Régi és új

Néhány hónappal ezelőtt a főiskolán rátaláltam egy önkéntesi munkára....gyógypedagógusként azt hittem már mindent láttam, nincsenek meglepetések....de tévedtem, rájöttem mekkora kincs a munkám, mekkora felelősség, mekkora alázatot kíván...

Még mielőtt felvettek volna arra kértek, hogy töltsek el náluk egy hetet, ismerejem meg a gyerekeket, a módszerüket, kukkantsak be a falak mögé, próbáljam ki magam, hogy tényleg szeretném e ? akkor nem értettem miért nem mondhatok rögtön igent...

hát bekukkantottam hozzájuk....

azokban a hetekben értettem csak meg mennyire nem számítanak a címkék, hogy fogyatékos e vagy sem, vagy nevezzük őket bárhogy is...néha azt gondolom, pont a rájuk aggatott címkék húzzák fel a falat, s teszik nehézkessé, hogy igazán segíthessünk....a szakmai tudás nagyon fontos, mert irányt ad, mankót a kezünkbe. Mindig is kíváncsi voltam a gyerekekre, akiket tanítok, hogy kik ők valójában, miken megy keresztül, ki van a "címke" mögött, mi az, amit adni tudok neki, s mi az, amire ő tanít meg engem....

az itteni gyerekek többsége nem beszél, vagy sajátos nyelvet használni, próbálja a maga kis módján kifejezni mit is szeretne, mi a baj, sokuk még nem szobatiszta, nehézkes vagy egyáltalán nem megy a kúszás, mászás, olykor a futás sem, sokszor nem értik mit szeretnél tőlük, az egyikkük úgy iszik, hogy előtte megrágja a vizet, némelyikük nem képes pihenni, játszani....a többségük autista....de nem ez a legfontosabb...

hanem az, hogy ezek a gyerekek jó kezekben vannak...s örülök, hogy rájuk találtam....ha igazán segíteni akar az ember, akkor nem számít, hogy egy átalakított pincében dolgozik...mert tudja mit miért tesz, mi miért van...

minden napnak van egy sajátos menete, célja, minden kisgyerek mellett egy terapeuta van....én a reggeleket szeretem a legjobban, mindig közös ringatózással indul a nap, ráhangolódunk nem csak a mai feladatra, hanem egymásra is... felelősek vagyunk értük, mert bíznak bennünk. A gyerekekkel mindent együtt csinálunk, szinte szimbiózisban vagyunk, úgyis mondhatnám, hogy az ő keze az én kezem, az ő mozdulata az én mozdulatom is....persze a cél az, hogy egyre inkább önállóak legyenek....a nap végén azon kapom magam, hogy "elfelejtettem gondolkodni", teljesen kikapcsoltam, nem gondolkodtam azon, mit főzök este vacsorára :-), nem foglalkoztam a problémáimmal, egy jóleső fáradtság volt rajtam...nem gondoltam volna, hogy ekkora erő lehet egy emberben, bennem...együtt kúszni, csúszni, mászni, futni, inni, enni, öltözni, padokról le és fel ugrálni, közben tartani el ne essen, figyelni minden apró mozdulatát, hogy ha gond van mellett tudj lenni...a nap végére csurom vizes volt a ruhám...nem számított...nem számított miben vagyok, nem számított, hogy van elkenődött a szemfestékem vagy éppen kócos a rohangálsától a hajam....az számított, hogy egy olyan csapatban dolgozhatok, akiknek egy a célja, egy a hajtóereje, hogy segítsünk, hogy ezek a gyerekek is a maguk módján de ÉLNI tudjanak, s mi megadjuk nekik ez a lehetőséget...az első nap után teljesen kimerültem, leültem és sírtam....valami olyasmit ismertem, tapasztaltam és láttam meg, amit eddig még nem...lelkileg feltöltött mindenképpen....már elmúlt az, hogy sajnálkozzam, hogy sajnáljam a sorsukat, sajnáljam, hogy ilyen gyerekkoruk van. Azzal nem segítek, attól nem lesz nekik jobb. De attól igen, ha kinyújtom a kezem, s lehetőséget adok nekik...mert képes vagyok rá...s jó látni, hogy van értelme annak amiért dolgozom....

igent mondtam a munkára végül, bár akkor még nem tudtam, hogyan fogom elintézni, hogy szabadnapot kapjak az iskolában vagyok, hiszen főállásában dolgozom...minden napom be van táblázva, ami az órarendet illeti....

ma azonban csöngött a telefonom...a főnököm megkérdezte, mit szólnék egy szabadnaphoz minden héten, sikerült megszervezni az órarendem...majd kiugrottam a bőrömből.....

úgyhogy szeptembertől régi és új munkahelyem van....

Nem hiszitek el, mennyire hálás vagyok ezért....szépen lassan gyűlnek a sikeres teremtések...

Mosolygós szép napot!

