Elég volt!!!

Az elmúlt hétvégén többedmagammal részt vettem Lee és Story channelingjén. Mivel MOST már tisztában vagyok azzal, hogy KI VAGYOK, ezért nem is voltak elvárásaim velük szemben. Úgy mentem oda, hogy lesz egy csodás hétvégém ahol állati jól fogom magam érezni.
Közel egy éve felfedeztem magamban a képességet így ők csak megerősítettek abban, mindenki képes arra, hogy előhívják önmagukban a még nem inkarnálódott entitásokat. Tisztában voltam azzal, hogy Lee három különböző nevű lénye tulajdonképpen egy és ugyanaz, sőt ő saját maga. Ebben ő és Story is megerősített.

Ez a két nap még jobban megerősített abban a tudatomban, hogy ami elindult velem változás, az a helyes utam. Az egyik meditáció alkalmával felszínre hozatták velem azokat a trutyikat, amiket a tudatalattimban még jó mélyen eltároltam. Azt hittem eddig, hogy már megoldottam a feladatot, de általuk újra előkerült és segített abban, hogy végleg el tudjam engedni és lépni tudjak tovább.

A Titok film megtanított arra, hogy változtassak az életemen, változtassak a gondolataimon, tudatosan gondolkodjak és éljem az életemet. Megtanított arra, hogy ne arról beszéljek és ne arról gondolkodjak, hogy mit nem akarok, hanem ami az igazi vágyam. Megtanított arra, hogy fogadjam el embertársaimat teljes mértékben, hiszen ami nem tetszik a másikban, tulajdonképpen az a saját tükörképem. Megtanított arra, hogy türelmesebb és toleránsabb legyek azokkal a gondolatokkal, amit én magam nem tudok befogadni. Viszont még valami hiányzott, és ezt megkaptam a két fiú csatornázásából.

És ez a valami egy PONT volt. Egy pont egy olyan mondat végére, amit már közel két éve fogalmaztam meg magamban, és egy kis pontot már be is rajzoltam, de még mindig időnként elhalványult és befejezetlen lett a mondat önmagamban.

Amikor Story az egyik meditációban arról beszélt, hogy a változáshoz szükségünk van a dühre, nem szabad elnyomni magunkban, akkor valami megmozdult bennem. Eddig azt gondoltam, hogy ha elfogadom a helyzetet, akkor tudok tovább jutni az utamon, de most döbbentem rá, hogy csak elfojtottam magamban egy nagy dühöt, és ezért nem került a mondat végére az a bizonyos pont.

Story előhozta bennem azokat az embereket, akik az eddigi életem gátjai voltak, akik élősködtek rajtam, akik gátolták a fejlődésemet, akik elnyomták bennem azt AKI IGAZÁN VAGYOK…
Előhozta bennem azt a dühöt, amit jó alaposan elnyomtam magamban az elfogadásommal. Már olyan szinten voltam, hogy szétrobbanok a méregtől, amikor kimondta a bűvös szót…

ELÉG!!!!!!!!!! ELÉG!!!!!!! ELÉG VOLT!!!!!!!!

Az hogy magamban ki tudtam ordítani a dühöt, rákerült a mondat végére a PONT! Most már tiszta szívvel és szeretettel tudok azok felé fordulni akár élő, akár már meghalt, akik miatt én saját magam nem tudtam fejleszteni önmagamat. Ezzel nem őket okolom a saját kudarctalanságomért, hanem azt, hogy amit bevállaltam, tehát az ÁLDOZATI SZEREPET el tudtam végre engedni.

Nagyon-nagyon-nagyon JÓL ÉRZEM MOST MAGAM!

Köszönöm Lee-nek és Harrynak hogy eljöttek hozzánk, köszönöm a szervezőknek hogy elhozták őket, köszönöm Adminnak hogy folyamatosan informált bennünket arról, mit kaphatunk ettől a programtól, köszönöm a társaimnak hogy ott voltak velem, és köszönöm magamnak, hogy ott voltam.

És még VALAMIT köszönök Lee-nek …………………:)))

Köszönöm hogy meghallgattatok.

