Megértések az isten emberré válás folyamatában.

A tudat tápláléka az érzés.{a játék motivációja}

Mivel minden amit érzékelek ugyanabból az egyből származik, ezért a különbség csak esztétika.
Tóbiás megfogalmazott egy mondatot mely úgy hangzik, hogy a legfelsőbb énedet nem érdekli emberi aspektusod problémája, nyűgje.
A legfelsőbb én mint érzékelő tudatosság számára nincs különbség érzés, és érzés között, mert eredendően egy.
Akinek nem mindegy, az a kicsi emberi én. Miért is nem mindegy?
Miért is nem mindegy az, hogy szegénységben, vagy bőségben élek? A bőség az egység alapvető része.
A szegénység az elkülönültségből származik, és ezért vágyik minden ember a bőségre, mert szeretne visszatérni az egység tudatosságba. Hát ezért nem mindegy.
Nekem nem mindegy.
Többek között az sem mindegy, hogy vannak-e igazi barátaim, vagy nincsenek.
A barátság a bőség egy aspektusa.
Örömmel kötnék barátságot mindazokkal akik értik, és érzik a fentiekben megfogalmazott igazságot, és elmondhatják, hogy övék is ugyan ez.
Ha az élet játék, akkor miért ne játszanánk azt ami nekünk tetszik?
Szeretettel:Évi.
http://vagyokakivagyok.atw.hu/

CsatolmányMéret
felsőbb én.JPG8.06 KB


Kedves Ragyogás!

Nagyon aranyos vagy. Öröm érezni téged írásodon keresztül.
Szeretettel.Évi



Ragyogasom

Ne masokhoz hasonlitsd magad,en se ezt tettem.
"...a fejlodes megallithatatlan, .."
Szeretettel,
felebarat



Mezo Evi

"En szeretettel valaszolok..."-kerdeztel
"Te is, es mindenki..."- valaszoltal
Koszonom,
szeretettel,
felebarat

Ne mas velemenyebol indulj ki, csakis magadbol, es erteni fogsz.



a változás, a fejlődés megállíthatatlan, HA! akarjuk is az

Amikor rátaláltam erre az oldalra, már a változás stádiumában voltam, de ismétlődő leckéim miatt elég nehéz körülményeket éltem meg családommal. Albérletben élés, munkanélküliségem, mindig kevesebb bevétel, mint kiadás, nem tudtam unokáimat megajándékozni, mert sose volt felesleges pénzem, nem tudtam fodrászhoz menni, egy új ruhadarabbal feldobni magam, egészen egyszerűen minden addigi életem összeomolni látszott, szándékaimmal ellentétben, hogy egy szebb, egy boldogabb, és anyagilag kiegyensúlyozottabb életet élhessünk.
Örökösen Istent szólongattam, szavaimban, imáimban, szóval azt akartam, hogy válaszoljon! Elolvastam a Beszélgetésem Istennel című könyvet. Rengeteget olvastam, főleg pozitív, személyiség építő, fejlesztőeket, hogy MLM-es munkámban sikeres lehessek. A Vonzásról, a Mikor Leszel Milliomost, tényleg szuperebbnél szuperebb könyveket. Internetes oldalakat kerestem, hogy hasonló érdeklődésű emberekkel megtudjam az átélt, felismert dolgaimat, érzéseimet beszélni. Végül, a Canadahun oldal után ide akadtam. Hozzá kívánom tenni még, jártam az NLCafé oldalra, ahol aztán hamar meguntam az áskálódó, gúnyos megjegyzéseket.
A TVN-en találtam egy-két olyan blog beírást, ami segített töltekeznem. Megerősítettem magam belülről. Apródonként sikerült belülről-kifelé haladva megerősítenem, és ez az eredmény látható itt az oldalon is, már ha valaki mondjuk nyomon követne ilyesmit valakin.
Azért az biztos, a beírásokon jól észrevehető a minőségi, finom változás az illető személyiségében.
Életemben változások kezdtek finoman, de észrevehetően generálódni. Lett többször is munkám, igaz volt amelyik nem felelt meg kényes izlésemnek, mert pl. a kiabálós, igazságatlan főnököktől mentsen az ég mindenkit, és tőlük magam is elmenekültem jó messzire... apródonként megoldódnak anyagi vonatkozású dolgaink is, bár! a leckét még mindig tanulom, de már az érzést, ami párosul feladataim nehezéhez, már nem negatív élményként élem meg. Nagyobb változás ezen kivül amit itt most leírtam, nem történt.
Az biztos, türelmesebb, elfogadóbb lettem, ami kihatott családi életünkre. Gyermekeimmel javult, sőt átalakult a viszonyom. És ez az én megváltozott személyiségemnek volt köszönhető.

