Napok

napok, építkezésMinden napom egy újabb bizonyítéka az energia létezésének és az emberek közti versengésnek ezért a mennyei forrásért. Minden napom ugyan úgy zajlik, mint mindenki másé. Reggel felkelek, alapvető szükségleti szokások, majd elindulok dolgozni. Mivel építőiparban dolgozom rengeteg ember vesz körül nap mint nap. Az évek során kifejlesztettem a bennem lakozó energia felerősítését és a mások energiájának finom érzékelését, mint egy gitár húrja, ha pengetik. Nagyon sok ember még alacsony rezgés szinten mozog ezek az emberek erőszakosan harcolnak az energiáért, szinte megvesznek érte; ha egy ilyen ember a közelemben van, szinte rock and roll szól bennem :) Akiben tudat alatt megérzik a magasabb rezgésű energiát, attól hihetetlen harccal próbálják elvenni, felsőbb rendűnek próbálják mutatni magukat mintha ők mindent jobban tudnának nálam vagy másoknál, holott tisztán érezhető alacsony energiaszintjük ami kihat életükre is és ettől nap mint nap azt a cselekedetet ismételgetik, hogy szidnak mindent és mindenkit majd ha egy gyengébb energiájú embertől energiát kapnak a mennyekig magasztalják magukat hogy ők mennyire jól tudták. Szánalomra méltó kis vissza maradott emberek ezek, de őket is szeretni kell és a szeretet energiájával magasba emelni őket hisz olyanok mint egy védtelen gyermek az élet útvesztőjében így önként adod az energiát és önként bár tudatlanul is kapod vissza. Mikor azt veszi észre, hogy nem tud energiát lopni hirtelen megváltozik a személyisége és egyenrangú személyként kezd kezelni minket. Attól a pillanattól nem szabad engednünk vissza zuhanni az energiáját hisz akkor újra lopni kezdi mert kétségbe eseten keresi amit elvesztett és újra olyan jó érzéseket szeretne átélni nem veszi észre, hogy ezeket a csodálatos érzéseket más egyszerűbb és szebb módon is megkaphatná. Elérjük majd azt az időt amikor ien emberek már nem lesznek és önként adunk és kapunk energiát minden embertől akivel találkozunk. Csodálatos idők lesznek ezek mikor az ember már nem a pénz hajszolásának szenteli életét hanem rájön van sokkal fontosabb és hihetetlenül rejtélyes dolog a földön ami felfedezésre vár és ez saját magunk megismerésének és megértésének hosszú és izgalmas útja lesz. Már sokan járjuk ezt az utat és szeretetünkkel, megértésünkkel, tiszteletünkkel emeljünk minden embert akivel találkozunk nap mint nap. Próbáljuk elképzelni a legelviselhetetlenebb embert is gyermek ként mintha most is az lenne és máris energiát adunk neki és megváltoztatjuk a viselkedését velünk szemben. Szép évet, hetet, napot, kívánok minden embernek az egész világon és a csodálatos energiám fénye ragyogjon be mindenkit és mindenkié mindenkit :)

Hozzászólások



Ezt azért is tartom fontos

Ezt azért is tartom fontos írásnak, mert egy olyan jelenséget emel ki, amit én indokként hoznék fel, mint a változás egyik támpillére... ez is elősegíti, hogy megjöjjön az Eckhart Tolle féle Új Föld.



Kedves Jlia

Azon vagyok minden erőmmel:)



Kedves Dragon!

Köszönöm a válaszod!! :))
Ne légy dühös! Mutasd meg nekik szelíden! :))
Vagy csak fogadd el öket,űgy ahogy vannak! :))
Mindenkinek saját útja van... mégha itt-ott közös is néha.
Járd az utad te is... nincs is más dolgod!
Köszönöm a kedvességedet! :)
Szeretetteli öleléssel: Julcsi

Szeresd magad,hogy mások is szerethessenek! :))



Kedves Jlia

Teljes mértékben igazad van Jlia még bosszant amit látok még harcol bennem az ego.Semmiért nem haragszom rád.Sőt köszönöm neked egy újabb személy lettél a szívemben,elmémben aki kicsit nagyobbra nyitotta a szemem.De tévedsz is nem nézem le őket.A dűhőm irántuk abból fakad,hogy fáj a szívem,hogy nem látják mit tesznek.És ez nem lenézés.Én nagyon jól tudom,hogy némeik többet tud nálam de az is fáj,hogy nem veszi észre.Szeretettel,köszönettel és hatalmas tisztelettel.Köszönöm



