Minden ember rendelkezik az élete megváltoztatásához szükséges erővel, a dolgok nem mindig olyanok, amilyennek látszanak

hazatérés, KryonÚgy gondolom minden ember életében eljön egy adott pillanat mikor meg szeretné változtatni életét. De miért is? Talán mert elérkezett az az időpont mikor magasabb rezgésszintre emelkedett és érzi, hogy valamin változtatni kell, de a nagy kérdés, hogyan változtassak? A régi rosszat el kell hagyni, helyette egy erősebb magasabb rezgésszámú újjal kell felváltani. A kérdés megint, hogy is csináljam? Aztán el kezd gondolkodni mit, hogyan, miképp, majd megszületnek a tervek és megpróbálja megvalósítani, ha van elég erő, kitartás és ismeret. Mindent meglehet valósítani, először akarni kell, majd beszerezni a megfelelő ismereteket hozzá. Mindenki szabad akarattal rendelkezik, így mindenki saját maga dönti el melyik úton induljon és merre is tartson tovább, aztán ha világosodik az alagút vége, akkor ott a várva várt eredmény, melyet kiérdemelten magáénak tudhat.
Ebben sokat segíthet persze a maga a Titok könyv is, vagy akár az Isteni mágia, meg számtalan sok ehhez kapcsolható könyv. Én most mégis a Kryon könyvek egyikéből szeretnék idézni, ez a Hazatérés.

Ez a könyv egy spirituális "kalandregény", ez még azok számára is olvasható, kik csak a szemeikkel pislognak és még nem igazán nyitották ki a spirituális világ felé.

"Amikor a nem látható dolgok nyilvánvalóvá válnak, nem léphetsz vissza a tudatlanságba...
...Spirituális szándékaid TÉGED alakítottak át kissé, s azok a dolgok, amik új vibrációdnak megfelelően, egyszerűen megjelentek hirtelen előtted. Nincs csoda, ez a dolgok rendje."

Lám-lám, mennyire igaz, hisz amit a tudatodban magadévá tettél azt nem veheti el tőled senki, és nem lehet az sem, hogy úgy teszel, mintha nem tudnád, az már a múltté.

"Ahogy változol, úgy érzékelsz egyre többet belőle, és számtalan új felismerésedet úgy élheted meg, úgy használhatod, ahogy kívánod, de visszafelé nem mehetsz."
"A spiritualitás törvénye egyik axiómája azt mondja ki, hogy soha nem leszel képes egy kevésbé tudatos állapothoz visszatérni. Ugyanakkor, ha ténylegesen megpróbálod, azzal megtagadod a megvilágosodás általad elért szintjét, és egyensúlyodat veszted."

Persze ideig-óráig akár meg is állhat valaki, vagy csak lelassíthat, vagy akár be is gyorsulhat, ezt mindenki saját maga érzi mire képes, mennyi ismeretre van szüksége, vagy mennyit bír feldolgozni, befogadni egyszerre. Mindenki szabad akaratának megfelelően dönthet.
Egyik információ után jön a másik saját tempónknak megfelelő módon, aztán már egyre világosodik és látjuk van egy csomó régi dolog mi megérett arra, hogy ki kell selejtezni, de sajnos nagyon nehéz megvállni a régi megszokott dolgoktól, még akkor is, ha ez nem is annyira pozitív és a lelkünkből kellene kiengedni, már annyira megszoktuk, hogy ott van, szinte majdnem fáj megválni tőle. Hogyan is tegyem? Probálkozások jönnek-mennek, aztán valamikor csak eljön az az idő is, mikor tényleg meg tudtunk válni. Mennyire nehéz volt, úgy ragaszkodunk hozzá, mintha az életünk függne tőle, pedig miután megváltunk, először valami űr lesz, majd felváltja valami kellemes érzés, talán valamiféle szabadság érzet féle. Akkor jövünk rá sokkal elöbb kellett volna. A problémákat is csak azért kapjuk, hogy megerősödjünk tőle, bármilyen jellegű is legyen az adott probléma, hisz ahány ember annyi féle, épp ettől olyan szép színes a világ.
Talán az a legjobb, ha mindig a mostban élünk, nem hátranézve a múltba.

Minden ember hatalmas erővel megáldott ez az Univerzum legnagyobb ereje, ez nem más mint a szeretet. Ez a legerősebb erőforrás.