Szeretettel: Örökös Boldogság



Szerintem érdemes az angyalfesztiválra is elmenned kedves

Marci!



hétvégi channeling

Kedves Mindenki, aki részt vett a hétvégi Tudatos Teremtés Szemináriumon, azaz Lee Harris és Story Waters channelingjén. A Black&Silver szeretné mindannyiótoknak megköszönni, hogy eljöttetek és jelenlétetekkel emeltétek az esemény energiaszintjét és harmóniáját. Lee és Story nagyon boldog volt, hogy itt lehetett; nagy szeretettel beszéltek a két napról és azt remélik, hogy minél hamarabb tudnak majd mindannyiunkkal találkozni. Hálásak voltak azért a sok szeretetért, amit a magyaroktól kaptak az elmúlt hét végén. Köszönjük tehát mindenki részvételét, hozzászólását és szeretetteljes bátorítását, amit a szervezőknek, azaz nekünk is adtatok. Sokat jelentett! Reméljük, hamarosan mi is újból találkozunk.



Ki gondolta volna?

Olvasva Öbi az írásodat, a hozzászólásokat, érezve a közvetítésen résztvevők reakcióit, többek között a sajátomat is - tényleg ez volt az egyik legfontosabb üzenet! Nagyon érdekes folyamatot indított el bennem is, aminek eredményeként ma megint másról szól számomra ez a kis Babits idézet:
"Megmondom a titkát édesem a dalnak, Önmagát hallgatja, ki a dalra hallgat, mindegyik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek."
Gangsta Zoli dalszövegeinek trágársága azt hiszem, visszafogottnak értékelhető azokhoz a dalokhoz képest, amik kiszakadtak ott akkor az emberekből a felkérés hatására :)
Ha csak úgy mesélné valaki, talán el sem hinném....

Dodola
"Érdemes aszerint élni, amiben hiszel, különben előbb-utóbb abban fogsz hinni, ahogy élsz" Ákos



Drága Öbibabám!:-)

Én pontosan úgy jártam, mint Önmagam... szépen halkan készültem rá, és aztán valamiért nem engedtem meg magamnak, hogy résztvegyek rajta.
Nagyon szomorú voltam miatta egy darabig, aztán mivel az egyik jóbarátomat "delegáltam" rá, és tudtam, hogy jól fogja érezni magát, ráadásul mesél is majd nekem:-), hát valahogy könnyebb volt a szívem. De sokszor gondoltam rátok a hétvégén az biztos...
Szóval a DÜH...
A düh egy hatalmas energia, amit át lehet fordítani pozitív erővé.
Erre külön szakosodott egy műfaj, ami ügyesen tanítja, hogyan ültesd át.
Majd megírom ha érdekel.
Hatalmas ölelés az én Öbikémnek, aki végre kidühöngte magát:-))

Az első millióm ebből jött 2 hónap alatt!
Életem...



Érdekes, hogy pont most

Érdekes, hogy pont most olvastam ezt... épp ma ordítottam csak úgy bele a levegőbe egy jó ízűt... s tudom, hogy nem csak az aktuális számítógépes probléma miatt, hanem minden ami leragadt bennem, most felszakadhatott... igaz ez nem volt személyhez köthető, de az nem lényeges... a düh kismértékben gyógyszer nagymértékben méreg?:)



Drága Mamamanó :)

Először is meg kell keresned a gátló tényezőket. Tudod, mikor rájössz arra, hogy ezek csak bennünk vannak, akkor meg kell bocsátanod önmagadnak. Senki sem gátol bennünket, csak saját magunk. Azok az érzések amik negatív állapotba hoznak, azokat nem más okozza, hanem az ami nekünk a másikban nem tetszik. De ez nem az ő hibája. Mindig van választásunk, hogy elfogadjuk ezeket a dolgokat vagy továbblépünk. Csak ez a két megoldás van szerintem.
Én is ezt tettem. Megbocsátottam magamnak, hogy ezeket az érzéseket beengedtem az életembe. Van amit elfogadtam és továbbiakban szeretettel gondolok rá, van amit pedig nem, és ezen már el is kezdtem változtatni, mert a legfontosabb, hogy én jólérezzem magam.
Szeretettel: Öbike :)
A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)



Mi a teendő?

Sziasztok!

