Csak az szorongjon, aki szeret szorongani! *

"Az öröm soha nem származhat a magunk szeretetéből, az mindig mások szeretetéből sugárzik át ránk."

"Én nem kérek bocsánatot! Nem szeretek szembesülni a hibáimmal!"

"Neki sosem bocsájtok meg!"

"Én olyat nem mondtam! Nem szeretem, amit mondasz, mert igaz!"

... és mennyi...

Bátorság kell önmagunk előtt tisztába tenni az érzéseinket, reakcióinkat ... a harag a szorongás kompenzációja...
Aki ezt magában felfedezi, feloldja, az első lépést, legnehezebb lépését tette meg a fogyás vagy a jó közérzet, a JÓL-LÉT felé.

Nem hiszem el. Négy különböző barátomtól hallom mostanában ezeket a szavakat. ÉS magamnak is írom. Kövér vagyok még, de már nem vagyok ok nélkül sem és okkal sem házsártos. Ez utóbbiért már tettem. A kövérség viszont még zavar. Még elveszi a nehezen megszerzett önbizalmam. Még ezt a részét nem tudtam megvalósítani. Úgyhogy teljes erőbedobással erre koncentrálok.

Az egészségem megőrzése miatt akarok kilóimmal számot vetni és nem egy MÁSIK ember miatt! Nagy különbség. Ha az a valaki így nem szeret, az nekem ne magyarázzon, hogy valamikor is igen. Erről ennyi.

Vagyis ez az örömöm hiányzik, illetve nem teljes. És milyen a sors, hosszas fognyavalyát küld a nyakamba, enni alig tudok, lányom, te kérted, itt van.

Lassan kezdem magam úgy érezni, mint a viccben a pasi, aki földig érő tököt akart, másnap levágta a lábát a vonat...

Szóval ez baromira nem működik, ha csak siránkozom és gödröm bélelem (csak mondom, de nem teszem), mert az lassan már ismerős és már megszoktam, tehát valahol jó!!!!

De ha ezek a negatív, kelletlen, szégyenérzések dominálnak bennem, - most épp a külsőmet illetően, a belsőkkel hál istennek megküzdöttem! - az sosem vezet jóra!

Az örömért mások nélkül kell tennem! A boldogság belső munka. A Test és a Lélek gondozása!! Csend és egyedüllét is kell hozzá! De hát ki szeret csendben lenni? Ki szeret egyedül lenni?

Egyszer megkérdeztem egy bölcs embert, egyszer meg kell tanulnunk egyedül lenni? A válasza: igen. A magányt kell leküzdenünk. Egyedül lenni ugyanis jó!

Szerintem ennél nehezebb nincs is. Míg magányosan tengődünk... : ki beteg lesz, ki kövér, ki depis, ki simlis, ki sárkány... : tök mindegy - menekülünk a csendünk, önmagunk elől. A napi 10 perc a WC-n ülve nem elég!

Na, akkor belátok és kompromisszumokat kötök.

Kövérségemért is magam (t)ettem! A menzaleves vagy túl zsíros vagy túl lisztes, ráadásul allergiás reakcióim is vannak... nem ehetem mindig!! Az allergia most nem barátom! Zsíros kenyeret lájkol, arra nem üt ki!! Ó, jaj...

Mozgok, de sem a lázassá vált gyulladás bennem, se az asztmám nem lájkolja! Pedig levegő kell! Változás! Levegőváltozás! Mese és képzelőerővel teljes, szeretetálmok habbal!

No de lányom, az élet nem Habostorta! Box! Amíg meg nem fejted, miért is vagy kövér: indokolatlan evések, betegségek miatti evések, vércukor problémák, szomjasság helyett, lelki difi kompenzálására.... addig esélytelen! Egy kevés odafigyeléssel már megy, de úgy látszik most jön a nehezebbik része, mármint nekem: bármit szabad enni, csak nem sokat és lassan!!! Vizet, többet! Mozogni kell, még többet! Napi 1 almát, narancsbőr ellen is. Alkotni, kreatívan inspirálni, ezzel is adni, vidámkodni és elfogadni magam kövéren is, de tenni a többért, a jobbért! Több vagyok!