Azt írtad nekem kedves felebarát, hogy lassan napszemüveg kell, hogy beírásomat olvasni tudd:) Érdekes aspektus. Nem gondolom magam semmivel se többnek, fényesebbnek, nevemtől eltekintve, mint bármelyikünk. A Ragyogás nicket azért választottam,
az eredeti Okina helyett, bár ez se volt semmi, mert tükrözte a gyermekkoromat, hiszen akkoriban mondtuk nevünket visszafelé olvasva:)))
mert azt a tiszta, áhitatos, rácsodálkozó szeretetemet mutatja, ahogyan látom világomat. De ez a világ az enyém. Semmiféle megkülönböztetést nem érzek magam és mások közt, mint ahogy egyik virágszál sem más a másiknál. A megélés az ami meg különböztet egymástól minket. De ez nem hiba, ellenkezőleg! Utunk során meg kell élni, tapasztalni különböző feladatainkat, és legfőképp érzéseink által.
Ez volt az, ami nevem választásához szerepet játszott.

Úgy ragyogsz. Mondták ismerőseim. Van aki a mosoly ragyogására hívta fel figyelmemet, arcomon. Istenem! Mindig is gömbölyű és mosolygós volt arcom. Na és! mondhatná bárki. Hát ez az. Ha már mindenáron mimikázom, miért ne mosolyogjak? :)) Hiszen semmibe nem kerül, és az a fény ami beragyog arcom ablakán, a szememen. Ja! Bármekkora slamasztikában vagyok, voltam, leszek, mindig mosolyogva éltem azt meg. Volt idő, amikor ez a mosoly vicsor volt inkább, de a mimika nem sírós lett, ellenkezőleg! nevetős, és sokszor segített át nehézségeimen.

De az is biztos, a név kötelez.
És vannak itt nickek, akik nem jó választásúnak bizonyulnak, az illető beírásait tekintve:))
de ez is tiszteletre méltó, hiszen változunk. Minden pillanatban. És különben is, dönteni egyikünk se dönthet másunk helyett, mert mit fogad el a gép, pl. azon is múlik. Meg ami nekem tetszik, az számít.

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



Felebarát!

Kéred a válaszokat tőlem.Én szeretettel válaszolok neked, és a te írásodból élceket érzek{tévednék ?lehet}.Keresem a hasonló gondolkodású embereket, szerintem akik itt vannak az oldalon ők is keresik. Te is, és mindenki olyan gondolkodású érző embert vonz magához amilyen ő.Évi



Mezo Evi

Koszonom,nem akarok.
Az vagyok.Felig.
"...az en vilagomban." Hogy kell ezt erteni?
Szeretettel,
felebarat



Ragyogasom

Koszonom.
Lassan napszemuveg kell,mikor teged olvaslak.
Szeretettel,
felebarat



Kedves Felebarát!

Ez nem egészen így van kedves Felebarát. Mindenki aki akar velem barátkozni nagyon szívesen fogadom az én világomban. Téged is.
Szeretettel:Évi



Kedves Ragyogás!

Köszönöm, hogy betetted ezt az írást.Olyan mintha én írtam volna. Annyira érezhető belőle a tiszta igazság, a felsőbb nézőpontból való megértések.Szeretettel:Évi



... és emberből Istenné válás folyamata...

A csend kiegyensúlyozott állapotában meglátjuk azt az állapotot, ami a legnagyobb áldással ajándékoz meg. A belső béke egyensúlyában lévő ember nem tapasztal többé kétségbeesést, semmikor sem. A legértékesebb benne az, ha mindent természetesnek veszünk. Nem érezünk diadalmámort és búskomorságot sem. Minden természetes, mert minden a SZERETET....
Boldogságot!

