Az evolució törvénye

Az evolúció törvénye

Az evolúció törvénye azt jelenti, hogy minden állandó változásban van. Pantha rei, mondják a görögök, azaz minden folyik. A természetben és az egész kozmoszban uralkodó rend örökös fejlődésre, egy felsőbb létre utal. Az egész univerzumban nincs tehát két dolog, lény vagy jelenség, amely tökéletesen azonos volna. Minden egyszeri és egyedülálló, ez a pillanat is, amely még eddig soha nem volt, és ezután már soha nem lesz. Az egész teremtés egy örök premier.
Az evolúció törvénye magában foglalja a változékonyság elvét. Semmi nem maradhat úgy, ahogy most van. Semmit nem ragadhatok meg, nem tarthatok meg, mert minden, ami elkezdődik, az véget is ér. Már a kezdet magában foglalja a véget, amely egyidejűleg valami újnak a kezdete, ami ugyancsak véget fog érni, hogy ismét valami újnak adjon életet, és ez így megy a végtelenségig. Ennek a megállapításnak ugyanis az ellenkezője is igaz: ha minden véget ér, ami valaha kezdődött, akkor az, aminek nincs kezdete, vége sincs: az egyetlen erőnek, az életnek, a létnek!
Az örök létezés, bár állandó változásban van, sem nem csökken, sem nem növekszik - van. Változtatja formáját, kifejeződését, és mégis állandó. Minden, ami van, az „Egyből" jött létre, és az „Egy" mindenben benne van. Minden része az egynek, és mégis egy egész.

Hozzászólások



Evolúció

És ez így van. Remek gondolatok. :))

Csá. Böbe

TUDATOSSÁG - MÁR MOST "AZ" VAGY, NINCS MIT KERESNI. CSAK SZERESD MAGAD!

www.tudatossag.com