A szeretet négy ismérve:
1. A SZERETET CSENDES
2. A SZERETETBEN NINCS ELVÁRÁS
3. A SZERETET NEM TÚLOZ
4. A SZERETET BÖLCS

Éljünk ezzel az erővel, hiszen ez az alapja mindennek!

Hozzászólások



Kedves erricca és felebarát

Ok, értem, de ha nem baj nem törlök, hogy a hsz-ek tematikája ne sérüljön.
Egyébként igyekszem nyitott szívvel járni az utam, mert sose tudhatom mikor botolhatok olyan emberekbe akiktől vagy tanulok, vagy sok szeretet kapok, vagy mindkettő.:)
Jó kis önzőség mi?:)



Kedves Zsul!

Mielött félre értenél valamit is itt nem igazán konkrétan rólatok szólóan írtam amit írtam, hisz nem ismerlek bennetek olyan szinten, hogy azt mondhassam, hogy akár te, vagy akár a párod van elöbbre, és kinek kit kell várnia. Itt arról van szó, hogy ha így esne, akkor figyelni kell!
Mosolygós szép napot!

„Azért szeretni, hogy szeressenek, emberi dolog,
de, aki magáért a szeretetért szeret, angyallal ér fel.”

Erika



Kedves Felebarát!

Így igaz, csak Egy Tökéletes létezik, hisz egyek vagyunk. Nem?!
Mosolygós napot!

„Azért szeretni, hogy szeressenek, emberi dolog,
de, aki magáért a szeretetért szeret, angyallal ér fel.”

Erika



Zsul

Torold ki ezt az imenti hozzaszolasodat,kerlek es kezd elorol a gondolatmenetet.Pl. nincs Vali es nincs Zsul,csak a mondat.Sokkal tobbre vagy kepes! A lenyeget keresd!
Szeretettel,
felebarat



Keves Erricca

Megnyugodtam.
Szivesen.De tudod,hogy csak Egy Tokeletes letezik!!!
Szeretettel,
felebarat



Úgy véled, hogy azzal,

Úgy véled, hogy azzal, hogy rákérdeztem a bevárásra, úgy gondolom, hogy előrébb tartok, mint Vali?:P Szerintem egyszerre löktünk nagyot egymáson...:)



Kedves Felebarát!

Persze, hogyne lehetne bővíteni ez csak röviden tömören ennyi, a 4 legfontosabb, legalábbis számomra! Kösz a kiegészítést Zsulnak, tökéletes!
Mosollyal teli napot!

„Azért szeretni, hogy szeressenek, emberi dolog,
de, aki magáért a szeretetért szeret, angyallal ér fel.”

Erika



Zsul

"hogyan kell bevarni vkit"
Mar egyszer leirtam itt az oldalon,Jlia blogjaban,de a kedvedert megismetlem itt is,hatha segithet.
SOHA ne mutasd,ne ereztesd,ha ugy erzed,elorebb vagy,de
MINDIG kerdezz,erdeklodj,ha ugy gondolod,lemaradtal.
Szeretettel,
felebarat



Kedves Erricca

Amit a szeretetrol(4) irtal,az csak toredeke annak,ugye?
Szeretettel,
felebarat



Kedves Zsul!

Bevárni?! Ezt legérthetőbben ez a könyv, miből idéztem (Kryon - Hazatérés), ez tudná neked elmagyarázni. Minden ember rendelkezik egy bizonyos vibrációval, spirituális fejlettségi szintjének megfelelően, ennek a vibrációnak nem szabad nagyon különböznie a társak esetén, ez az amit be kell várni. Azt nem tudom, hogy Te rendelkezel-e magasabb vibrációs szinttel, vagy a párod, mivel róla semmit nem tudok, így lehet, hogy épp neki kell rád várnia. Mindenesetre mégegyszer szíves figyelmedbe ajánlom, hogy olvasd el ezt a könyvet. Biztos vagyok benne az élet több területére is választ fogsz kapni.
Legyen mosollyal teli a napod!

„Azért szeretni, hogy szeressenek, emberi dolog,
de, aki magáért a szeretetért szeret, angyallal ér fel.”

Erika



Kedves Anna26!

