"Almomban Istennel jartam"

Ha mar igy benne vagyok a "teremtesben" ,meg egy kedvencem.
Elgondolkodtato....

„…Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
- Az én időm végtelen, így mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, ha gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magunkhoz képest legyünk elbírálhatóak. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt, és mégis két különféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az igazi barát az, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzáskor megköszöntem szavait, ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük…"

Forras ismeretlen

CsatolmányMéret
gombtenyerbe.jpg15.47 KB

Hozzászólások



Hmm ...

Jé, ez meg nagyon hasonlít egy pedagógus napi idézethez:

"Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük…"

„Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.“

Carl William Buehner



Hát igen...hagyni kell, hogy

csenge333
szeressenek, de ehhez be kell "törni" a csikót ugyebár.../Én ma este sajnos nagyon "vad" csikó vagyok...És elkeseredett és szomorú és minden, amit csak el lehet képzelni.Égszakadás, földindulás, lassan búcsúznom is kell...



...

Sziasztok,

Senki nem reagal,de biztos vagyok benne,h sok szivet megerintett ez a kis szosszenet.
Sokan elolvastatok es bizom benne,h megalltatok el is gondolkodtatok egy percre.
Engem nagyon megfogott annak idejen,mikor eloszor olvastam!
Koszonom a legjobb baratnomnek!

Szeretettel osztottam meg veletek...
Shila :)

"Kevesebbet gondolkozz,tobbet erezz!"