APOKALIPSZIS ...

A szó (görög-apokalüpszisz) jelentése: lelepleződés, kinyilatkoztatás, elrejtett, titkos dolgok feltárulása.

Hogy is jön ez az állítólagos világvégéhez?

Régi félelme ez az embernek. Valamely felettünk álló erő elpusztít minket. Mindenkit. Végleg és kivétel nélkül.
Már ez is alapvető defektje eme elméletek java részének. Meggyőződésem, hogy alkotóik és követőik, burkoltan ugyan, de önnön megsemmisülésüktől félnek és ezt vetítik ki egy világ méretű katasztrófa víziójába.

Normális pszichés reflex. Minden egyén számára, saját elmúlása, egyenlő a világ végével.
Ám lássuk be az élet mindig létezni fog és nem azért, hogy önmagát elpusztítsa. Létezett előttünk és létezni fog örökké. Ha úgy tetszik az életnek mindegy milyen formában nyilvánul meg.
Nem moralizál, nincs igazságérzete, csak van és ennyi...

Csak az egocentrikus világlátás hiheti, hogy előre megjósolhat egy talán soha be nem következő eseményt.

Apokaliptikus elméletek és eszmék sokasága jött létre az elmúlt több mint ezer év alatt.
A leginkább közismert, és talán első, János evangélista látomásos jövendölése az armageddon szerű világvégéről. Történelmi kutatások arra engednek következtetni, hogy a jelenések könyvének szerzője, Jézus után kétszáz évvel élt. ĺgy, nem azonos a Názáreti társával.
Ettől még ugyan lehetnének hitelt érdemlőek látomásai. Azonban ez a bácsi sok évtizedig magányban élt egy lakatlan helyen ...
Száműzetésben.
Tartok tőle, inkább őrületbe hajló víziói voltak, mint jövőbe látása...
A lényeg az, hogy már ez a legkidolgozottabbnak tűnő elmélet is inog, ahogy csak tud...

Majd őt követte sok-sok magánember illetve szervezet hit- és eszmerendszere. Közülük több is visszautal János próféciáira. Mind a mai napig élnek hasonló közösségek és születnek is újak. Természetesen mindüknek meggyőződése, hogy ők a kiválasztott túlélői a jövendő pusztulásnak...

Minél jobban ismerjük a világot, minél magasabb szintű technológiákat fejlesztünk ki, annál nagyobbra nő rettegésünk a végső megsemmisüléstől.
De miért is? Hiszen annál védettebbnek kellene éreznünk magunkat.
Hogy lehet, hogy mégis inkább a félelmeink erősödnek?
Azt gondolom a válasz bennünk rejlik. Méghozzá igen mélyen.
Meggyőződésem, hogy tévúton járunk, méghozzá sok ezer éve. Ezért nem nyújt megnyugvást civilizációnk és technikánk. Minél ingatagabbak rendszereink, annál nagyobb energiákat mozgósítunk, hogy létjogosultságukat bizonyítsuk...

Nem a közösségbe szerveződéssel vagy a tudományokkal van a probléma. A mögötte húzódó vagy inkább hiányzó tudatosság okozza a bizonytalanságot és bizalmatlanságot.
Történetünk egészen korai szakaszában kiestünk az isteni világból és átestünk a kozmikus magány állapotába. Félelembe kerültünk és erre illetve az ebből fakadó indulatainkra alapoztuk kultúráinkat. Ezen felépítmények sokaságát helyeztük egymás mellé. Amikor romba dőltek egy másik továbbfejlesztett változatot emeltünk elődje fölé. A régi romjaira alapozva...
Természetesen ezek sem tartottak örökké ...

Sosem néztünk vissza az elejére. Nem mertünk, nehogy kiderüljön, már ott hibáztunk. Csak menekültünk előrefelé, önmagunk elől, de mindig éreztük, múltunk ott liheg a nyakunkban.
Ha egyszer utolér, lelepleződünk, feltárulnak titkaink, önmagunk és egymás előtt, s az lesz ám a globális katasztrófa...

A nagy szembesülés saját, valódi természetünkkel.

Több ismerősömtől, barátomtól, rokonomtól hallok őszinte kitárulkozást, félelmeikről illetve pánik betegségeikről.
Bizony magam is megéltem hasonlókat. Nem kívánom mások személyes titkait kibeszélni... Azonban egy valami nagyon közös mindannyiunk történetében. Mégpedig, hogy könnyen felfedezhető módon, minden félelmünk mögött a halál elöl való menekülés húzódik meg. Itt azonban, nem okvetlenül a fizikai elmúlásról beszélek, hanem egoista álarcunk porba hullásáról is...

Ebbéli aggodalmunk következtében felépítünk magunkban, hamis képzeteket a világról és önmagunkról. Majd mindent elkövetve igyekszünk fenntartani e talmi valóságot. Ez szinte az összes energiánkat felemészti, mitől csak növekednek félelmeink. Attól tartunk, hogy kiderül, maszkjaink mögött csak érzékeny-érző, sérülékeny emberek vagyunk. És akkor talán egész világunk összedőlhet... Nem a köröttünk lévő fizikai valóság...

Hát ettől rettegünk mi annyira, nem a természeti csapásoktól. Sőt. Még az ún. kataklizmákat is inkább választanánk, minthogy beismerjük, tévedtünk ...

Oly nagyon eltávolodtunk, pontosabban elfordultunk valódi természetünktől, hogy már nem is emlékszünk ama áldott állapotra.

Ismerős a kifejezés, áldott állapot ...?
Ugye mind tudjuk, hogy a gyermeket váró kismamákra használjuk. Azonban azt kevésbé tudjuk, hogy az anyuka a gyermek által kerül eme magasztos létállapotba. Ugyanis a születendő magzat magában hordozza a tudatosságot s annak csíráját.
Ezért nevezzük mag-zatnak ...

Ez tehát a jó hír!

Minden élet kezdetekor jelen van az isteni erő. Mindannyiunkban meg van a mag, melyből kicsírázhatnak és kifejlődhetnek igaz minőségeink.
Bármilyen messze is kerültek társadalmaink ezen állapottól, minden gyermek a mennynek hírnöke.

Azonban az általános gyakorlat szerint, nem hallgatjuk meg őket, hanem beidomítjuk újszülötteinket hamis világunkba. Ezzel tőlük is és magunktól is elvesszük a visszatérés esélyét.
Pedig meg kell tanulnunk megérteni üzeneteiket, ha nem akarjuk belehajszolni magunkat egy globális öngyilkosságba. Úgy értem egy önmagunk gerjesztette pusztulási folyamatba, amit szégyenünkben választunk a színt vallás helyett. Ennek során öntudatlanul kell elszenvedjük sorsunkat.
Amíg foggal-körömmel védjük korábbi, tévedéseken alapuló rendszereinket, addig nincs esélyünk a megújhodásra.
Nyilván a régi reflex szerint, most sokan azt gondolják meg kell válniuk javaiktól, mindennemű kincseiktől vagy el kell pusztítani mostani világunkat ...
Ez persze badarság.
Egyrészt, mert nem lehet meg nem történtté változtatni eddigi tetteinket és azok következményeit. Nem is kell. Inkább tanulni érdemes belőle.
Másrészt pedig, mert akkor sem történne igazi változás. A valódi áttörést csak belső átalakulásunk hozhatja meg.
Ha nem tesszük meg a megfelelő lépéseket, akkor sem történik más, minthogy addig úszunk az árral szemben, míg elsüllyedünk.
Jobbára mindegyik út ugyanoda vezet. Előbb- utóbb lehull az a bizonyos lepel és minden titkolt fél-elem kiderül. Kezdeti ballépésünk és az utána következő hazugságok tengere egyaránt.
Ám cseppet sem mindegy, hogy fájdalmainktól részegen elszenvedjük e folyamatot vagy örömmel és megbékélve veszünk részt benne.

Vegyük hát elő az oly sokat emlegetett szabad akaratot és hozzuk meg döntéseinket ...

Ugye nem kell mondanom melyik az üdvösebb ...

Meghajlok a Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!

Baráti Szeretettel.

zorba

http://www.lyoness.ws/

http://www.lyoness.ag/hu/

totzoli129@freemail.hu-ez a saját mail címem...ide bátran küldhetsz érdeklődő levelet...

-Ez a jövő, az egymásért tevékenykedők közössége