Kedves Ágica

Köszönöm,hogy köszönöd:)



Kedves Zorba

Egyáltalán nem haragszom azért mert átadod a véleményed nekem.Sőt örülök neki,hogy megosztod velem és mindenkivel.Érezhetően belefáradtál már abba,hogy az igazságot a világ miértjét keresd.Mind átesünk ezen mikor már semmi nem tud meggyőzni minket semmiről egyszerűen éljük az életünk és nem törődünk vele,mi van a háttérben.Az én saját gondolataim,intuicióim vezettek engem ezekre az igazságokra amiket itt leírok én tudom és érzem az igazam.Én nem akarok meggyőzni senkit nem akarok más útra terelni senkit egyszerűen ki akarom magamból adni mindazt mit igaznak vélek,érzek,tudok.Az energiával kapcsolatban senki nem tudja megingatni a hitem holott már én is mindenféle közösséget,ezoterikus oldalt,meditációs szakkört,jóga tanfolyamot,mentális képzést stb.... elvégeztem részt vettem benne.Meg kell,hogy mondjam semminek nincs hatása és semmi nem segít méghozzá azért mert mi magunk irányítunk mindent.Itt jön képbe a hit minden megvalósulhat amit az elménk igaznak hisz.Bármit elérhetünk amit csak akarunk az elménk megalkotja az univerzum,isten,energia nevezze mindenki úgy ahogy könnyebb létrehoznia,kézzel foghatóvá teszi.Mindig lesz jó és rossz mindig!Enélkül a két elem nélkül nem tudunk létezni.De,hogy meik oldalra állunk azt mi döntjük el és,hogy mi az amin keresztül ezt elérjük azt is mi valósítjuk meg.És igazad van mi vagyunk a rossz is de nem kell,hogy a rossz irányítsa életünket választhatjuk a jó oldalunkat is és ez az amit mindenkiből ki kell hozni nem számít vallás,hit,ezotéria,kvantumfizika vagy bármi máson keresztül tesszük valahol mindenki megtalálja az útját ha jól figyel.Sajnos ahogy van csoport,gyülekezet ahol a pozitivitás van fölényben úgy vannak csoportok,gyülekezetek stb ahol árnyalt a pozitivitás és a negatív dolgok kerültek fölényben,eluralkodtak nem csak a helyzeten de az embereken is.Vannak,olyan erős negatív emberek akik hamar a saját képükre formálnak más embereket akár egész csoportokat,így könnyen kiutálnak bárkit a csoportból a pozitivitás nevében.És ez nem csak csoportokra bármire kiterjeszthető a világon még a kormány is így működik.És,hogy a példádra áttérjek Gollammal és a többi negatív figurával azért nem azonosul senki mert mindenkiben benne van mindegyik csak nem azt hozza elő hanem pozitív figurát ha azt veszed pl Gollam sem volt mindig rossz a gyűrű átka valami negatív hozta ki belőle a rosszat ahogy valószínű a többiből is.Te ne hagyd,hogy a negatívak kihozzák belőled Gollemet:).A fejlődésünk elején tartunk még nem foglalkozik elég ember ezekkel a témákkal ahhoz,hogy tökéletesre fejleszthessük a tudásunk,energiánk nevezzük ahogy tetszik,hogy pontosan tudjuk,hogy is kell csinálnunk hisz amíg az igazság nem fedi fel magát előttünk fogalmunk nem lehet róla valójában,hogy is néz ki maga az igazság.De biztos vagyok benne,hogy a pozitív gondolkodás az energiában való hit stb..ezek a dolgok csak segíthetik az emberi fejlődést függetlenül attól,hogy ki találta meg azt az utat amin boldogan tud járni és ki nem.Szerintem te magad is küzdesz a benned rejlő pozitív és negatív oldallal ettől lehet,hogy minden más helyen is megtalálod ezt a két oldalt és átéled a harcaikat talán az a te utad ebben az életedben,hogy megtanuld kezelni ezeket a harcokat és kiszűrni belőlük azt ami neked segíthet a tovább lépésben és elsajátítsd,hogy kell véget vetned ezeknek a körülötted létrejövő harcoknak hisz olyan az életed amilyennek látod amilyennek gondolod.Energikus életet kívánok.



