Általános Isten - Megismerheted

Nyerj 1 millió forintot! Vonzd be magadnak! Itt van tálcán!

Annie Wood Besant (1847-1933) ; ”Eddig soha nem definiáltak egy olyan Istent, amely ne lett volna nyilvánvalóan önellentmondásos és képtelen, soha nem írták le Istent olyannak, hogy a fogalom róla az emberi gondolkodás számára lehetséges lenne.”

Mostantól ez már másként van. Titok volt, de most már mindenki megismerheti. Ami elválasztotta az emberiséget, az most összekötheti. Akiknek az volt a fontos, hogy Isten ne legyen logikátlan, önellentmondásos és kiállja a tudományosság próbáját, az most elkiálthatja magát heuréka, mert feltártam ezt az Istent számukra. Persze, akiknek ez az Isten nem megfelelő, vagy nem szimpatikus, az maradhat a már meglévő speciális Istenek valamelyikénél, nem zavar. Mi értelme ennek? Kérdezhetik sokan. A legfőbb értelme, hogy értelmetlenné és elavulttá is tesz egy olyan dolgot, ami az emberiséget eddig megosztotta. Mert az emberiség történelmében az ilyen jellegű ideológiai és világnézeti különbségek miatt volt eddig a legtöbb szenvedés a földön.

- Isten létezik
- Isten nem létezik
- A mi Istenünk, csak Isten, a tietek hamis Isten
- Isten csak egy lelki betegség
- Istenért harcolunk az istentelenek ellen
- Kinyírunk, megbüntetünk, mert nem hiszel a mi Istenünkben
- Isten velünk van a harcunkban
- Istent nem lehet meghatározni, mert túl van a megismerhetőségen

Eljött az idő, ismerd meg a TITKOT!

Minek hinni Istenben, vagy bármiben, ha tudhatod is?
Az ateizmus és a teizmus fölött is eljárt már az idő.
Kinövi mindkét butaságát az emberiség.

Itt olvashatod a felismerés egyik munkafázisát, amely még részleteiben némi további kiegészítéseken és pontosításokon át fog esni, de az alapok és a lényeg már érthetőek belőle:
http://vilagnezet.blog.hu/2007/05/18/altalanos_isten_definicioja_fejlesz...

Aki esetleg ki tudja mutatni, hogy az alapok még is hibásak, az 1 millió forintot nyerhet:
http://istenteszt.blog.hu/



Csak szórakozol itt, IGe, nem vagy komoly ember.

Befejeztem a vitát, mert nem érdemes Veled tovább játszogatni.



Kiragadtam egy bővebb szövegkörnyezetből egy mondatot:

Brendel Mátyás:
"Akkor ezzel valami fura módon definiált valamit. A hívők és az ateisták számára nem ez isten, hanem az a valaki, akire ez az érzés irányulni szándékozik."
Brendel Mátyás mondata érthető? És mégis "normális" cáfolatot írt szerinted, IGe. Persze, mert nem fogott ki rajtad, én meg igen. Ezért egy mondatot kiragadva máris "védheti magát" az, akinek a védelem érvekkel nem megy.
Ez is régi módszer arra, hogyan ássuk el a másikat, de még mindig nem minősíteném valódi érvnek. Hasonló a lehülyézéshez.



Ori: - nos akkor mi az értelme, mondjuk az első mondatodnak?

"IGe, mert a TE MOSTANI ELMÉLTEDBŐL nem az derül ki, hogy a "gondolatvírusok", vagyis a hibás mémek nem elvetendők, tehát, ha a mém elméletre épül az Isten definíciód, akkor az elméleted NEM TUDOMÁNYOS."