A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)



Nehéz idő hiján válaszolnom most neked, felebarátom:)

Annyi bizonyos, hogy elsőre én bakiztam. Írtam egy hsz.-t. Mivel nem találtam jónak, gyorsan átszerkesztettem mondanivalómat, de nevedet felül hagytam, így hozzád ment az, amit "álatlánosan" mindenkihez címeztem.
Sajnálom! Nem a te hsz-re kell reagálnom, bár, némi él azért kitünik soraidból, amit lehet te nem is akartál, lehet én érzem csak így, és ha így lenne Sajnálom, mert nem bántó hozzászólást szántam.

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



Ragyogasom

Nem Evi valogat?! Miert ki irta ezt a blogot,nem o?
Magyarazd el nekem kerlek,ha felreertettem.
Koszonom,
szeretettel,
felebarat



felebarátnak

Én sem olvasom el mindig jól a beírásokat ám.

Köszönöm a felismerésemet!



Drága Anikó!

Ezt a levelet én is ismerem :)
Milyen érdekes!
Megint találkozik az utunk :))) !
Én már tudom, hogy miért, és hogy "hova vezet".

Csodás napot Neked (is)!

Szeretettel, Önmagam



Mezo Evi

"...legfelsobb enedet nem erdekli emberi aspektusod problemaja,nyugje."
"A legfelsobb en mint erzekelo tudatossag szamara nincs kulonbseg erzes,es erzes kozott,mert eredendoen egy."
"Orommel kotnek baratsagot mindazokkal akik ertik es erzik..."
Evi,te az egyrol beszelsz s megis kulonbseget teszel, valogatsz,sot kikozositesz,mert neked csak azok kellenek baratnak,akik ertik,erzik. Es mi lesz a tobbiekkel?
Szeretettel,
felebarat



mezoevanak:) Úton vagyunk, fejlődünk, alakulunk.

és úgy elmeséltem volna 1x-1x életem, de sokszor nem mertem....
Ezt a nagyon kedves emailt egy csodás lelkű társam küldte. Rengetegszer átolvastam, olvasom, s hogy most miért itt a Te blogodban tettem közzé, azt hiszem tudom, és tudod te is Éva.
Olyan a levél, amit akár én magam is megfogalmazhattam volna, mert belső, szubjektív világomban ugyan ezekkel az érzésekkel, megoldandó feladatok érzésével, kicsit már frusztráltan küzdök.
Pedig, Istenemre, annyira igyekeztem kitisztázni LELKEM-et. Tisztára mostam magam a Hála, a Szeretet, az Adni-Kapni tudás megtanulása érzésével, a Szolgálni tudással, az Egyszerűen, tisztább az élet! magamévá tevésemmel, a "Nem beszélek senkiről rosszat" -tal, áhiatatosan, az életre csodálkozó szememmel, meglátom a másikban a jót, szépet, és segítséget nyújtok neki, elvvel, és még sorolhatnám a végtelenségig azt, amit már Önmagamon sikerült feldolgoznom. Ma már nincsen annyi ellenszenves ember, mert mindenkire felebarátomként tekintek, és elfogadó, megbocsájtó szemmel látom Őt is, mint magamat.
Hogy akkor miért adom ezt a levelet nektek? Azért, mert minden amivel gazdagítani tudjuk egymást, Ajándék. És ez most tőlem is egy ajándék. Nektek.

" Sokat gondolkodtam azon, hogy amikor annyira jó dolgokat tudok ajánlani az embereknek,
és én annyira hiszek benne, akkor miért nem tudom átadni ? Miért nem érzi a másik is, hogy jót szeretnék? Kommunikációs probléma, vagy mi lehet? Tudod, nagy hálózatépítők látták meg bennem a fantáziát, a tehetséget, mindenki meg volt róla győződve, hogy milyen sikeres vagyok,...és mégsem. Mi lehet az oka?