Drága Gini

Remélem ez a húr egyre csak növekszik:)Örülök,hogy te is úgy gondolkodsz ahogy én:)



KÖSZÖNÖM

Kedves Jlia!

KÖSZÖNÖM megértésed és támogatásod, bátorításod. Tanulok abból, amit írtál!
HÁLA ÉS ÖRÖM!!!

ZORBA



Drága Zorba!

Magam is sok közösséget megjártam... értem miről írsz! :))
Csak tudod,ahol emberek vannak,ott emberi dolgok vannak.
Az egó még erőteljesebben előjön az ilyen közösségekben.
Nincs ezzel baj!
Itt nincsenek ellenségképek... csak tanulás... néha nem jól sikerül... néha igen...
Én még itt nem találkoztam közös ellenségképpel... csak az utat kereső,utat járó emberekkel...
Jó helyen vagy! :))
Ha minden tökéletes lenne... már nem is a Földön lennénk! :))

Szeretettel:Julcsi

Szeresd magad,hogy mások is szerethessenek! :))



Kedves Dragon!

Nem ismerlek,minr embert,csak az írásod látom!
Amit pedig az írásod sugároz... talán magad sem látod.
Engedd,hogy elárasszon a szeretet, az elfogadás érzése... és kérlek olvasd végig mégegyszer... mintha nem te írtad volna,úgy olvasd!

"Szánalomra méltó kis emberek... ha megérzik a magasabb rezgést,azonnal magasabbrendűnek érzik magukat nálad.."

Olyan mintha szeretetcsomagoló papírba tálalnád a dühödet.
Lenézed őket... majd gyorsan harsogod,hogy őket is KELL szeretni...

Ha nem tudsz mindenkit szeretni KELL nélkül... igazából senkit sem szeretsz!
Mindenki tükröt tart nekünk... ha bosszant amit látsz... magadban kell elmélyedned.

Energiavámpírkodás van... magam is érzem néha a tömegközlekedésen... ha ez irritál,nem fogadom el a másikat.
Én ilyenkor kinyitom magam a szeretetnek,és hagyom hadd vigye,ami neki kell.... miután nyitva vagyok... én is többet kapok.

Tudod a Mesterré válás nem könnyű út,de csodálatos. Onnét lehet látni,hogy valaki elindul ezen az úton és jól halad,hogy:
mikor már sokat tud.... egyszer csak ott ragyog az ajtaján a névtábla: Világmegváltó!
Nekem is VOLT 10 éve! :))
Nincs ezzel semmi baj... mert csak ezen keresztül lehet legyőzni azt a fránya egót... és eljutni a teljes alázat és szeretet útjára!!!
Aztán már nem is lesz szükség arra a névtáblára...

Most ez az írás nekem valami ilyesmit sugallt....

Egyikünk sem áll a másik felett... egymás mellett haladunk... van kit még át kell karolni... van ki magától halad...

Ha a szívedbe nézel,és ezt megérted.. talán nekem is megbocsátod majd,hogy mindezt leírtam ide.

Olvasd el mégegyszer amit írtál!!!
Még az is lehet,hogy utána,ha körülnézel a munkahelyeden... meglátod,hogy valóban lehet,hogy némelyik ember többet tud nálad.

Tanulni legtöbbet azoktól tudunk... akik látszatra semmit sem tudnak.
Ha úgy érezzük,mi már mindent tudunk... akkor semmit sem tanultunk!

Egy Mester nem tanít... csak mutat... hogy észrevedd üzenetetét azoknak az embereknek,akiket ma még szánalomraméltónak tartasz! Mert ők azok,akik megtudják tanítani neked mindazt,amit keresel! És ha ők azok,akkor vajon mitől lennének szánalomraméltóak? Hiszen téged is maguk fölé emelnek!

Őszinte szeretettel és megértéssel írtam neked!!!

Szeretettel:Julcsi

Szeresd magad,hogy mások is szerethessenek! :))



Kedves Dragon...

