Segítsetek!Tanácsot szeretnék.

Kedves Teremtőtársaim!
Szeretném a segítségeteket kérni.
Tegnap a kislányom apukája jött,hogy elvigye magához a lányunkat,de a kislány nem akart vele menni.
Mikor megpróbáltam beültetni az autóba,olyan visítós sírásba kezdett,hogy megijedtem.Ezelött két héttel én voltam a bolond,mert azt mondtam bucsúzóul a kislánynak:Anya elmegy jössz velem te is?És a kislány jönni akart!Már akkor sírva vitte el az apukája,de most még az autóba sem volt hajlandó beülni,pedig máskor mindig örömmel ment el vele.Most itthon maradt.
Mikor szétmentünk a kicsilány nem akart hazajönni az apukájától,mert nem szeretett a mamájánál lenni(anyuhoz költöztem a szakítás után),most fordult a kocka,mert elmentünk albérletbe és én kezdtem egyre nyugodtabb lenni,bár még mindig magamhoz vonzom a rossz eseményeket(folyton padlóra küldtem saját magam),de az életem kezd a jó útra terelődni.
Az apuka élete most romokban hever.Ne haragudjatok,de most még nem tudom megírni,hogy miért,de annyit elmondok,hogy nekem is részem volt benne.Nagyon szeretnék bocsánatot kérni tőle,de még nem szedtem össze magam.
Szeretnék tőletek tanácsot kérni,hogy a kicsilány legközelebb örömmel menjen el az édesapjával.
Mit mondhatok a kicsimnek?És mit mondjak az apukának,hogy segíthet a kislánynak átvészelni ezt az időszakot.
Bár a mi kapcsolatunk sajnos örökre véget ért,de nekik szükségük van egymásra,olyannyira mint még soha.

Címkék:

Hozzászólások



Kedves Jázmin!

Visszatérve egy kicsit a te gyermekkorod és az enyém nagyon hasonló lehetett,bár lényeges különbség,hogy az én szüleim a válás után is egy címen maradtak.Nálunk az anyukámnak is voltak az alkohollal gondjai.Apám,meg amikor megjelent a "félkarú rabló"akkor rögtön odaadta neki az összes pénzét.Én amit eddig elértem az életben(nem túl sok,de számomra fontos) mind magamnak köszönhetek,jót és rosszat egyaránt.Egyszer valaki azt mondta(már nem emlékszem ki):A gyerekek vagy a szüleikre hasonlítanak felnőtt korukra,vagy pont az ellenkezőjükké vállnak!Én büszke vagyok rá,hogy a második kategóriába tartozom!A fiamat teljesen egyedül neveltem 8 éves koráig,és az apukájáról amit mondtam rosszat az annyi volt,hogy rosszul nevelték fel a szülei.A kicsi lány apukáját még mindig szeretem,csak amit tesz vagy nem tesz az zavar benne a legjobban.És mivel magamat látom benne,jobbnak láttam "elmarni" magam mellől.Fáj még,de még mindig jobb,mint ami ezelött volt.
Ebből csak annyit akartam kihozni,hogy számomra a gyermekeim ugyanolyan fontosak mint én saját magam,ezért csak olyan jó dolgokat szeretnék nekik,amilyet önmagamnak is!
Millió ölelés!

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést
anett



Kedveseim!

Köszönöm a tanácsokat!
Köszönöm kedves Ragyogás!Határozottabban fogom kezelni a dolgokat!
Köszönöm kedves Jázmin!Kétszer is meg fogom gondolni,hogy mit mondok az én kicsi Jázminomnak(A hercegnőmet is így hívják).
Köszönöm kedves Ery!Ki fogok találni valami közös játékot amit megbeszélek az apukával.
Köszönöm kedves Kormos!Én azon leszek,hogy minél elöbb helyre jöjjön a kapcsolatuk!
Köszönöm kedves Felebajáát!Mijdig megkéjdezem a kicsijányt,hogy mit akaj és mit csinájjak.

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést
anett



Edes Anett anyuci

Mikoj kejdezed man meg tojem is,hogy en mit akajok es mit nem akajok? Es hogy mit gondojok,es mie nem akajok elmenni apucihoz? Ti felnottek csak beszejtek,kejdezni meg nem tudtok!
Szeretettel,
felebarat



Drága Anett!!