Gondolkodtam azon, milyen vastag álarcot viselhetek, ha nem látszik mögötte az, hogy milyen esendő, gyámoltalan kis pont vagyok ebben az Élet nevű játékban... Aztán találkoztam egy kineziológus hölggyel, aki rádöbbentett, hogy az álarcos az igazi arcom, amit befelé hiszek, az a színjáték. Napokig nem beszéltem szinte senkivel. Percek alatt omlott össze a hamis énképem, amit hosszú évek alatt "építettem" fel magamról, és amit a Bridge is erősített. "nem vagyok jó semmire". Balázs Attila "motivációs" órái után igaz, hogy a Föld felett lépkedtem, elhittem, hogy ez milyen könnyű is, de utána mindig lecsúsztam a valóságba, és ostoroztam magam, "ha ez ilyen könnyű, akkor én valamit nagyon nem jól csinálok, vagy valahol van valami baj."
Hosszú idő telt el, mire eddig eljutottam, hogy valóban lássam a tényeket, amikre eddig nem nyílt rá a tekintetem.

Viszont azt már tudom, és látom, hogy minden addig "döcög", amíg nem vagyok az utamon.
Végre működik a vonzás, működik a szinkronicitás, érzem, hogy Élek, hogy fontos vagyok és értékes Ember(angyal). Egyszóval, rátaláltam az utamra, kinyílt előttem egy ajtó, amin bátortalanul léptem be ugyan, de már újra van önbizalmam, és egyre jobban és jobban vagyok. Igaz, még csak a tervek körvonalazódtak, még sok lesz a teendő, mire sikerül beindítani, de látom, hogy merre tartok és tudom, hogy képes vagyok rá!

Most ott tartok, hányingerem van a pénzügyektől. Én ráadásul Eü. Főiskolát végeztem, ez nekem kínlódás volt, de segíteni szerettem volna, ha hagyják.

Sajnos az a tapasztalatom, hogy a spirituális útjukat járók közül sokan élnek nehéz anyagi körülmények között, mert nem hajlandóak ennek a rendszernek a " bábui " lenni.
Olyan munkát szeretnének végezni, amivel valóban azt a küldetést teljesítik, amiért a Földre jöttek, de mivel ezt nem találják, ezért csak keresik az útjukat, és egyre lejjebb csúsznak.
Kiindulhatnék akár magamból is, hiszen nekem is egyre jobban ellehetetlenült az anyagi helyzetem, de akikkel mostanában találkozom, szinte mind ezekkel a problémákkal küzdenek. Ezek az emberek, ha látják azt, hogy van értelme annak, amit tesznek, akkor szárnyra kapnak, mert ez az Életfeladatuk.

Megtanítani az embereket egy olyan életre, amit ők irányítanak, megtanítani úgy élni, amire mindig is vágytak, felnyitni a szemüket, hogy az Élet szép, és ők teremtik olyanra, amilyenre szeretnék.
Szeretnék segíteni nekik, segíteni magamnak, de nem itt, ahol eddi g voltam. Egyre többen vagyunk, akik így tudnak gondolkodni, együtt erősek lehetünk. A hasonló, hasonlót vonz magához, szinte tenni sem kell érte.

Világmegváltó elképzeléseim vannak, ill. érzéseim, és tudom, menni fog, mert van hitem.

Jó lenne egyesíteni a tudásunkat, az útjainkat, azokat az embereket, akik így tudnak gondolkodni, ahogy mi, mert sokan vagyunk ilyenek, csak nem szabad félni és meghátrálni.

Végre boldog vagyok, rátaláltam az utamra, amivel sok ember életére fogok tudni pozitív hatást gyakorolni, és szárnyalok. Jönnek az ötletek az elképzelések, kreatív lehetek, hallgatnak rám,
imádok itt lenni! Tudod, amikor olyan emberek között lehetsz, akik azt képviselik, amit Te, akkor úgy érzed, mintha a "mesét Te írnád", és ez a mese az Életed. "

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



Önmagam nyugodtan bátran...

Önmagam nyugodtan bátran írhatsz nekem, akár emailt is.Segítek nagyon szívesen ha te is úgy akarod, bármikor megtalálsz emailben vagy az oldalamon.Neked is csodás éjszakát, és én köszönöm hogy olvasod az írásaimat.Szeretettel:Évi



Mindenki maga választ.