Nagyon régóta olvaslak Titeket, igyekszem magamévá tenni mindent amiről úgy érzem, hogy építhet és be tudom fogadni.
De mit tehetek ha ismerem a gátló tényezőket és embereket akikkel együtt kell élnem, hiszen magamnak választottam őket valaha, és ráadásul van mit szeretni bennük? Hogyan adjam ki őszintén úgy a dühöm, hogy ne bántsak senkit? Engem a puszta felismerés sajnos nem visz előbbre.

Köszönöm, hogy válaszoltok, és szívből kivánok minden jót Nektek!!



Hű, de jó,...

...Öbike! Nem is tudok igazán mit írni ehhez!
"Mosolyogj, drága Magyarország!"
És ezt most tényleg őszintén, nem gúnyolódva írtam.:)



Az érzések megélése...

...mert bármennyire is fáj, meg kell élni, egy idő után az érzés megszünteti saját magát, csak hagyni kell áramolni!
Ez a Titok vagy pontosabban ez is egy Titok:)))

Csillagok Virága

Ha egy lépést teszel a kegyelem felé, az ezer lépést tesz Feléd!



...mellesleg :)

A 111. olvasója voltam, vagyok ennek a blognak!!!! Hurrá, ez tök jóóó!

Vaúúú Önmagam :))))



Köszönöm Öbike!

Bár nem mentem el, akármennyire is szerettem volna. Szépen halkan készültem, de aztán nem engedtem meg magamnak több okból, amiért magamat okolhatnám, de másként teszek...a megoldásokhoz más út vezet.
Mégis pont itt tartok, éppen ez tört fel belőlem is...mert még mindig leledzem benne, és amint az "egyik oldal növekszik bennem, úgy a másik is". Szép a harmónia... de így? Hát elég! És nem volt, hanem most van itt az elég!!!

Örülök Nektek!
Előveszem az erőt a kis rejtekemből...és magamnak is!

Szeretettel, Önmagam



Hasonlón mentem én is

Hasonlón mentem én is keresztül.Legszívesebben üvöltöttem volna én is a méregtől!!Kiszakadtam magamból,és a rabláncokat amik fogva tartottak leszedtem.Sebeket szakítottak fel bennem újra,amikről azt hittem réges régen beforrtak.Pont ezzel tettek jót velem,hogy újra megélhettem a fájdalmat,a gyötrelmeket,a megbántást,a haragot,a dühöt,a kínt,a sérelmeket..és a végén az ÖRÖMÖT a megkönnyebbülést,a boldogságot.Más szemszögből nézem ezt már és bölcsebb lettem megint:)

Köszönöm az élményt Lee-nek és Storynak,és köszönöm azoknak a sok nevetést akik ott voltak:):)
Jól éreztem magam.MEGÉRTE OTT LENNI:):)

" Boldogság = Állapot > ÁLLAPOT=Pillanat "



Drága Öbim!

Na végre!:)
"Mert Tiéd a hatalom, az ország és a dicsőség, mindörökké, ámen!"
Bizony, a Tiéd, Öbikém!:) Ezt magyarázzák már nekünk kétezer éve, csak nem akartuk felfogni:)
(Most pedig virtuálisan jól megszorongatlak!:)
-Fóka-



Drága Öbike! Az előadás

Drága Öbike!

Az előadás ezen része számomra is kardinális fordulatot és felismerést hozott, olyan volt mint egy fejbe kólintás, abban a pillanatban, hogy Story száját elhagyta az a kissé erős kifejezés...(akik ott voltak tudják) mintha felébredtem volna.
Én, mint ahogy tudatos lelki emberként illik, eltűrök mindent, én aki mások szerint is olyan kedves és türelmes, hogy fát lehetne a hátán vágni, aki mindig fegyelmezetten kommunikál, bármilyen konfliktusban, most megrengetett ez a felismerés, hogy néha tényleg mi az valójában ami másoktól felénk áramlik és ezáltal mégis mit fogadunk be, és mi az a mit elfolytunk magunkban. Rendkívüli felszabadító erővel tölt el ez az élmény is a hétvégével kapcsolatban, örülök Öbike hogy hasonló változás éltél meg!Ez csodálatos!
Szeretettel: Gildi



Én is nagyon köszönöm, megint tanultam Tőled!:)))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery