MEG TUDSZ BOCSÁJTANI TÉNYLEG?

Nemrég olvastam egy csodás idézetet, szeretném közzétenni mindenkinek okulásul!
Vajon most Te, aki olvasod soraimat, rendelkezek azzal a hatalmas Erővel, amit a Megbocsájtás képes adni?
Azt mondod: "szeretlek...."
Ám ha hibázom, elítélsz.
Akkor szeretsz csak, ha "jókisfiú, vagy jókislány vagyok"? Ha megfelelek Neked?
Én azt mondom, nem is szeretsz igazán.
Hadd jöjjön tehát az idézet:

"Hogy mennyire szeret valaki, azt onnan tudod egészen pontosan bemérni, hogy mennyire tudja a hibáidat megbocsátani.
S ha nem képes erre - bármilyen fájdalmas is -, tudd, hogy az elsősorban az ő tragédiája.
A nem szeretésnél sivárabb, szegényebb és sötétebb állapot nincs.
Mások lelkébe belebújni azt jelenti, hogy az ember a bal szemével tisztán látja a másik hibáját, a jobb szemével megbocsátja őket - és szívének középpontjával szereti.
És ez a középpont a lényeg, mert ez a legerősebb, s csakis ezzel, és ezen keresztül tudsz bárkibe is behatolni. ...
Persze ennek az az ára, hogy lelkileg te is meztelen légy.
Csak az fogad be bennünket, akit mi is befogadunk.
S hol is kezdődhetne máshol egy ember megnyitása, mint ott, hogy mi magunk megnyílunk előtte.
Kígyó-énünk előítéleteit, gátlásait, de főleg önvédelmi trükkjeit le kell vetnünk magunkról.
Ez a legnehezebb, mert bizonyos értelemben védtelenné válunk.
Nem mondom, hogy ez veszélytelen - párbajban nem lőni, hanem letenni a fegyvert -, de minden szeretet kockázattal jár.
Sokan megriadnak e kockázattól, s az első gyanús jelre, bántásra, sértésre, kihárításra vagy önzésre visszamenekülnek pisztolycsövük mögé, pedig ha csak egy kicsit is várnának megtapasztalnák, hogy bár a másik szeretetét nem sikerült megszerezniük, de ők maguk jóval erősebbek lettek az éntelenség pillanataiban."
/MÜLLER PÉTER - BENSŐ MOSOLY/

Nos, várom, hozzászólásaitokat!