Van, aki a nehezebb utat, van, aki a könnyebbet. Lényeg a hit. :-)



Köszönöm Drága Évi!

A múltkori egyik beírásodhoz, blogodhoz is lett volna hozzászólásom, de még nem éreztem eléggé, hogy meg kell tennem....talán majd pótolom. Mivel a folyamat zajlik, szépen "letisztul, világossá válik" minden, majd hozza magával, mit kell tennem.

Csodás éjszakát Neked (is)!

Szeretettel, Önmagam



Önmagam de jó olvasni...

Önmagam de jó olvasni a soraidat, mindez azt bizonyítja mennyire jó úton haladsz.Valóban nem könnyű szavakba foglalni azt a folyamatot amin keresztül mentél, és mész.Csak így tovább! Ha továbbra is így figyeled önmagadat nagy eredményeket érsz el az életedben.Eléred azt amit szeretnél, azt amire vágysz. Szeretettel:Évi



Bőség - érzés - különbség...

Az én kicsi emberi énem a "fejlődés lépcsőjén lépked felfelé".
Olyan jó megélni, ahogy az érzéseim "fejlődnek", hogy azt elmondani képtelenség...mert nincs képem hozzá, hiszen ezek "csak" érzések!
Ahogy a különbségeket érzéseim között egyre inkább érzékelem, nem beszélve az eddigi érzéseimről, a jelzőrendszeremre annál jobban tudok hagyatkozni.
Csodálatos érzéssel tölt el ez az állapot, bár amikor folyamatosan működik, kissé még elfáradok egy idő után, de szokom ezt a most még újdonság erejével ható állapotot. :)
A Bőség?
Mintha ezt is egyre inkább megtapasztalnám - átértékelődés van folyamatban ezzel kapcsolatban is bennem, hiszen barátaim eddig is voltak, és sok minden más is az életem folyamán, de a "minőség" egészen más, mint eddig.
Most kezdem érteni, hogy miről beszélnek néhányan egy ideje, mert míg ezt meg nem tapasztalja valaki, fogalma sincs igazán, miről van szó, csak sejtelmei lehetnek. Az pedig jaj de messze van attól, amit én is hittem, hogy értem, érzem, miről beszélnek!
Boldog vagyok, mert olyan ez talán, mint amikor valaki egy olyan tudás bírtokába jut, amilyennel azelőtt soha nem találkozott.
Igazából nem hiszem, hogy megfelelően szavakba tudnám önteni, hiszen nem lehet kifejezni úgy, hogy aki nem érzi még, megértse, érezze, miről beszélek.
Drága Évi, Ágica és Origami!
Lehet még nem tudom, csak sejtem, hogy Ti miről beszéltek, de az úton haladok én is :)
Csodálatos ez az ÚT, és remélem soha többé nem térek le róla!

Szeretettel, Önmagam



Az biztos..

Az biztos ,de érdemes energetikailag kiküldeni a dolgot, érzéssel, gondolattal, no és lerögzített írással.:)



Az IGAZI mindig akkor és ott jön az életünkbe...

, ...amikor jönnie kell. Nincs szükség keresésre. :-)



Ennek örülök.

Ennek örülök Origami. Nagyon fontos az igazi barát, akinél érzeni lehet a szívből jövő önzetlen szeretetet, ismerem ezt az érzést, de mint ahogy írtam keresem az ilyen barátokat( mert tudom vannak sokan)Üdv:Évi



IGAZI barátaim?

NEKEM vannak. :)



Kedves Ágica!

Hát igen egy kicsit tömören fogalmaztam, mindenkinek ki kell csomagolnia, de szerintem nem lehetetlen, mert neked is sikerült.:) Köszönöm hogy elolvastad.Szeretettel:Évi

http://vagyokakivagyok.atw.hu/



Kedves Évi...

Bevallom őszintén 3-szor is visszatértem az írásodhoz,,hogy megértsem ....De ahogy én értelmezem , sok igazság van ebben az írásban.Köszönöm ! Szeretettel ölel :ágica