Nem értem...

Nem értem...
Egyszerűen nem értem a környezetemben történteket... és önmagat...
Gondoltam kiírom magamból - hátha közelebb jutok valami féle megoldáshoz...

Pár héttel ez előtt kiborultam - mindannak ellenére, amit a Titokról és az ehhez szorosan kapcsolódó könyvekből elsajátítottam.
Imádok dolgozni és végre olyan dologgal foglalkozom, amiről mindig is álmodtam...
DE!
Maga munka remek lenne és sikeres is vagyok benne - nézőpont kérdése. Elvileg egy balett együttes marketing munkáit végezném... Gyakorlatilag van a balett igazgató (aki eddig csak színházi keretek közt dolgozott, nem is sejtette, milyen egy együttest önállóan vinni), vannak a táncosok, 7 fő (ők is csak színházaknál dolgoztak, nem tudják, milyen független együttes tagjaként létezni) és vagyok jómagam...
Rájöttem, hogy én letem, azaz vagyok a "színházi struktúra":)
Pályázatot írok, pályázati elszámolást csinálok, szakmai beszámolókat készítek, előadást szervezek, pénzt próbálok előteremteni, díszlet szállítást és javítást intézek, plakátot tervezek, filmet vágok, klippet készítek, támogatót keresek, kitalálom, hogy könyveléstechnikailag mit hogyan..., ha kell balett cipőt javítok, kosztümöt varrok, stb...
Ehhez jön még a lelki rész - minden tagot szeretek, vannak köztük régi barátok, így lelket ápolok, istápolok, pótanyáskodom... (két válás is van épp folyamatban...)
Mivel az egyik krízis helyzet épp az igazgató életében zajlik, azon kaptam magam, hogy én idegeskedek azon, hogy miből esznek majd a táncosok, én agyalok azon, hogy mimet tudnám pénzé tenni, hogy fizetést tudjunk adni (én sem kaptam...), nekem fontos, hogy minden rendben legyen és rendben menjen. Az igazgató meg pl. elkésik egy olyan tárgyalásról, ami szó szerint létkérdés, arról nem is beszélve, nem is akárkivel csinálja meg, hogy 40 percet késik... Amikor komoly ügyeket akarok vele négyszemközt megbeszélni, egész egyszerűen elfelejti a találkozót... én telefonálok rá 4 óra elteltével...
Én, minden privát életemben történő nehézség ellenére (Apu halála, húgom szülése és ott is pótanyáskodás, hiszen a szülők már nincsenek velünk, lányom kamaszodása, párom munkanélkülisége és munka keresésée, stb) a munkámban 100%-ot teljesítek, az önmagam számára is felállított maximalista mércének megfelelve.

Gyerek koromban és a férjem mellett anno azt hallgattam, hogy nincs felelősség érzetem... most meg a "nemlétező felelősségérzetem" egyszerűen agyon nyom...

Próbáltam már beszélni igazgatóval (akit nagyon szeretek, jó barátok vagyunk a munka mellett már 25 éve) de képtelenség. Olyan, mintha el sem jutnának hozzá a szavaim... csak mondja és teszi, amit a fejébe vett...
Én meg belebetegszem...

Elengedés...

Tudom, hogy az elengedés a megoldás része, de hogyan tegyem?
Ha írok egy páylázatot külföldi balettmester meghívására márciusra, megnyerem, ám a mester épp itt van kis hazánkban és most tart órákat nekünk, attól arról még csak márciusban tudok elszámolni, mögé tenni a márciusi számlát, stb... Gondol 1et és kész - többit oldjam meg, találjam ki, stb... Ezt pl. hogy engedjem el...?
Próbáltam megértetni magammal, hogy ez nem az én problémám, nem nekem kell ezeket a dolgokat megoldanom... ám amikor egy újabb szitu előállt, naná, hogy az igazgató csak néz rám, hogy akkor most mit lehet csinálni...? Én meg tudom a megoldást, de azt nekem kell vgigcsinálnom, mert ő nem tudja, nem látja át a dolgokat. Lehetne erre azt mondani,hogy művész ember... Igen ám, de ismerek más művészeket, akik sokkal nagyobb felelősséggel és odaadással ugyan azt csinálják, mint amit neki kéne és még színvonalasan, pontosan, körültekintően is teszik a dolgukat...

Tanácstalan vagyok...

Gondoltam arra is, hogy egyszerűen felállok...
Az egy dolog, hogy az igazgató azt sem tudja mi hol van, ki kicsoda, mit kivel kell megbeszélni és hogyan kell elintézni... Melyik szerződésben mi kell benne legyen és mi nem... Nincs tisztában az áfa fogalmával az együttes szempontjából... a többiről nem is beszélve. Tehát, ha felállok, tuti kiszúrok vele... és ami még nyomaszt, hogy másik 7 emberrel is!

