig eltartott, mire rájöttem, hogy nem az változtatja meg az életemet, amit teszek, hanem az, ahogyan az energiámat áramoltatom. Mindig mélyen hittem a cselekvés varázserejében és abban, hogy semmire sem fogok jutni fáradozás és erőkifejtés nélkül.
Ha valamit helyre akarunk hozni, meg akarunk csinálni, hiába gondolkodunk százféle megoldáson, hiába érezzük tapasztaltnak magunkat. Nem számít, mit és hogyan teszünk. Nem számít, mennyi időt és energiát fordítunk rá. Ugyan is minden cselekedetünk a körülöttünk áramló, negatív energiából származik, sokkal inkább, mint spontán indíttatásból.
Vegyünk egy helyzetet, amelyet nem szeretünk. Természetünktől függően vagy csalódott belenyugvással föltartjuk a kezünket, meghajolunk a sorsunk előtt, vagy felpattanunk a nagy fehér lovunkra, mint Lone Ranger, és bekötött szemmel elgaloppozunk, miközben azt bömböljük: „Hejhó, Silver, indulááás!” Megszállottan keresünk valamilyen hősies cselekedetet, amellyel bosszút állunk a velünk megesett igazságtalanság miatt. Bármelyik megoldást is választjuk, még nagyobb lesz az, amit szerettünk volna eltüntetni.
Nézzük meg ezt a cselekvés-dolgot! Őrült cselekvésnek, „Hejhó, Silver!” szindrómának hívom a kényszert, hogy csináljunk már valamit, amivel helyrehozzuk a dolgokat. Amikor így cselekszünk, mindig a jó érzés energiája elől zárjuk el a szelepünket.
A legtöbb ember a világon azt hiszi, cselekednie kell. Vegyünk egy problémát, és „Hejhó, Silver!”, irány az őrült cselekvés. Nosza, adjunk el többet, keressünk többet, dolgozzunk többet! Pedig a tudatos teremtés arról szól, hogy energiát áramoltatunk, ami vonzza a dolgokat, és nem arról, hogy megpróbáljuk visszafordítani a folyó sodrását, ami a „Hejhó, Silver!”-séggel egyenlő.
Így soha nem működik. Nem tolakodhatunk másvalaki világába, hacsak nem vagyunk a rezgéseinken keresztül meghívva. Senki sem tolakodhat a mi világunkba, hacsak nem küldtünk hívó rezgéseket. Nem döngölhetünk semmit sem a helyére, akármilyen erősen ütjük, verjük is. Ez nem hozza meg az igazán óhajtott dolgot.
Hagyjunk fel a cselekvéssel? Természetesen nem. Csak cseréljük célzott cselekvésre az elkótyavetyélt energiánkat azzal, hogy felhagyunk a reflexszerű feleletekkel. Ha lelkesen koncentrálunk arra, amit leginkább szeretnénk, energiáink helyes irányba folynak. A cselekvés örömmé válik, nem a muszáj az úr. Egy probléma megoldására sokféle elképzelésünk lesz. Megnyílunk a kreatív életerő előtt, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy lépésről lépésre vezetnek bennünket a jó úton, könnyedén afelé, ahová menni szeretnénk. Megtörtént a csoda.. Többé már nem felelgetők, hanem tudatos teremtők vagyunk.”

CsatolmányMéret
Silver.doc38 KB


Drága Panka!

Neked nagyon jó szórakozást az esküvőn.
Ha ott kell lenned vasárnap, akkor úgy is találkozunk, én úgy érzem!
A Mosolyogj Mozgalomba pedig még pártoló tagnak be lehet lépni úgy tudom, de az oldalon - Örökös Boldogságtól -
mindenre választ kaphatsz.
Csodás estét Mindannyiunknak!:)))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



MoMoMo

Drága Ery!

Olvastam róla , itt nálatok;o) Sajnos az alapításon testben nem tudtam ott lenni, mert a főnököm erősebben teremtett és ott kellett teremjek a konferencián, ahová elrendelt;o)
Szívesen belépnék, ha még lehet.

Most olvastam, hogy találkozó lesz a Margit szigeten. Szombaton esküvőre megyünk ;o) , így nem ígérem 100 %-ra hogy találkozunk, de megpróbálok ott lenni. Kíváncsi lennék, hogy személyesen ki milyen, mert így az eddigi tapasztalatom mutatja, hogy ide a jóságos, mosolygós és szeretetteljes emberek látogatnak.

Csodás estét Neked és minden Kedves Itt lévőnek;o))



Drága Panka! Ezzel én ugyanígy vagyok!

A mai napig ott nyitom ki az oldalt, ahol választ és szeretetet kapok, közben mosolygok, mosolygok, mosolygok!
Néha azt érzem, hogy az olvasottak nagyon feltöltenek és akkor én ezt azzal hálálom meg, hogy kiírom magamból
az érzéseimet. Tudod, hogy ennek mi a folytatása?
Újabb és újabb szeretet-hullám, érzelem-dömping és megint csak mosolygok, mosolygok, apropó! Benne vagy már a
MoMoMo-ban? Ugye, tudod mi az?
Öleléseim küldöm Neked! Vasárnap....átadhatom?

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Drága Ery

nagyon szépen köszönöm;o) Titeket olvasva mindig mosoly kerül az arcomra, és egy kellemes érzés.
Nagyon jó köztetek lenni;o)

Egyébként épp ma írtam az iwiw-es felületre, mert előforudult, hogy fel szerettem volna jönni az oldalra, sikerült is, de a hozzászólásoknál hibajelzést küldött.
Ráajöttem, ha morgolódom, bosszankodom, nem olvashatom kedves és értékes soraitokat.
Valahányszor szeretettel gondolok arra, hogy milyen jó és hasznos olvasni az írásaitokat, megnyílik a szöveg és én csak mosolygok;o)

Köszönet érte!!!
Szeretettel ölellek: Panka



Kedves Panka és Mindenki!

