Müller Péter : Varázskő

„ Aszkézis

Van ebben a szóban valami riasztó, pedig nem öngyötrést jelent, hanem gyakorlatot.
Gyakorlást.
Gyakran megismételt cselekvést.
A dolog így áll: van egy vágyad és szeretnéd, hogy valóra váljon. Egy jó gondolatod és szeretnéd megvalósítani.
Meg akarsz változni, mondjuk, vagy át akarod formálni az egész életedet. Szebbé tenni.
Ez már nagy mutatvány, ritkán sikerül – de nem lehetetlen.
Amíg mindez csak reménység, még nem a tied.
Hiába olvasol száz jó tanácsot : tedd ezt, tedd azt, légy ilyen, légy olyan; nem tudod megvalósítani.
A legtöbb életevezetési tanácsadónak , álezotérikus vagy lélektani könyvnek itt van a csődje. Jó tippet adnak, még trükköket is, hogy mit tégy, mit ne tegyél. Ne légy féltékeny! Gondolkozz pozitívan! Higgy magadban! Szeresd magadat!…légy jó!…higgy abban, hogy gazdag leszel!… ne félj!…légy bátor!…stb.stb…Ezek a parancsok semmit sem érnek, egyrészt, mert eddig is tudtad, másrészt mert nem teszik hozzá, hogy munka nélkül , mégpedig sok munka nélkül semmit sem lehet megvalósítani.
Ez minden realizálás , s az „ezotéria” alapja.
Nem véletlen, hogy ritkán szólnak erről, mert egy olyan könyvet, megy nagy munkát és főleg áldozatot kér az olvasóktól, nem lehet eladni.
( különösen a gyors meggazdagodást tanító könyvek bosszantanak. Ha a szerző csak egyetlen, valóban gazdag emberrel beszélne, azonnal látná, hogy az a nagy vagyonnapi tizenhat órai gyakorlással, szüntelen odafigyeléssel, infarktusig hajszolt túlmunkával és kíméletlen „aszkézissel2 jött létre. Nem elég a „hit”—oda kell adni az egész életet.)

A megvalósítás útja a gyakorlás.
Reggel, délben, este .És másnap reggel, délben és este .És így tovább egész héten, egész hónapban, egész évben.
Egész életedben.
Ez így van a hivatással, sporttal, művészettel, mindennel.
Először nehéz, mert a gyakorlatra „nem állt rá” sem tested, sem lelked.
Erőt kell venned magadon.
Később a gyakran megismételt cselekvések lassan – nagyon lassan –elkezdenek szokássá változni.
A szokás már megkönnyíti a gyakorlatozást, mert megtanítottad testedet – lelkedet arra , hogy odaadja magát a rendszeres munkának. Már nincs benned tiltakozás és lázadás.
És főleg lustaság – azaz egy benső nem akarás.
Csinálod nap mint nap azt a valamit, aminek eredményében először csak bizakodsz. A szokás vezet, egyenlőre még sikertelenül, gyakran kudarcokkal, de néha – néha már kifejezett jóérzéssel, amit az öröm ad, hogy megtanultad legyőzni magadat.
Ez jó érzés. Nagyon jó érzés. Hogy erősebb vagy magadnál!
Hogy hatalmat érzel a gyengeségeid felett.
Megtanítottad magadat, hogy kell túlélni a holtpontjaidat.
Hogy mit kell tenni akkor, amikor úgy érzed :” meghalok, nem bírom tovább!”