Belefogok a krumpli (méregtelenítő) diétába. Egyszer 15 kiló ment le, kb 1 év alatt. Előtte lement a válás miatti stressz, a pánik és depi miatt 10 kiló. Összesen 25 kg. 10 kg visszajött az évek (6 év) és a betegségek miatt, mik miatt nem mozogtam.

Ki elhízik, ki betegségbe kerül-menekül, mind-mind jel, a változásra! Mindig van munka magunkkal, magunkon! Mindig. Vagy a lelkünk vagy a testünk kiált. Épp testben ép lélek s ne épp lélek legyen! (sz)Ép lélekkel (sz)ép test legyen! egészségesebb, a körülményekhez és a koromhoz képest...

A krumplidiéta mellett volt még egy kúra, ami hatásos volt. Citromlé, főtt tojás, feketekávé (nem zöld, mit annyira reklámoznak most). Ha pár napig is csinálom, már az is valami.

Csak kezdjem el. Csak ne várnék mindig valamire. Csak ne csapjon mindig belém a villám, édes lányom én vagyok az Élet, a sors , a karma és a gondviselés, kalibrállak kissé és csakis a haladásod érdekében!

Igenis, vettem! Kevés ennivaló és több víz, levegő, a vidámság pedig maradjon!! Kézzelfoghatóvá... izé... láthatóvá kell tennem lelki ténykedéseim eredményét! Vidám vagyok és alkotok! Sokat tettem magamért :-) és sokat is ettem magamért :-(

Minek törődtem ennyit a lelkemmel, ha a testem elhagyom? Na besokalltam magamtól.

:-))

A mosoly lúgosít! Tudtad?

Ha citromot kaptál az élettől, csinálj belőle limonádét... mondja a magyar... keverd össze, olvasd fordítva, mondja az angol...

Jól mondja!

Csőváz!
****

* A cím magáért beszél. Bagdy Emőke professzorasszony mondata! Köszönöm a linket!

Nem ad tanácsokat, mégis elgondolkodtat!

http://www.youtube.com/watch?v=nBtMrWy6xhE&feature=player_embedded

"A lényeg, hogy soha senki ne tapasztalja meg az emberi létezés álcéloktól, álideológiáktól, álszabályoktól, álszerepektől mentes, valójában csak szenvedésből és boldogtalanságból álló, teljesen értelmetlen valódi arcát."

Gyógyír: "A derű....!!!! A kacagás az zsigeri kocogás!" Hatalmas! :-)))

****

"Köszönöm! Nagyon jó megírtad! Mindig, mindenért tenni kell, s nem árt, ha magunkkal kezdünk, mert minden VAGY-ásomnak én vagyOK az oka. Ha elfogadod és szereted magad (nem önimádattal)a többi már jön magától."

Ezazzzzz!!! :-))))

Címkék:

Hozzászólások



.

.



:-))))

:-) huh :-)

még bírom a csökkentett élelmet :-)

növelem mellé az életet :-))

KÖSZÖNÖM!



... ma valaki azt mondta:

... ma valaki azt mondta: hülyeség, hogy minden fejben dől el...

én meg azt gondolom... aki mondta, tele van sértettséggel, bántással, haraggal, hogy is dőlhetne el bármi is a fejében pozitívan...

(magamban gondolkoztam... és ez most mégis kell, hogy ide leírjam... :
az élet csak halad s benne kell élni... még ha a háj rajtunk is marad s a haj se baj, ha marad :-))

Na most menek aludni, így teszek jót a világgal :-))



...

Van olyan, hogy elengedünk valamit, hisz ezer új és jobb gondolat fogalmazódik meg bennünk.

És akkor ez jó. Mintha magadat is elengednéd. Mintha magadat sem birtokolnád.

Ilyet sem sokszor éreztem.