chenjinyan

coach factory outlet
ralph lauren outlet online
michael kors outlet
jordans
red bottom shoes
uggs outlet
true religion jeans
christian louboutin
tory burch
north face uk
nfl jerseys wholesale
polo ralph lauren
the north face
air jordan
chicago blackhawks jersey
air max
canada goose sale
michael kors outlet
nike outlet store
moncler pas cher
tory burch outlet
jordans
mlb jerseys
uggs outlet
kate spade outlet
hermes birkin
canada goose outlet
beats by dre
ugg
nike trainers
canada goose jackets
uggs outlet store
true religion jeans
coach factory outlet
the north face
ray ban
michael kors outlet
scarpe hogan
uggs outlet
ugg uk
north face jackets
prada
ugg boots clearance
adidas stan smith shoes
coach outlet online
cheap nfl jerseys
cheap oakley sunglasses
ugg outlet store
under armour outlet
canada goose
north face jackets
ugg boots sale
ralph lauren uk
cheap snapbacks
michael kors outlet
oakley sunglasses
coach factory outlet online
ralph lauren outlet
nike huarache shoes
north face outlet
coach handbags
ralph lauren
flip flops
oakley sunglasses cheap
ralph lauren outlet online
mont blanc
moncler
moncler
ugg outlet online
ugg
oakley sunglasses
doudoune canada goose
pandora uk
flops
canada goose jackets
uggs outlet
salvatore ferragamo
canada goose outlet store
ralph lauren outlet stores
coach
michael kors uk
nike air force
cheap ugg boots
ralph lauren
cheap nfl jerseys
ugg outlet
michael kors outlet
vibram five fingers
adidas wings
air jordans
polo ralph lauren
ray ban
nike free run
air jordan
ugg boots
giuseppe zanotti shoes
coach outlet
ugg boots
adidas shoes
michael kors outlet
prada handbags
north face jackets clearance
coach outlet online
jordan shoes
louboutin
coach outlet
jordan shoes
baseball jerseys
swarovski
canada goose outlet
polo ralph lauren outlet
coach outlet online
moncler
louboutin
north face
ralph lauren
coach outlet online
tory burch outlet online
ugg canada
mulberry uk
coach factory outlet
coach outlet
calvin klein
ugg boots outlet
soccer jerseys
coach factory outlet
the north face
ray ban
coach factory outlet
kate spade handbags
ugg outlet
adidas jeremy scott
louboutin
ugg canada
uggs outlet
michael kors outlet clearance
ugg outlet
coach outlet online
kate spade
ugg boots
michael kors
pandora charms
coach outlet
michael kors uk
air max
coach factory outlet
nike store uk
ugg boots
ralph lauren uk
true religion jeans
louboutin
burberry scarves
pandora jewelry
coach factory
hermes uk
oakley sunglasses
adidas yeezy
moncler jackets
mont blanc pens
ugg outlet online
polo ralph lauren outlet
nike blazer
ralph lauren outlet online
kate spade
canada goose outlet
north face
uggs outlet
ugg boots
balance shoes
oakley sunglasses wholesale
ugg pas cher
uggs outlet
canada goose outlet
ugg outlet
canada goose outlet
timberland boots
canada goose outlet
ugg boots
ugg boots
north face jackets
ugg australia
coach factory outlet online
oakley sunglasses
air jordans
pandora jewelry canada
mbt shoes
longchamp
north face outlet
timberland boots
ugg boots
uggs outlet
adidas outlet
longchamp
tommy hilfiger
supra shoes
cheap ray bans
ray ban sunglasses sale
ray ban sunglasses
ugg boots
coach factory outlet online
ugg outlet
ugg outlet
stan smith shoes
ray ban
air max
michael kors outlet
polo ralph lauren
supreme outlet
kate spade
basketball shoes
ugg boots
canada goose sale
jordan retro
burberry outlet
coach outlet
ray ban sunglasses
oakley sunglasses
ugg outlet
flops
coach outlet online
nike air
polo ralph
ugg sale
michael kors outlet online
michael kors handbags
hollister co
moncler
cheap nfl jerseys
michael kors outlet
cheap mlb jerseys
ugg boots
michael kors outlet online
true religion jeans
polo shirts
ugg boots
oakley sunglasses
moncler outlet
longchamp handbags
canada goose
moncler
coach outlet online
michael kors
nfl jerseys wholesale
ugg clearance
cheap ugg boots
oakley vault
rayban
ferragamo shoes
canada goose outlet
burberry outlet
birkenstock uk
coach outlet
ugg boots
prada bags
flip flops
nike air max
moncler
ugg outlet store
juicy couture outlet
nike air huarache
superdry clothing
longchamp outlet
polo ralph
ugg outlet
ugg slippers
jordan pas cher
cheap rolex watches
replica watches
uggs
adidas football boots
true religion
ugg boots
moncler
tory burch outlet
ray ban sunglasses
burberry scarf
ugg boots
nike factory outlet
ugg boots
christian louboutin
nhl jerseys
ugg boots
birkenstock outlet
pandora uk
ferragamo outlet
longchamp outlet
hollister clothing
louboutin
louboutin
christian louboutin
air max
uggs outlet
canada goose jackets
ugg italia
adidas outlet store
pandora jewelry
cheap jordans
mulberry uk
moncler
nike outlet
moncler outlet
moncler schweiz
nike outlet
coach handbags
canada goose jackets
adidas uk
supreme uk
air jordan 14
longchamp
canada goose jackets
ugg boots cheap
cheap mlb jerseys
north face
ray ban sunglasses
ugg boots
birkenstock sandals
pandora jewelry
north face outlet
polo ralph lauren
fitflops
true religion jeans
doudoune canada goose
nike football boots
jordan shoes
jordans
christian louboutin outlet
polo ralph
air max
cheap nfl jerseys
hermes
nba jerseys
ugg boots
moncler
michael kors taschen
michaelkors outlet online
hermes outlet
canada goose canada
ugg boots
ray ban wayfarer
louboutin
canada goose jackets
michael kors handbags
canada goose outlet
michael kors
fitflops outlet
canada goose outlet store
nike tn requin
louboutin
manolo blahnik shoes
adidas shoes
coach outlet
kate spade
ugg australia
canada goose
polo ralph lauren
canada goose jackets
nike air max
north face uk
jordan
prada
nike air max
pandora jewelry canada
moncler outlet
converse shoes
north face
louboutin
north face
the north face
supreme
michael kors outlet
oakley sunglasses
coach outlet online
scarpe mbt
coach outlet online
uggs
burberry outlet canada
ray ban sunglasses
nike outlet
jordan shoes
jordan shoes
north face
ugg
polo ralph lauren outlet
burberry outlet online
michael kors outlet online
moncler jackets
nike jordans
michael kors handbags
pandora rings
north face outlet
pandora charms
cheap nhl jerseys
mont blanc pens
nike factory outlet
burberry outlet
201712.13chenjinyan



