Szolgálat,vagy szolgáltatás...

Az elmúlt időszakban gyakran olvastam ezzel kapcsolatos felháborodott,vagy annak tetsző írásokat.
Érzéseim szerint a kettő között óriási a különbség,ám nem éppen úgy ,ahogyan azt sokan gondolnák.

Társadalom szintjén szolgáltatásnak nevezzük azon tevékenységeket,amelyeket magán emberként " megvehetek".Ilyen például a fodrászat,kozmetika,masszázs,cipőjavítás,kulcsmásolás,stb..
Hiszen az adott egyén szolgáltatását vesszük meg.

Szolgálatnak nevezzük azon tevékenységeket,amelyeket "ingyen" úgymond merő szívjóságból teszünk.

Úgy gondolom,nem ez lenne a megfelelő megfogalmazás,hiszen én is megfordultam,és tevékenykedtem mindkét oldalon.
Alapszakmám kereskedő-üzletvezető,illetve mérlegképes könyvelő.
Az úgymond hivatásom pedig a természetgyógyászat,tanítás,masszírozás.
És milyen érdekes az élet. Én magam alázattal,és hittel dolgozom bármelyik "szakmám" területén,.
Dolgoztam bolti eladóként is olyan szeretettel,és alázattal,hogy a forgalom megtriplázódott.
És én ezt nem szolgáltatásnak,hanem szolgálatnak éreztem.
Nap,mint nap mosoly ragyogott az arcomon,kedvességet adtam a 10 dkg párizsi,vagy a doboz cigaretta mellé is.Volt egy jó szó Rumcájsz mesternek - a majdnem hajléktalan burkolónak-,és Lajosnak, a kenyeres fiúnak is.Úgy éreztem,így tehetem szebbé az életüket,s meggyőződésem,hogy így is tettem.

Aztán szintén hosszú évekig "dolgoztam " szépségszalonokban masszőrként,természetgyógyászként,tanítóként,saját üzletemben is "gyógyítóként."
Ott is szolgálatnak éltem meg amit tettem,mert emberek életét varázsoltam szebbé,jobbá,egészségesebbé.Ha kellet,reggel 6,30-kor már,és este 10,30-kor még benn voltam,és gyógyítottam.Az elmúlt tizenöt év folyamán,talán emberek százai mesélhetnének..
Rendszerint legjobb tudásom,hitem,és szeretetem szerint tevékenykedtem.

És mindezt,igen,PÉNZÉRT.
Hiszen pénzt kaptam a boltban,ahol eladóként,vagy üzletvezetőként dolgoztam,és pénzt kaptam természetgyógyászként,gyógyítóként is.
És valahogy eszembe sem jutott, szégyellni magam.
Láttam embereket,akik " szolgáltak" és láttam olyanokat is,akik "szolgáltattak".
Ismertem is őket.És mindkét típus pénzért tette,amit tett.Illetve,most jön a különbség: aki szolgáltatását árulta,az nem mosolygott,unottan,utálkozva tette a dolgát, vagy megjátszott kedvessége volt.A PÉNZNEK szólt.
Eladóként nem szerették a vevők,és "szolgáltatóként" kevés vendége volt.
Aki szolgálatként élte meg,amit csinált,az mindig kedves ,segítőkész volt,szerették a vevők,szerették a vendégek.Nagyobb jutalékot kapott,és több borravalót.