"Mellém ért egy nagy költő, országos hírű szerző, s kérdeztem tőle, hogy ott az az ember szerinte mit néz. De hamar otthagyott, legyintett rám, neki erre nincs ideje. Elment, s már kezdtem megsértődni, persze, rám nincs ideje, bezzeg Esterházyra volna, de rájöttem aztán, hogy mennyire igaza volt, nekünk nincs erre időnk – azt se tudom már, hogy hogyan kell ezt csinálni, üldögélni, élni, látni valamit a semmi közepén, és nem kifogni, nem megírni, hanem elengedni, nézni csak, nem írni meg, hadd menjen. Menjen el."

Van még mit tanulnom.



<3

Ne sajnáld Szmörcsi, én sem teszem :-)

Nézem az új filmet, amit kaptam... köszönöm!



:-)

Szerintem nagy adag hit kell ebben! :-))

A kép a fejünkben, hogy elképzeljük, milyenek is akarunk lenni... és tenni is érte...

Utánanéztem a paleónak, úgy értem jönnek szembe velem a paleós cikkek (jé ennyi volt eddig is?)
nincs benne krumpli!!!!

ó jaj... de hisz én azzal fogytam le... 15 kilót...

a mai napig is szeretem...



Pipacska... na elolvastam...

Pipacska... na elolvastam... hát ez tök érdekes... ez a vércsoport diéta... még a testkontrollal megismerkedtem anno, de jó, hogy most újból olvashattam róla, nem tartom rossznak, sőt...

... de tudod olyan sokféle módszer létezik, hogy azt gondolom... találjuk meg magunknak, ami tényleg működik... ha képesek vagyunk szembenézni a félelmeinkkel, kiállni magunkért, elképzelni a vágyott életet, tenni és változni, ha sehogy sem jó vagy betegek leszünk vagy ha senki és semmi sem tetszik... a mozgás és az evés egyensúlya, és a régi témám:

mosogatás és a bicikli :-)))

A mosogatás, ami a nagy káoszban egy kis rendet és átláthatóságot ad... és a bicikli, ami csapat- és egyéni sport, egyben... és igen, a vágyott egyensúly, kint és bent :-))

:-)))

Ma húsleves, 1 kifli és a maradék túró..., mosogatás, teregetés, bicikli helyett séta, meccs, vidám beszélgetés, ... tele vagyok energiával! :-)

Még ilyet!

:-)

Jó éjszakát!



De jókat hoztál,

De jókat hoztál, köszönöm!

:-))



:-)

Rendicsek!



...

http://www.libri.hu/konyv/pal_ferenc.a-szorongastol-az-onbecsulesig.html

A szorongástól az önbecsülésig

Pál Ferenc
A szorongásaink, aggodalmaink, nehézségeink és gyöngeségeink rettenetesen megkeseríthetik az életünket. Hiába szeretnénk fejlődni, növekedni, a sebeink, a zavaraink akadályoznak minket és kapcsolatainkat, de a munkánkat is. Amikor akadozik az élet bennünk és körülöttünk, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy velünk valami nincs rendben, éppen akkor van igazán szükségünk az önbecsülésre. Az önbecsülés az emberi élet egyik alapértéke. Általa vagyunk jóban önmagunkkal, érezhetjük jól magunkat a bőrünkben, és lehetünk érdekes társaság magunk számára. Az önbecsülés tesz alkalmassá arra, hogy megfelelő társat találjunk magunknak, akivel kölcsönös meghitt kapcsolatban lehetünk. A megfelelő önbecsülés segít megvédeni magunkat, és nem engedi, hogy rosszul bánjanak velünk. Megalapozza a hiteles kommunikációt, és alkalmassá tesz az együttműködésre érzelmileg nehéz helyzetekben is. Az önbecsülés segít, hogy ne vegyünk több terhet magunkra, mint amit az élet valóban nekünk szánt, de ami a miénk, azt képesek legyünk hordozni. Az önbecsülés révén tudjuk kihozni magunkból a legjobbat, és elviselni vereségeinket. Az önbecsülés által tisztelhetjük magunkat akkor is, ha gyöngének bizonyultunk. Szilárdságot biztosít, hogy ne akarjunk mindenkinek megfelelni, és megerősít, ha valaki nem fogad el minket. Az önbecsülés széppé teszi az életet, mert segít fölfedezni mások értékeit, és megbecsülni mindazt, amit kapunk. Ráadásul az önbecsülés sok pénzt takarít meg nekünk, hiszen nem szorulunk rá arra, hogy tárgyakon keresztül, birtoklás révén bizonygassuk magunk előtt is, hogy érünk valamit. Az önbecsülés hozzájárul a boldogsághoz azáltal is, hogy mindig lesz egy barátunk, akire számíthatunk, aki együttérzéssel fordul felénk - mi magunk. Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, gyógyítja a sebeinket, és lehetővé teszi, hogy egészségesen és önfeledten éljünk. Segít, hogy szembenézzünk a realitásokkal, még ha fájdalmas is. Az önbecsülés föltárja, hogy a szívünk mélyén lakik bennünk valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk.