*

Vannak dolgok, amik csakis akkor megbocsáthatók, ha a vétkesek minden erejükkel, minden cselekedetükkel igyekeznek jóvátenni, amit elkövettek.

Szép álmokat mindenkinek!



:)

TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT! Írta József Attila!



Meg hát mindenki látta a

Meg hát mindenki látta a Star Wars-t...:)



Meg tudnék bocsátani,de

Meg tudnék bocsátani,de NEM AKAROK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Mi a buli abban?



Nos,én csak az első pár

Nos,én csak az első pár sort olvastam el,de már attól felfordult a gyomrom.



LEGYEN VÉGE!

LEGYEN VÉGE!



A megbocsátásról...

A Kicsi Lélek meséje
"Egyszer volt, hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek: "Tudom ám, hogy ki vagyok én!"
Ez csodálatos! Ki vagy? - kérdezte Isten.
Én vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek.
Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! - kiáltott fel. - Te vagy a Fény.

A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra amit a Királyságban már az összes lélek tudott.
Pompás! - mondta - Ez igazán király!

De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta:
- Szia, Isten! Most, hogy tudom Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?

- Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? - kérdezte Isten.

- Igen - válaszolta a Kicsi Lélek - egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!

- De te már Fény vagy - válaszolta mosolyogva Isten.

- Igen, de meg akarom érteni milyen érzés - kiáltotta a Kicsi Lélek.

- Jó - válaszolta kuncogva Isten - feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál.
Aztán Isten arckifejezése megváltozott: - Van itt egy dolog.

- Mi? - kérdezte a Kicsi Lélek.

- Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg nincs itt semmi más, ami nem te vagy.

- Huh! - válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.

- Gondold csak el - mondta Isten. - Olyan vagy mint a Nap Sugara. Ó, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertyalángjai nélkül.és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen.
Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy? - ez a kérdés.

- Rendben - tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit!

Megint elmosolyodott Isten. - Már megvan. - mondta. - Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.

- Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.

- Ez az, ami nem te vagy - válaszolta Isten.
Félni fogok a sötétségtől? - kiáltotta a Kicsi Lélek.
Csak ha azt választod - válaszolta Isten. -Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak színlelünk.

- Ó - mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.

Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. - Ez egy óriási ajándék - mondta Isten - mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.
Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül.
Így tehát - foglalta össze Isten - mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!

- Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják mennyire különleges vagyok?

- Természetesen. - kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a "különleges" nem azt jelenti, hogy "jobb". Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni.

- Remek! - mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. - Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!

- Igen, és elkezdheted már most rögtön.- mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.

- Miben akarsz különleges lenni?

- Miben különleges? - ismételte a Kicsi Lélek. - Nem értem.

- Rendben. - kezdte el a magyarázatot Isten. - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?

A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. - El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! - kiáltott fel - Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!

- Igen! - értett egyet Isten, - és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.

-Tudom mit szeretnék! Tudom mit szeretnék! - jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan.
A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?

- Ó, igen.- biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges.

- Rendben - mondta a Kicsi Lélek. - Ez az amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.

- Jó - mondta Isten - de van még itt egy dolog amit tudnod kell.

A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.
Mi az? - sóhajtotta.

- Nincs senki akinek megbocsájthatnál.

- Senki? - A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni amit az imént hallott.

Senki! - válaszolta Isten.
Minden amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes mint te. Nézz csak körül.

A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.
Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek mint a Kicsi Lélek, maga.
Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.

- Tehát kinek akarsz megbocsátani? - kérdezte Isten.

- Srácok, ez többé már nem vicces! - morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen "különlegesnek" lenni.
És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az amikor szomorúságot érez. De aztán egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.
- Ne aggódj, Kicsi Lélek - mondta - Én segítek neked.