„ebben a stációban még messze vagy a célodtól, de odáig már eljutottál, hogy nem az történik veled, amit szeszélyeid , félelmeid, vagy egód ellenkezése diktál, hanem az amit „ÉN AKAROK .”
Nagy dolog ám!
Lassan a szokásoddá válik a jó.
Ha tovább folytatod a gyakorlatot, jön a következő fázis: az egész beleépül az életedbe és főleg a lényedbe; a lélektan nyelvén szólva a jellemeddé válik.
Ami kezdetben csak vágy volt, egy „ jaj de jó lenne „, az először – sok munkával! – szokássá válik, később pedig - még több munkával! – jellemmé.
Titkot mondok: a jellem nem más, mint a sokszor megismételt cselekvések és megszokások szerves beépülése a lélekbe-testbe - a latin „habitus” szó magába rejti a „ megszokás” fogalmát is.
Ha valaki mélyebbre lát, tudja, hogy az a jellem, amivel az ember megszületik, nem egyéb, mint a lélek mélymúltjából hozott emlékezet – valamikor már egy élet, vagy sok élet munkájával megszerezte azt, ami most lelki és testi habitusává válik.
De ez sem örökös bélyeg.
Tartós – de nem örökös.
Mert minden változik.
„ ilyen ember vagyok – mert ilyenné tettem magam.
Ha másmilyen akarok lenni – olyanná kell tennem magam.”
Ez tulajdonképpen minden gyakorlatnak, jógának, rendszeres munkának – egyszóval az : aszkézisnek – az értelme.
Úgy tanulunk meg mindent, hogy „műveljük” magunkat.
Ismétléssel.
Mindaz, amit mondtam visszamenőleg is igaz: Jellemünk, amit éppen élünk, nem más, mint a múltban megismételt cselekvéseink jellemmé fagyott állapota.
Hirtelen haragú az ember úgy lesz, hogy sokszor engedett föltámadó dühének.
Először csak beleszédült-később szokásává vált – s végül olyan ember lett.
Amikor egy gyermek először rágyújt, utálja a cigarettát, de nagy fiú akar lenni, ezért végigszívja. Másnap is és harmadnap is. Egyre inkább hozzá szokik, már hiányzik neki, s előbb utóbb dohányos ember lesz.
S nem tud nélküle élni, mert azt hiszi, hogy „ez ő” – hogy akkor él igazán, amikor cigaretta füstöl a szájában.
Ennek csak távoli köze van a „nikotinéhséghez”.
Egyetlen dohányos sem szokik le a cigarettáról azért, mert a fokozott nikotin dózisát tablettában kapja meg.
Nem.
A cigarettázás nem csak biokémiai, hanem jellem kérdés is.
Megszokta a cigizés szertartását és beépítette a lényébe.
Dohányos emberré tette magát – akinek ez a „szenvedélye” habitusának szerves részévé vált.
Ezért nagyon nehéz „leszokni” róla, mert , ahogy a szó is kifejezi, itt most egy fordított szokásrendszert kell kiépíteni magában – meg kell ismételnie a rászokás folyamatát, fordítva. „Le” is szokni kell, nem csak „rá”. Egy jellemet, egy hús vér szerepet kell leépítenie.
Ez mindennel így van.
Bármi, ami lényedben nem tetszik ( agresszió, gyávaság ,lustaság, félelem stb)s meg akarod változtatni, csak így lehetséges: sok munkával.
Aszkézissel.
Rendszeres gyakorlattal.
Nem elég egy jó tanács, egy hasznos tipp, de még egy világos felismerés is kevés.
Ahhoz, hogy mindezt megvalósítsd , vagy más szóval a tiéd legyen, hogy te legyél az – sok munka szükséges.
Ez az amit manapság nem szívesen veszünk tudomásul. És főleg azt az alapigazságot, hogy csak az lesz a miénk, amiért áldozatot hozunk.
Az ember magától nem változik, legfeljebb csak öregszik.
Nem ismerjük az aszkézis gyönyörű folyamatát , s ezért egy életen át hurcoljuk magunkkal azokat a tulajdonságainkat, melyek már kiskorunkban is zavartak bennünket. Nem tudunk magunkkal mit kezdeni. Sodródunk az árral .Külső körülmények terelnek, s minden kihívásra azokat a gépies válaszokat adjuk, melyek jellemünkből erednek , melyeket megszoktunk, s azt mondjuk : „ én sajnos ilyen vagyok.”!
Senki sem „ilyen” vagy „olyan”.
Mindenki olyan, amilyenné tette magát.
Mindezt a tudomány már régóta felfedezte. Úgy nevezte, hogy : „feltételes reflex.”.
Ha valaki rendszeresen dohányzik, dohányos lesz.
Ha sokat iszik : alkoholista.
Ha sokat bámulja a tv egyre több műsorát : tv függő, azaz idióta.
A rendszeres tévézés, éppúgy, mint a mértéktelen számítógépezés, az ember jellemébe beleépül. Maga is gépszerűvé válik. Ezt magamon tapasztalom. Csak az utóbbi években tettem meg a szükséges óvintézkedéseket : egészen kivételesen nézek tévét, akkor is csak választott műsort és rövid ideig.
Nem gondolnánk, de a bizakodó gondolkodásmód, a felfelé tekintő lelkiség, a harmóniára való képesség, sőt még a jó kedély is nagy-nagy múltbéli munkák eredménye.
A derű is, amennyiben ez nem futó hangulat, hanem egy személyiségnek a szerves alaphangja. Mosolygós ember, mondjuk az ilyenre.
A vidámságnak – amennyiben valakinek a lelke erre van hangolva – semmi köze ahhoz, hogy megy sora.
Derűje még az intenzív osztályon, sőt halál közelében sem hagyja el. Hiába van bajban, mert ő még a bajban is „olyan”. Mert olyanná tette magát.
Ez a jelleme.
Stanley Laaurel, a Stan és Pan közül a sovány, súlyos infarktussal az intenzív osztályra került. Haldoklott. Ujjával odaintette az éjszakás nővért, közel, egészen közel a szájához és elhaló, rekedt hangon azt suttogta neki:
-Síelni szeretnék…
-Tus síelni Mr.Laurel?
-Nem. De inkább síelnék, minthogy ezt csináljam…
És a következő percben meghalt, furán hörögve, hogy jó mókát csinált.
Ez volt a vérében: a humor.
A gyakorlás az emberi élet alapja.
Egy könyv, egy mesteri tanács, egy józan felismerés, csak az első lépés a hosszú-hosszú úton.
A célhoz vezető sok ezer lépést úgy híják: aszkézis.
Ez a tudás és a megvalósítás közötti nehéz és áldozatos út, amiről ritkán írnak manapság.
Ez a jó földbe esett mag példázata, amely gyümölcsöket terem.