Megtalált az, amire akkor, épp ott szükséged volt, amiből azóta is építkezel.
Sokan vagyunk ezzel így. Engem a Titok is úgy talált meg 8 hónappal ezelőtt, hogy tényleg nem hallottam róla semmit.
Annál nagyobb volt a felismerés és robbanásszerűen hatott rám. Rájöttem, hogy azok a könyvek, amik a polcainkon vannak
most kaptak igazán értelmet és most állt össze, hogy azokat miért is vettem. Látszólag egymástól különböző volt a tartalmuk,
most pedig a kedvenc - ezo könyves - letöltési helyemen majdnem mind fel van belőlük sorolva.
Kívánom Neked, hogy a további életedben is mindent ilyen jól be tudjál vonzani és örülök, hogy örülsz az oldalnak, mert
azt érezni az írásodból is. Örüljél továbbra is velünk együtt, ölelésem!:))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Kedves Ery;o)

Hozzám az általad említett könyv is csoda módon került el.

Eddigi 34 évem alatt szerintem a legnagyobb érzelmi gödörbe keverdtem, ráadásul ahogy ilyenkor lenni szokott, csőstűl jött a baj.
Épp sétáltam a Deák tér felé, azt hiszem, talán falnivalót kerestem ebédre és csak a jó ég tudja, mi célból mentem be ott egy könyvesboltba. Megálltam az ezoterikus kiadásoknál, és levettem egy könyvet. Elballagtam a kasszához, kifizettem. Annyit állapítottam meg, hogy nagyon tetszik a borítója. Halvány gőzöm nem volt róla, hogy mit és miért vettem, de tényleg tetszett a színe. Átértem vissza a Deák térhez a parkba. Kicsit leültem nézegetni a vizet, az embereket és belekukkoltam a könyvbe, mondván, ha már ennyire velem akart jönni, megnézem ki fia-borja. Oly annyira belenéztem, hogy rám csörögtek a munkából, hogy halat eszegetem;o)
Mondanom sem kell, hogy azóta ha csak lehet, forgatom. Gyakorlom, és történetesen ennek a könyvnek köszönhetem a mosómasás akciómat is.

További sikereket Neked és Mindenkinek;o) és örömteli számomra, hogy segítjük egymást a tapasztalatokkal, bíztatásokkal.
Szeretetettel: Panka



Angel!

Akiknek szüksége van rá,azokat megtalálja!!!
Mindig,mindennek megvan az oka,és miértje,;mindig,minden a megfelelő időben,a legjobbkor történik.;
Mindig,mindenki azt kapja,amire szüksége van,és amit megérdemel...
Ne felejtsd el...



Szívesen Angelgirl!

Igaz, már jó rég tettem fel, de annál nagyobb öröm, hogy olvastad és segített Neked valamiben.
Én is elolvastam újra és mondhatom most is sok apróságot találtam benne, ami eddig elkerülte a figyelmem.

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Csodálatos...:)))

Köszönöm az emlékeztetőt, pont jókor jött...:)
Most már csak azt sajnálom, hogy pont azok nem olvassák az ilyen és ehhez hasonló könyveket, akiknek pedig igazán nagy szüksége lenne rá....
Erről az jutott eszembe, amit gyakran felidézek magamban, ha valaki, mondjuk egy hozzám igen közel álló szerettemről van szó... "A LEGNAGYOBB SZÜKSÉGE A SZERETETRE MINDIG AZOKNAK VAN, AKIK A LEGJOBBAN TOLNAK EL MAGUKTÓL..."
Azaz, az igényli leginkább a szeretetet, akit nagyon nehéz szeretni...

Szeretettel:

Ange



Drága Ginikém!

Ugye, úgy van, hogy tudjuk-tudjuk és nem lehet elégszer újra olvasni. Én is azért haladok olyan nehezen a könyv
végigolvasásával, mert minden egyes részben nagyon fontos dolgokat találok, amiket újra olvasok és átrágok.
Köszönöm a hozzászólásodat, millió ölelés Neked!:)))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Ugye, Anett milyen fantasztikus!

Én már nem is tudom, hogy mióta olvasom, mert egy részt többször is el kell olvasnom. Úgy érzem, hogy minden szava
fontos és próbálom minél jobban rögzíteni magamban.
Köszönöm a megerősítésedet és azt, amit leírtál életed legszebb pillanatairól nagyon szuperek!:)))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



...És mekkora igazság

...És mekkora igazság ez!!! Egyszerű pozitív energia áramoltatás, magas rezgésre hangolódás a titok, nem a hübelebalázskodással érjük el a célunkat...
Köszönöm Erykém az emlékeztetőt!

Szeretettel öllelek

www.aminababa.com
www.flavin7.com
www.gulliver.hu



Szia Ery!

Fantasztikus a könyv!Én is most olvastam el,és rengeteg segítséget adott!Azóta amikor csak szükséges mindig az életem legszebb pillanatára gondolok,ami a lányom születése,és akkor elkezdem érezni azt abizsergést amiről a könyv is ír.Még mindig szerelmes vagyok a páromba és ez az érzés tovább repít!
Mindenkinek ajánlom a könyvet aki gyakorlati tanácsot szeretne a vonzás törvényével kapcsolatban!
Millió ölelés!
anett



Ágicám! Igen, én is úgy éreztem, hogy ez most

épp aktuális. Nagyon szívesen idéztem fel, hiszen én is átvettem közben újra!:)))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Erykém...

Tudod , hogy milyen sok igazság van abban amit leirtál? Köszönöm....megint valamit tanultam!!
Szeretettel ölel : ágica