- Te fogsz segíteni? - ragyogott fel a Kicsi Lélek - De mit tudsz tenni?

- Adhatok valamit amiért megbocsáthatsz!

- Tudsz?

- Természetesen! - csiripelte a Barátságos Lélek - Megjelenek a következő életedben, és teszek valamit amiért megbocsáthatsz.

- De miért? Miért tennéd ezt? - kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes, te aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?

- Egyszerű - válaszolta a Barátságos Lélek - Megtenném, mert Szeretlek.

A Kicsi Lélek meglepettnek tűnt a válasz hallatán.

- Ne légy meglepve - mondta a Barátságos Lélek - Megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon át táncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz - mindketten voltunk áldozat és cselszövő is.
Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik Vagyunk Valójában.
És így - magyarázta tovább a Barátságos Lélek - Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a "rossz". Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a megbocsátást.

- De mit fogsz tenni? - kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen - Nagyon szörnyű lesz?

- Ó - felelte a Barátságos Lélek kacsintva - Majd kitalálunk valamit.
Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta - De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell.

- Mi az? - akarta tudni a Kicsi Lélek.
Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a "nem túl szép dolgot". Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.

- Ó, bármit, bármit! - kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni.
Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!
Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt.
Mi az? - kérdezte - Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!

- Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! - szólt közbe Isten. - Mindenki az! Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!

Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének.
- Mit tehetek érted? - kérdezte újra a Kicsi Lélek.

- Egyszer bántani foglak és legyőzlek - válaszolta. - Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni.

- Igen? - szólt közbe a Kicsi Lélek - Igen.?

- Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.

- Ó, Emlékezni fogok! - kiáltotta a Kicsi Lélek - Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!

- Jó - válaszolta a Barátságos Lélek - mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.

- Nem, nem lesz szükségünk rá! - ígérte meg újra a Kicsi Lélek - Én, emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én.

Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak hívnak.
És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé.
Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott - és főleg ha szomorúságot hozott - a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott.

- Mindig emlékezz - mosolygott Isten - Soha nem küldtem mást, csak angyalokat."

(Neale Donald Walsch: Kicsi Lélek és a Nap)



MEGBOCSÁJTOTTAM...................

csenge333



Köszönöm a segitséget

Köszönöm a segitséget Jambo.



Kedves Shila!

