A madár

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő színes tollakkal áldotta meg a sors.Olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
DE egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni.
És egyedül érezte magát.
Azt gondolta: „Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.”
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett.
A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: „-Neked aztán mindened megvan”. De szép lassan különös átalakuláson ment át: most hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult. A nőt már nem érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. DE nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elveszítette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. „-Miért jöttél?” - kérdezte a halált.
„-Hogy újra együtt repülhess a madaraddal” - felelte a halál. „-Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.”

Címkék:

Hozzászólások



xiaozhengzheng

2018-11-13 xiaozhengzheng
michael kors handbags
uggs outlet
uggs outlet
coach factory outlet
nike outlet
pandora charms
kate spade outlet
canada goose jackets
nfl jerseys
michael kors outlet online
coach outlet
kate spade outlet online
michael kors outlet clearance
michael kors handbags
christian louboutin outlet
kate spade outlet online
ray ban sunglasse
prada outlet
ray ban sunglasses
coach outlet online
jordan shoes
coach outlet
polo ralph lauren
cheap nfl jerseys
canada goose
moncler outlet
canada goose outlet
coach outlet online
moncler jackets
lunette ray ban
polo outlet
pandora charms sale clearance
coach outlet online
michael kors handbags
canada goose
kate spade sale
mbt shoes outlet
pandora jewelry
polo outlet
christian louboutin
pandora charms sale clearance
kate spade outlet online
coach outlet online
moncler coats
cheap oakley sunglasses
christian louboutin
christian louboutin outlet
oakley sunglasses
ugg outlet
christian louboutin outlet
yeezy boost 350
coach outlet online
moncler jackets
louboutin outlet
ugg boots
true religion jeans sale
canada goose outlet online
pandora charms
polo ralph lauren
canada goose
yeezy shoes
coach factory outlet
adidas nmd r1
pandora outlet
ugg outlet
mbt shoes
ferragamo shoes
uggs outlet
michael kors outlet
coach outlet store online
polo ralph lauren outlet
yeezy boost 350
canada goose outlet
kate spade purses
louboutin uk
coach factory outlet
mbt
pandora jewelry
mont blanc outlet
pandora outlet
prada handbags
polo ralph lauren
pandora outlet store
adidas yeezy boost
nmd adidas
cheap oakley sunglasses
coach factory outlet
coach outlet
coach factory outlet
michael kors outlet online
christian louboutin outlet
canada goose
ray ban wayfarer
tory burch sandals
adidas outlet online
mbt outlet clearance
adidas outlet
canada goose jackets
pandora charms outlet
ugg boots outlet
kate spade bags
true religion jeans
michael kors outlet
christian louboutin shoes
coach factory outlet
cheap ugg boots
oakley sunglasses wholesale
pandora jewelry outlet
canada goose outlet
adidas outlet
pandora jewelry
cheap mlb jerseys
adidas superstar shoes
polo ralph lauren
red bottoms
christian louboutin shoes
nike outlet online



Áh, még a madaras "metafora" sem az enyém! :)

Áh, még a madaras "metafora" sem az enyém, hanem innen - a thesecret portálról - lopkodtam minden gondolatomat! Ezek után joggal fogalmazódik meg bennem a kérdés: Vajon a 2010-es évjáratú e-mailjeim tartalmi elemei is innen származnak?



Kedves Pincurom! Már megtaláltam

csenge333
csak még az estét nem tölthetem vele"fizikálisan", de eljön az az idő is, persze csak ha ő is úgy szeretné majd.../Remélem olyan madár, angyal Ő, aki nem akarja összetörnni a szívemet, hogy a dalodra is utaljak.../



:)

Csenge!:)
Legyen nagyon szép estéd, és kívánom Neked, hogy találd meg a saját madaradat, akit szeretni fogsz, és nem zárod kalitkába:)



Hű! Én szeretnék még halálom előtt

csenge333
repülni a madarammal, de nem zárnám kerecbe...És az is biztos, hogy mindig érdekelne egy ilyen madár....Ha pedig egyszer én lennék valakinek egy ilyen madár, ha velem együtt tudna szárnyalni valaki, soha nem csúnyúlnék meg, mert boldoggá tenne a a SZÁRNYALÁS VELE.../Most csak ennyit írok, lehet holnap mást is ebben az ügyben.../
BUÉK!!!!