Itt a nagy különbség szolgálat,és szolgáltatás között.! Lehet mindkettőt,csúnyán fogalmazva ( amit szándékosan tettem) pénzért.Csak az nem mindegy,hogy hogyan.
A szolgálatba szívünket-lelkünket beleadjuk.Teljes szeretetünket,lényünket.A szolgáltatásba "csak"a tehetségünket.( ami valljuk be,szintén nem kevés)
És fizettünk tanulmányainkért nem is keveset,hiszen én még emlékszem középiskolai pluszköltségeinkre,annak ellenére,hogy elméletileg ingyenes oktatásban részesültünk.És akkor is fizetnem kellett a lakbért,amikor boltban dolgoztam,és akkor is,amikor szépségszalonban.És meggyőződésem,hogy mégis azért végezhettem el milliókért iskolákat( amire nem sajnáltam,és most sem sajnálom a pénzt) ,mert hittel,szeretettel,és alázattal tettem és teszem a dolgomat.
Valójában nem pénzért dolgoztam sosem.Csak egy kellemes együtt járója volt.
Azért,mert szerettem amit csinálok.Azon szerencsés emberek közé tartozom,akiknek a munkájuk a hobbijuk,s még meg is élhetnek belőle.És nem látok semmi kivetnivalót ebben.
A pénz,amit érte kapok,kaptam,az annak a kifejezése,hogy jól csinálom a "dolgomat" . Hogy értékes vagyok nem csak magam számára,hanem mások számára is.
Mielőtt valaki megkérdezné: igen,dolgoztam,segítettem " ingyen" is,merő segítségből,és szeretetből.
Nem egy embert gyógyítottam,és masszíroztam hónapokig ,csak ezért,mert segíteni akartam,s a töredékét sem engedhette meg annak,amit kértem.
És képzeljétek:-) ez sem volt ingyen.Többszörösen visszakaptam.És Tőlük.Úgy,hogy egyszer sem kértem.Amikor valakinek nem volt pénze,rááldoztam szeretetemet,időmet,energiámat,tudásomat.Na nem azért,hogy Ő szeressen,hanem,hogy én szerethessek.!
Érzéseim szerint nincs abban semmi rossz,ha valaki pénzt kér azért,mert tanít,gyógyít,szolgál.
Utat talált hozzám az is,akinek volt rá,az is,akinek nem.S mindkettő megkapta amiért jött.Később,amikor én voltam bajban,megtaláltak.Azok is,akik "fizettek",és azok is,akik nem.Anélkül találtak meg,hogy kértem volna,s mindkettő segített.
Mert nem találtak abban semmi rosszat,hogy fizettek Értem.Mert nem szolgáltatást vettek meg,vagy szolgálatot,hanem a szó legnemesebb értelmében: Engem.Lehet ezt elítélni,vagy egyetérteni vele,de nekem tiszta a lelkem,mert tudom,azt kapták,amit vártak,s én azt nyújtottam,amit csak tudtam.
Volt,amikor boltban én fizettem ki valaki helyett,amit vásárolt,másnap ebédet hozott nekem.Volt,amikor bár jól kerestem,de mégis annyi adósságom volt,hogy kenyérre sem futotta,amellett,hogy fizetett,elment,és bevásárolt valaki nekem.Tehát azt gondolom,az a szolgálat,amit tiszta szívből,teljes lélekkel,szeretettel ,önmagunk beleadásával teszünk.És mindegy,hogy élelmet,vagy pénzt,vagy bármi mást kapunk érte.Aki ebédet hozott,annak is pénzébe került,meg minden másba azt megfőzni,de akkor készpénze nem volt.

És hogy mekkora árat szabunk magunkért?
Jóval "olcsóbb" voltam azoknál,akik hasonló "szolgáltatást" nyújtottak,ennek ellenére sokkal többet adtam náluk,s jóval többet mint amennyit fizettek nekem:-)
Mégis: senki sem adhatott volna többet,hiszen szívét-lelkét-szeretetét kaptam,s kapom most is mindenkitől.
Ezek az én érzéseim.
Köszönöm,hogy leírhattam,és elolvastátok.!

Nagy szeretettel: Ercsike

CsatolmányMéret
szolgálat.jpg3.23 KB

Hozzászólások



Kedves Felebarát! :)

Én?
Talán igen, talán nem! :)

Szeretettel,
Álomkereső
Ingyenes e-mail kurzus és e-könyv a Vonzás Törvényéről



Kedves Alomkereso

Csak bloffolsz!!!
Szeretettel,
felebarat

Ne eroltesd,nem varok magyarazatot.



Kedves Felebarát! :)

Hűha! :) Talán igen, talán nem! :)

Azt mondod az ámulat legalább kétféleképpen értelmezhető. Talán van olyan, ami nem? :)

Szeretettel,
Álomkereső
Ingyenes e-mail kurzus és e-könyv a Vonzás Törvényéről



Kedves Alomkereso

Most elarultad magad! Es ezzel egy uj otletet adtal a "csokoknak".Koszonom!
Isten aldasaval,ugy legyen!
Szeretettel,
felebarat

Amulat.Csak ovatossan,ez leg. ketfelekeppen ertelmezheto!