Mert szerintem ennek se füle se farka... boci-boci tarka:-)

Ha esetleg bárki érti és értelmesnek véli besegíthet.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Stilisztikailag kifogásoltad az érvelésemet, és ebből ...

vontál le tartalmi következtetést. Na, EZ NEM ÉRTELMES valóban.
A kettő ugyanis nem következik egymásból.
Valami mást is kitalálhatnál a lehülyézésen, hőbörgőzésen és rossz stíluson kívül, mert ez elég amatőr védekezés.



Ez nem egy értelmes érvelés Ori

7 kérdő mondattal kezdve, ami azért állítás szeretne lenni. Utána is semmiféle összeszedettség. Légből kapott személyeskedések, valótlanságok, csalárd fogalmazás és stílus. Amit írtál az egy zagyvaság. Több száz ilyen hasonló hőbörgőn vagyok már túl a díj kapcsán, mint te. Van benne rutinom. Többen szerették volna a díjat csak úgy megkapni, mindenféle különösebb erőfeszítés nélkül. Csak úgy, mert szerintük nekik kell a pénz és ők azt jól el tudnák költeni. Te ezektől egy cseppet sem vagy különb.

Ha szerinted nem igaz amit itt írtam, akkor tedd fel akárhány helyre és kérdezd meg a barátaidtól is, hogy mi a véleményük a "teljesítményedről" :-) Nekem és az Általános Isten elméletnek csak reklám, neked meg égő:-)

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Már többször leírtam. Ezért:

IGe, mert a TE MOSTANI ELMÉLTEDBŐL nem az derül ki, hogy a "gondolatvírusok", vagyis a hibás mémek nem elvetendők, tehát, ha a mém elméletre épül az Isten definíciód, akkor az elméleted NEM TUDOMÁNYOS.
Senkire sem ERŐLTETNEK a vallások semmit manapság, csak befolyásolnak, mint ahogy Te is teszed, ebben sincs különbség.
A CÁFOLATOM pedig a következő:
"Leírtál egy fogalmat (Általános Isten), ez mégis hogyan bizonyítja azt, hogy ez a fogalom az agyamban egy mém?
Sőt, azt hogyan bizonyítja, hogy egyáltalán az agyamban keletkezik ez a fogalom?
Vagy nem keletkezik?
Ráadásul, ha visszakanyarodunk a mém elmélethez, akkor semmiképpen sem lehetsz objektív semelyik fogalom leírásánál, hiszen befolyásolnak Téged az agyadban lévő kis infócsomagjaid. MIÉRT pont a Te kis infócsomagjaidnak HIGGYEK, miért ne a Jehovák infócsomagjának?
MIÉRT hibás mém az egyik, és miért nem hibás a másik?
MERT mindenkinek csak a SAJÁT mémei tökéletesek?
Hát, persze!
Régi érzelmek ezek az emberben.
A saját kutya kölyke...
Értem én, na!
Csak nem győztél meg az elméleteddel egyáltalában. :-)
Valami VALÓDI BIZONYÍTÉK nem lenne?
Tudod, mint a dezodor reklámban, amikor tényleg nem izzad a csávó hónalja. :-)
Az sem túl nagy kunszt, hogy összegyűjtötted a vallásdefiníciókat, vannak modern vallások, amelyek erre épülnek, például: szcientológia, Hit Gyülekezet, és még sorolhatnám.
Hogyan lehet Istent helyesen definiálni? :-)
Ha megmondod a tutit a TE helyes mémeid alapján a többi rossz mémmel rendelkezőnek, akkor ugyanott tartunk: Sátán-Isten. Csak ebben a felállásban Te vagy az Isten, és a TE tökéletes mémeid, vagyis dogmáid érvényesülnek.
A Te leírásodat megelőzte kémiai, fizikai, vagy akár tapasztalatokon alapuló laboratóriumi vizsgálat annak BIZONYÍTÁSÁRA, hogy a mémek egyáltalán léteznek az emberi agyban?
Leírta valaki, hogy léteznek, és én HIGGYEM el, mert logikailag levezette, hogy léteznek?
Persze a Te mémeid tökéletesek, ezért a Te leírásod igaz, míg a dogmák nem igazak. Én semmi különbséget nem látok a mém elmélet és a vallások között. Leírnak valamit, NEM TUDOMÁNYOSAN, hanem egy SZÁMUKRA tökéletes gondolatmenettel bizonyítják, és kész.
Erre épülnek a filozófiai irányzatok is, egyiket sem tartom jobbnak a másiknál, bár van kedvencem. Ezek is csak valaki által leírt gondolatok, amiben HINNI kellene.
Nem TUDNI.
Semmi újat nem alkottál."