Szeretnék én is segíteni. Kaptál egy néhány jó ötletet. Szerintem is most az a legjobb, ha egy kicsit szüneteltetitek a találkozásokat. A picik hihetetlen "radarral" rendelkeznek és érzik, hogy ki milyen állapotban van. Nem hiszem, hogy a te mondatodtól ijedt meg a kicsi lányod, talán csak a kötődés erősebb most hozzád, mint az apukájához. Rendbejön a papa és rendbejön a kapcsolat is. Biztos, hogy így van , mert sajnos én is ezt az életet kaptam, de már egész jól kezelem. Kicsit idősebb voltam, amikor a szüleim elváltak (4 éves). És be kell vallanom, hogy az anyukám a mai napig nem tudott megbocsájtani az apunak, és én hosszú éveken keresztül hallgattam, hogy milyen ember az apukám. Ez az ő történetük. De bármilyen hihetetlen én imádom az apukámat, és arra készülök, hogy ezt elmondjam neki, mert valóban szeretem. Lehet, hogy az anyu szemében ő egy rossz ember, de én tudom, hogy az érzéseket nem lehet hazudni még akkor sem, ha megpróbálja valaki elnyomni vagy eltitkolni. Az apukám nem fiatal és komoly problémái vannak a szívével, ami számomra azt jelenti, hogy a szertet terén valami gondja van, nem mert őszintén adi és valószínű, hogy nem kapott eleget a szeretetből. Bocsi, hogy a saját dolgaimmal traktállak, de hidd el, hogy a kislányod és apukája között egész gyorsan helyre fog állni ez a félrebillent kapcsolat.
Türelmet és kitartást kívánok neked
Szerettel ölellek

Az élet csoldálatos. Élvezd!!



Drága Anett!

Hirtelen az jutott eszembe, hogy mire jön az apuka, addig Neked többször el kellene mondani, hogy
"tudod, amikor apu jön, jó lenne ha akkor ketten megtanulnátok valamit, (vagy rajzolnátok valamit, sütnétek valamit, vásárolnátok valamit stb.) és meglepnél vele engem."
És készítsd fel a papát is, hogy mit kellene csinálniuk, de mindenképpen neked készüljön egy meglepi, amit örömmel megcsinálnak együtt és hozza Neked haza.
Ez őket is közelebb hozhatja egymáshoz és a gyereknek az izgi, hogy anyut meglepi.

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Kedves Anett!

Átélem a pici lányod helyzetét, sajnos én is kipróbálhattam. Csak az én anyukám azzal nehezítette a helyzetemet, hogy miután apukám visszahozott, -ha nem is közvetlenül, de- mindenáron arra próbált rávilágítani, hogy apukám mit rontott el, mit nem csinált jól amíg vele voltam. Ha netán elszóltam magam, vagy meséltem a nála történtekről, az neki sikerélményt okozott. Ilyenkor mindig bűntudatot éreztem, azt gondoltam elárultam apukámat. Pedig miatta éltünk külön/alkoholizmus/, haragudnom kellett volna rá, de én folyton csak vágyakoztam utána...
Mi lenne ha tartanátok egy kis szünetet két találkozásuk között? Talán a hiánya felébresztené a kislányodban a szeretetet...
Arra gondolok, hogy a gyerek tiltakozása abból fakad, hogy érzi kettőtök kapcsolatában a törést. Te jelented neki a biztonságot és nem akar elárulni. Aszerint akar viselkedni, amit tőled lát...???
Mivel nem ismerem a részleteket, csak a saját példámon keresztül tudom megközelíteni.
Mindenesetre ne hagyd, hogy eltávolodjanak...Az én apukám már meghalt és nagyon KEVÉS ami belőle maradt...
Kívánom a legjobbakat!
Puszi



Kedves Ragyogás!

Köszönöm,hogy válaszoltál és segíteni próbálsz.

A kicsi hercegnőm 3 éves lesz.Az édesapjáról csak jót mondtam neki.Amikor elmegy tőlünk,mindig azt mondom:Apa elment dolgozni,majd jön vissza hozzád.
A barátnőm szerint látom az energiát,mikor megfigyelek valakit.Nos a volt páromé most más mint amilyen szokott lenni.Nem is tudom,hogyan fogalmazhatnám meg,olyan vékony a körülötte lévő energia,hogy szinte alig látom.Szeretném,ha újra a régi lenne.Ő nem hisz a Vonzás Törvényében,ezért szeretném valahogy finoman rávezetni arra,hogy meg kell nyugodnia,és arra kell koncentrálnia,hogy mennyire szereti a kislányát és nem azzal törődnie,hogy milyen lett a mi kapcsolatunk.Mert szerintem a sérelmeink miatt a kislány szenved a legjobban,hiszen nem érti mi történik körülötte és a kora miatt még elmondani is nehéz neki.
Szeretnék az ő életükbe jót teremteni,de mint tudjuk,a másik ember csak magának tud segíteni.

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést
anett



Kedves Anett!

Először is, légy kellően Határozott, amikor megbeszéled velük a helyzetet.
Ha ezt megérzik rajtad, már sínen lehet a helyzet.
A kislány mindig változik, ahogyan te változol, és ezt kivül álló nem tudhatja, mit és mennyit mondasz el kapcsolatotokból neki. Semmi esetre se szidd a távollevőt. Érezze, hogy szeretitek egymást, mint jó barátok. Mert azt mondod örökre vége. A gyerekek hamar megtudnak birkózni, barátkozni a helyzettel, csak adj időt neki, és csak szép, nyugodt, szeretetteljes beszélgetéseitek legyenek az Ő apukájáról.

A párod már más. Nem tudok semmit ezért nem igazán tudok mást mondani, mint, hogy legyél határozott, és megértő.

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.