A vércsoport diétáról még nem

A vércsoport diétáról még nem hallottam senkitől... de a vacsoradiétáról igen. :-)

Valahol a kalóriák és a vizualizált kép magunkról, ami nagyon fontos.

Na menek teregetek, biciklizek :-))

Szép napot Nektek!



Pipacska! :-)

Eszembe jutott valami. Egy időben jártam tekercselésre, hogy a fogyás után a bőröm ne ereszkedjen meg. (Szülinapi ajándék volt, mert nem két fillér, de nagyon rendbe hozott. :-)). No, az a hölgy mondta, hogy ébredés után 5 óra időtartamig bármit lehet enni, mert felhasználja a szervezet.

Aztán 5 órát nem, mert raktároz.

Akkor ezt is betartottam.

És igen, a pirítós. Meg lehet szokni! :-))

Hát most ez van. Túrós pirítós a túrós csusza helyett... :-)



.

.



Kedves Violet49 :-)

Ez kimaradt:

A Paleo étrend az egyik beteg ismerősömön segített, ő nagyon helyeseli a módszert. Olvasgatom a blogján az ötleteit, néha nagyon jókat ír, de nekem nehezen beszerezhetők és drágák néha az alapanyagok, és időigényesebbek az ételek.

De szerintem is érdemes beleolvasni a Szendi könyvbe, bár sokan támadják a doktort, pedig a depresszió ellen se javasol gyógyszereket.

Nem véletlen. A H1N1 vírus is megérte a leleplezést. Na de ez már régi történet.

:-))



Kedves Violet49!

Mi is keresgélünk és megosztjuk, amink van.

ez se rossz:

A sikeres fogyás legfontosabb lépései - Összefoglalás
1. Hozd meg a döntést!
2. Ne akarj túl gyorsan fogyni!
3. Egyél eleget, ne éheztesd magad!
4. Egyél rendszeresen, ne várd meg, amíg nagyon éhes leszel!
5. Étkezz minél egészségesebben!
a) Igyál eleget!
b) Fogyassz jó zsírokat!
c) Egyél minél kevesebb savasító ételt és minél több zöldséget!
d) Csökkentsd a cukrozott ételek fogyasztását!
e) Csökkentsd a finomított lisztből készült termékek fogyasztását!
6. Használj vitaminokat és természetes étrend-kiegészítőket!
7. Rendszeresen végezz valamennyi testmozgást!

http://www.fogyas.info/a-sikeres-fogyas-titka-7-pontban_fogyokura-tippek...



.

.



Szmörcsi :-)

Köszönöm!

A filmeket is! A fotomasinám is előkerül és a fogam is szépen gyógyul. :-))

Most annyi teendőm lett és energiám!

:-)



Pipacska! :-))

A zsíros döfi mentőkaja, mikor már a kiütések KO-val győznek rajtam :-)) Sajnos nagyon ritkám engedem meg magamnak, tegnap is pirítós volt, zsírszegény túróval, újhagymával és retekkel. Utána meccsnézés a kerthelységben, vidám és jó emberek közt, hosszúlépéssel. Finom volt a tegnapi nap! :-))

Kell ennél több?