Miért tudományos? -és nem dogmatikus?

A tudományos módszertan eleme az amit tettem az Általános Isten elmélet megalkotása során:

- Adatokat gyűjtöttem. Felkértem az embereket, hogy definiálják számomra Istent.

- Az adatokat rendszereztem, elemeztem.

- Az adatok alapján felállítottam egy elméletet és vizsgáltam, hogy az megfelel-e a valóságnak.

- A vizsgálat és a tesztelések alapján az elméletet több helyen pontosítottam, egyértelműsítettem.

- Az elméletnek megkerestem az előzményeit, tehát azokat a korábbi kutatási eredményeket, amelyet alátámasztják. Freud, Jung, Dawkins, agykutatók stb.... Egyértelművé tettem, hogy az az elmélet, amit és tettem közzé mivel nyúlik túl és mivel pontosabb, mint a korábbiak.

- A pontosított elméletet kitettem kritikai próbára, még 1 millió forintos díjjal is.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Sem hinni, sem tagadni nincs értelme

A tudományos módszertan megfigyelésekkel dolgozik és nem dogmákkal. Éppen ezért az Általános Istenben teljesen értelmetlenség hinni és tagadni is azt. Az Általános Istent legfeljebb egy megfelelő tudás szinttel megérteni, felfogni lehet.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Felebarát!

Olvasd el Öbit, Secret Admint, Eryt, Lollyt, Jlia-t, Aloevara-t, alf-ot, Alfajárót... és akit csak tudsz....
Érdekes dolgokra bukkansz.

Aztán nézz filmeket, amennyit csak tudsz.

És írj. Ne csak kommentelj.
Írj nekünk! Írj olyat, amiből építkezhetünk, amibe beleboldogolunk.

Ha valamiben segíthetek szólj.



Tudod, Felebari, amiről Te beszélsz, számomra most...

egyáltalán nem tűnik játéknak. És nem is izgalmas.
Isten mindenkiben benne van, mindegy milyen a vallása. És nem kellene csoportokat alakítani, nem csak vallásiakra gondolok, hanem másfajta érdekcsoportokra is, akik kizárnak és korlátoznak, ha más a véleményed. Gátja ez a szeretetnek. A MINDENT átfogó szeretetnek, és mostanában sokszor én is így érzem már magam.
http://www.youtube.com/watch?v=MLhg-5YxOao
De azért nincs bennem harag, nem arra célzok. :-)



Felebarát!

Ne a vallást válaszd mankónak. Magadban keresd a mankót.
Ne másra (külső Istenre)hárítsd a felelősséget, hanem magadban bízz.
Benned van az a bizonyos "Isten". Akármi a neve. Tőlem lehet a neve hit, bizalom, katicabogár.



szabad gondokodás, önálló gondolkodás

Felebari, te fan vagy, így nem érvényes...
a vallás, mint olyan, az emberek által épített dogmarendszer, amít ráépítenek az Istenképre, ezer vallás, vallásháborúk, ne kelljen már IGe kenyerét elvennem, ráadásul ő tájékozottabb csöppet....
Naná, hogy a szabad akarat, ami dönt. Tudod, ami kinyilatkoztat, tehát nem tűr más ideát, és még rám is tukmálja, hát bizony én attól nagyon messze megyek.