Nagyon köszönöm ezt az írást.Pár hónappal ezelött, sokat szenvedtem még tudatlanságom miatt....
most Te is leírtad, megerősítettél abban a tudatban, hogy jól cselekedtem. Szeretettel : ágica



Tanítás

Egyszer egy pedagógus ismerősömtől, aki sokat panaszkodott hivatása nehézségei miatt megkérdeztem, miért csinálja még mindig.
Maga elé meredt és tiszta szívből ezt válaszolta: Mert még mindig van mit tanuljak a gyerekektől ... Egész pályafutásom alatt azon munkálkodtam, hogy jobb és még jobb nemzedékeket bocsássak útra. S közben csak nemrég vettem észre, ŐK azok akik, tanítanak minket pedagógusokat...

Bocsánat a burkoltan kritikai megjegyzésért, de már túl sokat hallottam ezt az energia tolvajlósdit. Magam is végigjártam ennek magaslatait és bugyrait. Értem, amiről beszélsz és tudom igazságod is van. Ám az a kérdés merül föl bennem, hogy látott e már valaki emberfiát aki a GYŰRŰK URÁ-ban Gollammmal, a trollokkal vagy Szauronnal és Szarumánnal azonosult volna. Azt akarom eldadogni, hogy mindig és mindenki az úgynevezett Jókkal azonosítja magát, de akkor ki van a másik oldalon...? Úgy tűnik senki... Akkor viszont nincsenek mások, csak MI vagyunk...
Mégegyszer BOCSÁNAT!
Számomra ez a sokadik olyan közösség (család, iskola, sportegyesületek, munkahelyek, baráti körök, természetgyógyász és szellemi közösségek, ésatöbbi), ahol előbb vagy utóbb a közös ellenségkép lett a legnagyobb összetartóerő. Nem pedig a közös célokért való összefogás. Aztán persze azt is láttam, hogy a külső ellenfél megsemmisülése után, hogyan fejlődött ki a még rombolóbb belső ellenség képe és indult el a tisztogatás "testvéreink" körében.
Amikor rátaláltam eme közösségre, Hozzád hasonlóan, nagy lelkesedéssel és örömmel léptem be nyitott kapuin. A vártnál még nagyobb Szeretettel és kedvességgel fogadtak, pedig újból csak Hozzád hasonlóan rövid ideje érkeztem...
Nem vagyok bárgyú, látom mi folyik az életben. Azonban saját belső utazásom egyik legfőbb tapasztalata az volt, hogy az Élet-Energia változó mértékben és impulzusokban ér el mindannyiunkat, talán éppen A VONZÁS TÖRVÉNYE okán. Így előfordulhat, hogy időnként Mi magunk is átcsúszunk a "másik oldalra", amitől elfog a félelem és ellenfélnek látjuk azokat, kikről úgy gondoljuk örökösen oda tartoznak...

Tiszta Szívemből Bízok Abban Hogy Ebben A KÖZÖSSÉGBEN Nem kellenek ellenfelek az összefogás érdekében.

GAZDAGODJON MINDEN EMBER TESTBEN ÉS LÉLEKBEN EGYARÁNT!!!



Egyhúron pendülünk:-)

Azonosultam az írásoddal.
Érezhető a kapcsolódás, amikor szívniuk kell:-)
Néha nincs bennem elég ahhoz, hogy adjak, olyankor védelmet kérek.
Amikor viszont akarok és tudok adni (nagy okosságot írtál evvel!!!), nem hagyom visszaesni a szintjére mert azonnal lopni akar és többet von el, mint előtte:-))
Szerettem ezt a végtelenített történetet:-)

Az első millióm ebből jött 2 hónap alatt!
Életem...



Kedves Judit

Örülök,hogy megerősítést jelentett neked az írásom és kívánom,hogy minden nap erősebb és erősebb légy.Szeretet energiám ölel téged.



Húúú Kedves Dragon!

Hát ez szuper! Ez az írásod ma nekem már a harmadik megerősítés abban, hogy jól gondolom, jó érzem és jól csinálom!!
Te jóó ég! Milyen nap van ma??! szeretettel: Judit

"Csak egy helyen szeretnék élni, és ez az a hely, ahol a szeretet örökké uralkodik."