Előszőr is: köszönöm szépen! Úgy érzem, hogy bókok és szívből jövő kedveskedések tekintetében kiegyezhetünk döntetlenben. Ugye?:)
Másodszor: igen minden embernél izgalmas pszihológiai utazás megfigyelni azt (szerelmes szemszögből is érdekes utazás ez), hogy milyen összetevőkből van kirakva élete eddigi mozaikja. S igen a szülők mintázatai és viselkedések nagyban hatnak az emberre. Ezenkívül rengeteg mást fel lehet sorolni:
milyenek voltak a kezdeti közösségi tapasztalatok, s ott milyen energiaminták alakúltak ki (közösségi vezér, beilleszkedő mindenáron, meghunászkodó, stb. stb.). Aztán a legfontosabb, hogy amikor beindúl a nemiség, szexualitás és a szív, szeretetre való igény férfi-női aspaktusa, akkor ott is milyen kezdeti tapasztalatok vannak. Ez mind hozzátartozik a kezdeti kirakóhoz, s akkor még nem mondtam a legfontosabbat: az adott illető, akiről beszélünk, ő maga vajon milyen énképpel (azaz énről alkotott információshalmazról) rendelkezik. Ne feledjük, hogy saját énképünk, mindíg egy késés, egy lereagálása az életben átélt eddigi érzéseknek, tapasztalatoknak, hiedelmeknek, gondolatoknak. Az "én" ennél is több, amit gondolunk, érzünk, de ugye ez már egy másik történet.... Pont az a szép ebben az egészben, hogy mindezektől egy csapásra "meg lehet szabadúlni", ezektől a kiindulópontoktól, akkor, ha megérint minket - kicsit erőteljesen - az ÉLET maga. Ez történhet kizárólag egyéni felismerések útjún, egy erőteljes munka, hivatás megtalálása esetén, és mindenképpen művészeti tevékenység közben. A végére hagytam a legjobbat: s eljöhet a SZERELEM, a feltétel nélküli szeretet, amikor azt tapasztalhatja meg ez a valaki, hogy minden, amit eddig képzeltünk, gondoltunk szabályok, bár igazak továbbra is, mégis a szemétkosárba dobhatóak, mert itt egy férfi/nő, aki nem csinál mást, csak szeret. Akár meg is vádolhatjuk az illetőt rózsaszín köddel, de a szív tudhatja, hogy az a másik mindenünkkel együtt, korlátainkkal, és magunkról alkott énképünkkel együtt szeret. Hát nem fafej az ilyen?:) Ha túl van az ember egy ilyen felismerésen, élményen, akkor véleményem szerint visszafordíthatatlanúl elültetődött benne a szeretet mélyebb magja... s ez az út, ott várja a szívében, hogy végigjárja...:) S most szeretnék egy konkrétabb dolgot írni, ami inkább árulkodik a saját énemről: én ezt az állapotot tartom az igazán szórakoztatónak, egy szóval az igazán ÉLET-nek. Ebbe belefér a játék, játékosság, huncutkodás, de még egy egészségesebb nézetkülönbség-csörte is, amely persze egy ölelkezésben végződik.:) Szóval itt mindent lehet félelem nélkül... itt már nincs félelem, vagy ha van is, akkor annak nem tulajdonítódik nagy jelentőség... ez az a másik élet, amit az egós és egyéb korlátok függönye mögűl csak rózsaszín ködnek, tekintünk, vagy azt mondjuk rá: "szerelmes... nem baj majd elmúlik és leszáll a Földre". A legfontosabb tulajdonsága ennek a csodás állapotnak az, hogy mindenféle "védelem" nélkül oda merem adni magam a másiknak, korlátaimtól függően persze, és tudom, hogy ő is ugyanezt teszi magával saját korlátaitól függően. Tudjuk, hogy biztonságban vagyunk a másik szeretetében, de ugyanakkor szabadok is, és segítjük egymás kiteljesedését... Mi ez, ha nem maga a KINCS? S én csak hálás lehetek, hogy ennek felszínébe belenyalhattam, hiszen láttam Őt repülni, teljesen odaadni önmagát nekem... érzelmeit kitárni, hallottam nevetni, sírni a lelki meghatódottságtól és a fizikai fájdalomtól is (kiment a bokája és engem hívott fel gipszlevétel után)... sok arcát láttam, és mindegyik tetszett/tetszik... puszta létezése tetszett/tetszik... Beleszerettem a rá való figyelés közben egy ponton... aztán utána a figyelmem és az iránta érzett szerelmem egymást táplálták, és mélyítették el. Ezek olyan ajándékok, amiét érdemes élni, s közben beleszerettem az egész világba, Istenbe, és jobban szeretem önmagamat is! Remélem így érthető, hogy én miért vagyok szerelempárti.:)



Igen, megtudok bocsájtani

csenge333
TÉNYLEG!!!!/Magamnak és másoknak is...../



:)

Szia Lego:)Itt a tegezés általánosan elfogadott,bevett szokás:)Itt van egy kis gyüjtemény az oldalon lévő megbocsájtásról szóló írásokból:
http://www.thesecret.hu/node/5590#comments
http://www.thesecret.hu/villas_bela_megbocsatas_meg_tudsz_bocsatani
http://www.thesecret.hu/node/5573#comments
http://www.thesecret.hu/node/2591#comments
http://www.thesecret.hu/node/5629#comments
http://www.thesecret.hu/node/3995
Ha a hozzászólásokat is elolvasod kapsz "néhány" véleményt:)



Pár gondolat a megbocsájtáshoz

Sziasztok! Remélem a tegezés nem bánt meg senkit.Én igy közvetlenebbnek érzem.
Azért irtam többesszámban, mert még teljesen új vagyok ezen az odalon,és sokan hozzászóltak a témához..
Pár gondolatot irnék a megbocsájtással kapcsolatban.
Szerintem is a Mennyei prófécia egy nagyon jó könyv.Már többször olvastam,meg sok másfélét.
Nekem mindig idő telik el amig megértem a dolgokat,felismerem,vagy alkalmazom.
A megbocsájtára egy ismerősöm azt mondta, egy házasságban nincs mit megbocsájtani.Elöször nem is értettem,hiszen sok-sok sérelem éri az embert.De egy házasságban,vagy kapcsolatban valóban nincs mit megbocsájtani,ha az ember mindent megbeszél a másikkal.
Aki olvasta a könyvet és elfogadja ami benne van, az helyretudja tenni a régi sérelmeket,a gyerekkori problémáját.Nem cipeli tovább.
De sokan félnek ezt megtenni. Miért nehéz megbocsájtani? -kérdem Tőletek.Mit gondoltok?
Kiváncsian várom a véleményet.S örülük,hogy rá találtam erre az oldalra.