Nem az a cél, hogy az emberek akolba szorulva bégessenek. Ellenállás nélkül. Nem gondolkozva.
A Bibliát tanítják az iskolában.
A Niciai zsinatot nem.

"Szükségünk van a hitre , mert erőt ad, erőt szabadít fel, átvezet az élet nehézségein, közösségbe vezet, morális élethez segít ... Talán a hit szervezetei sem ártalmasak, míg vakhitre nem buzdítanak, míg élősködéshez nem vezetnek, míg a tekintélyt a gondolkodás, érvek elé nem állítják szentségként, míg nem fenyegetés a mássággal szemben...Míg szeretet, elfogadás a legkisebb közös többszörös ... A hit és szervezetei nem vezethetnek elkülönítéshez, megkülönböztetéshez, értékkülönbözetűséghez." Irja Töprengő barátom.

Bármiben kereshetjük a csodát, a megmentést, a hitet: Istenben, karmában, sorsban, végzetben, ateizmusban, teizmusban, reikiben, plejádokban... mindenki más-más úton halad, mégis egyet felejt el: fel kell vállalja önmagát.... és csak egy valamit kell elérnünk, önmagunkban hinni és soha nem megengedni, hogy bárki is elvegye az elme szabadságát, az önálló szabad gondolkozásra való törekvés korlátozását, így saját kezünkben hagyva a választást és a döntést. Merj magadért élni, először magadnak megfelelni, és csak aztán másoknak.

bármit, amit olvasol, szűrd, semmit ne fogadj el, mert mondták tekintélyelven, kizárólagossággal és kinyilatkoztatással, senkinek semmit ne higgy el megkérdőjelezés nélkül, keresd a magad igazságát .... nyugodtan higgy Istenben, sorsban, bármiben, semmiben, de önmagadban való hited sosem add fel és sose veszítsd el...

megvan a való-reális-körülöttünk lévő világban annak veszélye, hogy nem értenek meg téged, nem tisztelik 'hited', egészen addig, míg fel nem vállalod magad, míg rá nem jössz, hogy a siker kulcsa Önmagadban van, és magadban kell elsősorban hinni, önmagunk becsülete, önmagunk tisztelete, az önmagunkba vetett hit az alapja, hogy másokban is hihessünk, másnak is megfeleljünk.... soha nem lesz boldog párkapcsolatod, baráti vagy családi kapcsolatod, amíg hited önmagadban nem elég erős. Ha tudod magadat szeretni, akkor nem tud más elbizonytalanítani, tudsz másnak is adni, önzetlenül...



Galilei

"Rehabilitált eretnek

A találmányokon és felfedezéseken túl Galilei legnagyobb érdeme, hogy életművével és szemléletével példaképül szolgálhatott későbbi tudóstársainak. Számos követője akadt, és Newton az ő meglátásait felhasználva dolgozta ki mozgástörvényeit. Albert Einstein a modern természettudományok atyjának nevezte Galileit.

Galilei egy közel kétezer éves múltú, elavult tudományos rendszert borított fel azzal, hogy következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy tudományos kutatásoknak megfigyeléseken kell alapulniuk. Elítélte a spekulációkat és a tekintélyelvűséget, harcolt a dogmák ellen. Olyan szellemi forradalmat indított el, ami a felvilágosodás előfutárai közé emelte őt. Ugyanakkor azt is példázta, hogy a modern tudomány és a hit összeegyeztethető.

Galileit az egyház is rehabilitálta. Cenzúrázott műveit 1718-ban kiadták, a tudós hamvait a firenzei Santa Croce bazilikában helyezték el. 1741-ben XIV. Benedek pápa Galilei egész életművére kiadta a nyomtatási engedélyt. 1992. október 31-én II. János Pál pápa sajnálatát fejezte ki a tudóst ért megpróbáltatások miatt, és megsemmisítette a perben született ítéletet."

http://index.hu/tudomany/tortenelem/2009/08/25/majdnem_maglyan_vegezte_g...