Saját magad megadtad a választ - "Tele vagyok kétségekkel, félelmekkel! Pedig tudom, hogy ezt a lehetőséget ÉN kértem, és megkaptam!!!!... Tudom, ezekre a kérdésekre sajátmagamnak kell megtalálnom a választ!"
Ezeket a kétségeket, félelmeket kell legyőznöd! Nehéz, sőt nagyon is nehéz, de nem lehetetlen. Mindig gondolj arra mit szíved igazán kíván, mire szívből vágysz, hidd el erőt ad. Ha kristálytisztán eldöntöd, melyek az igaz vágyaid, akkor tudod, hogy készen állsz. Ha sikerül legyőznöd, utána már menni fog. Mindenesetre azt látom írásodból, hogy jó úton haladsz. Legyen kitartásod és erőd győzni!
Kellemes mosolygós napot kívánok neked!

„Azért szeretni, hogy szeressenek, emberi dolog,
de, aki magáért a szeretetért szeret, angyallal ér fel.”

Erika



Nagyon érdekelne hogyan kell bevárni valakit!

;-)



Köszönöm soraidat!

Kedves erricca!
Köszönöm soraidat!
Megint azt érzem, nekem szól!
Nemrég elérkeztem életmnek egy olyan pontjához, amikor is megálltam és azt mondtam:
Ebből elég!
És azóta tudom, itt az ideje változtatni!
És lenne is lehetőségem, mégis halasztgatom!
Nem értem magam!
Miért van ez?
Az élet, amelyet most élek, sokszor úgy érzem, megfolyt engem!
És már olyan régóta vágytam rá, hogy lehetőségem legyen megszabadulni innen!
Most itt a lehetőség, mégsem teszem!
Tele vagyok kétségekkel, félelmekkel!
Pedig tudom, hogy ezt a lehetőséget ÉN kértem, és megkaptam!!!!
Miért félek mégis megtenni az első lépést???
Tudom, ezekre a kérdésekre sajátmagamnak kell megtalálnom a választ!
De azért örülnék, ha megírnád a véleményedet!
Előre is köszönöm!
Szép napot!



pontokba szedve

1."Vizsgáld meg gondolataidat, ha nem tudsz tartós kapcsolatot kiépíteni, akkor valószínű beprogramoztad "Engem senki sem szerethet" "Engem nem lehet szeretni". - Kutakottam és azt kell, hogy mondjam, hogy arra jutottam, hogy régen a "nőtlenség" az életemben azért volt, mert lusta voltam lépni feléjük... nem hullott úgy az ölembe, mint ma egy átlag fiatalnak az iskolában és a gimiben. Node, azóta történt egy és más, és most szeretnék a lényegre fókuszálni: 2008 megadta nekem azt az élményt, amelyre azt mondom: Igen, ez nekem jár, ez nekem nagy ajándék, ezt el tudom fogadni! Azonban az agyam látja, látni próbálja a másikat is, és megpróbálja átélni az Ő helyzetét... "hazudik", aki azt mondja nem tesz ilyet soha. Ebből fakad a második pont, igyexem megint csak a lényeget írni:
2. "...vagy megállsz és bevárod míg utolér."
Hogy kell bevárni?
Úgy érzem kész vagyok arra, hogy úgy szeressem, amennyit még be tud fogadni! S úgy érzem ezt mindenkinek meg kell tanulni, főleg a tüzes jeggyel megáldott népeknek.:) Remélem nem értesz félre, nem önsanyargatásról beszélek, csak tudni kell a határokat (amelyek úgy is változnak). Ez kicsit olyan, mint a viccmesélés... amikor az ember kezdi felfedezni viccmesélés-képességét, meg kell tanulnia a hallgatóság határait... meddig jó vicc, s mikor lesz már sok, amikor már eröltetetté válik.



Kedves Zsul!