Akkor mit tegyek...? Hogy tudnám ezt úgy csinálni, hogy ne zakkanjak bele...?

Most megyek - a délelőtt elmeradt megbeszélést most megejtem - kimegyek hozzá. Újra megpróbálok vele beszélni, hátha most eljutnak hozzá a szavaim... (a remény hal meg utoljára...)

Valahol tudom, hogy meg fogom találni a megoldást...
Nehéz, hiszen amikor végre kirángatom magam - jön valami, ami visszaborít... Ezt a hullámzást nehezen viselem... Jó lenne valami módszer, amivel "szinten" tudnám magam tartani...

Bocsi, de ennek most ki kellett jönni...

Címkék:

Hozzászólások



Köszönöm...

... a bíztatást:)
Rajta vagyok az ügyön:))))))))))

Szeretettel/ Tornadolulu



A szíívvel...

... való gondolkodás és az elmével érzés...
Egy kis Hamlet veszett el bennem azt hiszem, hisz' pont ez volt az én nagy dilemmám amolyan Tornádósan:) "Gondolkodni vagy érezni...? Ez itt a kérdés"

Bízom abban, hogy az a gondolatiság, ami most (is) kirángatott a gödörből - ahová magam taszítottam önmagam - kitartóan segítségemre van/lesz még jóóóó sokáig:)

Köszönöm az idézett mondatot:)

Szeretettel/Tornadolulu



Na jó reggelt kívánok! :D

"Ha valami mégsem sikerül - akkor mi van? Ha én megteszem ami tőlem telik, akkor olyan dolog miatt hiusul meg vagy nem sikerül az adott dolog, ami NEM RAJTAM MÚLIK!"
Tehát tudatosan szakítsunk az önhibáztatás módszerével. És álljunk ki magunkért!
Hajrá! Legyen rend és tisztaság fejben, szívben egyaránt!
Ölellek
Lollipop



Szuper vagy, mint egy tornádó!

Olvasva a blogodat nekem az jutott eszembe, amit nem rég olvastam:
"Gondolkodj a szíveddel és érezz az elméddel!"
Nekem sokat adott ez a mondat, és én is jártam ugyanezen a ponton a folyamatban, amiről az utolsó beírásod szól.
És ami ebben a csúcs, hogy még mindig van további lehetőség ... engem ez visszavezetett a munkámhoz. Nagy örömömre, mert én is szeretem azt, amit csinálok.
Lolipop jelzései nagyon tetszenek, erre visz az út :)
Ölellek Benneteket:
Dodola
"Érdemes aszerint élni, amiben hiszel, különben előbb-utóbb abban fogsz hinni, ahogy élsz" Ákos



Szia Lolli:)

Igen, kibontottam - és tisztult a kép:)

Tegnap egész nap - kisebb kihagyásokkal, azaz kisebb munkaügyek elintézésével tarkítva - takarítottam...
A könyveket egyenként leszedtem a polcról, stb. Szóval elég alapos voltam... Közben remek zenéket hallgattam... és elemrültem gondolataimban.
A közelmúltban kipróbáltam egy dolgot - amikor éreztem, jön a feszültség és próbál rámtelepedni, azt mondogattam magamban, hogy "Csak lazán... Nyugi... csak lazán, tét nélkül..." és ismételgettem, mint egy mantrát, addig, míg elkezdtem érezni, hogy feszültség szépne visszahízódik:)
Ha ez működött, akkor miért nem alkalmazom? Na, ezen felbuzdulva elkezdtem épp ostorozni magam, hogy ha kezemben a kulcs, miért is nem használom, amikor bevillant - az önostorozás is rossz energiát teremt... Tehááááát...?!
Arra fókuszálj - mondtam magamnak - ami a dolgod, jelen esetben az elengedése a görcsös megfelelési kényszeremnek!:)

Igen, tudatosítom magamban, hogy ez "csak" egy munka... Tegyek meg minden tőlem telhetőt - ez evidens - hogy tükörbe tudjak nézni, de tegyem azt örömmel, hittel és LAZÁN - akkor biztosan meglesz az eredménye!
Ha valami mégsem sikerül - akkor mi van? Ha én megteszem ami tőlem telik, akkor olyan dolog miatt hiusul meg vagy nem sikerül az adott dolog, ami NEM RAJTAM MÚLIK!
Tehát:
Rend vesz körül és tisztaság - ami nagyon jó érzés:)
Ha a munkámban alkalmazom a "csak lazán..." jelmondatot, akkor kevesebb energiával hatékonyabb vagyok!
Ami energiám marad, azt végre a családomra és önmagamra fordítom!