Vagyis a megvalósítás alapja a HIT. Ez a gyökere. A másik ( ez még mindig a gyökérhez tartozik) A TUDÁS. Vagyis nem elég a végső bizonyosság előrevételezett ereje, értened, tudnod is kell , hogy mit teszel.
A harmadik, az ÁLDOZAT. Mondhatod úgy is : önlegyőzés.
Ez mindennapi hősiességet jelent.
Mindennap föl kell áldoznod magadban valamit a célod érdekében.
És ekkor elindul az a mágikus folyamat, mely a MEGVALÓSULÁSBAN végződik. „

Müller Péter : Varázskő

Sok szeretettel mindenkinek!
Mimi

Hozzászólások



Én is szeretem Müllet

Én is szeretem Müllet Pétert Kedves Gini!
Valóban olyan élmény őt olvasni--és nem különben biztosan hallgatni--, mintha ketten ülnénk és beszélgetnénk. És igen - épp azért írtam ki ezt a fejezetet, mert olvasása közben én is úgy éreztem, hogy mindezt alap és "ismerős" , de mégis valami csodásan egyértelműen, egyszerűen, mindenki számára érthetően van megfogalmazva. Egyben van...úgy jó, ahogy van!!
Szépeket Neked!
Mimi

" Amit látsz, óh , ember,
azzá is kell válnod:
Istenné, ha Istent,
Porrá, ha azt látod."



SzéÚrfi Kedves!

Nagyobb baj lett volna, ha átsiklasz felette...ha késztetést éreztél a kinyomtatására, akkor Hozzád is szólt , így már nem csak nekem okozott örömöt ez a rendkívül érthetően megfogalmazott "pár" sor !
Szivesen!
Mimi

" Amit látsz, óh , ember,
azzá is kell válnod:
Istenné, ha Istent,
Porrá, ha azt látod."



Imádom a

Imádom a gondolatait...
Csütörtökön voltam a Madáchban a Lélekszínpadán.
Olyan fantasztikusan jó témát vetett fel - az új könyvéhez gyűjt anyagot -, hogy 2 óra úgy elrepült, mintha percek lettek volna.
Különösen jó volt, hogy olyan helyen ültem, vagy időben vettem a lapot és hamar ugyanazon a hullámon voltunk, de mintha egész este csak ketten lettünk volna, hozzám beszélt szinte végig.
Olyan energiabombát kaptam, olyan magasra emelt, ami nagyon kellett ahhoz, hogy a tegnapi napot kibírjam... , valószínűleg nem véletlenül kaptam ezt az erőt tőle akkor.
A Varázskő egy újabb mestermű. Szepes Mária és Ő most a favoritom.
Minden mondata "ismerős"... mintha csak emlékeztetne valami teljesen evidensre, amit még nem mondtam ki ezekkel a szavakkal...
Köszönöm, hogy beírtad ezt az értékes fejezetet.

Életem...



Én ezt most

Én ezt most egy kicsit magamra vettem, ha nem baj...kinyomtattam s kiraktam a falra...........így kéne cselekedni....
köszönöm