Hogyan gyakorolom naponta a megbocsátást én?

Nos, a megbocsátás erényét naponta sok x kell gyakorolnunk, hogy beivódjon személyiségünkbe... és az alábbi vált nekem be:
kimondom magamnak, hogy megbocsátom azt saját magamnak, hogy nem tudom X Y-nak, ezt, vagy azt megbocsájtani. Ennyi.

Nem vergődöm az érzés foglyként hálóban, sőt! Felszabadulva, mámorossá válik személyiségem, Énem:)
Magamnak bocsátok meg. Azt is, ha nem tudok másnak valamit megbocsátani. Anikó

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



Zsul

Nem,nem csak azert vagy uriember... Hanem mert igy erzem,h az vagy! :) Tudom!
Es mert ilyen kis kedves vagy a tobbi novel is.. Nagyon sok ferfi nem becsuli es tiszteli a noket.
Es aki nem teszi (marcsak az anyabol kiindulbva is,mert az anyat tisztelni kell,ezert talan ki kene alakuljon a nok tisztelete a ferfiban)
az nem ferfi szamomra..
Visszaolvastam a soraim es hadd helyesbitsek- Elhiszem,h sok ferfi ugy nott esetleg fel,h az anyja nem viselkedett vele ugy,ahogy ez elvarhato egy anyatol! Nem szerette,stb.
Az en apam sem volt egy peldaapa,de megis metanultam szeretni Ot! Es tisztelem a ferfiakat,altala..es baromi jo erzes!!!
Meg kell bocsatani,hiszen a Topic is erre utal!
Shila :)

"Kevesebbet gondolkozz,tobbet erezz!"



Kedves Shila, aztán Kedves Gini99!

Szépséges Shila, még ilyen sem volt, hogy magamat idézzem, dehát ami késik nem múlik. Magyarázom magamat:D
"Hú... hát erre most mit írjak? Pont te írod, akinek ilyen szép képecskéje van...:)" - Jól esett, hogy pont te úriembereztél le.:)
"Az úriember az, aki megengedi magának a szeretetet?" - A kérdés önmagáért beszél.:) Attól vagyok úriember, hogy minden körülmények között képes vagyok szerelemmel szeretni egy NŐT?

Kedves Gina99! Kérlek, ha már felhoztad Müller Pétert, ha még nem néztél be, nézz be ide:
http://www.thesecret.hu/node/5714
Köszi, puszi:)



A megbocsájtásról

Aki nem tudja megbocsájtani mások bűneit, ne várja, hogy neki is megbocsájtsanak.



Köszönöm:)

Köszönöm:)



Jó hallani rólad újra Gini:)

" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."



Érdekes...

Hétvégén voltam pont Müller Péter esten.
Az egyik lány feltette neki a kérdést:
"... könyvében ír a megbocsájtásról..., Ön szerint hogyan alkalmazható ez a gondolat? Hogyan tudok megbocsájtani?"
A válasz:
"...megbocsájtani?! Gondolom most egy ember jár a fejedben konkrétan ugye?...(bólogatás)...
Nos, úgy vélem nem kell megbocsájtani. Sokkal inkább nem kell megsértődni. Nem kell addig a pontig eljutni, hogy sebezhetővé válj.
Ha rendben van a központoddal, erős az ÉNképed, ÉNtudatod, nem tudnak megsérteni.
Felteszed majd magadnak a kérdést ha bántóan viselkednek veled, hogy mi a baj a másikkal, hogy ilyen rossz hangulatú, hogy bántani akar, hogy fájdalmat akar okozni. Nem az fog elgondolkodtatni, hogy benned mit okozott, hanem hogy vele mi történik.
Amikor egy autós bevág eléd, talán még mutogat és ordít is feléd, eldöntheted, hogy mit lépj.
Ha erős Éntudatod van, nem fog felidegesiteni, talán ha jó passzban vagy még azt is képes vagy kívánni, hogy ilyen idegállapotban nehogy karambolozzón a szegény hülye... de nem fogod megengedni magadnak semmiképp, hogy az ÉNEDBE, a magabiztosságodba megingasson.
Elengeded a történetet, szinte meg sem érint. Ne engedd meg, hogy megérintsen..."