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Definiálatlan dolgokat a beszédbe füzni, meg zagyvaság

Gerpurgyinjakata létezik-e, vagy sem???

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



VALLAS?

Vall, vagyis tanusit,tanubizonysagot tesz vmirol. Mirol?
Hat,vmi, amirol kello ismeretet,tudast szerzett, es meggyozodott,megbizonyosodott annak hitelessegerol.
JA! Hogy nem mindenki gyozodik meg, mielott velemenyt mond?! Hat ez a butasag, finomabban szolva, tudatlansag.:)
Origami, nem a vallas,ami megoszt, hanem az emberek maguk, a sajat szabad akaratuk, van ki elfogadja es van ki elutasitja.
Ha nem lenne szabad akarat, nem lennenek elutasitok!
Igy sokkal izgalmasabb a "jatek"!!!

Szeretettel,
felebarat



A vallás nem egyenlő Istennel. A vallás megosztja az...

embereket a dogmáival, éppen ezért szerintem nem Istentől való.



Nemhogy Isten, de az embert

Nemhogy Isten, de az embert sem lehet definiálni. És nem is kell szerintem.
Vallás mindig lesz, amíg ember lesz.
Amit te hirdetsz ige, az csak MLM, egy magánvallást díjazású rendszerben.

Héberül az Isten szót Él-nek mondják. Gyönyörű egybeesés. Él. Isten Él.

Isten nem a vallásoké. Hanem az egyéneké. Véleményem szerint a vallás maga az Istenkáromlás, ami szent háborúkban ölt magára jellegzetes testet,,, testcsonkot.....

Mégsem a vallás az, ami az emberiség nagy tévedése. A vallás nem más, mint egy megvalósult lehetőség. De ugyanez a háború is, és az én létezésem is, meg a márkié. Azt mondják, hogy a föld túl van népesedve. Szerintem ez nem igaz. Csak érzik így, mert fejetlenül használják azt, ami nem is az övék, a földet. Egy kicsi kis pont vagyok ebben a rengetegben, és hunyorogva nézem azt, ami itt zajlik. Voltaképpen két világ van. Az egyikben tudatlan emberek élnek, a másikban tudatosak. 001111000101110... ennyi.

Európában 100 millió ember gondolja úgy, hogy Isten ő saját maga, egy tőle nem különálló valami. Én is köztük vagyok. Én is Isten vagyok. Jézus is az volt. És Adolf Hitler is, és Chaplin is. Isten Gyurcsány Ferenc és Körte Obama is... ja Barack. Isten vagy te is, aki ezt most olvassa. És nem az a kérdés, hogy ez igaz-e, hanem az, hogy elbírod-e viselni a felelősséget, amit ettől a felismeréstől kapsz.
Azt hiszed, hogy te az vagy, akinek mások látnak. És még ebben a pillanatban is azt gondolod, hogy te szép vagy, vagy csúnya. Az igazság pedig az, hogy mind a kettő vagy, és végeredményben semmi jelentősége nincsen, hogy hogy nézel ki. Egyedül az számít, mit szeretnél.

Lehet, hogy Baptista vagy, és elégetted az összes értékes könyvedet, és megtartottad az egyetlen szemetet, amit újszövetségnek hívsz, de igazából nem az. Lehet Buddhista vagy, és nem taposol el egy csótányt, de ha valakinek meditáció közben levitációs jelenségeket produkál, akkor azt lenézed. Lehet keresztény vagy, és még templomba is jársz, de nincs olyan nap, amikor ne hazudnál legalább egyvalakinek: magadnak.
Lehet a kvantum fizikát isteníted, mégis reggel felkelsz, és elmész szalagmunkára.