Kedves Felebarát! :)

Nyitnám én, de egyfolytában szorítja le a szemhéjamat, csókra nyújtott ajkad. Így legjobb esetben is csak az állad csúcsát láthatom... :)
Honnan veszed, hogy az a kedvenc könyvem, amiből idéztél? :)
Tudod, kedves Felebarát, következtetéseidtől olykor egyik ámulatból a másikba esek! :)
Hát, csak próbálkozz újra másképp és másképp, ameddig meg nem találod az, amelyik tényleg hat. :) Nem sürget senki! :)
Isten áldásával egyszer tényleg kiválasztod a megfelelő csókot! :)

Szeretettel,
Álomkereső
Ingyenes e-mail kurzus és e-könyv a Vonzás Törvényéről



Kedves Alomkereso

Dragam,nincs az en szemem elrejtve,csak te nyisd mar ki a tiedet! Batran!
Mi melto az emberhez?Engedj meg egy idezetet a kedvenc konyvedbol:
"Szentek legyetek,mert En a ti Uratok szent vagyok."-ha gondolod, valaszthatod.
A "csokrol".
Nagyon valogatos vagy,mar tobbszor es tobb fele keppen proobalkoztam,
de nem adom fel!Isten aldasaval.
Szeretettel,
felebarat



Kedves Felebarát! :)

Keresném én a szemedet, de ha örökké elrejted... :)
Hogy mi méltó hozzám, maradjon továbbra is az én dolgom, ha lehet! :)
Türelem, kedves Felebarát! :)
Egyszer talán tényleg megérint a csókod! :) De csak próbálkozz továbbra is! :) esetleg egy tipp: ha egy csókod nem hat, próbálj másképp csókolni... :)))

Szeretettel,
Álomkereső
Ingyenes e-mail kurzus és e-könyv a Vonzás Törvényéről



Kedves Alomkereso

Teljes mertekben igazat adok,hozzad ez nem melto.
Szeretettel,
felebarat

A tukorrel nem vedekezni kell, ne szoritsd mar annyira,inkabb nezz bele, vagy tedd le es "nezz a szemembe".



Kedves Felebarát! :)

Én is sokat hallottam ezt. :)
Csak éppen egyike azon szólásoknak, amiket manapság már kevésbé alkalmazok. :)
Lazíts Te is, kedves Felebarát! :) Nem akar itt senki sem veszekedni. Téged sem akar bántani senki! :)
Nyugalom, türelem és békesség legyen Veled! :)

Szeretettel,
Álomkereső
Ingyenes e-mail kurzus és e-könyv a Vonzás Törvényéről



Kedves Alomkereso

Ja ! Te nem ismered?! Lazits! Ez egy olyan szolas fele!
Gyerekkent sokat hallottam,eszembejutott.
Szeretettel,
felebarat



Kedves Felebarát! :)

Miért és min is vesznénk össze? :)

Szeretettel,
Álomkereső
Ingyenes e-mail kurzus és e-könyv a Vonzás Törvényéről



Kedves Alomkereso

Ezen nem veszunk ossze! Te hasonlitasz enram,vagy en terad ,de jol bevonzottalak!
Szeretettel,
felebarat



Kedves Felebarát! :)

Ahogy írod: "Hasonló a hasonlót vonzza..." :)
Hoztam magam! :)

Szeretettel,
Álomkereső
Ingyenes e-mail kurzus és e-könyv a Vonzás Törvényéről



Kedves Ercsikem

Elarulom,tudok,de nem eszem kessel-villaval,kezzel szoktam enni,a levest kiveve.Csak ugy,egyszeruen.
A ciganykerekedet megszemlelem,ha eljon az ideje.
Elvarasok.Olvasd el megegyszer ,amit a kettospont utan irtam,ertelmes lanynak tartalak.
Gondolod,ha a sertodekeny fajtabol volnek,meg itt lennek?
Oleles.
Nem szeretem a kivetelezest,neked is azt szoktam kuldeni,amit mindenki masnak,SZERETETET.
Fogadd el,ha tudod es ne VARJ EL mast.
Szeretettel,
felebarat



Kedves Ercsikem

Elarulom,tudok,de nem eszem kessel-villaval,kezzel szoktam enni,a levest kiveve.Csak ugy,egyszeruen.
A ciganykerekedet megszemlelem,ha eljon az ideje.
Elvarasok.Olvasd el megegyszer ,amit a kettospont utan irtam,ertelmes lanynak tartalak.
Gondolod,ha a sertodekeny fajtabol volnek,meg itt lennek?
Oleles.
Nem szeretem a kivetelezest,neked is azt szoktam kuldeni,amit mindenki masnak,SZERETETET.
Fogadd el,ha tudod es ne VARJ EL mast.
Szeretettel,
felebarat



Kedves Alomkereso

"A hasonlo a hasonlot vonzza magahoz,es altala megerosodik."
Isten hozott.
Szeretettel,
felebarat



Drága Nagymamim:-)

Nagyon szeretünk,ugye tudod?
Köszönjük szépen...
Nagy szeretettel: Sanyi és Ercsikéd



Drága Ercsikém...