Körülbelül ezekről beszélt neki...
Annyira örülök, hogy megvehettem ott egy dvd-t amit most adtak ki, több mint 4 órás előadásai összegfoglalója. Bombajó gondolatok vannak benne...
És... már nincsenek véletlenek a szememben... ma felhivtam a Madách Színházat, hogy vajon van-e még jegy a január 15-i Lélekszínpadára, ami az Ő beszélgetői estje - a közönséggel -, a pénztáros válasza:
"Éppen ebben a pillanatban kezdtük el árulni rá a jegyeket, rohanjon, hogy még legyen mert kapkodják!"
Felhívtam egy barátomat aki a városban dolgozik és tudtam hazafelé tart...
- Hol vagy?
- Erzsébet krt...
- Akarsz Müller estre jönni velem?
- Akarok.
- Van nálad pénz?
- 4000.
- Futás!!!! 2-2000 a jegy!
Megvette. Megyünk.
:-)))

Életem...



Zsul,

Ezt most nem igazan ertem
Shila :)

"Kevesebbet gondolkozz,tobbet erezz!"



Hú... hát erre most mit

Hú... hát erre most mit írjak? Pont te írod, akinek ilyen szép képecskéje van...:)
Az úriember az, aki megengedi magának a szeretetet?



...

Orom olvasni a soraidat!
Jo tudni,h leteznek meg uriemberek!

Joejt!
Shila :)

"Kevesebbet gondolkozz,tobbet erezz!"



Kedves Shila!

Én sem gondolhatok másra, csak a hálára! Rajtam nem múlik, én mindíg nyitott szívvel fogom fogadni ama vörös amazont.:)



Zsul

En is ereztem ezzel a fiuval a rengeteg lehetoseget es biztos is voltam benne,h ez folytatodik,de a sors,Uni,Isten,vagy ki tudja maskeppen akarta... Legalabbis ugy fest...
Szoval megeltem vele 1 honapot es halat adok erte,mert rengeteget fejlodtem altala es mint mondta,O altalam!
Lehet,h csak egy lecke volt az eletemben,az is lehet h O a nagy O,nem tudom! De ha mar nem keresztezi majd az eletunket tobbe kozos ut, es kulon utakon indulunk,akkor beletorodom ,sot orulni fogok neki,mert ugye amibe nem halunk bele,az erosebbe tesz ;)

Shila :)

"Kevesebbet gondolkozz,tobbet erezz!"



útjelzőtábla

Tagadhatatlan a gondolatod igazsága, de azért szerencsére az emberek többek is lehetnek egymásnál, mint útjelzőtáblák... én pl. egyértelműen érzem, hogy rengeteg lehetőség lenne még bennünk. Az a figyelemenergia, amit ő használ az valami fantasztikus, s ahogy kétszer már képes volt elfeletkezni arról, hogy ő "más világban" él... a hidat előszőr ő teremtette meg... azért foglalkozom az univerzummal, vonzás törvényével, hogy a reális lehetőség újra megtestesülhessen. Közben nem zárom el a többi utat sem, a tantra miatt több kedves nővel "hozott össze a sors", s többükkel sok érzést cseréltünk akár szavak nélkül is. Hogy mi az én ars poeticam ebben a kérdésben? Ha kincsel van teli az egyik zsebed, még üres lehet a másik, s örömmel "várhatod", hogy mit hoz még az élet.... ezt természetesen nagyon könnyen félre lehet érteni, remélem itt senki se teszi. Visszatérve egy bizonyos kincsre.:) Emlékeimben él valami olyasmi gondolat, hogy ha képesek vagyunk a pozitív energiák működtetésére az univerzum, Isten szeretetén keresztül, akkor az univerzum "nekünk dolgozik", s meg fogja idővel formálni azt a lehetőséget, hogy mindenkinek jó legyen. Ez nálam egy nagy kapaszkodó, mert tudom, hogy ennek a bizonyos leánynak is jót jelenthetek, amennyiben ismét mer felém lépni. Ő is örömet kaphat, s én is... Ezért nincs okom a félelmeimre és a szomorúságaimra koncentrálni, hanem inkább próbálom az univerzumba szerelmesen élni mindennapjaimat...