Teljesen mindegy miben hiszel, vagy mit tudsz, ha nem vagy minden pillanatban boldog. Lehetsz te a pápa is, vagy a láma, ha közben nem teszel érte semmit, hogy én is jól érezzem magam. Azt már tudom rólad, hogy nagyon okos vagy, és te vagy a nagy hű, de mégsem törődsz velem. És ezáltal magaddal sem. Ez a nagy büdös helyzet tudatlan testvéreim, részeim, feleim. Egyikőtök valahogy mindig megbánt. Én meg valamelyikőtöket. Na ez a tudatlanság. Egyetlen tudatos embert sem láttam, még videón sem. Tolle sem az, Osho sem az. Ők tanítók, miközben tagadják, hogy tanítók. Ez a divat, ha világosabb vagy nálam. Bob Proktor legalább játékos tudatlan.

Hogy kicsoda Isten? Én. Hiszen én vagyok a folyó is, a vihar, a szellő a seggedből... még a Titanik is én vagyok. Mondom, hogy én vagyok az Isten. És ha megtagadsz majd meglátod mi lesz. Higgy bennem és neked adom a mennyek kulcsát. Mert én vagyok az élet, a világosság, a feltámadás. Ahol fát látsz, ott van az én templomom. Áldozz ott fel nekem egy vödör vizet, és megáldalak tiszta levegővel.



"Hiszen Mind Egy!" mindegy helyesen írva:-)

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Attila, esélyed sincs

ez a kapálózás kissé kínos és feltűnő részedről?
Ugye nem akarsz nekem jót?

úgy harmadszor..., izé,
negyedszer..

Unique

aki elhatárolja magát a Youniquewealth című akármitől

a lelkében építi a gazdagságot, beszélget a barátaival
kedvére olvas
dolgozik
beosztja, megbecsüli amije van
figyel a másikra...

valamit nem jól csinálok?

francba..
még ilyet...

zeitgest - korszellem...



Haho: )

YWS vitte az egy millat: )



Isten neve

Szerintem Isten az "élet" szóval is kiválóan "helyettesíthető" és az olvasat tökéletesen ugyanaz! Hiszen Mind Egy! :D

Shakti



Na, ez most magas nekem, IGe! Mennyit is lehet ...

szerinted fogyasztani Istenből egyszerre, hogy ne "ártson"?
Határtalanságból mennyit lehet kivenni? :-) Pont egy IGenyit talán? :-)))))
http://www.youtube.com/watch?v=ORLn90DVfwc



Udv IGe!

Arra jutottam, hogy ha az Isten szo helyett a Lélek szot hasznalod az elmeleti levezetesekben, ugyan ugy vegig lehet vinni, lehet tagadni, es lehet hinni benne. Erre lehet epiteni egy csomo mindent, es ezer fele megkozelitesbol szemlelni. Tagadni, allitani, megkerdojelezni, felkavarni, letisztulni……
De alapvetoen a lenyeg az, hogy felfedezed e magadban, es elteted e.
Az elet eli az eletet, es te sodrodsz benne, vagy eljutsz magadban a lelekig, es letezel.
A vallas a lelket segit megkozeliteni. Amikor keresel , akkor Isten es Ordog harcol benned. Amikor megpillantod az ez mogotti let erzeset, igazabol akkor ismered meg a lelked, es Isten gyozedelmeskedik benned, am ez mar nem az az Isten, ami meg van irva, festve, imaba foglalva, ez mar az az Isten, ami a lelekbol fakad. Isten a Lelek.



Udv IGe!