Én teljesen egytértek veled/ veletek:... Ha nincs rá pénzem, várok addig amig megteremtem magamnak a rávalót ! És akkor veszem igénybe a szolgáltatást, szolgálatot. Én megértem! De Ti ketten, mert csak így tudlak benneteket már elképzelni, ha valakinek segítségre... netán annyira szeretne valamit önzetlenül is ne adnátok. Én már kaptam Tőletek...ami után vágyódtam, és még kérni sem kellett..Sosem felejtem el Nektek azt az ajándékot.Csak ennyit szerettem volna írni, és kívánom mindkettőknek, hogy ne téritsen semmi sem el utatokról, tanítsatok minél több embert..., mert ti tényleg szolgáltok, szolgáltattok !!
Szeretettel ölel benneteket: ágica



Kedves Felebarátom:-)

Érdekes amit írsz:-)
Tudod miért?
Mert legtöbbször úgy olvasom el a hozzászólást,hogy valójában nem tudom ki írta.
Hogy lehet ez?Úgy,hogy sokszor csak be van kapcsolva a gépem,és a címlapon van az oldal.
Ha van időm,akkor odaülök,és a címlapon megnézem a friss hozzászólásokat.
Ott pedig ugyebár nem látjuk a neveket:-)))
Tehát hogyan is olvassak?
Egyébként minden rosszindulat nélkül,én megnézném,Te hogyan eszel késsel és villával:-))Meg a cigánykereket is,hátha tényleg szebben tudnám csinálni,miután Te megmutattad:-)
Már csak azért is,mert akkor a szemedbe is elmondhatnám,amit érzek,és gondolok,talán úgy értenéd:-)

"Es meg egy megfontolando: en nem VAROK EL toled,ELFOGADOM ES MEGELEGSZEM,amit es amirol irsz.Te miert allitasz allandoan elvarasokat elem?Ne enram figyelj ,csak a gondolatokra,mit mondanak!
Probald meg kerlek!"

Felebarátom!
Ezt megint nem értem.Felvilágosítanál?Hol támasztottam elvárásokat?
Kértelek,s ha jól olvasom,és jól emlékszem,nagyon szépen,és ha ismernél is,tudnád,hogy tényleg szívből,jóindulattal.Erre Te megint ki szeretnél oktatni valamiről,amiről úgy érzed,hogy sért Téged.
De ha Téged sért,az a Te problémád,nem az enyém:-)
Én nagyon sajnálom,ha megbántottalak,de továbbra is úgy gondolom,és érzem,hogy nagyon szeretnélek megismerni:-)
És ha jól emlékszem,annak idején kértem Tőled ölelést is:-)))
Sosem kapom meg?
Szeretettel: Ercsike



Kedves Felebarát! :)

Kérlek, nyugodj meg! :) Senki nem vár el tőled semmit. :)
Értjük, mit szeretnél velünk tudatni, még akkor is, ha nem feltétlenül értünk egyet azzal, ami a Te véleményed. :) De ettől még értünk! :)
Te értesz-e minket? És magadat? :)
Kérlek, csillapodj le! :)
Csendesedj el és figyelj Belső Istened hangjára! Nagyon sokat lehet tanulni tőle! :)

Szeretettel,
Álomkereső
Ingyenes e-mail kurzus és e-könyv a Vonzás Törvényéről



Kedves Ercsikem

Persze,hogy nem ertesz engem,mert nem a lenyegre figyelsz!
Ajanlatom,hogy ezen tul,takard le a hozzaszolok nevet,es csak utana olvasd el a hozzaszolasokat,igy a lenyeget is megerted,remelem.Mert nem az a lenyeg,hogy KI irta,hanem,hogy MIT irt,Mit gondol,ugye?
Nem egymastol,hanem egymas tapasztalataibol,gondolataibol tanulunk.Megtanulhatod tolem,hogy kell ciganykereket csinalni vagy hogy kell kessel -villaval enni,es viszont is.De ITT ,nem ezt tanuljuk.
Es meg egy megfontolando: en nem VAROK EL toled,ELFOGADOM ES MEGELEGSZEM,amit es amirol irsz.Te miert allitasz allandoan elvarasokat elem?Ne enram figyelj ,csak a gondolatokra,mit mondanak!
Probald meg kerlek!
Szeretettel,
felebarat



hihi:-)

az csudijóóóó)))))))))))))))))))))))))



Ercsikém

Ti is hiányoztok, összefutunk hamarosan :)
Most éppen csudijó teremtéseim kötnek le, de lazul már. A 3 melóhelyemből csak 1 marad lassan :))))))))))))
És akkor szabadabb leszek :))))))))))))))))
Addig meg virtuális ölelésem .)

