Fénynek lenni - a lelkek különlegessége

fénylő lélekHoztam ma egy kedves történetet, ami ugyanúgy szól rólam, mint bármelyik olvasójáról, ugyanúgy szól nekem, mint Nektek kedves Titoktudók. Biztosan jól esik egy kis melegség és rezgésszint emelő léleksimogató ebben a szomorkás időben.
Kívánom, hogy mindannyian ragyogjátok be fényetekkel a környező embereket és helyeket. Bennetek is ott a fény, csak ragyogjatok, szeressetek és éljetek!

Egyszer volt hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek, "Tudom ám, hogy ki vagyok én!"
Ez csodálatos!" Ki vagy?" kérdezte Isten
"Én vagyok a Fény!"(kiáltotta a Kicsi Lélek )
Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! kiáltott fel. - Te vagy a Fény!

A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra amit a Királyságban már az összes lélek tudott.
Pompás! -mondta - Ez igazán király!

De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta:
- Szia, Isten! Most, hogy tudom Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?

- Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? - kérdezte Isten.

- Igen, válaszolta a Kicsi Lélek, egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!

- De te már Fény vagy .válaszolta mosolyogva Isten.

- Igen, de meg akarom érteni milyen érzés ! kiáltotta a Kicsi Lélek.

- Jó!válaszolta kuncogva Isten.-feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál.
Aztán Isten arckifejezése megváltozott: - Van itt egy dolog.

- Mi? - kérdezte a Kicsi Lélek.

- Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg nincs itt semmi, más, ami nem te vagy.

- Huh? válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.

- Gondold csak el , mondta Isten. Olyan vagy mint a Nap Sugara. Ó, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertyalángjai nélkül -és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen.
Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy? ez a kérdés.

- Rendben, tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit!

Megint elmosolyodott Isten. Már megvan.(mondta. ) Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.

- Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.

- Ez az, ami nem te vagy! válaszolta Isten.
Félni fogok a sötétségtől? - kiáltotta a Kicsi Lélek.
Csak ha azt választod. válaszolta Isten. Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak színlelünk.

- Ó mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.

Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. Ez egy óriási ajándék - mondta Isten, mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.
Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül.
Így tehát, foglalta össze Isten, mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!

- Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják mennyire különleges vagyok?

- Természetesen. -kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a különleges nem azt jelenti, hogy "jobb". Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni.

- Remek! mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!

- Igen, és elkezdheted már most rögtön.- mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.

- Miben akarsz különleges lenni?

- Miben különleges? ismételte a Kicsi Lélek. Nem értem.

- Rendben. -kezdte el a magyarázatot Isten. - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?

A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! kiáltott fel. Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!

- Igen! értett egyet Isten, - és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.

-Tudom mit szeretnék! Tudom mit szeretnék! jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan.
A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?

- Ó, igen.- biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges.

- Rendben, mondta a Kicsi Lélek. Ez az amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.

- Jó! mondta Isten, de van még itt egy dolog amit tudnod kell.

A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.
Mi az? sóhajtotta.

- Nincs senki akinek megbocsájthatnál.

- Senki? A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni amit az imént hallott.

Senki! válaszolta Isten.
Minden amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes mint te. Nézz csak körül.

A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.
Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek mint a Kicsi Lélek, maga.
Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.

- Tehát kinek akarsz megbocsátani? kérdezte Isten.

- Srácok, ez többé már nem vicces! morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen különlegesnek lenni.
És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az amikor szomorúságot érez. De aztán egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.
- Ne aggódj, Kicsi Lélek mondta - Én segítek neked.

- Te fogsz segíteni? ragyogott fel a Kicsi Lélek De mit tudsz tenni?

- Adhatok valamit amiért megbocsáthatsz!

- Tudsz?

- Természetesen! csiripelte a Barátságos Lélek. Megjelenek a következő életedben, és teszek valamit amiért megbocsáthatsz.

- De miért? Miért tennéd ezt? kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes, te aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?

- Egyszerű válaszolta a Barátságos Lélek Megtenném, mert Szeretlek.

A Kicsi Lélek meglepettnek tűnt a válasz hallatán.

- Ne légy meglepve mondta a Barátságos Lélek Megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon át táncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz mindketten voltunk áldozat és cselszövő is.
Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik Vagyunk Valójában.
És így magyarázta tovább a Barátságos Lélek. Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a "rossz". Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a megbocsátást.

- De mit fogsz tenni? kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen Nagyon szörnyű lesz?

- Ó felelte a Barátságos Lélek kacsintva. Majd kitalálunk valamit.
Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta. De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell.

- Mi az? akarta tudni a Kicsi Lélek.
Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a nem túl szép dolgot. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.

- Ó, bármit, bármit! kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni.
Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!
Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt.
Mi az? kérdezte. Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!

- Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! - szólt közbe Isten. Mindenki az!
- Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!

Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének.
- Mit tehetek érted? -kérdezte újra a Kicsi Lélek.

- Egyszer bántani foglak és legyőzlek - válaszolta. Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni....

- Igen? szólt közbe a Kicsi Lélek , Igen?

.....- Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.

- Ó, Emlékezni fogok! (kiáltotta a Kicsi Lélek ) Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!

- Jó. (válaszolta a Barátságos Lélek) mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.

- Nem, nem lesz szükségünk rá! ( ígérte meg újra a Kicsi Lélek) Én, emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én.

Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak hívnak.
És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé.
Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott (és főleg ha szomorúságot hozott )a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott.

- Mindig emlékezz (mosolygott Isten) Soha nem küldtem mást, csak angyalokat.

Hozzászólások



Neytiri! :)

Igen, a lelkek jó előre megbeszélik a találkozásokat. Köszönöm, hogy megírtad felismerésedet. Olyan csodálatosan működik a segítség, ha elég nyitottak vagyunk, és képesek vagyunk odafigyelni rá. Néha egy írás, néha egy-egy elcsípett mondat, néha egy leesett könyv, ami azzal üzen, ahol kinyílt Nekünk. Ha feltettük a kérdést, a válasz mindenben ott van, szívünkkel érzékelhetjük. Minden és mindenki minket segít, áramolni velük együtt fantasztikus. A csoda bennünk van, és minden rezdülésben, amiben létezünk.



Hankara!

Letaglózott, jó értelemben!:) Pontosan pár órája ecseteltem egy barátnőmnek életem egyik fontos szereplőjével való viszonyomat, ennek a viszonynak az értelmét. Gyakorlatilag ezt láttam most leírva ebben a nagyon kedves kis mesében és a legcsodálatosabb, hogy most mondtam ki leghatározottabban, hogy bármi is volt és lesz, tudom ki ő, mert a szívemben ott van valami amit nem tudok elhallgattatni. Pedig volt, hogy kezdtem elfelejteni ki ő valójában és elhittem a szerepét és valóban az történt, hogy akkor én is nagyon rosszul éreztem magam, elveszítettem a tudást, hogy akkor ki vagyok én? Döbbenetes egybeesés történt most, hogy ezen felismerésem után elolvashattam mesébe öntve ám mégis szóról szóra!:)) Köszönöm, hogy ma 2011. márc. 31-én hozzászóltál ehhez az írásodhoz. Szerintem a lelkeink ezt is megbeszélték!;))

Csodás napot!



Néha nem árt ismételni.

Ezer éve nem jártam itt. Most újraolvastam néhány beírást. Sajátot is. Erre nem is emlékeztem. :) S bizony, időközben akadt pillanat, mikor arról is elfeledkeztem, hogy csak angyalokat küldött..... Ismételni és az ismereteket is frissíteni kell. Most ez éppen aktuális volt. :)))))



Ó!Ez ma "telibe kapott".................CSODÁS!!!!!

csenge333



Bizony!

Kedves Hankara, gyönyörű történeted nagyon tanulságos. "Szerette annyira, hogy megtegye neki a rosszat". Pedig sokszor Neki még jobban fáj, a lelke legmélyén, mint nekünk. Ám a tapasztalat mindekettőnk számára gyógyír lehet, főleg, ha sikerül megbocsátani, s minden rendbe jön.:))

Szeretettel:
L.A.
http://www.esthajnalcsillag.eoldal.hu/



Draga Hankaram!

ez gyonyoru volt! (mint Te) es koszonom:-))
kuldok neked/nektek szepseges fotokat (hallottam, hogy kicsit hideg volt arrafele:-((
millio puszi mindenkinek
Iluska



Drága Hankara!

Nagyon szépen köszönöm ezt a csodás történetet.

Szerető öleléssel : Tike

Elérhető minden álom, ne add fel semmi áron.
Egyszer úgyis valóra válik, ha akarod , hogy valóra váljon !!!



Öbikém!

Csak emlékeztetni szerettelek volna éppen erre. :-) És nem csak Téged!
Nagy-nagy öleléssel, Hankara
Varázslatosan szép és hálával telt, fénnyel áldott pillanatokat, s hozzá gyermeki szemet, hogy észrevedd, és rácsodálkozhass.



húúú :)

Drága Hankarám :)
Ez csodás és nagyon ismerős történet. Arra emlékeztet, mikor Isten megteremtette az embert és túl tökéletesre sikerültünk. Aztán hogy az ember megtapasztalhassa, hogy mi a jó, ezért meg kellett alkotnia a rosszat. Ezért a legkedvesebb angyal, Lucifer elvállalta e hálátlan szerepet, és alászállt a pokloknak.
Ez a történet is azt példázza nekem, amit már nagyon régóta érzek, és igyekszek elfogadni, hogy bármilyen szomorúság és bánat, düh és méreg jön az életünkbe, egyrészt magunk teremtettük az érzést, másrészt ezeket kivántuk hogy megtapasztalhassuk hogy valójában KI VAGYOK. Ezért én minden alkalommal aki megbánt, vagy pillanatra felmérgesít, arra gondolok, hogy ő egy angyal. Hiszen mindannyian azok vagyunk. Én is adhattam már másnak biztos olyan érzést, amit magamnak sem kivánnék. Persze ezt nem szándékosan. Viszont ezeken az érzéseken felülemelkedve tudjuk megtapasztalni igazán amik VAGYUNK.
Ez a csodálatos és vidám történet megint rámutatott arra, hogy akik itt az oldalon beszélgetünk, vagy kint az életben élünk, mindannyian csodálatos lények vagyunk, akik keresik és találják az útjukat. A legfontosabb tanulság, hogy minden alkalommal megértéssel és megbocsátással viselkedjünk még azokkal is akik megbántanak bennünket.
Nagyon örülök hogy olvashattam, köszönöm és hálás vagyok Neked Drágám :)
Végtelen szeretettel: Öbike :)
A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)