Olvastam mar toled olyat, ami nem imadatra valott, de majd ismet megnezem, lehet beneztem, mert igazabol a szovegkornyezet nincs meg, csak a sajat gondolatom es erzelmem ez ugyben , az meg nem ugyanaz. Megsem velnem, hogy a te imadatod groteszk mentes, persze lehet, hogy neked maga a targy az. De nem is az imadas a lenyeg. Megkozelitettuk, hogy van, es azt hogy nincs. De ez formai kerdes, szerintem, mi hogy vetul es nem vetul ki.
Harc. Ha csendben szemleled a harcot, akkor is reszt veszel benne. Ha ott vagy, es az ellenseg sereget sajat maga ellen forditod, akkor mar energia van. Kerdes ilyenkor csak annyi, hogy az ellenseg ellensegnek nezi e a sajat sereget, vagy felismeri. Ha ellensegnek nezi, legyilkolja, es nem erti, hova lett az ereje serege. Ha felismeri, es nem torpan meg , szemleli, hogy milyen hibakat vet a sereg visszafele jovet..... szerintem.
Energia mindig van, szerintem, csak ha jol van az ember, akkor aramlik bele, ha nincs jol, akkor egyszemelyben felhasznalja sajat magara, hogy labon tartsa, es ott lehet jatszmazni. Persze vannak fokozatok, es a legteljesebb szinten csak egy lehet szerintem, o meg varj mar , ki is lehet ? : ) vagy tobben vannak ? : )



Soma

Van itt egy Soma nevű naplóíró.
Szeretném figyelmébe ajánlani mindenkinek.

"Azt a változást, amit a világban szeretnél látni, először magadban kell létrehoznod!"



Alf - vallásimádó vagyok

"Minnel jobban harcolsz valami ellen, annal nagyobb teret adsz neki."

Az általam használt Aikodo önvédelmi harcművészet kissé más. Csak az ellenfél dühét és támadó energiáját használom fel saját maga ellen. Esetleg rá is segítek neki.

ezért vagyok vallásimádó és nem vallás gyűlölő. Imádom a vallásokat és azt kívánom és segítem elő, hogy minden egyes ember alapítson magának saját vallást, sőt legyen minden embernek 4-5-6 vallásból álló vallási portfoliója.

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



betujatek

Udv IGe !
Persze, biztos igaz, de azert mindig az egyen donti el, mi az ami betegseg, mert azt is viszonyitja valamihez. Van aki beteg akar lenni, van aki betegen hiszi magat egeszsegesnek. Minden belolunk fakad, es ha valamit teremtunk, annak letrehozzuk az ellentetjet is egyben.
Azt is eldontheti mindig, mi az amit tisztel, es meglatja benne, hogy mit hozott letre. Minnel jobban harcolsz valami ellen, annal nagyobb teret adsz neki.
Ugyanoda jutunk vissza , es megis hihetunk mast, ez benne a szep.

http://www.youtube.com/watch?v=dtBnfJvf6eQ



Alf - az istenhit és az ateizmus is gyógyítható

Az Általános Isten elméletem valóságát úgy is leellenőriztem, hogy ez a hatás, amit ez az érzelem okoz és elhatalmasodik az egyénen, gyógyítható-e. Egyértelműen gyógyítható. Az istenhit így tehát egy viszonylag egyszerűen gyógyítható lelki betegség. Persze ez nem jelenti azt, hogy enyhébb formáiban ez veszélyes lenne és ne lehetne vele teljes és értékes életet éni. Olyasmi ez mint az alkoholizmus. Attól senkinek sem lesz semmi baja, ha egész életében nem iszik alkoholt. Attól se, ha mértékkel teszi ezt. Ha viszont mértéktelenül, akkor bizony az már saját magára és másra is veszélyes.

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Udv IGe!

Oke, de vegul is az van, hogy mindent, amire vágyunk es ami a felelmunk , azt megteremtjuk, sot , eleve rendelkezesre all, csak behivjuk. Ebben az esetben van, csak kerdes, voltunk e mar annyian, hogy behivjuk. Vagy behivtuk mar. Vagy taszitjuk. Erdekes: )

http://www.youtube.com/watch?v=dtBnfJvf6eQ



Istent az emberek alkottak

Mind a legalább Tízezernyit. Viszont azért ennél sokkal több mint emberek által kitalált mítoszlények. Azért sokkal több, mert az ateistákra is hatással van, tudattalanukban az érzelmeikben.

* * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu/ * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.