Jutka :-)



Édes Jutkám:-)

Köszönöm szépen,nem vártam mást Tőled:-))))))))))))))))9
Már nagyon szeretnék Veled beszélgetni!Hiányzol:-)
Szerető ölelés: Ercsi



Felebarátom:-)

Hogy számodra,és számomra mi a megváltoztatható,és megváltoztatni való,
valószínűleg egészen más:-))
Még egyszer elmondom,mert látom,Te pedig ezt nem érted:-) : nem mentegetőzöm,mert nincs miért:-)
Tizenöt évvel ezelőtt is így gondoltam,és most is így gondolom,ahogyan leírtam:-)
Ha figyelmesen olvastad,voltak írásomban tíz-tizenöt évvel ezelőtti példák is,és jelenbeli esetek is,a félreértések elkerülése végett.De ugye mindenkinek más a szűrője,mindenki mást lát meg benne:-))
Egyébként valójában nem értem,szerinted mit kellene értenünk(előbbi hozzászólásod) ,mert nem igazán vagy hajlandó kifejteni véleményedet.Hangzatos pufogtatásokat olvasok néha,de egy írást,blogbejegyzést,vagy naplót még nem sikerült.Elkerülte a figyelmemet?:-)
Őszintén kiváncsi lennék arra,Te miként gondolod a dolgokat,miként érzel dolgokkal kapcsolatosan.
Miről,mi a véleményed?
Nagyon kérlek,mielőtt visszakérdezel,mielőtt elkezdesz piszkálódni ezen oldalon is,olvasd el FIGYELMESEN amiket írtunk,próbáld ELFOGULATLANUL beengedni bármelyik hozzászólást is olvasod,és azután írd le SAJÁT véleményedet!Kérlek szépen!
Valóban,tiszta szívvel,és tiszta lélekkel kérlek erre:-)
Nagyon köszönöm:szeretettel: Ercsike



Ercsike:)

Nekem röviden és tömören ez jutott a fejembe :
Állok a templom előtt, du 5 óra, templom ajtaja zárva. Papírra kiírva: A ma délutáni mise elmarad, mert a Papot nem engedte el a főnöke.
Erről ennyit. A Papot, a templomot, a helyszínt mindeni helyettesítse be az általa igénybe vett szolgáltatásal vagy szolgálattal és szereplőivel.

Millió ölelés és puszi.

Jutka :)))))))))))))))



Kedves Ercsike

Nem kell mentegetozni,tudom,hogy regi beidegzodesen,gyokeres meggyozodesen nem lehet egyik pillanatrol a masikra valtoztatni.Nem is az ido a lenyeg,hanem az eredmeny.
Hiszem,hogy te es kedvesed is kepesek vagytok elfogadni es megvaltoztatni a megvaltoztathatot.
Szeretettel,
felebarat



Édes Marcsikám:-)

Milyen hihetetlen:-)
Ahány ember szólt hozzá,annyi féle vélemény,és annyi oldala a témának:-))
Ez fantasztikus,és Te pont erről írtál:-)
Köszönöm:-)
Egyébként azt is sokan nem tudják,hogy Kedvesem előadás-sorozata,(amiért már fizetni kellett)
úgy lett meghirdetve,hogy aki úgy érzi neki nem adott semmit,annak visszaadja a pénzét:-)De val.szinűleg ez is elkerülte egyesek figyelmét:-))))))))))))
Egyik dolog,hogy én azt láttam,mindenki élvezte,másik,hogy nagyon sokat tanultunk,még én is,aki majdnem mindent ismert abból,amit elmondott,mert hát nem véletlen vagyunk együtt:-))
Erről csak ennyit szerettem volna még elmondani:-))))
Olyan jó volt Veled szerdán beszélgetni kicsit:-))
Köszönöm szépen:-)
Nagy szerető ölelés: Ercsi



Drága Khadidzsa:-)

Teljesen jól képzeled:-)
És képzeld: szerdán lejött valaki,akinek nem volt pénze:-)
Sajnos nem maradt,pedig mindketten mondtuk Neki,hogy nyugodtan,majd ha lesz,odaadja.
Úgy érezte,nem lenne tisztességes azokkal szemben,akik ott vannak.
De ha jól emlékszem fordult elő olyan is,hogy valakinél nem volt annyi,és nem lett elküldve:-))))
Nem ezen múlik,ezt minden alkalommal elmonduk,csal vannak,kik nem akarják megérteni:-)))
nagy szeretettel: Ercsike



Mennyit ér a szolgálat?

