A tegnapi Secret Klub

Tudom, ilyen is kell... Ilyen vitatkozós, energiaborzolós, intenzív hangulatú... Talán maga a téma is ilyen...
Az, hogy én személy szerint kényelmetlenül érzem magam a tegnap estével kapcsolatban nyilván az én hibám, mert ez az én választásom. Persze ott van az a momentum, ahogy a barátnőm viselkedett. Ötször látta a filmet, velem is ő osztotta meg, ki gondolta, hogy nem ért vele egyet?! Nem csak Nektek mondott tegnap ellent, hanem magának a Titoknak, a Vonzás Tövényének. Le voltam döbbenve. És én éreztem magam kínosan miatta, azzal együtt, hogy nem vagyok felelős senki más tettéért, csak a sajátomért. De mégiscsak én vittem magammal, jóllehet, ő kérte.
Feloldozást kérek mindenkitől, aki ott volt, mert nem és nem múlik bennem a rossz érzés emiatt. A tegnapi hangulatért főként őt teszem felelőssé, és azt gondolom, senki nem azért jár oda, hogy olyan dolgokon vitatkozzon, ami alap, amiről a Titok szól, és amiben legtöbbünk 100%-ban hisz. Azért a feltöltődésért, az együtt rezgésért, a harmónikus légkörért (Harmónia Műhely :D) jár oda sok mindenki, ahogy én is, ami eddig megvolt. Tegnap is találkoztak az energiák, de én úgy éreztem, hogy ez összecsapásban nyilvánult meg. Meg a meditáció is elmaradt, bár igazat adok Ercsikének, hogy sokan nem voltak abban az állapotban, hogy meditálni tudjanak. (Habár aki el tud jutni olyan szintre, az minden körülményben képes rá...) De mióta lejárok, nem maradt el a meditáció, s számomra ez is az este negativitásának a jele volt.
Részben hibásnak érzem magam abban, hogy így alakultak az események, ezért még egyszer kérlek Titeket, hogy bocsássatok meg érte!!! Számomra ez nagyon fontos!

KÖSZÖNÖM!!!

Connie

Címkék:


Kedves Evelyn!

Jó pihenést kívánok neked, meg a csemetéknek. Élvezzétek ki az együtt töltött napokat, legyen minél szebb időtök és gyűjtsétek az élményeket. Egyszerűen érezzétek nagyon jól magatokat, mint ahogy egyébként is. :)))

Nyaraljatok nagyon jól, megérdemlitek!!!

Szeretettel ölel: Connie



Huuu...

...miből maradtam ki!!!!
Drága Connie!!! Újakat és okosabbakat nem tudok mÁr Neked írni, mint az előttem szólók!!! Csak biztosíthatlak afelől, hogy nyugodj meg és ne hibáztasd magadat:))))

DRÁGÁIM!!!! MOST ITT RAGADOM MEG AZ ALKALMAT ÉS EGY KICSIT ELKÖSZÖNJEK TŐLETEK, MERT NYARALNI MEGYÜNK A GYEREKEIMMEL:)))) ILYEN MÉG NEM VOLT, HOGY EGYSZERRE MINDHÁROMMAL MENJEK:))))) HÉTFŐN INDULOK ÉS VASÁRNAP ÉRKEZEM!!!! A HÉTFŐI SÁMÁN DOBOLÁSRA MENJETEK, AKIK VOLTAK AZÉRT, MERT TUDJÁK MIT VESZTENEK, HS NEM MENNEK, AKIK MÉG SOHA NEM VOLTAK, MAJD MEGTUDJÁTOK:))))
KÖVETKEZŐ SZERDÁN ÉN IS OTT LESZEK A HARMONIÁBAN:))))

SZERETLEK TITEKET ÉS HATALMAS ÖLELÉSEM KÜLDÖM:)))) BONTAKOZZON KI BELŐLE AKI BÍR!!!!!!!!

Evelyn:)



Köszönöm nektek!

Hogy ilyenek vagytok, és hogy veletek lehetek! Jól esett nekem ezeket átbeszélni és jól estek a megnyugtató szavaitok.

Drága Csillagvirág!!!
Igen, mi ezt már tudjuk, és ő is tudni fogja, ha itt lesz az ideje. Minden szavad aranyat ér, örülök, hogy tanulhatok tőled! Nagyon drága vagy!

Köszönöm Ercsike, hogy ezt mondod, megkönnyebbültem tőle! :)

Jutka, tőled is van mit tanulnom... Én is szeretem mindig a dolgok jó oldalát nézni, de nekem nem mindig sikerül. Te megláttad ebben is a jót!!! És az elfogadásod is csodálatra méltó. Tanulok!!!

Drága Ange!
Ugye, mennyire mondtam, hogy jönnöd kéne?! Nah, tessék, ebből is látszik, hoy egy klubot sem szabad kihagynod, mert nélküled nem ugyanaz! :) Igen, meg kell tanulnom nekem is toleránsabbnak lenni, ami egyébként megy is, mert már nem akarom megváltani a világot. És csak annak segítek, aki kéri, és aki valóban segíteni akar magán. A barátnőmmel is roppant elfogadó vagyok, és nem akarom megváltoztatni, vagy ilyesmi. Az nem tetszett, hogy ő akarta megváltoztatni a mi véleményünket és a meggyőződéseinkbe kötött bele. A hitünkbe. Várom, hogy ő is átérezze, megértse, és elhiggye a Vonzás Törvényét, és hiszem, hogy hamarosan eljön az ő ideje is! Ha sokat jár majd közénk, akkor meg még hamarabb. :D Mondta, hogy szeretne ő is közénk járni...

Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat és a hozzászólásokat!!!

Szeretlek benneteket és nagyon sokat jelent nekem, hogy befogadtatok és itt lehetek.

KÖSZÖNÖM!!!



Drága Connie!

Meglepődve olvastam soraidat, és emberi gyarlóságom azt mondatja velem: Nahát, egyszer nem vagyok ott, és már nem is olyan happy a hangulat!!!:):):) Bár hízelegne ez a gondolat, de csak önzőségemet minősíti...Szerettem volna lemenni, és biztos vagyok benne, h jó lett volna látni titeket...Az meg, h valami gond volt szerinted, hidd el, nem az első, és nem is az utolsó!!!:)
Örüljünk neki, fogadjuk el, és aztán, ha tetszik öleljük magunkhoz, ha nem akkor is, csak akkor tudjuk elengedni...:)
Az élet pont attól szép, h ráébreszt minket arra, /legalábbis engem elég sokszor/ h mi az, amit érdemes értékelned, amiért hálás lehetsz, és az ilyen alkalmak, mint a tegnapi segítenek ezek felismerésében, és sokkal könnyeb lesz elfogadnod ezeket a helyzeteket, sőt még hálás is leszel, h értékelni tudod a különbséget...Végtére is, ha mindenki boldog lenne, egészséges és szép, úgy viselkedne, ahogyan azt elvárnánk, szerinted mi dolgunk lenne nekünk?
Semmi, és unatkoznánk is, sztem...Pont attól lesz értékes valami, h nem hétköznapi, nem állandó, nem megszokott...
Különleges a pillanat, mindegyik....de csak később jössz rá, h melyik, és hogy mennyire...
Az élet értelme attól szép, h mindenkinek mást jelent, és mindenki másképp akarja megvalósítani azt! Akkor hogyan lehetnénk egyformán BOLDOGOK?

Szerető, ölelő elfogadással:

Ange



Drága Connie!

Mindennek úgy kellett lennie a tegnap este, szuper volt!
Nem volt semmi negatív, viszont jó példa volt arra, hogy hogyan ne gondolkodjunk.
Mindenki észrevette és ez számomra azt jelentette, hogy a mi tudatunk már ráállt a pozitív vonzás útjára.
Te viszont ne érezd magad rosszul semmi miatt, mert az szintén ellentmond a pozitív vonzásnak ( lehangolod vele magad ) Kellenek a kihívások, hallani kell, és jól vállon veregetni magunkat" jé mennyit haladtunk a tudatos gondolkodás útján" Ha észrevesszük, felfigyelünk minden kimondott szóra és mögé látunk, látjuk az okát a megélt kudarcoknak, sikereknek.

Idő kell a változáshoz, légy vele türelmes :-) Minden másodpercben változunk! Az a tény, hogy eljött és ott volt , azt jelenti, hogy vannak kérdései és változni szeretne. Ha meg nem, akkor az is az Ő döntése és mi így fogadjuk el!

Én jóóóóól éreztem magam veletek!

Ölelésem !

Jutka :-)



Édes Connie:-)

Nem volt ott semmi gond:-)))
Te meg aztán xsak jót tettél azzal,hogy Őt elhoztad:-))
Hidd el:-))
Feloldozást ne kérj,mert nincs miért Drága:-))
Szeretlek: ERcsike



Drága Connie:)))

Nagyon szuper volt a tegnap este:)
Kellenek az ilyen vélemények is...ebből is sokat anulhatunk:)
Te pedig egy Tündér vagy:)
Elmondta a barátnőd a véleményét....az övé ez, az ő érzéseit meghagyjuk neki:)
Mi pedig mosolygunk, szeretünk, tanulunk és tudjuk, mindenki egyenlő esélyekkel indul.)
Szeretlek!!!

Ölelésem: Csillagok Virága

Ha egy lépést teszel a kegyelem felé, az ezer lépést tesz Feléd!



Drága Connie! :)

Mindannyian hozzájárultunk ahhoz, hogy a tegnap este olyan volt amilyen. :) Nem egy vagy két emberen múlott. :)
Egyébként, szerintem nem volt vele semmi gond. :) Én kifejezetten élveztem! :))))
Legközelebb pedig mindenképp meditálunk, megígérem! :)))

Szeretettel,
Álomkereső
Álomkereső honlapja
Írd meg a könyved a neten



Connie!

Először is én nem voltam ott tegnap. Összesen egyszer voltam szerdán. Azért talán szabad hozzászólnom. :-)
A feloldozást add meg Te sajátmagadnak. A barátnődnek joga van a saját ritmusára lépkedni. Szükség van arra, is, hogy néha ellenállás legyen, mindig így erősödünk. Valamiért így volt jó. Mindannyian tanítjuk egymást. Ki arra, hogy így csináld, ki arra, hogy így ne csináld. Van aki a szeretetre, van aki a türelemre és elfogadásra.
Varázslatosan szép és hálával telt, fénnyel áldott pillanatokat, s hozzá gyermeki szemet, hogy észrevedd, és rácsodálkozhass.