Kedves Zsul!:)

Ahogy olvastam soraidat, belémhasított egy gondolat, melyet feltétlenül meg kell, hogy osszak veled...:)
Ha láttad a Mennyei prófécia című filmet, pontosan tudod, hogy valamennyien üzeneteket hordozunk a másik számára...Üzeneteket, mellyel utat mutathatunk egymásnak, ill. segíthetünk az út rátalálásában...
Nem véletlenül bukkanak fel emberek életünkben, és amilyen gyorsan beléptek, olyan gyorsan el is tűnnek, vagy inkább már nem ők lesznek előtérben...
Ezzel csak azt akartam mondani, de sztem már te is érted, hogy mi van, ha az a lány is "csak" egy útjelző volt az életedben, valaki, aki megmutatatta a helyes irányt, és innentől kezdve már csak rajtad múlik, hogy haladsz-e rajta, vagy inkább visszamész, és egyhelyben toporogsz a "tábla" előtt, hogy mondja meg vajon tényleg ez a helyes út....???

Mikor nagyon benne vagyok vmiben, mélyen elmerülve nekem sokat segít, ha ilyenkor "felemelkedve" felülről, vagy kívülről figyelem az eseményeket, melyeket én okoztam ugye saját magamnak, és azokon keresztül Önmagam...
Ebből a nézőpontból már egész másként látod a helyzetet...
Mintha csak egy külső szemlélő lennél...
Nekem sokat segít...

Szeretettel:

Ange



a megbocsátásról

Érdekes dolgok ezek... nekem már az ismerkedés szakaszában könnyen ment az h nem itélkezem a megismerendő lány felett. Annál is inkább, mert csak ámultam-bámultam h miket oszt meg velem... teljesen megosztotta magát velem az érzés és tudati szinten. Igen ám, de "hiába" létezik ez a minden körülmények között ráható szeretet... az idézőjel azért van ott, mert ő meg ettől van odáig, meg vissza. Úgy érzem ő is szeret és neki is fontos h ilyen pasi érkezett az életébe... DE.... sajnos nekem ezek a dolgok újak, teljesen. Elkövettem valamit, amit talán nevezhetnék hibának is, nem tudom... kéretlenül elmentem hozzá, s most nagyon megorrolt rám... az érdekes az egészben az, hogy ami eddig neki nagy örömet jelentett (különböző világban élünk, s én mégis szerettel vagyok felé), ez idővel teherré vált a számára. Úgy érzi, hogy én túl jó vagyok hozzá, nekem csendes, rendes lány kell... Tudom, hogy most is fontosak neki ezek az új érzések, de nem tudom mitévő legyek... ill. hát vonzás törvénye.... szerelem az univerzumba.... minden ilyen dolog és a tantra is az életemben kvázi neki köszönhető... elképesztő h mennyi minden történt velem, csak azért, mert Ő belépett az életembe! S tudom, ha ismét nyitna rám, akkor csodákat tudnánk együtt tenni.... jó lenne előre tudni h mi a helyes lépés, de egyenlőre csak azt tudom tenni, amit leírtam... Úgy éreztem eme élethelyzetem valamelyest idekapcsolódik.



Igaz!

Az életemben volt pár olyan személy aki kifejezetten ártó szándékkal közeledet felém! Nem is igazán akartam barátkozni az illetővel, mert hát az első benyomásom az volt, hogy Ő a szivárvány minden színében pompázik. De gondoltam mindenkinek jár egy esély egy barátságra... Végülis meg kellet neki bocsájtani...

Ez viszont nagyon igaz, hogy egyik szemünkel meg bocsájtunk!!!
Amikor rájöttem arra, hogy a páromat szeretem és vele szeretnék élni, akkor határoztam el, hogy azok a dolgai felett amik nem épp a legkedvesebb számomra, becsukom majd a szemem... és nem érdekel, hogy azt mirt, tette, nem tette, mondta... Én elfogadom Őt ilyennek amilyen... És hiszem, hogy ezt Ő értékeli, hogy képes vagyok szemet hunyni afölött ami fölött más nő nem tenné.....
A szerelem, szeretett, együtt élés néha, de szinte mindig, mindkét fél részéről lemondással jár!!!

Amit meglehet, meg kell bocsájtani!! HOgy ezek mik, azt az dönti el, hogy mi mennyire vagyunk toleránsak, és hogy milyen elvárásaink vannak... mások felé!

Szeretettel:Boldog