Jaja... egy nagy szelet kacsazsíros kenyér... :-)))

A ma sem rossz! Házi húsleves... pörköltszaft 1 kanál, 3 kanál csigatészta, 1 kanál tejföl, bicikli, nagymosás... teregetés, lépcsőzés, vásárlás az ünnepre, előfőzés, este filmek, megint vannak újak!

Az élet szép!

:-)



.

.



Pipacska :-)

Erről a zsíros kenyér jut eszembe :-))

Na, irány a tér. Idő van. Tömeg. Perdület fordít. Zsíroskenyér-éhség. Vonzás a konyha felől. Így görbüljek meg.

Akkor nézzük a konyha legszebb hagyományait. A zsíros kenyeret... aranyköpések, gyűjtés:

Alap esetben a zsíros kenyér a következőképpen készül. A kenyérből középvastag /10-12 mm/ szeletet vágunk és azt megkenjük zsírral.

Azonban ezzel nem feltétlenül van vége a kínálatnak, a fantázia ezer módon variálhatja. Például megsózzuk, persze nem túlságosan csakis módjával. Aztán. Meg lehet vékonyan szórni piros paprikával. Aztán. Tehetünk rá piros retket. Jégcsap retket. Fekete retket. Egészben, vagy szeletekben. Tarlórépát. Paradicsomot, paprikát. Uborkát. Répát. Piros aranyat. Édeset, csípőset. Tubussal vagy anélkül.

Variálhatjuk snidlinghagymával. Vöröshagymával, lila hagymával, gömbölyű hagymával, hosszúkás hagymával, friss hagymával, kicsit fonnyadttal, fokhagymával, póréhagymával, tulipánhagymával.

:-))



Kedves secret people :-)

:-) A fehér is finom!

:-))



Pipacska!

... és hagymát eszem hagymával
egy zöldet egy fokkal :-))



A csokidiéta: mindet egyél

A csokidiéta: mindet egyél reszelt csokoládéval.... :-((((

:-)))

(a reszelőt lehetőleg ne hagyjuk az ételben)

:-)

Ölelés Nektek! Jók legyetek, bár az unalmas.... :-)



még van 5 percem... látom

még van 5 percem... látom írtál :-)

stimuláció? motiváció! :-))

Képzeld olvastam egy jó motivációt... ki kell ragasztani a hűtőre egy... képet... vagy egy új ruhadarabot tenni szem elé... vagy a csokoládé!



:-))

Van olyan időszak, igen... ezt követheti egy másik... nagyon sokára-e vagy nem, ezt dúdolod: egyedül nem megy... hahahaha

vagy legalábbis már nem zavarnak mások :-))

Szép napot, menek, majd jövök!



:-)

egye fene a vesszőket, képzeljétek oda...



Pipacska..

az elégetett kalóriákat! :-))

nem lehet?



Grumpyknak más fogyókúra

Grumpyknak más fogyókúra kell? :-))

Nekem megfelel ez is...

:-))



Ebéd: "Halászlé, túróscsusza,

Ebéd: "Halászlé, túróscsusza, sütemény" címmel frappáns epigramma megalkotása

Halászlé, te édes,
illatod fenséges,
látványod csorgató,
csapott nélküled a tó,

s a kanál, mivel eheted,
hisz helyet kell hagyj neked:
te különleges, túrós és tejfeles,
szalonnapörcökkel teljes

túrós csusza jénaiban,
átsütve "zsírjára",
jusson a családi asztalra
jó falat s te a falat

kaparod, meg a répát,
fehéret és sárgát
és közben szemed
jojózik és mást lát...

így lesz étked s élted
fényes, olcsó és krémes
s csak kis idő és ráállsz
s a tested új életet ád.

:-))

ez nem lett epigramma,
de még csak anagramm se,
annyi lett, amennyi
és süti egy gramm se!

:-)



Csak lúgosítunk... XD

Csak lúgosítunk... XD