Olvastam a beírásokat múltkor is a témával kapcsolatban, és a következő gondolataim jöttek most elő, talán magamban összegzésként.
A szolgáltatásokért fizetünk, mert ez már egy megszokott, bevált, régóta, tulajdonképpen mindig létező dolog volt. A cserekereskedelem idején is ez működött, csak nem pénzzel, hanem ki - ki mit termelt meg, azzal fizetett, vagy a munkát elvégzőnek, vagy a "csereárúért".
Volt, aki fordítva, a munkájával fizetett, amikor szállást, ennivalót, stb. kapott.
Tovább pörgetve a gondolataimat: a szolgálatokért is szoktunk adni, kapni, igen, pl. amiket Ercsike is leírt, oly módon is. És tulajdonképpen számtalan esetben meg sem tudnánk fizetni a szolgálatokat, mert bizony néha megfizethetetlen értékük van. Ha ezt tekintjük, akkor miről is beszélünk?
Amikor olyat nyújt valaki önzetlenül, - mert nem azért teszi, hogy közben számít bármi ellenszolgáltatásra, még akkor sem, ha már "tudatosnak" mondható, mert amikor ad, nem is gondol rá, és nem is várja el - ami felülmúlhatatlan, hatalmas adomány, cselekedet, erről beszélek.
Meg nem vagyunk egyformák. Más és más az értékrendünk is. Ami nekem ebbe, vagy abba a kategóriába sorolható, másnak lehet semmit nem jelent. Vagy csak elvárásai vannak, vagy kíváncsi, ezért megy el pl. a Harmónia Műhelybe, vagy egy tanfolyamra, stb. és ott derül csak ki számára, hogy neki ez semmit nem nyújtott, vagy nem annyit, amennyit elvárt. Közben mások hálásak azért, hogy csak annyiba került, mert lehet sokkal többet ért Nekik, mint amennyit fizetniük kellet.
Akik pedig szolgáltatnak, fizetést, vagy fizettséget kapnak érte, de lehet nem tartalmaz szolgálatot az, amit, ahogyan nyújtanak.
Ezt is általában mindenki másképpen értékeli, éli meg - aszerint, hogy Ő maga kicsoda, mire számított, milyen a lelke.
Az is tény, hogy sokan többre értékelik a tudásukat, és annak minőségét, mint amilyen valójában. Mégis nyújtanak sokaknak annyit, amennyivel azok meg vannak elégedve. És igen, vannak "sarlatánok" is. Az Ő napjuk általában hamar le is áldozik.
Nem egyszer voltam már úgy, hogy elmentem valahová, és nem kaptam semmit, de ott találkoztam valakivel, akivel nem találkozhattam volna máshol, máskor. Így nem bántam meg, hogy kifizettem, amit kértek, mert kiderült, hogy sokkal többet ért így is amit kaptam maga az alkalom által, hogy megismertem valakit ott.
Tehát minden történik valamiért, mégpedig úgy, ahogy annak lennie kell. Olyan nincs, hogy a semmiért történnek velünk a dolgok, és mindennek ára van. A saját kiváncsiságunknak is.
A Harmónia Műhelyben való ottlétért nem kéne fizetni valószínűleg, ha közülünk lenne valakié, még az áramért sem, úgy gondolom...de ezt már taglaltátok jónéhányan. Amit kapunk ott, ingyen kapjuk - nem a rágicsára gondoltam. Az egymásra szánt időért sem fizetünk, az egymástól kapott élményért, tanulásért sem, pedig felülmúlhatatlan.
Álomkeresőnek sem, hogy elmegy megvenni a rágcsinak valót, és Mártikának sem, hogy lehetővé teszi, hogy ott lehetünk, és ráadásul ott van velünk mindig. Meddig is?
Lehet néhol bonyolultan fogalmaztam, de remélem azért érthető.

Sok szeretettel, Önmagam