Az a helyzet, hogy alapvetően egy vidám, életszerető, energikus, pozitív emberke vagyok - ám a görcsöléseim miatt ezeket a tulajdonságaimat háttérbe szorítottam... és - természetesen - ettől nagyon rosszul éreztem magam...

Hát, a boncolgatás, a fizikai és lelki takarítás - szerintem - rendkívül eredményesre sikeredett:)))

Szóval, köszi Lolli - a hozzászólásod boncolgatásán elindulva jutottam idáig:)
Köszönöm a segítséged:)))



Én sem értek sok mindent, de már nem is akarok...

csenge333
Talán jobb így....



Hali!

Habár kibontottad a dolgokat, de ez alapján látod e a lehetőségeidet?!

"meddő dolog...Kitől?....jól, hangzik...sajnos...lavírozok...."

Kívánom neked, hogy a sikerrel kézenfogva járj!
lollipop



...és...

... ha mindezzel végzek, akkor szépen nekiállok és teszem a dolgom, hogy kipipálhassam a felírtakat:)

Köszönöm szavaidat - így, végig elemezve és válaszolva rájuk könnyebben kitisztult a kép.
Azt hiszem valami ilyesmire volt most szükségem:)

Köszönöm Lolli:)



Drága Lolli:)

Most értem haza - a mondókám kb 25%-a leesett az igazgatónak, ez is több, mint a semmi:)

Nem látok mindenkit felelőtlennek, - csak egyszerűen magaménak érzem az együttest. Mivel mindent én intézek, a táncosnak csak az a dolga, hogy betanulja és eltáncolja a darabot, ezen kívül pont semmire sincs gondja - ez valahol, pl. egy színháznál normális dolog. Egy koreográfus meg csak alkosson. Ez is normális dolog. Ám a mai világban itt Magyarországon önálló lábon állni egy balett együttesnek - őrületesen nehéz. A "cucializmusban" alaposan támogatták a kultúrát, volt pénz új darabokra, stb. A rendszerváltás bár megtörtént, azonban hazánkban a mecenatúra kultúrája egész egyszerűen nem alakult, nem is alakulhatott ki. Megértem. Próbálom ezt figyelmen kívül hagyva felszínen tartani az együttest, kisebb-nagyobb sikerrel.
Együttműködés... Olyan, mintha egy szerződés részleteit a lépcsőház takarítójával, vagy pl. egy telefonszerelővel próbálnám egyeztetni... Meddő dolog...
Segítséget kérni... Kitől? De komolyan... A művészvilágban sajnos - kevés kivétellel, ami erősíti a szabályt - csak verbálisan létezik az együttműködés, segítségnyújtás, összefogás...
Nemet mondani... Jól hangzik... Elképzelem, ahogy azt mondom pl. a most fennálló problémára, hogy NEM...
Sajnos sok ember napi megélhetése múlik ezen az egyszerű szócskán... Sokszor mondtam már, hogy senki sem pótolhatalan... tulajdonképpen ebben történetben is lehet, hogy igaz... Ám ha én most NEMet mondok, akkor szó szerint összedől a kártyavár, aminek igen súlyos következményei lennének. Nem rám nézve persze. Ám az is fontos nekem, hogy tükörbe tudjak nézni. Ha most NEMet mondanék, vagy felállnék - jó darabig kerülném a tükröt, mert úgy érezném ( már a gondolatától is úgy érzem) cserben hagyom az együttest, köztük néhány (2 db) barátomat is.
Hogy ki mennyire fontos - jó kérdés.
Prioritás... Egyenlőre lavírozok, igyekezvén fenntartva valami féle egynsúlyt... Itt is - ott is megfelelni...
Hát igen...

Igen, jól írtad - valóban sokat követelek magamtól, holott pont itt olvastam a "na és...?" technikáról:)

Úgy döntöttem rendet teszek.
Először is kitakarítok holnap délelőtt - a munkám miatt két hete híznak a porcicák, a többiről nem is beszélve. Talán, ha ittjon rend lesz és tisztaság könnyebb lesz minden...
Aztán felírom a feladataimat, fontossági sorrendet alakítok ki.
Aztán felírom a családdal kapcsolatos teendőimet - itt is ügyelve sürgősségi/fontossági sorrendre.

Aztán felírom az önmagammal végzendő feladataimat - itt időbeosztást kell csinálnom. (angolozás, pilates, olvasás+pihenés, barátok)



Hello Drága!

Akkora felelősséget vettél a nyakadba, hogy magad körül mindenkit felelőtlennek látsz.
Édesem hol van az együttműködés?
Tessék segítséget kérni!!! És tessék nemet mondani!!!
Tényleg mindenki egyformán fontos, hogy tegyünk értük?
Egy túl terhelt nőt látok a sorok mögött, aki túl sokat követel önmagától.
Kívánom neked, hogy a sikerrel kézenfogva járj!
lollipop