"Merheti tovább élvezni azt, amiről néha, mintha azt gondolná: neki ez nem jár?" - Úgy gondolom ez a probléma alapja, ha valaki azt gondolja bármiről is, hogy neki ez nem jár. Amit hiszünk az lesz a valóságunk. Vizsgáld meg gondolataidat, ha nem tudsz tartós kapcsolatot kiépíteni, akkor valószínű beprogramoztad "Engem senki sem szerethet" "Engem nem lehet szeretni". Ha boldogan szeretnénk élni meg kell őríznünk optimizmusunkat, ha szeretetre vágyunk nem vezérelhet bennünket gyűlölet. Ami sugárzik belőlünk, amit hangoztatunk, hasonló formában jut vissza hozzánk. A hatalom lényege a most-ban rejlik, a változás a saját fejünkben megy végbe, itt és most. Ha igazán akarjuk már ma mindent megváltoztathatunk. Azt viszont soha nem feledd, elméd egyedüli irányítója Te magad vagy. Amit most hiszel gondolsz és mondasz következő pillanatban, holnap, jövőben, akár jövő hónapban, évben fejti ki hatását. Magad ura vagy, megkapsz mindent mit akarsz, saját akarattal rendelkezel, saját tempódban, ha úgy érzed lassítanod kell, hát lassíts, ha bírod a gyors tempót, hát vállald. Persze ha kettőtökről van szó együtt, akkor azt azért nem árt tudni, hogy fejlődésetek hasonló tempóban kell, hogy haladjon, mert ha nagyon eltávolodtok egymástól, akkor fog bekövetkezni a partner csere, egy olyanra, aki hasonló vibrációval rendelkezik, vagy megállsz és bevárod míg utolér.
Akár tudsz róla ,akár nem, akkor is fejlődsz, és ez tényleg csodálatos dolog, persze tudatosan sokkal gyorsabban megy. Tudok neked ajánlani egy könyvet ami úgy érzem sokat segíthet minden ember életében: Louise L. Hay - Éld az életed! c. könyve.
Legyen nagyon szép és mosollyal teli a napod!

„Azért szeretni, hogy szeressenek, emberi dolog,
de, aki magáért a szeretetért szeret, angyallal ér fel.”

Erika



:)

Valóban a legnagyobb teremtőerő a szeretet! Akik a titokkal kezdenek el foglalkozni óhatatlanúl önmagukkal és saját szívükkel kezdenek el foglalkozni, és ez jó!
Kérdésem volna:
"Amikor a nem látható dolgok nyilvánvalóvá válnak, nem léphetsz vissza a tudatlanságba...
...Spirituális szándékaid TÉGED alakítottak át kissé, s azok a dolgok, amik új vibrációdnak megfelelően, egyszerűen megjelentek hirtelen előtted. Nincs csoda, ez a dolgok rendje." - Ezt én teljesen el tudom fogadni a saját életemben, s ez így van jól! Azonban előjött bennem a kiviáncsiság, amint olvastam eme sorokat: Vali is nagyon sok új tapasztalást és érzést kapott kettőnk áramlásából, ahogyan én is. Honnan tudom? Onnan, hogy mondta... nem egyszer, többször...:) Kérdés: ő megállt, neki sok volt... nem csak maga az érzés, hanem hát ugye az én természetem... még meg kell tanulnom bánni a saját természetemmel... dehát sose éreztem ilyen szerelmet egyetlen lány iránt sem.. ráadásúl Ő annyi mindent adott nekem... és az a bizonyos áramlás... stb. most azért sem részletezem.:) Szóval meg kell tanulnom azt az énemet kezelni. Most már tényleg a kérdés jön: ott van az Ő életében is ez az új, visszafordíthatatlan tapasztalás... merhet újra belemenni az érzésekbe? Merheti tovább élvezni azt, amiről néha, mintha azt gondolná: neki ez nem jár? Hiszen, mint a sorok írták, visszafele nem lehet lépdelni, csak előre vihet az út... Ez olyan reményteljesen hangzik....:) Ismerem azt, hogy milyenek vagyunk ketten, amikor benne vagyunk az áramlásba... kicsit olyan, mint egy fejlettebb élet... valahogy kezdem érteni, hogy a nő és a férfi hogyan tudja átsegíteni egymást az élet sötétnek hitt oldalán, ill. milyen az amikor együtt fürödnak az élet napos oldalán.:) Zárásként: lehet, hogy úgy tűnik, de valójában NEM becsülöm le egyéni fejlődésemet. Tudom, hogy ez is már több, ami korábban volt, s tudom, hogy már egyedül, de nem magányosan is rengeteg csoda jelent meg az életembe, aminek nagyon örülök. Ha Valira és arra gondolok, hogy mire vagyunk képesek együtt, akkor mindíg meleg, bizsergető borzongás fogja el a melkasomat és a szívemet.