Macsesz

Hozzászólások



Köszi Macsesz:))))

Érdekesek az autisták....valahogy nincs hozzájuk recept. Persze egyik gyerekhez sincs, még az óvodában is másképp kell minden gyerekhez hozzáállni! Kinél ez, kinél az a módszer jön be...ezért olyan csodás a mi hivatásunk!!! Nagyon nem unalmas és lehetünk benne kellően kreatívak!!!
Bencémet nem fogom tudni évközben vállalni, őt a nyári szünetre "kaptam", mivel én a szabim alatt is dolgozni szoktam. A bér csak ennyire elég, hogy vegetálunk belőle. De én szívesen teszem:)))
Évközben persze munka utánra maradt 2 családom, de ennyit bírok csak el. Nagyon nehéz volt Bencével utcán is közlekedni, legutolsó nap hirtelen dühkitörése lett, látszólagos ok nélkül!!! Fizikailag sem bírnám már vele, hatalmas ereje van! Ősztől lesz két Dawn-os kislányom és egy autista kislányom az oviban. Az utóbbit egyszer láttuk egy nyíltnapon, nem tűnt ennyire súlyosnak. A "danos babák" /ahogy én hívom őket/ édesek, állítólag az egyik nagyon szökdösős! Majd meglátjuk persze évközben, melyikkel hogy tudunk majd kommunikálni, melyik milyen fejlettségi szinten van! És persze mellettük még 20 kicsike, 3 évesek:)))) Kezd izgatni milyen lesz a tanév kezdése...könnyű nem lesz az biztos, de hiszem, hogy szeretettel majd minden szépen ki fog alakulni:)))
A nyíltnapokon már tudták, hogy ha velem találkoznak, kitárt karokkal megöleljük egymást:)))))

A nyár további idejére jó pihenést kívánok!!!

Ölellek:)))

''A mosoly az a fény, mely az arc ablakán világít, s jelzi, hogy a szív otthon van.''
Evelyn:)



Eveleion:-)

Szia Kollegina!:-)

Az első napok biztosan nem könnyűek sem neked, sem a kisfiúnak. Lassú a folyamat, amíg megismeritak egymást, megismeritek egymás rezdüléseit, hiszen nekik, minden jelentéssel bír, s nem mindig egyezik a miénkkel. Ha bármiben tudok segíteni akkor írj nyugodtan, meg egyébként is!:-)

Egy kedves barátnőm egyszer azt mondta, hogy nem "véletlen", hogy kik ülnek velem szemben az osztályban, kiket tanítok. Ez tényleg így van, sokukban magamra ismertem...azt hiszem kölcsönösen segítjük és tanítjuk egymást....:-)

szeretettel, macsesz



Kedves Katis!

Kedves tőled, köszönöm!:-)

Mosolygós szép napot!:-)



Régi és új:-)

Kedves Öbike, mindig szívesen írok a gyerekekről, arról, hogy számomra mit jelentenek. Nagyon jó érzés, hogy részese lehetek az életüknek, olyan apróságokon múlik minden el sem hisszük...az osztáyomban van egy "nyolckeres" kamaszfiú, minden tud arról mi zajlik az utcán, mindene a foci...az előző iskoláiban ő volt mindig a fekete bárány, s hát idővel el is fogadta ezt a szerepet...egyáltalán nem hitt magában, hogy ő egy értékes ember...eltelt egy pát hét mire a bizalmába fogadott....sokat szoktunk beszélgetni, jó látni, amikor bedugja a kis fejét a tanáriajtón, és már fülig ér a szája....tudja, hogy hiszek benne, s ez sokat jelent neki...már van egy kapaszkodója az iskolában is..:-) lekáromkodja a csillagos eget is az égről, nagy lurkó ő, de azt sose felejtem el, amikor egyik péntek délután, még karácsony tájékán mielőtt hazament volna bejött hozzám elköszönni és szó nélkül megölelt...nagyon szíven ütött...az ilyen pillanatokból sokat lehet meríteni...

Szeretve ölellek,
macsesz



Macsesz kedves...

Olyan szépen és szeretettel írtad le ezeknek a gyerekeknek a segítését,hogy érzem- Áldott a te munkád gyümölcse- Tele vagy Szeretettel, és ez ami szükséges,mint a levegő ezeknek a kis lelkeknek. Jó volt olvasni Téged.



Macsesz imádom az írásaidat:)))))

Ezt is, meg a másikat is könnyes szemekkel olvastam....kis kolleginám:))))

Ezen a héten privát vagyok egy 8 és fél éves nem beszélő, nem szobatiszta autista kisfiúval...ma volt a harmadik napom vele...első nap azt hittem feladom és nem csinálom!!! Úgy megharapott, hogy a körömágyam a közepe táján vízszintesen beszakadt...csípett, rugott, harapott...de nem adtam fel!!!! Kértem szeretetet kettőnkre...és magamnak erőt, nyugalmat és kitartást...és meg is kaptam:))))
Ma énekelgettem neki és mintha utánozta volna, sőt próbáltam felismerni a kis dallamfoszlányokat, hogy vajon ő miket dalolgat itt nekem??? Szemkontaktust mára legalább 10-szer sikerült felvenni vele, ilyenkor köszönetet mondtam valahova felfele...most is párás a szemem, ha rá gondolok:)))) És még sok más apró sikereket értem el ma vele...akit érdekel, privát megírom szívesen, nem untatnék senkit vele. Végülis ez macsesz blogja, köszönöm, hogy írhattam bele:))))

Ölellek Macsesz!!! A másik írásod a barátságról, szerelemről, hintáról, táncról...na, megállj csak!!! Megríkattál vele rendesen:))))

''A mosoly az a fény, mely az arc ablakán világít, s jelzi, hogy a szív otthon van.''
Evelyn:)



Macsesz:)

Csodás,hogy teljesül szíved vágya.
Legyen csoda minden pillanatod:)

szeretettel,Katis



Kedves Macsesz!

Csodálatos dolog amit teszel,ezekért a gyerekekért ,sok energiát kivánok neked a munkádhoz
Nagy ölelés neked !!!!
Huncutjanyka



Drága Macsesz :)

Mindig összeszorul a torkom, mikor téged olvaslak. Olyan átadással tudod közvetíteni ezt a csodás hivatást, melyet TE választottál.
Köszönöm, hogy általad bepillantást nyerhetünk olyan életekbe, olyan helyzetekbe, melyet "elzárva tart" a világ.
NAMASTE....

A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)