A lulnézet - ébredj

"Az embernek nem kell mindig jól járnia! Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie! Aki ezt a kényszert el tudja engedni, az belsőleg nagyon szabad lesz. Az élet hosszú, bele kell hogy férjenek vereségek, összeomlások, újrakezdések is. És ennek során új aspektusai nyílnak meg a dolgoknak, olyanok, amelyeket csak alulnézetből lehet látni". (Mérei Ferenc)

Utolsót rúg a tél?
Vagy tán használ még...
Fehérré dermed a vér,
fehér lesz hajad s arcod
lágyan-kemény, mint a dér.

Elbújik minden, mi tép,
Hálót fon körénk az éj,
Kérlek, ne menj még,
Maradj s légy őre a szép
tavasznak, még kemény a héj.

Gyenge erősen bátor, kitért
s kitart, nincs messze a cél,
csak csepp hó és nap kéne még,
aztán nap és napra nap,
s hogy előbb mindenki találja

meg magát a tiszta hó alatt.
Hisz csak akkor nyílik rá arra,
mi értelem- s érzelemkabátba,
s bőr-keretekbe zsúfolta
életét, kedvét, szerepét.

Elbújik minden, mi tép,
de csak egy okért,
hogy előbújhasson az,
élted e szakaszának vége felé,
mit Te vágysz és mi Téged él.

Kalapod kemény.
Ezzel tele: remény.
s közben felülve-fülelve nógat:
ülj le vagy épp tégy.
De közömbös ne légy.

***

Ülök dermedten és újraélem mindazt,
mi most veled történt.
Várom kitörni, kibújni a csodát,
ami benned van, a lélek szavát,
s hogy magadhoz térj.

Még darabokban a szíved, és
tanácsot ilyenkor senki nem vár,
inkább meghallgatást...
de: ...amit most írtál,
végre békét adhat neked talán...

valahol őrizd ezt a képet,
magányosabb pillanatokra...
s talán egyszer képes leszel
a falon lévő képet is eltenni
egy dobozban fel a polcra.

Nagyon, őszintén sajnálom,
ami történt, okot nem én
kell keressek, csak annyit tudok,
el kell most engedned,
hogy később még beszélhessetek,

ezért csak tudd, mi vagyunk neked,
habár tudom, ez nem nagy vigasz
és igazán csak akkor bújik
fehérbe az ember lelke,
ha elengedi az egót és nem

sokáig marad a földön fekve,
hanem feláll, még ha először
féltérdre is, esdve,
majd dacosan két térdre,
majd magába s onnan felnézve,

összeáll és feláll végre.
Mesélj még nekünk.
S ezzel mesélsz, s megmaradsz
annak az egynek is.
s azoknak, kik most nincsenek itt.

****

try, then let it be

Csak így lehet túlélni,
magamnak is jó lesz néha átolvasni,
pedig én kibbekeltem,
mire szán minket az élet,
mennyi is a közös bennünk

és mennyi is ebből a lélek
a törődő szeretet, mi éltet,
gondoz, túltesz és emel,
s ha épp nem építhet,
legalább ne romboljon,

se újat, se emléket:
Szeretettel Barátomnak,
én csak ennyit adhatok:
lépteid habár változnak,
remélem, utad megérte:

S MEGérik benned,
mi a szerelem valóban,
nem az Én a falóban,
s nem hagyod a másikat halóban,
ODAállsz elé és kéred halóan,

ha komolyan érzed, hiszed,
gondolod és akarod,
ez tényleg hatalom!!!!
s ha lélekben összetartoztok:
Hogy később vagy most ...

Legyetek MI a hálóban...
De ehhez kellesz TE is,
ha csönded is a másik...
Remélem valahol elolvasod...
Ide is elmentem, hogy megmaradjon :

... Fázom. Megszokás maradt a Múltból.
Még érzem Őt. Bennem együtt maradunk.
(Töp)

Örülök, hogy mégis kiírod.
Benned ne maradjon tüske,
S minket megtisztelsz,
Habár ezzel nem vigasztalod
Magad, csak nyugtatod,

Mit sors adott s elvett
S mégis azt kérve tőled,
Ne feledd, de elengedd,
Majd feledtet más,
A sok sírás helyett az írás.

A szeretet örökké
Ott marad bennetek,
Csak most átminősül,
S ehhez kicsit szét kell mennetek.
Mert mi tied, el sem vesztheted.

Talán te is rég elmentél tőle,
A választ mégis ő mondta ki,
Csak a csodára emlékezz,
Ami most bús élted színezi,
Rebbenő fátylakat húz össze s ki.

Ne feledd soha, ki neked ennyit adott,
S szomorúan vettétek észre,
hogy valami elfogyott,
Az emlék átalakul, bár most
még kedveszegetten ül legott.

Mégis azt mondom,
Szerencsés vagy,
Hogy ő tenéked,
S te őnéki megadatott.
Bár, csak kisidőre.

Adj időt most, mindkettőtöknek.
Adj teret a bánatnak, gyásznak,
Lesznek még jobb idők,
Mikor a lelkek már nem fáznak
S vidámak már csak attól is,

Hogy voltatok egymásnak.
Engedd el egészen, sőt segíts
Csomagolni is neki, s ha
Bátortalan, ha mégis beszéltek
Szem a szemnek örök szép és hála lesz.

S csak azt reméld, hogy mikor elment,
Nem kellett üres kézzel mennie,
S vitt magával valamit,
Belőled egy darabot, beépítve.
Reméld, hidd és tudd, hogy volt értelme.

Hozzászólások



Kedves Dark Moon!

Örülök, hogy megérintett! Legyen a maradék hétvégéd is szép és kedves! Még akkor is, ha nem süt a nap!

:-))



Harmat Kedves!

A vers szinte kipattant ugyan (később alig pár szót javítottam), de előtte sokat kavarogtak a fejemben a gondolatok. Megérintett valaki, aki épp kishalt és semmi mást nem tudtam neki adni, és nem is szabad ilyenkor, mint meghallgatni, két jó szót mondani, s nem csesztetni...

ez nagyon nehéz ám... más batyuját mindig könnyebb látni, mint a magunkét!

:-(

Ja, én mosogatás közben járatom... az agyam... :-))
:-)



Kila kedves!

Reméld, hidd és tudd, hogy volt értelme.

És akkor igen, akkor felejtheted... és akkor nem kell remélni, hogy hátha nem talál meg... naná, hogy megtalál, ha nem tanul belőle az ember... :-(